Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1891
о Fönebb láttuk, hogy Tiberius korlátlan, kétszínű, gyanakodó egyeduralkodó volt; az utána következő császárok majd a kegyesség, majd a féktelen önkény álarc-za alatt teljesen kiforgatták a senatust hatalmából, szabad szólás jogából és őszinteségéből. Ki személyes szabadságát és életét fel nem akarta áldozni, nem volt annak kedve érzelmeit őszintén tolmácsolni. Ezrek szomorú esete intő például állott előtte. Ha a tanácsban egyenes felszólításra kellett valamelyiknek beszélni, ugyancsak megválogatta szavait, a legkö rmon fontabb s czikornyásabb kifejezésekkel élt és egészen az émely- gősségig hizelgett, nehogy valamikép a legtávolabbról is megsértse a császárt, vagy intézményeit. Elváltozott a szónoki nyelv, vele az irói is; mert a császári rendeletek mintegy censurát gyakoroltak a gyanúsaknak tartott, szabadabb szellemű könyvek felett. Őszinteség helyett belopódzott az irodalomba a gond és szorongás, nehogy az iró a fejedelem személyét, vagy az általa teremtett, fonák helyzetet valamiképen érintse; de annál inkább rajta volt, hogy tetszését kivívhassa és a végett határt nem ismerve hizelgett, a nyelvet képletes kifejezéseivel alapjából egészen kiforgatta. Hírneves emberek munkáikat a császároknak ajánlva bocsátották világra, mint az idősb Plinius Yespasiánnak, Quintilián Uomitiánnak nevével. Hogy pedig az emberek Ízlése mennyire meg volt vesztegetve, élő bizonysága annak a Hadrián császár alatt élt Fronto, kit Ciceró mellé helyeztek, s bámul ói és tanítványai magokat Frontoniani névvel tisztelték meg. Pedig Fronto (de differentiis vocabulorum) s vele a legtöbb rhetor, mint Annaeus Cornutus, Rutilius Lupus, Aquila Romanus, Julius Rufinianus (de figuris sententiarun et elocutionis) leginkább nyelvtani dolgokban jeleskedtek s taníták azokat. így lett lassankint a római nyelvtanítás egy lelketlen gépezet, mely felől Seneca ö9. levelében csak annyit jelez: olim qum latiné loqueremur; Quintilian pedig: dicendi mutavimus genus. Alig egyesek, mint Martialis, Tacitus, Pomponius Mela, Ammianus Marcellinus maradtak menten a ragály-
