Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1911-03-15 / 11. szám

NAGYKÁROLY Már mint egészen fiatalember embertár­sai segítését tűzte ki élete feladatául. Ezért az orvosi pályára lépett. De onnan csakha­mar elszólitotta egy másik, hasonló hivatás: az újságírás. A mütőkést irótollal cserélte fel, mert úgy találta, hogy az ember lelke inkább szorul gyógyításra, mint a test, hogy a lelki fekélyek sokkal hamarább elpusztítják az em­bert, mint a testiek. Mestere volt az újságírói tolinak, mely kezében sohase változott karddá, tőrré, vagy ostorrá. írásaiban szelíd hangú, a fennálló ren­det, a tradiczionális tekintélyt feltétlenül tisz­telő volt. Nem korholt, hanem termékenyítő eszméket vetett papírra. Háborgó indulatok, forró szenvedélyek nem uralták. Életnézetiben konzervatív felfogású volt. A modern kor nagy problémái, a felszínre került evolucziós áram­latok hidegen hagyták lelkét és az utóbbi idők­ben maga is rezignáltan hangoztatta: ez a vi­lág már nem az én világom. A maga idejében eredményes, sok évi új­ságírói tevékenységén kívül szépirodalommal is foglalkozott. Irt egy kötet novellát, temér­dek tárczát, mely utóbbiak nagyobb része leg­inkább természettudományi jellegű. Irodalmi hagyatéka egy nagyszabásúnak Ígérkezett bal- neóíogiai mii kéziratban levő első füzete. Ki­váló kedvteléssel kertészkedett és rajongásig szerette a virágokat, amelyek immár pár nap múlva a sírján fognak virulni. Bizalmas ismerősök voltunk. Mestersé­günk egyformasága hozott össze bennünket Öt évvel ezelőtt, egy májusi délután meghí­vott az édesanyja tulajdonát képező nagyká­rolyi szőlőskertbe. Csendesen iszogattunk, mig- len a teljes tavaszi pompájában zöldelő sző­lőskertre ráborult az aranyosan pirosló alkonyat. Akkor született meg a Nagykároly, melynek egy éven át főszerkesztője volt. A lankában levő diófán a csalogány dalolt, kelet felől a hold sarlója tűnt fel. Gábor egy újabb kancsó bort hozott a pinczéből, megtöltötte poharain­kat koczczintottunk és áldomást ittunk a Nagy­károly alapításának eszméjére. Rövid életet jósoltak a lapnak, amely ime, él és megille- tődve búcsúzik Pozsonyi Gábortól, kinek teste már a siri férgek martaléka. Szombaton délután temették el. Kevesen voltak a temetésén. Minek is lettek volna so­kan ! Felesége és tizenkét éves Attila fia messze innen, Erdély bérczei között siratják sorsukat. Itthon nem maradtak olyan hozzátartozói, akiktől valamit várhatnak az emberek, vagy esetleg félni kellene. Nincsen senki, akinek a kedvéért a közönség a temetésen megjelent volna. Mert az emberek mindig az élők miatt és sohase a halott iránti kegyeletből mennek temetésre. A hála a közjavára kifejtett működéséért, egy egész emberélet önzetlen szeretetéért ? Hála?..Ez csak naiv lelkek képzeletében van meg. Üres fogalom,,szólásmód csupán, hazug­ság, mint maga az Elet. MARCZIUS15. Talmi lelkesedés. A nagykárolyi ünnepségek. Zászlók lobogtak, szónokok színes, szóvi­rágos beszédekben méltatták ma a szabadság ünnepének jelentőségét. A honfiérzés újból fel­buzdult, Himnuszt zengtek a hősi korról, kipi­rultak az arczok, szóval: ünnepeltek az emberek.. A múltba szálltak : emlékezni. A mai lelkesedés azonban holnapra szétfoszlik és nem marad más nyoma, mint egy pár kellemetlen katzen- jammer. Mert talmi lelkesedés ez a mai. Az em­berek csak addig lelkesednek a nagy eszmékért, a mig ezzel kapcsolatosan enni, inni és munka­névül ünnepelni lehet. Mihelyt ez megszűnik, vége van a lelkesedésnek is. A frázisok alakjában hirdetett szabad­ságért lelkesedtek ma jámbor polgárok, kik sajnálat, ramél tó rabjai a saját kulturátlansá- guknak. Márcziust, a forradalom hónapját ünnepelték ma szánalmasan gyáva nyárspol­gárok, akik kéjelegve csókolgatják az őket mindentéren rugdosó nagy úri lábak talpait. Brrr! Márczius van, még hideg az idő. Ragyognak ugyan a napsugarak, de a virágot fakasztó meleg tavasz még messze van. . . És nagyon csalódik "Dr. N. Szabó Albert, midőn az Északkeleti Újság vasárnapi számában azt mondja, hogy a népjogok zászlaja a jövő már­czius 15-én talán a radikálizmus vagy a kleri- kalizmus kezében fog diadalmasan lobogni. Legfellebb csak az történhetik, hogy ez a zászló egyik vagy másik áramlat vezetőinek kezében fog lobogni. A népjogok zászlajának magának a nép­nek a kezében kell, hogy diadalmasan lobogjon! De ez még soká lesz. A nép nem ér rá erre. Még mindig a 48-as elveket hamis czélzattal hirdető nagy urak által feléje dobott csontokon rágódik. * Nagykároly város polgársága a hagyo­mányos keretekben ünnepelte ma a márcziusi események emlékét. Az ünnepség istentiszteletekkel kezdődött. A róm. kath. templomban d. e. 9 órakor volt istentisztelet, 10 órakor pedig a ref. templomban, ahol Gy. Kovács József ref. vallástanár tartott költői szárnyalásu, szép emlékbeszédet. A temp­lomokban Csaba Adorján főispán élén a ható­ságok tisztikara és nagyszámú közönség jelent meg. Délelőtt 11 órakor a főgimnázium ifjúsága rendez ünnepélyt a Polgári Olvasókörben. A változatosan összeállított és sikeresen előadott műsor Sróf Gábor és Braneczky József főgim. tanár munkájának eredménye. Hazafias ünnepélyeket tartottak szűk keretekben az összes iskolák is. Ma délután 4 órakor- a Kossuth Lajos- szobor előtt folytatódik a polgárság ünnepe, Este a Polgári Olvasókörben társasvacsora lesz. Dr. Falussy Árpád beszéde. Most, mikor már megjelent e lap, Búcsúzik a nagy emlékű nap. Kossuth Lajos apánk szegény szobra! Már kavarog a gyomra, A Leje szédül: Az ünnepi beszédtül. A szatmári ügyvédi kamara közgyűlése. Szokatlanul nagy és élénk érdeklődés közben folyt le vasárnap délelőtt a szatmári ügyvédi kamara közgyűlése. A közgyűlés a kamara évi jelentésével kezdődött. Széles alapokon, kimerítően és gondosan tárgyalja a jelentés Az ügyvédi kar bajait, amelynek során rámutat arra, hogy a jogász- ság jelenlegi kiképzési módja, a helytelen egyetemi rendszer, a joggyakorlat rövid ideje, amelyből a vizsgákra való készülés is fölötte sokat elvon, —• azt eredményezi, hogy az ifjak tódulnak a jogászi pályára és diplomával a kezükben, de a szükséges készültség és tudás birtokán kivid lépnek pályájukra. Felpanaszolja a jelentés, hogy a kötelező ügyvédi képviselet igen szűk körre van szorítva. Sok kárt okoz az ügyvédeknek az, hogy a te­lekkönyvi és hagyatéki ügyek nagy részét, a közigazgatási ügyeket pedig teljesen elvonják az ügyvédektől a községi és körjegyzők, vala­mint a zugirászok és a szakirodák, hitelfor­galmi vállalatok, mely utóbbiak minden fele­lősség és tudás nélkül kifosztják a hozzájuk forduló embereket. Ennek ellenében sok ügyvédi iroda el­csúszik hivatásának talajáról, ügynökösködés- sel foglalkozik, amiből aztán óriási, egészség­telen verseny fejlődik ki az ügyvédek között. E versenyben az erkölcsöt háttérbe szorítja a megélhetésért való küzdelem, a mi aztán be­folyásolja a bíróságot is, mely a megélhetés ne­hézségeit kénytelen enyhítő körülményül fi­gyelembe venni. A jelentés ennek folytán kívánja a jogi oktatás reformját, a joggyakorlat meghosszab­bítását és annak kötelező kihasználását, a nu­merus clausust, a kötelező ügyvédi képviselet­nek a hagyatéki és telekkönyvi ügyekre való kiterjesztését a jegyzőknek effajta munkáktól való eltiltását, a hitelforgalmi vállalatok, szak­irodák megrendszabályozását. Kifogásolja a jelentés, hogy egyes bíró­ságok az ügyvéd nélkül perlő kereskedők ré­szére perköltséget állapitnak meg, ami azt eredményezi, hogy a kereskedők nem ügyvéd­del dolgoztatnak, hanem zugirászoktál. Újítást kíván továbbá a jelentés az ügy­védi költségek megállapítása tekintetében is. Az ügyvédi munka sok tudást, fáradságot és felelősséget igényel, méltányos dolog tehát, hogy a költségmegállapitás ezeket a körülmé­nyeket méltányolja. A polgári perrendtartás — úgymond a jelentés — nem méltatja az ügyvédi érdekeket. Tág teret enged az ügyvédi képviselet nélküli eljárásnak, nem intézkedik a pártfogó ügyvédek díjazása tárgyában, nem védi az ügyvédi költségeket. A bíróságok munkaideje tekintetében konstatálj a a jelentés, hogy az egy folytábani munkaidő nem vált be. A bíróság irodái délután sem a bíráknak, sem az ügyfeleknek, sem az ügyvédeknek nem állanak rendelkezé­sére, holott az ügyvédek délelőtt tárgyalásaikkal, ügyfeleikkel vannak elfoglalva s éppen a szük­séges időben nem juthatnak a bírósági hiva­talokhoz, melyek közül kérik a telekkönyvi iktató, mutató, irattár, valamint a pertár munka­idejét a régi rend szerint visszaállítani. A telekkönyvvezetők újabban el vannak tiltva térrajzok készítésétől. Ez a felekre nézve is sérelmes, mert kénytelenek a térrajzot mér­nökkel csináltatni, ami nemcsak költségtöbb­letet okoz, de ott, a hol nincs mérnök, idő- veszteséget is. Kéri tehát a jelentés, hogy engedtessék meg a telekkönyvvezetőknek, hogy megszabott díjazás ellenében készíthessenek a felek részére térrajzokat. Reformot kíván a kamara. A csengeri járásbíróság felállítását a kamara egyáltalában nem tartja szükségesnek. E tárgyban felszólaltak dr. Ke- resztszeghy Lajos, dr. Kelemen Samu és Helmeczy József, a kik kifejtették, hogy a csengeri járásbíróság csak a község érdeke, de nem a járásé is. A csengeri járás községe­inek jó összeköttetése, megfelelő közlekedése van Szatmárral, a hol a járás lakossága más ügyeit is lebonyolítja. A túlságos deczentrali- zálás a jogászi nivó rovására menne, mert az uj perrendtartás a pöröknek mintegy 90 száza­lékát a járásbíróságok hatáskörébe utalja. A jelentés felolvasása után a választásokat ejtet­ték meg. A tisztikar a régi maradt. ________ Szatmári közmondás, ha Nagykároly városról van szó. Aki másnak vermet ás ne halaszd azt holnapra. Interpelláczió Szatmárvármegye alispánjához. Kovács Gyula a képviselőház hétfői köz­gyűlésén a belügyminiszterhez a következő interpellácziót intézte: Van-e tudomása arról, hogy „Suta József tiszabecsi körjegyző — miután két milotai ke­reskedőt hamis mérleg használata miatt meg­bírságolt és a mérlegeket tőlük elkobozta — a birság lefizetése után a 45 korona bírságpénzt az elöljáróság tagjaival megosztotta, a hami­saknak talált mérlegeket pedig további köz­használásra visszaadta a két kereskedőnek. Noha a két kereskedő esküvel erősítette meg ezt a tényállást, Suta József mégis tovább teljesítheti három községben a jegyzői teen­dőket.“ A belügyminiszter még nem válaszolt. Ezért ezt az interpellácziót, amelynek tartal­máért Kovács Gyulát illeti a felelősség, mi Szatmárvármegye alispánjához intézzük. Ha igaz a Suta József dolga, akkor meg­torlást követelünk a jegyzővel szemben, ha valótlan, akkor is követeljük ezt a megtorlást, de Kovács Gyula ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents