Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1885

szabadulnunk; a nap épen ide tííz, a circus fedetlen és nincs semmi árnyék. — Légy türelemmel, Quintus, — szól megnyugtató­kig Gajus, erősen el lévén határozva helyéről nem moz­dulni. Mindjárt széthúzzák a ponyvákat, melyek illatos vízzel lesznek belocsolva. Attól felüdülünk. Azt hiszem, van nálad még friss gyümölcs. Az is jó lesz ily kiállha- tatlan melegben. Várjuk be még legalább a futók versenyét. — De, ha még látni akarunk valamit az amphi- theatrumban *) s gyönyörködni az állatviadalokban, jó lesz sietnünk. Mert beáll az éj s akkor inkább a kivilá­gítást szeretném látni. — Légy nyugodt. Eljutunk azoknak megtekintéséhez is. De részemről azt tartom, elég jókor hagyjuk el a cir- cust akkor, midőn maga fenséges urunk is távozik innét. Tán csak nem gondolod, hogy az ő távollétében valami olyast adhatnak elő az amphitheatrumban, a minek elmu­lasztását igazán sajnálhatnád? — Osztom véleményedet. Csak arra kérlek, hogy a futók versenye után rögtön távozzunk, ha jókor és alkal­mas időben kívánunk a czélnál lenni. Alig végzé be feleletét Quintus lovag, már is a közönség zajos tetszésnyilatkozatai között vonjáka vastag, kifeszített kötelekre a drága szövetekből mesterileg összevarrott pony­vákat. Róluk litte, illatos víz permetezik alá a jelenlevőkre. Egyszerre, mintha mindnyájukat uj kedv szállaná meg, oly felfrissültnek érzi magát mindenki, hogy a leg­kisebb levertség nélkül zajosan kívánják a versenyfutókat bemutattatni. A híradók szokásos kiáltására hat futó (cursores) jön elő. Rövid tunicában, meztelen kar és lábszárakkal három görög és három római athleta lépdel elő. Mélyen meg­hajolva üdvözlik a császárt, a közönséget pedig könnyed főhajtással. Ruganyos léptekkel haladnak a diszkapu előtt álló métánál kifeszített fehér fonalig s ott a sorstól nekik jutott rendben helyezkednek el. Adott jelre indulnak el és gyors futásnak iramodnak. Az első köriilfutás után egy görög és egy római, mint leghátramaradottabbak kiesnek a *) Körépület, melynek homokkal behintett terén (arena) harczoltak egy­mással szemben a gladiátorok vagy küzdöttek a vadállatok.

Next

/
Thumbnails
Contents