Nagykároly, 1912 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1912-10-27 / 10. szám
NA GYKÁROLY Egy helyi lap ugyanis már hetek óta tervszerűen s a legkíméletlenebb módon támadja Debreczem István kir. tanácsos polgármestert. Anélkül, hogy a támadó lap' dolgaiba beleavatkozni akarnánk, csupán a pártatlan igazság érdekében állapítjuk meg, hogy a támadásoknak olyan alapja, mely bármilyen tekintetben a közügygyei valamelyest is összefüggne, nincs és azokra a polgármester rá nem szolgált. Állását épen olyan buzgósággal tölti be, mint ezelőtt és bár Nagykároly város közigazgatásának helyességéhez sok szó térhet, a létező állapotoknak sem a polgármester, sem pedig a tisztikar bármely más tagja nem okai és a hiba kizárólag a hivatásának tudatában nem lévő városi képviselőtestületben rejlik. A polgármestert tehát méltatlan érik a támadások. És különösnek találjuk, hogy a város lakossága és a lakosság vezetői nem kerestek még eddig és nem találtak módot, hogy az általuk most egy éve szeretettel ünnepelt polgár- mesternek a támadásokkal szemben elégtételt szolgáltassanak. Igaz, hogy az illető lap támadása nem bir súllyal, de elvégre mégis újság és a tömeg és a helyi viszonyokkal nem ismerősek nem disztingválnak. A támadó czikkeket közlő lap egy olyan nyomdában készül, amelynek részvényesei nagy része a polgármester barátaiból és látszólagos híveiből áll. Érdekes körülmény tehát, hogy a polgár- mester barátai és hívei, a polgármester támadásából ily tormán közvetett hasznot húznak. Reverendás ujságrikkancsok. Sajtóvasárnap Nagykárolyban. A templom: istentiszteletre szánt hely. Teljesen irreleváns, hogy a templomban ki, milyen nyelven és cze^emóniák között imádja istenét. A modem és helyes felfogás szerint: a vallás mindenkinek a legsajátosabb magán- ügye. A politika, az önérdek, az üzlet nem a templomba való. Jézus a maga idejében korbácscsal verte ki a kiifárokat a templomból. És Jézus vallásának papjai, a belőle élők, ime, megcsufolván mesterüket, mégis üzlettel és aljassággal fertőzik meg a hit csarnokait. Vasárnap Szatmármegyében úgynevezett „Sajtóvasárnap“ volt. A vallás révén minden földi jóban dusálkodó klérus pusztuló tekintélyének megóvására szolgáló katholikus hírlapok és különösen egy Szatmáron létesítendő és elég jó szerkesztői jövedelemmel járó papos napilap czéljára gyűjtöttek és ennek érdekében prédikáltak a szószékekről. És hogy a masz- iagolás még hatásosabb legyen, szennyes, gy ü- lölködő és izgató tartalmú röpiratokat osztottak szét az ájtatoskodó hívek között. A nagykárolyi róm. kath. templomban is osztogattak egy ilyen piszkos tartalmú, alja ■ czélzatu röpiratot. A czime: A zsidó sajtó a kereszténység ellen. Az Írója gyáván a Kálvintéri álnév alá bujt. A szennyirat az elején még tisztességes hangon a sajtó hatalmát ismerteti és azután egy hirtelen fordulattal azt állítja, hogy a modern sajtó emberei az újság, a nyomatott papiros utján valóságos bübájosságot űznek. Az igazság az ő kezükben a leghajlitliatóbb nádszál. Nincs az a hazugság, melyet játszva ne tudnának az igazság jelmezébe bujtatni. Nincs az az őrület, melyet el nem tudnának fogadtatni, melyet be nem tudnának bizonyítani egészen a ké- zenfoghatóságig. Nincs az a közbotrány, nmcs az a morális szenny, az a kicsapongás, az a bűn és szemérmetlenség, melynek megbocsátást, sőt pártolást nem tudnának kieszközölni. Nincs az az érdem, melyet le nem tudnak ócsárolni és nincs az a szent érzés, melyet a komikum választóvizével le nem tudnának önteni. Akire ők megharagusznak, annak érdeméről sohasem hall a nagyközönség. Annak összes szándékait s törekvéseit meggyanúsítják, gyengéit arczpiritó jellemtelenséggé és vérlázitó bűntények halmazává fújják fel, aki pedig velük szembeszáll, azt képesek halálra üldözni: meghurczolják, megrágalmazzák, lehetetlenné teszik s addig izgatnak ellene, mig olvasóikat is tobzódó dühvei vagy leküzdhetetlen ellenszenvvel nem töltik el iránta, Már most: Kié ez a modern sajtó ? Mindez magában is eléggé felháborító, mert igazságtalan jelenség. A legfőbb igazságtalanság, a legfelháboritóbb anomália azonban még csak ezután kezdődik. Ez a sajtó, ez a modern diktátor, ez a legerősebb nagyhatalom mindenütt, de főleg minálunk csaknem teljesen azoké, akik a keresztény hit és erkölcsiség, főleg pedig a katholiczizmus ellen késhegyig menő harczot esküdtek. A sajtó azok kezében van, akik féktelen uralomvágyukban mindent puszta eszköznek tekintenek s minthogy bizonyos faji tendencziák és üzleti érdekek érvényesítésében a keresztény világnézetben s a keresztény morál elveiben folyton feszélyező akadályt látnak, azért hát irtó diihvel rontanak neki minden pozitiv kerészténységnek, mindennek, ami a zsidóság világuralmi tör- tetésének útjában áll. Hogy pedig ebben az irtó háborúban ne kelljen a túlnyomóan nagyszámú ellenféltől tartaniok, legnagyobb ügyességüket abba fektették bele, hogy magát a keresztény közönséget narkotizálták. Sikerült is nekik, úgy, hogy ma már a keresztény közönség maga sem az antikrisztianizmustól, hanem csak az — antiszemitizmustól fél; sőt reszket és ájuldozik félelmében, ha valaki a keresztény nép igazi ellenségeire rámutat. E zsidó sajtó ajkán a becsületesség gúny, a hazafiasság csak czégér, az erkölcs és vallás üres tarcalmatlanság. Ideig-óráig adják ugyan a tisztességest, mert tudják, hogy máskép a közönséget meg nem közelíthetik. Valódi czéljaik azonban mérföldnyire esnek minden becsülettől, hazafiságtól, vallástól és tisztességtől. Nekik a közönség érdekeinek hangoztatása puszta csalétek, az előkelőség puszta mez, a népjólét emlegetése puszta cselvetés. Nekik csak egy kell: letörni a kereszténységet, izzé-porrá zúzni a katholiczizmust, lassan, de biztosan erkölcsi nihilizmusba s innen a bomlás és elerőtlenedés örvényeibe taszítani a keresztény népeket, csak hogy minél több zsákmány jusson a kereszt ellenségeinek. A zsidóság és a sajtó. Akinek csak halvány sejtelme is van a sajtó-statisztikáról, nagyon jól tudja, hogy a sajtó Európa-szerte mindenütt, de főleg Magyarországon túlnyomóan zsidó, sőt a leghatározottabban keresztényellenes kezekben van. A modern sajtó a világhatalomra törtető, mindent meghóditó s minden akadályon keresztülgázoló zsidóság avant-garde-ja, előcsapata. A zsidóság türelmetlen része a sajtó által teszi ellenállásra képtelen jobbágyokká Európa keresztény népeit. A zsidó sajtóprogramm. Ez a sajtó mindenek előtt arra törekszik, hogy meggyengitse, aláássa bennünk a vallásos érzést. Ha ez megvan, illetve már ezenközben is, lassan és észrevétlenül kiöli a keresztény népekből az erkölcsi érzést, a keresztény lelkiismeretet, az erény, tisztesség és puritán becsületesség kultuszát. A gúny választóvizével önti le s nevetségessé teszi a „naiv“ tisztességérzést, a „valláserkölcsöt“, a keresztény alázat és szeretet parancsait, az önmegtartóztatás és erkölcsi tisztaság, a hitvesi hűség és szűzi ártatlanság erényeit, a gondviselésben való hitet, az imát, a gyónást, a misét, a Mária-kultuszt. Az ősi kegyelet e tárgyai helyett oltárra állítja az erkölcsi szabadosságot, a buja kéjvágyat, a szabadjára eresztett him- és nőstényfenevadak ösztöneit. Ugyanakkor kiöli az emberekből a tulajdonjog tiszteletét s főleg a katholikus egyházzal szemben nyílt rablásra, fosztogatásra, szekularizaczióra uszít. Természetesen bölcsen elhalgatva azt, hogy eddig mindennemű szekularizáezióból elsősorban a zsidók húztak hasznot s hogy a szekularizácziónak szánt egyházi javak egy- harmadát sem teszik azoknak a horribilis va- gyonoknak, melyeket a zsidóság jórészt az ország népének zsebéből földjéből néhány évtized alatt összeharácsolt. A keresztény népek anyagi megrablása és tönkretétele a harmadik bevallott főczél, melyre ez a sajtó európaszerte törekszik. Az erkölcsi és vallási nihilizmus a keresztény népeket maga is mindenütt az anyagi tönk, szélére juttatta. Erkölcsi tartalom nélkül nincs ellenállóképesség, nincs munkakedv, nincs életerő. Azonkívül minden hamis czégérü üzérkedésnek, minden tömegbecsapásnak főeszköze ; minden üzleti becstelenség — a Rothschild-féle Nordbahn-részvényektől le egészen a tegnap elfogott leánykereskedőkig — ebben a sajtóban találja meg legodaadóbb szövetségesét, leghívebb bűnrészesét, legelvtelenebb czinkosát. Nem is említve, hogy maguk a folytonosan mulatásra, fényüzési költekezésre unszoló és csábitó hirdetések mily óriási mértékű anyagi romlást okoznak a nép s a közönség tág köreiben. Az igazi „fekete internaczionáleA Az ecsetelt ártatlan programmal a zsidóság legtürelmetlenebb elemei dolgoznak a keresztény gondolat ellen. Mert ezek egész Európában kisajátították a sajtó dominiumjait. A nagy angol Times kizárólag zsidó érdekeknek szolgáló, zsidóktól irt és zsidóktól szerkesztett lap. Francziaország milliós és félmilliós lapjait jórészt zsidók adják ki. A nagy német „antiklerikális“ azaz keresztényellenes lapok a nagy zsidó bankházak tulajdona. Egy Ruben Mózes nevű zsidó ezégé a Berlined Tageblatt és Berliner Morgenzeitung, ugyanő még 60 újság és folyóirat hirdetési rovatainak bérlőjo s összesen 4000 nagyobb lap és folyóirat függ tőle. Zsidóké a Berliner Yolkszeitung, a Borliner Morgenpost, a Berliner Zeit ara Mittag, az Abendpost, a szocziálista Vorwärts, a Vossische Zeitung, a Frankfurter Zeitung s a legtöbb divat- és szalonlap, Ausztria nagy napilapjai: a Neue Freie Presse, a Neues Wiener Journal, a Neues Wiener Tagblatt, a Zeit, az Ostdeutsche Rundschau, az Alldeutsches Tagblatt, a szocziáldemokrata Arbeiterzeitug, a Kleine Zeitung stb. tisztára kóser-lapok: teljesen zsidók kezében és zsidó érdekek szolgálatában. Nálunk természetesen szintén nincs különben. Csaknem összes elterjedtebb lapjaink zsidók kezében és zsidók szolgálatában állnak. Még a némileg konzervatív Az Újságot is jórészt, sőt túlnyomó részben zsidók írják és zsidók befolyásolják. A legtöbb kisebb-nagyobb fővárosi napilap teljesen zsidó kézben van és zsidó érdekekért küzd életre-halálra. A Pesti Hírlap és Pesti Napló a legkimondottabban kereszténygyülölő, aggressziv és türelmetlen zsidó lapok. A piszokban vájkáló, folyton izgató :ból élő A Nap, Az Est, melyet egy nemrég elcsapott „vezérigazgató“ alapított, az Egyetértés és Egyenlőség, a Budapest, a Budapesti Napló, a Magyar Hirlap, Friss Újság, a Polgár, a Magyar Nemzet, a Kis Újság, Uj Hirek, a Független Magyarország, a Footer Lloyd, a Budapester Presse, a Neues Pester Journal, Abenblatt, a Neues Politisches Volksblatt stb. — mind keresztényellenes szellemben tartott lapok. Nem is szólva a demokraták alantjáró, mosdatlanszáju lapjáról, a Népszaváról, melyet természetesen szmtén zsidók szerkesztenek (ezért nem ir a Népszava soha a dúsgazdag zsidóságról, holott tudvalevő dolog, hogy az 5% zsidóságnak Magyarországon több vagyona fekszik a magyar pénzintézetekben, mint a többi 95% keresztyén magyarságnak mind összevéve; több birtoka van, mint valamennyi keresztény egyháznak; több mint a „dúsgazdag“ katholikus egyháznak és a kincstárnak összevéve.) És nem szólva a zsidó intolerancziától csak úgy csöpögő Világról, a szabadkőműves zsidók lapjáról; az Uj Korszakról és Úttörőről (melyet egy Samu meg egy esküszegő aposz- tata szerkesztenek), amelyek csakis a keresz- ténygyülöletből és a legaljasabbhangu keresz- ténygyalázásból élnek. Úgyszintén zsidó kezekben van a legtöbb magyar „szépirodalmi“ folyóirat, divatlap és élezlap, (Nyugat, Hét, Tolnai Világlapja, Magyar Figaró. Borsszem Jankó, Fidibusz) még pedig bátran el lehet mondani: mennél tisztességtelenebb és aljasabb hangon vannak Írva, annál inkább. Elég néhány pillantást vetnünk e sajtótermékekbe, hogy meggyőződjünk róla, mily diplomatikus ügyességgel s következetes ezói- zatossággal küzd ez az u. n. magyar sajtó
