Nagykároly, 1912 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1912-01-28 / 1. szám
NA G Y A R 0 L V Van, de nincs Városi színház. — Az északkeleti színtársulat. — (\vármegyei muzeum. Mi lesz a nyilvános könyvtárral? Négy-öt év előtt szó volt róla, hogy Szat- mármegye múzeumi könyvtárát, amely 2500 kötetet számlál, nyilvános könyvtárrá teszik. Azóta aztán egy hangot se hallottunk erről a kétségtelenül fontos és közérdekű dologról. Vájjon hol rekkedt meg ez az ügy? A gazdag könyvtár a vármegyei múzeumban van elhelyezve. Ahárhogy bámul is az olvasó, van Nagykárolyban vármegyei muzeum is és a kultúrának vélünk szolgálatot tenni, ha ennek a kérdésével most foglalkozunk. Van egy szervezet, amelynek nagyon szép és nagyon szigorú nevet adtak: „Múzeumok és Könyvtárak Főfelügyelősége“. Az lenne a hivatása, hogy az ország összes múzeumai felett őrködjék s vezetésével munkájukat irányítsa és jó útra terelje, másrészt pedig szigorú felügyeletet gyakoroljon felettük. Ennek a főfelügyelőségnek a munkája puszta formaságokban merül ki. Évenkint jelentést kér az ország összes múzeumainak és könyvtárainak működéséről, amelyet az illető muzeum és könyvtár vagy beküld, vagy nem. Ezekből a jelentésekből egy főjelentés szerkesztődig A clou mindig egy. Az, hogy — a múzeumok nem küldték be a jelentéseket. Meg lehet azonban állapítanunk, hogy a gyűjtés legtöbb helyen pang. A tisztviselők nem szakemberek. Az egyes vidéki múzeumoknak pedig érdekes czélja van. Egy miniszteri leirat, amely 1878-ból van keltezve, igy állapítja meg a feladatukat : „Nemzetünkre nézve a kulturális haladás kérdése, sajátlagos viszonyainknál fogva egyúttal a létfentartás kérdése is lévén, felette kívánatos, hogy a tudomány és a művészet iránti érzék, a kulturális haladás ezen legbiztosabb alapja, az ország minél nagyobb többségénél feltalálható legyen. Ennek elérésére, amint azt az előrehaladottabb külföld példája is bizonyítja, legfontosabb tényezőül szolgálnak a központban található nagyobbmérvü gyűjtemények mellett a vidéken levő tudományos és művészeti czélu egyesületek és múzeumok, melyek a hivatottak részére a biztos továbbhaladást, a nagyközönségre nézve pedig a tudományos és művészet iránti vágyat eredményezik.“ Ezt a czélt a nagykárolyi muzeum egyáltalában nem éri el. A közönség feléje se néz, mert azt sem tudja, hogy létezik. Ennek oka pedig nem a közönségben rejlik, hanem a vármegyei múzeumban keresendő, amely nem az ő érdeklődését szolgálja. A nagyközönségnek például fogalma sincs, hogy milyen időben van nyitva a muzeum, ha ugyan egyáltalában nyitva van valaha Pedig ez a vármegyei muzeum, amelyet a vármegyei törvényhatósági bizottság alapított, szegénysége mellett is érdekes. A múzeumban van elhelyezve, — mint már jeleztük — a gazdag könyvtár a Kölcsey Ferenczre vonatkozó emlékek, iratok, nyomtatványok és a vármegye területén kiásott régiségek. Ott van továbbá a szatmármegyei bányavidék minden terméskőzetének egy-egy mintája. Nem nagy anyag ez egy muzeum részére, de mindenesetre egy olyan alap, amelyet lehet és érdemes is fejleszteni. A muzeum fejlesztésére vonatkozó ak- czió megkezdése és a múzeumi könyvtár nyilvánossá tétele szerény véleményünk szerint többé halasztást nem szenvedhet. A klerikálizmus csődje Szatmámegyében, Eladó az „Északkeleti Újság.“ Azok, akik az uj Magyarországért har- czolnak, unos-untalan szembe találják magukat egy sötét és súlyos erővel a klerikálizmussal. Nehány vakmerő exponensével, sok-sok közkatonájával szállt hadba ez a tábor és keményen védi a maga hadállását. A klerikálizmus hadvezetősége Szatmár- megyében is mozgósította katonáit. Évekkel ezelőtt kezdődött ez, amikor a rosszhiszemű és faji és vallásgyülöletet szító vezetőség csápjait az egész országban kinyitotta. A politikai néppárt szervezésével fogtak a munkához. Alarmirozták az összes városi és falusi papokat, tanítókat és a fanatizmus karjaiban vergődő hívőket. Az eredmény valamive2 több volt, mint a semmi. Próbálkoztak néppárti képviselőjelöltekkel. Hiába való volt. Elhintették a vallási gyűlölködés magvát. Ezek a magok kikeltek és mérges gyümölcsöt termettek, de nagyobb bajt nem okoztak. A szatmármegyei klerikálizmus vezére kezdettől fogva Dr. N. Szabó Albert nagyká- rolyi ügyvéd volt. A néppárti kudarczok után frontot változtattak. A politikai vezetés helyett, úgynevezett gazdasági mozgalmat indítottak. Megcsinálták a kath. népszövetséget. Nincs egyetlen egy olyan katholikusok lakta helyisége Szatmármegyének, ahol Dr. N. Szabó Bérezi ne szónokolt és a kath. népszövetséget meg ne szervezte volna.. Eleinte lelkesedtek a megmaszlagolt falusiak, teli tüdővel szidtak mindent, ami nem katholikus, de később meggondolták a dolgot és a legtöbb helyen beleuntak a népszövetség butításaiba. Röviden összegezve g vázoltakat, megállapítható, hogy Szatmármegyében nincs talaja a klerikálizmusnak. Az erre vonatkozó minden fáradozás meddő maradt. Szatmármegye felvilágosodett- lakossága nem hajlandó fejét a vizet prédikáló és bort ivó csohások járma alá hajtani és elidegenedett azoktól,akik a vallás eszméit vásári czélokra akarják felhasználni. Belátta hogy lehet vallásos, istonfélő az ember, ha nem is tör más vallásu embertársai ellen. A klerikálizmus szatmármegyei csődjét nagyrészben a vezetők fáradtsága és fásultsága is előidézte. Maga Dr. Szabó Albert, a legagilisabb vezető és szervező is beleunt a dologba Reményei letörtén kesereg. Eddig nem tudta elérni azt a czélt, amelyről pályája kezdetén álmodozott. Két Ízben volt néppárti képviselőjelölt, ami sok anyagi áldozatába került. Egy pár év óta az „Északkeleti Újság“ cziinü klerikális újságot is fentartja. Most — értesülésünk szerint ez az újság is eladó. Úgy tudjuk, hogy megvételre ajánlották a kormánynak is, amelynek azonban semmi szüksége sincs erre. Csupán Szatraáron van még némi klerikális irányú mozgalom. A püspöki palotából a „Heti Szemle“ czimü hetilap utján irányítják. De a Varjas Bandi munkája se eredményes, csak Ízléstelen és humoros. Próbálkoznak segíteni neki. Működésük elsősorban a polgári sajtó ellen irányul, mint amely rendesen keresztül szokta huzni számításaikat. Legújabban egy Szabó István nevű szatmári prael. kanonok intézett fékevesztett és dühös támadást az egész polgári sajtó ellen. Az eset a szatmári egyház- megyei irodalmi kör matinéjának keretén belül történt. A prelálus-kanonok valósággal dühtől habzó kirohanása magában a szatmári intelli- genczia körében is azt a meggyőződést keltette, hogy a kitörés forrása az a gyűlölet, melyet Szabó prelátus a nem egyházi sajtó kultur- munkája, bilincstörő felvilágosító eredményeivel szemben érez. A kirohanást csak a kongre- gácziós hallgatóság vette kissé komolyan, általában pedig derültséget keltett. « Ez év első napján egy hatalmas fegyvert csavartunk ki a szatmáriak kezéből, akise a,z utóbbi időkben különös előszeretettel „mezővárosnak“ titulálják Nagykárolyt. Ezt a lekicsinylőjelzőt— a többek között — már az is hatálytalanná teszi, hogy állandó téli színházunk van, ami fólreismerhetetlenül a kultur- Várost sejteti Nagykárolyban. Az állandó téli színház nemcsak mint művészeti esemény fontos, hanem — minthogy a színházi esték közelebb hozzák egymáshoz a most valósággal elszigetelve élő helyi osztályokat, — társadalmi szempontból is sokat jelent és kulturmissziója van. A haladás tekintetében a maguk részéről nem tudunk eléggé örvendeni, hogy téli színházunk van és a jövendőbe vetett rendületlen hitünkben, mámoros lelkesültségünkben azí is megtudnók bocsájtani, ha az „Északkeleti színtársulaton“ nagyon is meglátszana, hogy nemcsak nekünk hanem Zsibó, Szamosujvár és Szilágycseh részére is szerveződött. De ez nem látszik meg feltűnően és ha a színpadon egy kis fegyelmet is tudnának tartani, úgy a mostani viszonyok között alig lehetne kifogásunk ellene Ha a nagykárolyi sablonok szerint folytatnánk ezt az írásunkat, úgy most azt kellene írnunk, hogy az igazgató nagyon kedves ember, nagyon, szinpatikus ember, nagyon agilis ember. Öt laptársunk ugyanis körülbelül igy kezdte el a színtársulatról szóló kritikáját, mintha bizony a színigazgató személyének minémüsége befolyással volna társulatának művészi kvalitásaira. Az ember a színházba megy és ha meg van elégedve az előadással, akkor igazán mindegy, hogy milyen a színigazgató a társadalmi életben. De az ilyen kritikai mód gusztus dolga és csak azért emlitettiik, hogy rámutassunk: milyen szempontok azok, amiért laptársaink bántó egyöntetűséggel agyondicsériií a társulatot. Nohat az „ Északkeleti színtársulat“ nem olyan rossz, hogy ennyire dicsérjék. Az egyes tagokról pedig ne várjon tőlünk senki kritikát, mert az a legnagyobb lelkiismeretlenség volna. Nagy színművészek csupán egy szakmában nagyok. A kisebb vidéki színtársulat tagjainak pedig a szinészeti szak minden ágában otthonosnak kell lenniük. Estéről- estére fellépnek és aki ma a hős szerepét játszotta azt holnap mint operett-figurát látjuk. Művészetet keresni a vidéki kisebb színpadokon hiábavaló nagyképűsködés. A kevés számú vérbeli színművészt felszívja a főváros, az úgynevezett iparművészeket a vidéki nagyobb városok foglalkoztatják. A mienkhez hasonló színpadokra kerülhetnek ügyes színészek és kevésbbé ügyesek. A közönségtől függ, hogy a színigazgató milyeneket szerződtessen. A nagykárolyi közönség tehát egyelőre csak járjon színházba. Igazolja be, hogy Nagykárolyban a téli szezon még nem korai és hogy méltányolja azok intenczióit, akik a téli szezont kiforszirozták. A közönség járjon a színházba és akkor az igazgató, erősen hisz- szük, a jövőben tudni fogja kötelességét. Kifogja cserélni társulatának azon tagjait, akik egyes vezető szerepkörben nálunk gyengének találtatnak. A közönség járjon a színházba, támogassa a színigazgatót, mert ellenérték nélkül követeléseket támasztani nincs joga. A jövőre vonatkozólag azért füzünk reményt Neményi színigazgató működéséhez, mert kétségtelen, hogy az 1913.évben is Neményi lesz az Északkeleti szinkerület s igy a nagykárolyi színház igazgatója. A holnap Nagybányán tartandó szinike- rületi gyűlésen Nagykároly város szinügyi bizottságának küldöttei ugyanis kifogják jelenteni, hogy Neményi Lipót igazgatói működésével megvagyunk elégedve. Steib Márton női és uri-divat üzletében az összes raktáron levő újdonságok leltározás miatt a legmérsékeltebb árakon árusittatnak el. Vigyázat: Kékre festett kirakat!
