Nagykároly, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1913-06-01 / 5. szám

N A GYKÁROLY

ran megjelenik, ott is látható, hogy finoman, Ízlésesen öltözködik és fésülködik a legfelsőbb osztály, de nem követi a divat szeszélyes ugrásait. Nincs nevetségesebb, mint mikor a nő megváltoztatja alakját, mozdulatait, egész egyéniségét és egyik nap bő leplekbe burkolódzik, másnap pedig bokáig érő, szűk szoknyát vesz magára, csakhogy ne vétsen a divat szabályai ellen. Ez a folytonos átidomulás főleg idősebb nőknél igen Ízléstelen és arról tanúskodik, hogy aki sokat foglalkozik külsejével, nem sokat törődik lelki műveltségével.

Nagyon csalódik, aki azt hiszi, hogy a divat összes kellékeinek fölhasználásával hamarabb hódítja meg a férfinemet. Komoly férfi nem választ élle ttársul olyan nőt, ki életének háromnegyedrészét vásárlással, ruhapróbálással, kéz és arczápolással és hajbodoritással tölti el. Az illatos fürdők, a szépségápolás, az elegáns toilette nagyon emelik a nő szépségét és feltűnést kelthet az ilyen hölgy társaságban és nyilvános helyeken, ahol kiállítási tárgyként szerepelhet. Komoly szerelmet, őszinte barátságot a fényes külsővel nem lehet ébreszteni, azt csak a báj, szeretetreméltóság, a jóság tudja kivívni. A férj pedig sokkal boldogabb egy szerény, gyöngéd nő oldalán, kit nem izgat föl minden uj divatjelenség. Mert a divatnak sajátsága, hogy minden idény elején sokféle újdonságot vet a piaczra, közte sok feltűnő, Ízléstelen dolgot is és csak egy részét fogadja el a közönség, másrészét teljesen elveti. A jóizlésü nő a nekivaló, diszkrét formák közül válogat és a nő általános, banális, efemér apróságokról lemond.

Épen olyan különös, ha valaki átalakítja külsejét, mintha teljesen megváltoztatja véleményét és modorát. Aki elveihez hü marad, külső egyéniségét sem tudja olyan alaposan megváltoztatni, eltekintve attól, hogy ezzel ismerőseit és rokonait is kellemetlenül lepi | meg. Ha meggondoljuk, hogy e változások csak a divat szeszélyéből erednek, a tömegszuggesztió eredménye, be kell látni ennek ne- [ vetséges voltát. Hiszen egy úri nő nem kirakati i bábu ! Azzal is kell számolni, hogy az újabb divatok nagyon jelmezszerűnk és érzéki jellegűek, vegyük csak a felhasitott szoknyákat, a pókhálószerü harisnyákat, a testhez tapadó formákat, ilyenben nem mutatkozik szemérmes nő Kivételt tesznek persze a színésznők, kik társadalmi darabban kénytelenek a legújabb divatot bemutatni és szerepük szerint öltözködni, de a valódi nagy művésznők a magánéletben rendszerint igen egyszerűen és diszkréten ruházkodnak.

Mindezen okból csak dicsérni tudjuk a „nem divatos“ nőket. Ezek nem tűnnek föl a nagy tömegben a tarkán öltözött nőcskék közt, de ha sikert aratnak, rokonszenvet keltenek, ez sokkal tartósabb hatás. Mennyivel többet ér a csöndes, belső érték, a természetes báj, mint a tündöklő, feltűnő jelenség, ki csak külsejével törődik és a külsőségek kultuszának szenteli teljes idejét!

Hirt Meriii.

Egy nagykárolyi házaspár tragédiája.

Egy megrázó tragédia hírét kapjuk most is a tengeren túlról, melynek hősei Nagykárolyból Amerikába szakadt magyarok.

Évekkel ezelőtt vándorolt ki Amerikába Csapó Ignácz nagykárolyi csizmadia iparos leánya Csapó Terézia. Az uj hazában csakhamar megismerkedett a Mezőteremről Amerikába szakadt Mózer Antallal, aki évekkel ezelőtt Nagykárolyban asztalos mesterséget folytatott. Az ismeretségből szerelem, majd házasság lett s a fiatalok eleinte boldogan éltek az uj hazában. Mózer Antalt azonban csakhamar a honvágy kezdte bántani s bánatába az ivásnak adta magát, az alkohol rabja lett. A házasfelek között a férj iszákossága miatt napirenden volt a czivakodás.

Úgy két héttel ezelőtt is alaposan berúgott állapotban ment a lakására Mózer. A feleségébe minden ok nélkül belekötött s egy hatalmas doronggal iitlegetni kezdte. Az agyonkinzott asszony erre önvédelemből revolverhez nyúlt s Mózert egy lövéssel agyonlőtte.

A clevelandi magyarok körében a szenzáczió erejével terjedt el az eset hire s a kényszerűségből férjgyilkossá lett Csapó Terézt őszintén sajnálják.

Pásztory Árkád milliói.

Csütörtökön ellenőrizhetetlen forrásból az a hir kelt szárnyra Nagykárolyban, hogy Pásztory Árkád "vámfalui földbirtokos, a Szt. Bazil-rend bikszádi zárdájának nyugalmazott főnöke, két és fél 'millió koronát kitevő vagyonát alapítvány formájában a nagykárolyi gör. kath. uj püspökség részére adományozta.

Utána jártunk a dolognak és megállapíthatjuk, hogy a hírnek semmi komoly alapja nincs.

Sem Szatmárvármegye alispáni hivatalánál, sem pedig más "illetékes helyen az alapítványról tudomással nem bírnak.

E hírrel kapcsolatosan az egyik helyi újság által közölt otrombaság sem egyéb, mint teljesen légből kopott koholmány.

Mir ünicz ístli®.

Ez év elején történt. Debreczeni István Nagykároly város polgármestere átiratot küldött Demidor ígnácz rendőrkapitánynak, hogy mindazokat akik természetben végzendő közmunka kötelezettségüknek eleget nem tettek, erre karhatalom alkalmazásával szorítsa.

Az átiratban említett közmunka-kötelezetteket Demidor ígnácz berendelte a városházához és addig mig a közmunkához voltak kivonulandók — arra való tekintettel, hogy már többször bujkáltak a hatóság elől — a városi rajzteremben őrizetbe helyezte őket.

Demidor ígnácz rendőrkapitány ellen fegyelmi indult meg. A panaszosokat pénteken akarta kihallgatni Hetey Ábrahám h. polgármester, azonban a panaszlók kijelentették, hogy meggyőződtek, hogy a rendőrkapitány csak a polgármester rendeleíetét hajtotta végre és ezért panaszukat visszavonták.

Férjgyilkos asszony.

Évtizedekkel ezelőtt, amikor elsőizben kezdődött meg a magyarok Amerikába való vándorlása, a kivándorlók kivétel nélkül szerencsével jártak, gazdagon tértek visza az óhazába, vagy tekintélyes pénzösszegeket küldözgettek haza az itthon maradottaknak. Ennek folytán a kivándorlás évről-évre nagyobb mérveket öltött, de az amerikai kereseti viszonyok a kivándorlás nagyobbodásával fokozatosan rosszabbodtak. Ma már Amerikából is szegényen térnek haza az emberek s mind ritkábban küldözgetik haza a dollárokat az itthon maradottaknak. Ellenben mind gyakrabban vesszünk hirt oly tragédiákról, melyeknek szenvedő hősei magyarok s színhelye a bánya, a gyár, avagy a burdos-ház.

CSARNOK.

Jolán elutazott.

Néhány nap óta ismerem Jolánt, de aztán sokáig szerettem. Ezt neki is megmondtam, nagyon szépen, nagvon lassan és aztán elmentem tőle és aztán csak nagyon ritkán jöttünk esszé. Féltünk. Ha az utczán találkoztunk, csak a szemeink köszöntek össze és ha valahol beszélnünk is kellett, csak néma szavakkal a szemek szóltak.

Egyszer aztán, május végén azt irta két fájó szóval: Holnap elutazom. Egyebet nem, azt sem:, hová, azt sem: meddig, csak azt: holnap. És aznap még láttam az utczán, de

azért nem kérdeztem tőle és másnap reggel, korán, kimentem az állomásra várni.

És tényleg jöttek, ő meg az apja, már a kocsin megláttam őket, ott álltam és újra összeköszönt a szemünk néma összeköszönéssel, de újra féltem felé fordulni, szomorú szavammal. Megvártam, mig a vonat lomha gördüléssel megindult. Sokáig kihajolt az ablakon tudom és nézett rám, de nem mertem arra emelni a tekintetemet, mert nagyon féltem a fájástól, amit ez a nézés szivetmarkolón okozott volna. Csak mikor elsiklott a vonat s csak az utolsó két kocsijának a kattogása hallatszott a kusza váltókon átlábolván, akkor vetettem fel a szememet és akkor olyan érzés fogott el, hogy a vonat után kell futnom és gyors futásra meg is lódult a testem, de aztán mégis megálltam nagyon, nagyon halvány arcczal. És estig néztem a jövő s menő vonatokat, aztán beledobtam magamat az éjjeli városba.

Napokig tomboltam. Kerestem azt a helyet, ahol egyedül állván Jolánt gondolhatom, de nem találtam. Mindenütt elémkerült egy-egy vékony leány, nem tudom: hogyan és mindegyik őrülten mendta, hogy szeret, őrülten szereti csapzott hajamat, hogy rémesen vágyik fénytelen szemem és száraz szájam megesókolására. De én elfutottam és futottam.

Ötödnapra hazasodort a fáradtság és tört testem reá omlott a fehérre vetett ágyra, szörnyű nagy bolondul nehéz álomra.

Mikor felébbredtem ebből, ép akkor hozta a postás a postát. Levelet, sokat és fehér kezem nagyon turkált bennök, aztán ujjaim felbontottak egyet. Jolán küldte, messziről, onnan hosszan irta és fájdalmasan, hogy szeret, szeret.

Akkor felkeltem és leültem, hogy írjak neki, nagy iv papírok teltek meg sűrűn szórt betűimmel, de nem küldtem el, mert féltem, hogy a levél után utazom.

Egy hétig aztán újra éltem bolond életemet, buja hajam megcsapzódott újra, szemem tüze kialudni készült, egy hétig aztán sorbajártam a mulatókat, egy hétig sokat csókoltam, mert csupa olyan alakú lány jött és olyan szemű, mint Jolán és sokat olvastam a Jolán idegenből irt levelét, kívülről tudtam már s hideg nézésem mégis ráfagyott a forró szókra, hogy szeret, szeret. Egy hétig olvastam ezeket a szavakat, aztán tollat fogott a kezem és papír is feküdt előttem, hát megírtam:

— Jolán, én nagyon kifáradtam, én nagyon fáradt vagyok, Jolán, én nem tudok írni.

És erre nem jött válasz és ezután már nem találtam meg azt a levelet sem, mert elvette tőlem az a leány, aki most mindenképen azt akarja, hogy ne Jolánt szeressem.

És miskor nem láthattam már a levelét, akkor lassan feledni kezdtem őt is és nagyokat aludtam, kora estén már lefeküdtem és csodásán, mindig erre a másik lányra gondoltam, de el tudtam aludni, nem úgy, mint mikor Jolán jött hozzám ködös alakjával, homályos esték elérhetetlen közelségében. Nagyon sokat aludtam, hogy pihenhessek, mert nagyon jó volt a pihenés és ha jöttek is felém kitárt karú lányok, akkor is a pihenésre gondoltam és arra, hogy most jó pihenni.

De arra nem gondoltam, hogy most valahol német tavak partján Jolán van, arra

sem, hogy most valahol egy lány nem alszik értem, hanem fehéren izzó párnákon a nevemet mondja, erre csak most gondolok, most már igen. Akkor feledtem mindent, mert fáradt és sápadt voltam és gyertyák lángjába nézni fájt a szemem. Akkor feledtem Jolánt és feledtem a többi lányokat s ez nagyon jó volt.

De aztán jött egyszer az ősz és utszéli fák fájón felejtették a leveles nyarat. Kinn jártam a liget fái alatt és széles kalapomra néha levél esett. Nagyon fájni kezdett a szivem és vonaglani fehér arczom. Mert messziről az őszben egy lány jött felém: Jolán és mikor elém ért, egyenesen megállt, csak én voltam görnyedt, egyenesen megállt és csendes hangjával a nevemet mondta

— Idegenben voltam, távoli tájékon és feledni akartalak, de vissza kellett jönnöm és hervadó fák alatt, látod, megtaláltalak. Köröttünk és ránk hullanak a levelek, olyan jó volna most ezekben eltemetődni, mert e lassan hulló levelek között mondom neked, mert mindig rám gondoltál, hogy csodásán szeretlek.