Nagykároly, 1912 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1912-12-01 / 11. szám
fl gróf Károlyiak adósságot akarnak fizetni. A gróf Károlyi-családban megmozdult a lelkiismeret. Érzik, hogy valamelyes re- kompenzáczióval tartoznak ennek a városnak, amelyre gazdagságuk egész súlyával ránehezedtek és örökre lehetetlenné tették annak fejlődését. A gróf Kái-olyi-család a múlt hónapban Budapesten családi ülést tartott és ezen az ülésen elhatározták, hogy az egyik családi alapítványt egy Nagykárolyban létesítendő nagyszabású kórház czéljára fordítják A határozat végrehajtásával a család Gróf Károlyi Gyulát bízta meg, aki már érintkezésbe is lépett két budapesti építésszel a kórház tervei elkészítésére. Az építészek legközelebb lejönnek Nagykárolyba, hogy a kórház részére alkalmas telkeket kijelöljék. — Régi és mai emberek, — Hol a kir. ügyész? — A gyászos emlékű koaliczlós uralom pünkösdi királyságának főispánja: Dr. Fa- lussy Árpád, 'tudvalevőleg még főispán korában vásárolta meg a »Szatmárvár- megye« czimü újságot, melynek ma is tulajdonosa Nagyobb részben ő írja is ezt a lapot és ezáltal kollegája lett Simkó Aladár polgártársunknak. Szigorúan gondolatmentes frázisait a «Szatmárvármegye« hasábjain legtöbbször névtelenül, sok esetben azonban F. signa alatt szokta közkincscsé tenni. A múlt,héten Jékey Mórt parentálta el Falussy Árpád és a többek között azt írja róla, hogy «puritán leikéhez még csak a gondolata sem férkőzött annak, hogy a mai kapzsi korszakot jellemző »közgazda- sági tevékenységgel« vagyonosodjék. Igaza van Falussynak. Jékey Mór tényleg ilyen volt. Fia véletlenül Szatmármegye főispánjává nevezték volna ki, bizonyára eszébe se jut »közgazdaságilag« akként tevény- kedni, hogy az alispánnal és több hivatalnok társával megalakítsa a Nagykárolyi Flitelbank részvénytársaságot és bele üljön annak elnöki székébe. Vagy talán hazafias szempontból volt szükség a Flitelbankra ? Azért, hogy Dr. Kovács Dezső ur annak igazgatói és ügyészi székeiben pihenhesse ki akoalicziós honmentés fáradalmait? Helyes! De ha Kovács Dezső pihen, akkor miért fárad? Miért emeli bankja az alaptőkét és különösen miért emeli á kamatlábat? Dr. Fabó Zoltán szatmári kir. ügyésznek megesett a szive a szegény adósokon. Megállapította, hogy a pénzintézetek által bármilyen czimen felszámított és beszedett összeg, ha az a 8°/o-ot meghaladja: törvénybe ütközik. Ezért engedélyt kért az Igazságügyminisztertől, hogy Szatmár-Né- meti városban az ilyen "bankok ellen hivatalból járhasson el. Szatmárvármegyére s igy Nagykároly városra vonatkozólag is, már régen van ilyen joga a kir. ügyészségnek. Miért nem sétál hát néha a kir. ügyész ur a Hitelbank tájéka fele. Érdekes dolgokat tapasztalhatna ott. Például, hogy ez a hazafias pénzintézet a 8 százalék kamaton felől meglehetős százalék jutalékot is számit az irásdijon-kívül. Nem mondjuk, hogy a többi bankok a Hitelbankhoz képest evangyéliumbeli szentek, de a Nagykárolyi Hitelbank részvénytársaságnak nem illik olyannak, sőt olyanabbnak lenni, mint N A G Y K Á R 0 L Y azok a kollegái, amelyek nyíltan bevallott czélzattal, a pénzzel minden mellék tekintetek nélküli kereskedés czéljából alakultak. A Hitelbank alapitói hazafias, független emberek, akik a »felséges nép« érdekeit a mellényük alatt direkte a szivükön viselik. Ők azért ellenségei »az átkos Bécsnek« és a kormánynak, mert »kizsarolják, meg- nyuzzák« á népet; nem illik, hogy jutalék alakjában ők is megfejjék azt a szegény halandót, kit balszerencséje feléjük vezet. Egy intézmény szomorú vergődése. — fflért nem mondanak le a vezetők? — Az évek óta csendesen szunyókáló és csak néha ébredő nagykárolyi " Kölcsey - egyesület ez évben is felébredt egy pillanatra és ezt a pillanatot arra használta fel, hogy ez évben is megkezdje kínos, elszomorító vergődését. Persze kidolgozott tervezet és komoly czélzat nélkül — kom- promitálva annak a nagy irodalmi férfiúnak nemes emlékét, kinek nevét oly méltatlanul viseli. A Kölcsey-egyesület'tiszteletreméltó és európai műveltségű alapítóinak lelke előtt egészen más czél lebegett, mint a mit a jelen egyesület rendszertelenül és össze-vissza kapkodva, kicsinyes eszközökkel és szomorú módon szolgál. Az alapítókat ugyanis az a magasztos szándék vezérelte, hogy Nagykároly városában, a hajdan 6 vármegye politikai és szellemi középpontjában olyan irodalmi és kulturális intézményt állandósítsanak, mely ne csupán városunknak és vármegyénknek, hanem hazafiság és közmüve^- lődés szempontjából mint az egész Északkeletnek számot tevő tényezője, sőt irányítója és vezetője fontos nemzeti feladatokat ; teljesítsen. Minő pezsgő irodalmi élet lüktet a környékünkön fekvő városok egyesületeiben : a debreczeni Csokonay, a nyíregyházi Bessenyei, a nagyváradi Szigligeti, a nagybányai Teleky, vagy a máramaros- szigeti Szilágyi-körben ? Éz egyesületekben megvan a tervszerű munkásság, lelkesedés lobog a tagokban, a vezetőségben ! pedig helyes érzék van az irodalom és I művészet fejlesztése iránt s igy mi sem ■ természetesebb, hogy a közönség általános, fokozódó érdeklődéssel kiséri derék működésűket. A nagykárolyi Kölcsey-egyesület még gondolatban sem közelíti meg a fent jelzett- egyesületek intenzív működését. Az egyesületben még a belső egyetértés sincs meg. A titkárok, a szakosztályelnökök évenként váltakoznak, a vezetők "nem törődnek úgy az egyesület dolgaival, mint kellene, nem is értenek hozzá, mert nincs bennük irodalmi érzék. Szerintünk nem valók az egyesület élére, mert csupán az a körülmény, hogy az egyik sommás kereseteket és végrehajtási kérvényeket irt önállóan, a másik pedig egy kivonatos történelmi kézikönyvet szerkesztett, még nem predestinálja őket az irodalmi egyesület vezetésére. Mert: vajon micsoda eredményt ért el a Kölcsey-egyesület az ő öt éves rezsimük alatt. Kiadott egy rosszul összefirczelt évkönyvet, melyről a budapesti irányadó körök tudomást se vettek. Évenkint megjutalmazott egy-egy középiskolai tanulót a Kölcsey szobor megkoszorúzásakor elmondott szavalásáért. A tennisztársaságok- hoz hasonlóan a közönség filléreiből fölléptetett egy-egy helyi műkedvelőt, vagy hogy némi élvezetet is nyújtson; magas belépődíjak melllett egy egy fővárosi irót, vagy művészt szerepeltet. Ennyi egészben véve a Kölcsey-egyesület működésének sovány erdménye öt esztendő alatt. De vájjon képviseltette-e magát valamelyik országos irodalmi ünnepen? Tü- zött-e ki érdemleges pályatételeket? Van-e szerves kapcsolata a pesti irodalmi körökkel? Terjeszti-e oly méretekben az irodalmi műveltséget; ápolja-e a művészetet és hazafias érzést oly széles hatások közt, mint a hogyan az alapítók akarták. A válasz mindezekre: nem. Az irodalmi szakosztály egyik lemondott elnöke a Gaál József-kultusz megteremtését tűzte ki az egyesület egyik czéljául és ennek eredmény eképen — jórészt közadakozásból ugyan —- megfestették a Peleskei nótárius szerzőjének arczképét, amely több, mint háromnegyed éve porlepetten, ejfeledve, leta karva csüng a városháza tanácsterme falán és a vezetőségnek eszébe sem jut, hogy a képet leleplezze, mert valószínűleg ő maga is gyengének érzi magát arra, hogy egy országos jelentőségű ünnepélyt rendezzen és azon maga is mint «tettekkel tényező» szerepeljen. Ennek a gyengeségnek egyik szim- tomája az is, hogy a nagykárolyi Zenemü- kedv’elök-egyesületével szándékozik fuzionálni. A Kölcsey-egyesület az idén valami szabadliczeális előadássorozatot is hirdet, mely a nagyhangú hirdetés ellenére is csak kisszerű, a középiskola határai közé való s nem lehet egy irodalmi egyesület egy évi működési ányaga. Hogy a közönség is igy gondolkozik igazolja az, hogy a liczeális előadásokat alig-alig látogatják. A Kölcsey-egyesület a mi nézetünk szerint nem felel meg kitűzött czéljának és az a véleményünk, hogy a mostani vezetés alatt soha sem is fog kigázolódni mai helyzetéből. A vezetők azonban tehetnek egy igen fontos szolgálatot az egyesületnek, azt, hogy sürgősen lemondanak. Eleve is biztosítjuk őket. hogy a hasznos szolgálatukért működésűk jegyzőkönyvileg meg lesz örökítve. Ä „Magyar Király“ kávéházból. — Most tizenötödikén kezdődik aszin- i ház és nyitják meg a népkonyhát. — Érdekes volna tudni, hogy a színészek, vagy a színházba járók miatt lesz ez igy. Hadüzenet most és hajdanában. Az a hadüzenet, amelyet Plamenácz montenegrói követ Konstantinápolyban átnyújtott, szóról-szóra a következőképpen hangzik :„ «Őfelsége, Miklós király, az én magas uralkodóm megbízásából van szerencsém kegyelmességedet értesíteni, hogy a montenegrói király a mai nappal megszakítja az összeköttetést Törökországgal és a fegyverekre bízza saját jogainak és évszázadok óta jogfosztott törökországi,testvérei érdekeinek érvényesítését, Én elhagyom Konstantiné- polyt. A czetinjei királyi kormány a török követnek ki fogja állítani útlevelét» Egyetlen szóval sincs több, sem kevesebb, mint szükséges. A török nagyvezér kifogástalan udvariassággal meghajolt, a montenegrói követ hasonlóképpen.' Majd a fegyverek döntenek! Bezzeg másképpen hangzott az a hadüzenet, a melyet 1749-ben Vaszilije, I. Daniló második utóda, a boszniai basához intézett, aki 45.000 főnyi seregével az első rohamban megsemmisíteni vélte a 10.000 harczosból álló montenegrói sereget. 1750. Nagykároly, Könyök-utcza II. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: arany- .......... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben.................... Lá szló leni fogtechnikus.
