Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1876
hazuggá, vagy a mi még rosszabb, ravasszá és engedetlenné lön. Legokosabban tesznek azok, kik gyermekeiket egész a felserdülés első stádiumáig szemük előtt tartanak; játszók az ott az anyai óvó szárny alatt. Nem ritkán történik meg azután ebből, hogy a netaláni rósz társ is — exempla trahunt, — látva a lelkiismeretes gondosságot, hallva oly dolgokat, miket még eddig nem hallott, javul, s jóvá lesz. De ismét ezen általánosságban kimondott elv mellett ne tegyék a szülék gyermekeiket elpuhulttá sem; olyanná talán, hogy később az élet terheit meg nem bírnák; ne tegyék oly egyeddé, kinek tán kínos lesz később a társadalom roszaságát látni. Nem! a gyermekkel üdvös és éles ellentétben kell megismertetni a jót és rosszat egymás mellett, amazt követésre méltólag, emezt úgy, mint a világ borzalmait, melyeknek iszonyú következményei vannak. De csak ismertettetsék ez meg akkor, ha már a gyermek értelmisége teljesen kifejlett, ha átérti, hogymi a kettő közötti különbség, mikortudja, hogy mindkettőt önmagáért követni, illetőleg kerülni kell. Az ily gyermek később, látva a világ gonoszságait örömmel fogja mondani; „hála az égnek hogy nem vagyok ilyen!“ Emberré lévén a gyermek, becsületes is lesz, mert természetében fekszik, bele van oltva, s lesz a társadalomnak hasznos tagja. Tapasztalánk elégszer azt az esetet is, hogy vannak gyermekek, kiknek kitűnő értelmiségük mellett borzasztó erkölcsük van, ez ismét a ferde nevelésből származik. A nevelő, kinek kötelme s hivatása mindkettőt becsepegtetni a gyermek leikébe, bizonyára mindkettőt egyenlő buzgalommal teszi meg s teszi különösen akkor, ha fáradsága sikerét látja, s hogy mégis egyik a másik rovására úgy eltér egymástól, annak bizonyára nem ö az oka; hanem az, hogy a gyermek már kezdettől fogva romlott, mert nem gondoztatott úgy, mint kellett volna. Az ily emberek lesznek a társadalom csapásai, mert ész szerint s ésszel tesznek roszat; nem egyUgyüségböl vagy megszokottságból, hanem tanulva. Ne vegye senki zokon, ha tán kissé erössebben vázoltuk, mint szabad lett volna a nevelészet e nagy szükségességét, de a példák szomorúan igazolják, hogy sok tekintetben igazunk van s hogy a mai kor semmit sem hanyagol el úgy, mint a czélszerü házi nevelést; de dicséret legyen azoknak, kik az ellenkezőt teszik. Mi magunk ismertünk egy családot, ahol őszinte örömmel valánk mindig jelen, látva azt a szép irányt, melyben a gyermekek nevelve voltak. Nem volt ott egyis közülök, ki hazudni mert volna, nem azért, mert tán félt a rajtakapástól, hanem mert tudta, hogy ez nem szabad, s e meggyőződés szokássá vált bennök. Ilyenekre nem szólnak e sorok, de azokra igen, kik emberi méltóságukat elfeledve, feledik azt is, hogy arra is vannak hivatva, hogy a társadalomnak becsületes embereket adjanak. Szól ezekre, de nem dorgálásképen, hanem csak figyelmeztetésül, meg fontolására annak, hogy ha gyermekeikből embert akarnak nevelni, oly embert, ki az istenség képmása legyen, adják megnekik a házi s szülői gondos nevelést. Ne higyjék, hogy e nélkül az iskola fala s a nevelő mindennek eleget tehet, mert e kettőnek párhuzamban kell haladnia egymás mellett, hogv a nevelés sikeres legven. V. Sárffy Ignácz.
