Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1881

23

jára. Hogy Alderán bűvészszel a pokol fiait fölidézteti, sejteni engedi a vég nagyszerűségét. Nem feledi el itt a két, még egymással nem végzett ellenséget, Deli Videt és Delimánt összehozni. Hatalmas vonásokkal rajzolja a harczot és annak kimenetelét. Mindkettő bátor és vitéz, s így egymás fegyvere által múlik ki. Az eddig föltárt számos véres kép elidegenít- hetett volna már ennek látásától bennünket, de a végzetszerűség gondolata kibékít vele. Egész nagyságában kezd fölemelkedni előttünk a végső küzdelem a XV. ének elején, midőn Zrínyi utolsó lelkesítő beszédét tartja megmaradt, csekély számú híveihez, s Gábriel angyal megjelen az angyalok légiójával. E jeleneteknél egész fenségében ragyogtatja magas röptű szellemét és tollát a költő. Erő- és nyomóssággal tárja elénk az utolsó viaskodást, Delimán és a szultán megöletését, valamint Zrínyi és hősei bukását. Amint fohászkodással kezdette, úgy azzal is végzi nagy költőnk nagy munkáját.

Miként láttuk, az elrendezésben mindenütt szigorú következetességgel és indokoltan járt el. Az egyik esemény okát adja a másiknak. Kevésbbé indokoltaknak vehetnénk talán epizódjai közül nehányat, de ha ezek első tekintetre nem is mutatják meg a láuczszemet, melylyel a többi részszel össze vannak kapcsolva, figyelmesebb vizsgálódás után észre vesz- szük azt, habár itt-ott nagyon is vékonyaknak találjuk. Az egy Farkasics halála az, mely bátran elmaradhatott volna, csakhogy úgy megfosztattunk volna azon gyönyörű beszédek élvezetétől, melyeket egyrészről Farkasics, más részről Zrínyinek szájába adott a költő. Rövid epizódjai valóságos keleti gyöngyök, melyekkel e mű felékesítve, értékben csak nyerhetett. Határozottan elhagyhatta volna elmélkedéseit és saját személyének belevonását. Csak ez az egy az, a mire reá lehet mondani, hogy hiba. Az a tervszerűség, melylyel Zrínyink ezt az egészet megalkotta, lehetővé teszi, hogy annak az összesen áthúzódó vezérfonalát egy tekintetre szemlélhetjük. Az egyes részek olvasásánál érezzük, hogy ezeknek csak így, máskép nem lehet következniük. Azért áll Zrínyi a tervszerű megalkotásban még mai irodalmunkban is magasan.

Amiben azonban Zrínyi messze túlszárnyalta az utána következő időket is, az a jellemfestés. Ritka tehetséggel választotta meg szemétyeit és domborította ki jellemeiket. Főhősét, Zrínyit, oly jeleneteken viszi keresztül, melyek lelkének nagyságát, sokoldalú képzettségét, érzelmeit, emberies gondol-