Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1911-12-13 / 50. szám

minden rendelkezésre álló eszközzel buzdítják, sőt esetleg kötelezik is őket.

Ennek jellemzésére a legfényesebb tanúbizonyság az az újítás, melyet most léptetnek életbe a német birodalomban. Arra kötelezik ugyanis az üzleti árusító - nőket, hogy esti tanfolyamokban tanuljanak.

így fegyverkezik Németország! A nép műveltségével fokozza erejét, mely hatalomhoz, jólléthez vezet. Nem riad vissza attól a nagy áldozattól, melyet ez az intézkedés követel, milliókat szentel tanügyének. Mi meg nem tudjuk, mi nagyobb nálunk: az analfabéták száma, vagy néptanítóink éhessége.

Vájjon mikor jutunk odáig, hogy a német példát követnők.

Visszaélés a nagylelkűséggel. Két héttel ezelőtt az „Északkeleti Újság“ megjegyzéseket tett lapunk egyik közleményére. Tudva, hogy az „Északkeleti Újság“ emberei valósággal kétségbe vannak esve, ha Írásaikat agyonhallgatjuk, hát szívességet tettünk nekik. Megtiszteltük őket azzal, hogy válaszoltunk az Írásukra. Kár volt, mert ezzel a nagylelkűségünkkel most csúnyán visszaélnek. Hosszú polémiát kezdtek, azon hiszemben, hogy ezen hónapokig elrágódhatnak majd. Sajnáljuk, de kénytelenek vagyunk számításaikat keresztül huzni. Nem érünk rá az ,,Északkeleti Ujság“- gal polemizálni. Legutóbbi Írásművére tehát nem válaszolnánk akkor se, ha az nivós, tárgyilagos, okos és értelmes munka volna, nem pedig zagyva, értelmetlen és parlagi hangú sületlenség.

JCarácsonyi vásár.

Közeledik a kereszténység legnagyobb ünnepe s ez alkalomból mindenki azon töri fejét, mivel kedveskedhet családtagjainak, rokonainak, jóbarátainak.

A szeretet ünnepén ajándékokkal lepjük, meg azokat, kik kedvesek nekünk és kik bennünket is szeretnek. Ezeket az ajándékokat természetesen vásárolni kell s ilyenkor rendkívül megnő a kereskedelmi forgalom.

Ez a legalkalmasabb időpont: figyelmeztetni a magyar közönséget arra, hogy hazai iparczikkeket vásároljon. A karácsonyi vásáris felnyujtatok a magam keresményéből egy szép bokrétát a színpadra a vizitkártyámmal, aztán fölmegyek bemutatkozni.

Tömérdek virágot kapott s amikor fölértem az öltözője elé a szünetben, sokan álltak ott az ajtó előtt s kértek egy szál virágot. Közel se tudtam jutni hamarosan, ü meg sorra nézegette a bokrétákon a névjegyeket.

— Ebből nem adhatok, ebből sem, mind jó barátaim. De itt van egy: Bartay Ferencz. Ezt nem ismerem, valami titkos imádó. Na vigyék.

A következő perczben szerteszét szaggatták az én bokrétámat, a melynek illatából több hódolat és szeretet szállt felé, mint a többiek- bői együtt véve. Neki egy szál sem maradt belőle. Megszégyenülve menekültem A virágokkal a szivemet tépték össze, minden ábrándomat. Beláttam, hogy elérhetetlenért küzdöttem s hogy összetört a szivem minden érzésével, ábrándjával. Erre a fájó szivemre keresek vigasztalást a sir csöndességében.

— íme uraim — fejezte be elbeszélését az öreg ur — ugy-e, hogy nem anyagi gondok kergették halálba azt a szegény embert, hanem egy ábránd, amelyet a bensőjében ápolt, amelyről nem tudott senki, amelyet bolondságnak is lehet nevezni, de neki szent volt és eldöntötte a sorsát. Higyjék meg, kevés olyan ember van, aki meg tud halni egy ábrándért.

N A G Y K Á R 0 L Y

kor százmilliókat költ el egy-egy nemzet, mert nemcsak ajándéktárgyakat vásárol, hanem szükségleteit is jórészben akkor fedezi. Hazánkban kerekszám száz millióra tehető a karácsonyi ajándékok értéke. Ha ez a tömérdek pénz bent maradna az országban: ez a magyarságra nézve nagy áldás lenne. De valóságos nemzeti veszedelem, hogy e pénz legnagyobb része külföldre vándorol.

Érdekesek e tekintetben a statisztikai adatok, melyek szomorúan illusztrálják azt a közömbösséget, melyet vevőközönségünk a hazai ipar pártolása tekintetében mutat. A folyó év első kilencz hónapjában 14,195 millió korona értékű külföldi árut vásároltunk, a kivitt 1165.1 millió korona értékű áruval szemben, nevenként átlag 1800 milliót adunk a külföldnek, amelyből 1400 millió behozott iparczik- kekre esik.

Tagadhatlan, hogy a külföldi ipartól teljesen felszabadítani magunkat, még nem vagyunk képesek. Még mindig vannak egyes iparczikkek, melyek hazánkban egyáltalán elő nem állíttatnak, vagy a melyeket külföldről előnyesebben vagy jobb minőségben szerezhetünk be. Indokolatlan sovinizmus volna a vevőközönséget ezeknek negligálására buzdítani. Nem lehet követelni, hogy a közönség egy szükségleti czikkről mondjon le, csak azért, mert az itthon vagy egyáltalán nem, vagy pedig megfelelő minőségben vagy árban nem állittatik elő'

Ellenben közös érdekünk szempontjából nem lehet eléggé ostorozni azt a hazafiatlan- ságot, hogy külföldi árut vásárol a magyar, amikor ugyanolyan, vagy tán még jobb áru- czikket ugyanolyan áron vagy talán olcsóbban kaphat hazai gyárakból.

De addig is, mig ez a szervezkedés tény- nyé válnék, a most lezajló karácsonyi vásár alkalmával gondoljuk meg, hogy magyarok vagyunk, gondoljnk meg, hogy az a pénz, mely itthon marad, vagy vagy legalább annak egyik része, a pénz vándorlása közben ismét hozzánk visszatér, mert az itthon maradt pénz az általános jóllét gyarapodásához vezet és ennek áldását e honnak minden lakosa megérzi, mig a külföldre került pénznek soha többé színét se látjuk, hacsak gazdasági termények áraként nem kerül vissza. Ezen a pénzen pedig már azért is kevés az áldás, mert a föld termékeire magunknak is nagy szükségünk van és a gabona és marha kiyitele — ha az értök befolyó pénz némileg segít is rajtunk — még is sokkal nagyobb kárt okoz azáltal, hogy elősegíti a nagy drágaságot, nyomorunk e kutfor- rását.

Sokkal jobb tehát kevesebb gazdásági produktomot exportálnunk és kevesebb ipar- cziket behoznunk. Az előbbi enyhíti a drágaságok, az utóbbi meg gazdagítja vagyonúnkat.

Ézt tartsuk szem előtt mindig és mindenkoron, különösen pedig a karácsonyi vásár alkalmával!

A nembánomságot, melyet ez esetben oly drágán fizetünk meg, minden áron meg kell törni. A magyar iparpártolás évenkét hétszáz millióval gazdagitaáá hazánkat s azért a szal- malángos hazafias frazeológia mellőzésével tettekkel kell az iparpártolást bizonyítani. Szervezkedni kell az egész társadalomnak, hogy magyar gyártmányt vásároljon.

Városi ügyek.

Polgármesterek gyűlése.

Mint amilyen divat volt a bukjel-szoknya viselése, vagy a szobafestésben a sima plafond, olyan divat két-három év óta a városok segítésének kérdésével foglalkozni. Soha se törődtek annyit a városok dolgaival papíron és ékes szóval mint mostanában. Ez határozottan örvendetes jelenség volna, ha a városok sorsán tényleg lendítene valamit. De a nagy alkalmi nekibuzdulások nem érnek semmit. Tapasztaljuk ezt Nagykároly város sorsából, is.

Az elmúlt vasárnapon is a városok dolga volt a közvélemény napirendjén. Okot erre az szolgáltatott, hogy a rendezett tanácsú városok polgármesterének orsz. egyesülete ekkor gyűlést tartott. A nagy napilapok vezérczikkekben zengték meg a városok kulturhivatását, felvonultatták ismét az elodázhatatlan városi szükségleteket és — marad minden továbbra is úgy, a hogy eddig volt.

Annak megismertetése végett, hogy a rendezett tanácsú városok vezetői mit tartanak elsősorban fontosnak a városok fejlesztése szempontjából, közöljük a polgármesterek gyűlésének közérdeklődésre számottartó részleteit.

Szentpáli István dr. elnök örömmel üdvözölte a megjelenteket. Fejtegette, hogy a kormányban és a törvényhozásban a rendezett tanácsú városok iránt a jóakarat megvan, de a jövőben nemcsak erre a jóakaratra van szükség, hanem arra is, hogy mindazok a jogok, amelyeket e városok követelnek, törvényhozá- silag biztosíttassanak. Ezek között kétségtelenül első helyen áll a városi törvény. A városi törvény keretében a városok antonómiát kell, hogy nyerjenek, szabadabb mozgást és azokat a városokat, amelyek ezt megérdemlik, fel kell szabadítani a vármegye gyámsága alól.

Az egyesületi titkár előterjesztette a tanács évi jelentését, amelyből a többek között kitűnik, hogy az egyesület agitálásának köszönhető a városok államsegélye és a városi tisztviselők fizetésrendezése, a magyar városok országos kongresszusának összehívását is az egyesület sürgette. A községi törvény hibáit s a városi törvény jobb alapelveit többszöri tanácskozásokon vitatta, a leszürődött tapasztalati igazságokat és kívánságokat emlékiratba foglalta. A szegényügy országos rendezésének az előkészítő munkálataira megadták az impulzust. Felhívják a kormányt, hogy siessen a kisvárosok segítségére, mert ezek teljesen elmerülnek a nemzetiségek áradatában.

A tanács jelentéséhez elsőnek az esztergomi pplgármester szólott, hogy szóvá tegye a fogyasztási adók megváltásának dolgát. Ezt a jövedelmet a város maga késziti elő s így nagyon is jogosult, hogy most az emelés arányában valami többlethez jusson.

Várhidy titkár a tanács előterjesztését mutatta be, amely kimondja, hogy működésüket jövőre a kongresszusi szervezetben kívánják gyakorolni. A tanácsnak a fúzióra vonatkozó javaslatát egyhangúlag fogadták el.

A beérkezett inditványokat tárgyalták ezután. A zalaegerszegi polgármester indítványt tett, hogy a közgyűlés Írjon fel a belügyminiszterhez, hogy minden tízezernél népesebb város önálló választókerület legyen. Várhidy titkár előadja, hogy az egyesület azt kívánja, hogy általában a rendezett tanácsú városok önálló választókerületek legyenek.

Szentpály elnök indítványára elhatározták, hogy a közgyűlés felír a kereskedelmi kormányhoz, hogy a magyar államvasutak tervbe vett tarifális revíziójánál a szomszédos forgalmú tarifáit ne emelje.

Negyven város tisztikara és tanácsa az egyosülethez indítvánnyal fordult, hogy a városi tisztviselők a drágasági és családi pótlékban, amit az állami tisztviselőknek a kormány megadni szándékozik, a városi tisztviselők is része- sittessenek és a megállapított fizetés-különbözetek január elsejétől visszamenőleg megadassanak. Erre vonatkozólag a tanács azt határozta, hogy memorandumot intéz a belügyi kormányhoz.

A gyűlésen Debreczeni István nagykárolyi és Farkas Jenő felsőbányái polgármestereket az egyesület tanácsának tagjaivá választottak.

Körutazás csendörkisérettel.

Pleskó Géza tört be Weisz Lajoshoz is I

A napilapok megírták, hogy a napokban Debreczenben hat csendőr egy vasravert embert kisért végig az utczákon. A megvasalt ember Pleskó Géza volt, aki hét vármegyét tartott hetek óta rettegésben a betörőbandájával. Pleskó Géza a bünkrónikákban ismert alak, mert az alig harminczéves ember tiz évet töltött el addig az ország különböző fogházaiban. Pleskő a múlt hét végén Debreczenben ődön- gött és itt nagyszabású betörést tervezett és hajtott végre. Pleskó és társai a zsákmánnyal azonnal elutaztak Debreczenből. Nyíregyházán osztoztak meg a pénzen, de mivel a bűnszövetkezet egy-egy tagjára kevés jutott, elhatározták, hogy Nyíregyházán templomi beA M-vléelliMgliin