Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1892
19 — haladta meg a legmagasabb emberét; erős karú és gyönyörű. ábrázatu vala s mint oroszlán lündöklött izmos karjaival. Ha most a két szent királyról ismertetett költeményeket összehasonlítjuk, el kell ismernünk, hogy bár László emléke számos mondában él is a nép ajkán, István még is mélyebb nyomokat hagyott a magyar nemzet szivében. Ezt bizonyítja a bemutatott egyházi ének szivet rázó panaszhangja az elhagyatottság és árvaság érzetében; a mély bánat a súlyos elnyomás miatt, a megindító rimánkodás az enyhületért. Mindezek az éneket a szemekből könyeket fakasztó nemzeti elegiává teszik, mert István nemzetünk második alapitója lett a keresztény vallás és műveltség terjesztésével. A 15-ik század végén készült „Emlékdal Mátyás király halálára“ a kezdetleges irodalmi termékek szárazon elbeszélő modorában sorolja fel a hon érdekében kifejtett tevékenységet: a birodalom határainak terjesztését, a szegények gyámolitását, a félénkek bátoritását, végül Mátyás halálára tér át s a szeretett királynak örök nyugodalmat óhajt. Műfaji jellege a költeménynek elegia. Sokkal inkább megfelel e névnek a „Rákosi szántó dala “ Kisfaludy Károlytól, mert a boldog korszak eltűnése miatti fájdalom, az elkeseredés annyira elfogja a szántó ember szivét, hogy semmiben nem talál vigasztalót s teljesen reménytelen, pedig az elegiában sohasem lehetnek uralkodók a kellemetlen érzelmek az ellenkezők rovására, azok kiszorításával, hanem a befejezésben, hol a hatás legteljesebb s a benyomást is állandóvá teszi, mindég valamely vigasztaló gondolatnak kell helyet foglalni. A költemény továbbá nagy vonásokban emlékszik meg azokról, a mik felejthetetlenné teszik a nagy embert, tehát korrajzi szempontból is teljesebb alkotás az előbbinél. Alapeszméje a reménytelenség Szerkezete párhuzamba állítja a letűnt s az uj időket. Ha a Rákoson szántó atyjának azon mondására gondol, hogy a mező hajdan szebb időket látott, midőn a nép java volt az országgyűlési tanácskozások tárgya, az igazság a szó és tett mérlege, a honvédelem a vitézek egyedüli gondolata: elszoritja szivét a fájdalom, mert ez idő csak volt, mig a jelen elkeserítő, mert pusztul a magyarság^ a*
