Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1879

5 madárkával kelt és jó könyveket olvasott; azután erős munká­val edzette testét, hogy az engedelmes és ügyes legyen a vallás és a haza iránti kötelességek teljesítésében. A testi erőkkel egyenlő lépést kell tartaniok a szellemi erőknek. Akár az egyik, akár a másik rész elhanyagolásával nem csak magunknak, hanem a társadalomnak is ártalmára lehetünk. Az olyan ember, ki elég fejlett testi erővel rendelkezik, ha csak felületes műveltséggel bir, önzővé válik. Bízván testi ere­jében, eszére nézve is tekintély akar lenni, megkívánná, hogy mindenki az ő nézetének hódoljon; de arra nem igen van eset, hogy ő másnak tanácsát elfogadná, vagy tekintélyét elismerné. Durván utasitja vissza embertársainak minden jóakaratát s ez által eljátsza azok szeretetét is. Nem csak a test követel tehát ápolást, hanem az ész is megkívánja a művelést. Arisztotelész azt szokta mondani tanítványainak, hogy a tudomány az az észnek, a mi a világosság a szemnek. S való­ban a tudományos ember, a mellett, hogy számtalan pálya nyí­lik meg előtte, sokkal könnyebben tud magán segíteni az élet bármily körülményei között; ellenben a tudatlan, minden legkis- sebb dolognál másra szorul, s nem egyszer aljas csalók zsák­mányává válik. „Segíts magadon, az Isten is megsegít“ közmondás pedig oly igazságot hirdet, melyet csak ügy vagyunk képesek megol­dani, ha szorgalmasan munkálkodunk s művelődésünkre a leg­nagyobb gondot fordítjuk, ügyesen osztván be a szellemi és testi munkát, hogy egyik a másiknak ártalmára ne legyen. Mert vala­mint a túlságos testi munka, úgy a túlfeszített szellemi foglal­kozás is nem egy ifjúnak oltotta ki életét. Az önmivelést hathatósan előmozdítja a jó, de csakis a jó könyvek olvasása, mert: A könyvet szép, de csalfa tündér lakja, Ha fölnyitod, megkapja szivedet És fölvisz a legragyogdbb csillagra; De le nem hoz, — a magasból lever.... Hogy az olvasás haszonnal történjék, okvetlen szükséges, hogy mindazon mondatokat, melyek az igaz, szép és jó eszméit

Next

/
Thumbnails
Contents