Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-20 / 38. szám
NAGYKÁROLY Szatmármegyei tűzoltók Nagybányán, fl szövetség közgyűlése. Nagybányának, Szatmármegye e kies fekvésű városkájának vasárnap, e hó 17-én ünnepe volt. A szatmármegyei tüzoltószövetség akkor tartotta meg ott évi rendes nagygyűlését. Nagybánya messze földön hires a vendégszeretetéről és hogy nem ok nélkül hires, arról a vasárnapi események is tanúságot tesznek. A derék nagybányaiak őszinte örömmel és szeretettel fogadták és üdvözölték a vármegye minden részéből a nagygyűlésre oda- sereglet tűzoltókat, akik a közjóért fáradnak, a vármegye lakosságát védik a borzasztó vésztől, mely az idén is annyi áldozatot követelt éppen Szatmármegyében, A d. e. 9 óra 13 perczkor odaérkező vonat vitte Nagybányára, a túlnyomó részben diszes egyenruhás vendégtüzohókat A vasúti állomáson a bányászzenekar Rákóczi indulója mellett, Dr. Makray Mihály polgármesterrel az élén, a zászló alatt kivonult nagybányai tűzoltóság nagy ünnepélyességgel fogadta az idegen bajtársakat. A nagygyűlés d. e. 11 órakor volt a városháza tanácstermében, ahol a tagokon kívül a vármegyei tüzfelügyelő, több falu kiküldött elöljárói és mintegy 150 érdeklődő vett részt. Az évi jelentés felolvasása után a közgyűlés örömmel vette tudomásul Szatmármegye ez idei tavaszi közgyűlésének határozatát, amely- szerint felismerve a szövetség czéljainak kiváló fontosságát, összes községeit, a szövetséghez való csatlakozásra utasította. Ennek eredményeként ez évben már három uj önkéntes tűzoltó- egyesület alakult. A nagygyűlés befejezése után a közönség a Klastrom-mezőre vonult, ahol nagy tömeg várta már a diszgyakorlatok kezdetét. A gyakorlatoknak legérdekesebb része volt a nagybányai csapat és a szatmári tűzoltóság külön-kü- lön támadása a három emeletes magasságú Almer-gőzmalom ellen. A nagybányáik a nem rég befejezett vízvezetéket vették igénybe a szatmáriak pedig szivattyúkkal dolgoztak. Látható volt tehát e két támadás közötti nagy különbség s a vízvezetéknek óriási előnye a tüzveszedelemnél is. Mig például a nagybányaiak a tűzcsap megnyitása után nyomban mintegy 20—25 méter hosszú, karvastagságu gényke, mert a vénasszony néha beléöntött egy kis pálinkát. — Ettől elalszik szegényke és elfelejti, hogy éhes. Meg aztán, ha elalszik, nem sir, Mert ha megnyikkanik is, az apja vágja mint a répát. Deczember hetedikén este öten lapultunk Veczkó piszkos szobáiban. Valami bort is ittunk de csak annyira telt, hogy a förtelmes desperá,- czióig tudtunk eljutni a piszkossárga borhullámokon. Odakint szakadt az ólmos eső és a gyászember ettől fél a legjobban, mert ez tolakodó módon benéz a rongyos czipő lyukán keresztül. A vén tót asszony csendesen, óvatosan besurrant, karján a kis Hankával. Rettentően szomorú, ránczos, rut arcza még szomorúbb förtelmesebb volt. Pálinkát ivott, de a kis leánynak most nem adott. — Úgyis alszik szegényke 1 — motyogta, de csak nem ment el. — Bezárják az ajtót, Kopka néni, — biztatta Veczkó. — Itt hálok. A Hanka apja holtrészeg és ma bizonyosan agyonverné. Veczkó vonogatta a vállát, mintha terhére volna a dolog, de hirtelen elsülyesztette a három hatost. És a vén tót asszony csak ott maradt. Szalmazsákot tettek le neki a földre, azon aludt. De Hankát egyetlen pillanatra sem tette le a karjáról. Még amikor elaludt, akkor is ott szorongatta a kis szőke jószágot. Amikor már innét is onnét is felhangzott a korholás halkan odaszóltam a vénasszonynak: — Mondja Kopka néni, miért nem teszi le a kis Hankát? Hiszen alszik! És magának letörik a karjai vizsugarat lövelhettek az épületre, addig a szatmáriak a kézi fecskendővel csak 1 és fél perez után tudtak egy 5—6 méteres gyenge vizsugarat kapni. A fehérgyarmati tűzoltóság jól sikerült iskolaszerelést mutatott be. Délben az István király-szálló nagy éttermében Nagybánya város látta vendégeiül a nagygyűlés közönségét. A pompás és dús ebéd közben Torday Imre városi tanácsos üdvözölte a vendégeket. Az üdvözlésre Dr. Falussy Árpád a vármegyei tűzoltó-szövetség elnöke válaszolt és köszönte meg a szívélyes fogadtatást. Este a tűzoltók tiszteletére a városi színházban Uránia előadás volt. A tűzoltásra vonatkozó érdekes képeket Ádám István hirlapiró, budapesti önkéntes tűzoltó tiszt érdekes felolvasása kisérte. Az ünnepély programjába felvett felsőbányái kirándulás, az esős időjárás miatt elmaradt. A Szatmármegyei Tűzoltó-szövetség jövő évi nagygyűlését Fehérgyarmton fogja megtartani. 1 tart rólunk a lg 1 — k meggyőződés, — Az ipartestület és a gróf, — A zászlószeg és a védnök. — A világ ítéletére, véleményére az emberek rendszerint sokat szoktak adni. Sőt a többséget minden cselekedetében leginkább az a kérdés izgatja, hogy mit szól majd ehhez a világ ? Kész inkább önmagának kárt okozni, csakhogy a világ előtt a sablonos látszatot megóvja. A nagykárolyiak meggyőződéséről a világ, azaz a „Világ“ czimü fővárosi napilap pénteki számában a következőket tartja: A nagykárolyiak meggyőződése. Nagykároly igen csinos, helyes kis város. A község közepén hatalmas park révében pompázik a Károlyi grófok őrsrégi várkastélya. E park köré épült maga a város. A kastély a központ. Úgy illik hát, hogy innen induljon ki minden és ide fusson össze minden. A múlt képviselőválasztások előtt a város urai feketébe bújtak és felsétáltak a kestélyba. A grófnő — Károlyi István özvegye — szívesen fogadta őket. Végre kirukkolt a vezető a kérelemmel, hogy ők bizony képviselőjelöltet kérnek a méltóságos asszonytól. — De hisz a férjem meghalt, ő már nem vállalhat Jobbé mandátumot. — Éppen ezért jöttünk a méltóságos asz- szonyhoz. — Az asszony felült fektéből, riadtan nézett rám és gyűlölködve odasugta: — Akkor is az enyém törik le, nem az űré! Törődjék csak a maga dolgával! Vállat vontam, befordultam és elaludtam. Hajnalban vad üvöltés vert fel bennünket. Veczkót láttam állni a szoba közepén alsóruhában, fázva, remegve, tehetetlenül. Előtte állt egy óriási, tót napszámos, holtrészegen. A Hanka apja. Üvöltött hebegve, részegen: — Itt vannak, ide jöttek 1 Hol az a vén dög? — De ha mondom, hogy nincsenek itt! — mondta gyáva nyöszörgéssel Veczkó, — talán azóta otthon is vannak már. — Nem igaz! — üvöltötte a tót. — Tegnap délután megdöglött az a kis poronty és az öreganyja ellopta. Félrelökte Veczkót és berontott a szobába. A vén tót asszony felszökött fektéből és a kis halottal besurrant a szoba legutolsó sarkába. Vad üvöltözés, átkozódás támadt. A kis Hanka hideg, hamuszinü arcza hátrahanyatlott, vékony kis karja mereven lóbálódzott a levegőben. A részeg tót óriás pedig feldöntötte az asztalt és már nyúlt a kis hulla után. Felugrottam és hátulrul úgy ütöttem fejbe a részeg disznót, hogy hanyatt esett. Ettől fogva összezavarodtak előttem a dolgok. Sötét, nehéz, szürke felhő nyargalt a szemem előtt. Bevitték a főkapitányságra. Milyen rémes nap volt ez I Ez koromfekete nap volt. Ilyen csak egy akad az ember életében. Szinte csak másnap este tértem magamhoz az összekötő vasúti hid pillérjei alatt. — Csak nem akarnak talán engem felléptetni ? — Nem, de mert a gróf ur elhunyt, a grófnő méltó egyedül arra, hogy nekünk képviselőt jelöljön. Talán György gróf, ha elvállalná ? — Nem lehet, mert ő darabont volt. — Az nem baj, méltóságos asszonyom — Node nem is vállalná. — Akkor talán Gyula gróf? — Oh, ő meg Kossuth-párti. — Az sem baj, méltóságos asszonyom. — Azonban ő sem akar képviselő lenni. — Talán akkor Mihály gróf? — ő meg agrárista és van is már kerülete . . . Node nehogy az jusson eszükbe, hogy Melinda leányomat fiusitsák, inkább próbálkozzanak meg Józsi gróffal. Ismerik? — Nem. — Tudják, hogy milyen pártállásu? — Azt sem tudjuk. — Hát majd megmondom én. Harmad- izigleni unokatestvérem. Már elmúlt huszon- négyéves. Somogybán lakik. Sohasem volt Nagykárolyban. Igen derék fiú, de hogy milyen párti, azt én sem tudom? Ha akarják: őt megválaszthatják. És megválasztották. A grófnő pedig mosolyogva jegyezte meg a választás után: — Nagykárolynak volt már szabadelvű- párti Károlyi, nemzetipárti Károlyi, darabont Károlyi, pártonkivüli Károlyi és függetlenségi Károlyi gróf képviselője. Szerencse, hogy nem akadt még a családban anarchista, mert azt is megválasztották volna. Derék, jó, hazafias nép ez és az a meggyőződése, ami a mindenkori Károlyi grófé. Éddig a „Világ“ czikke, melynek K. A. betűk alá rejtőző írója kitünően ismeri az itteni viszonyokat. Igaza van „kis város, község“ vagyunk, de csak azért, mert a nagykárolyiak meggyőződése tényleg az, ami a mindenkori Károlyi grófé. Ezért aztán érdeme szerint is bánnak ezek a grófok a gerincztelen nagykárolyi lakossággal. Példa erre a legújabb eset. A nagykárolyi Ipartestület a múlt hónapban zászlószentelési ünnepélyt tartott. Az ünnepély egyik védnökéül Gróf Károlyi Józsefet, a város országgyűlési képviselőjét kérték fel. Élfogadta. Szokás ilyenkor, hogy a felszentelt zászlónyelébe diszszegeket vernek be. Akit egy ilyen díszszeggel megtisztelnek, az rendszerint bizonyos összegű pénzzel szokta viszonozni. A legszegényebb ember, aki szeget kapott, adott valamit a zászlóalapra, Csak Gróf Károlyi József, az ünnepély védnöke volt az, aki a részére megküldött zászlószeget egy szó megjegyzés és egy fillér adomány nélkül küldte vissza. A „Magyar Király“ kávéházitól. Különös. Szatmármegyében erősen terjed az egyke-rendszer és még is most minden községben bábái állásokat kreálnák. — Mi ebben a különös? — Mert sok bába közt még inkább elvész a gyermek. Városi ügyek. — Népfürdő Nagykárolyban. Vaday Károly a nagykárolyi munkásbiztositó pénztár ügyvezető igazgatója, egy igen érdekes ügyben kereste fel tegnap Debreczeni István polgármestert. Vaday előadta, hogy tudomása szerint Nagykároly város villamos-müvénél naponta 640 hektoliter elhasznált meleg vizet eresztenek ki az árkokba. Szerinte ezt a nagymeny- nyiségü tiszta vizet értékesíteni lehetne egy modern népfürdő czéljaira. A népfürdő részére közel a villamos-műhöz egv olcsó kivitelű, egyszerű épületet kellene csinálni és pedig nem közös fürdővel, hanem fülkés kádrendszerüt. Egy fürdés dija 20, esetleg 30 fillér volna és ezen dijakból befolyó összeg nemcsak a fürdőépület előállítási költségeinek kamatait fedezné, hanem a tőkét is kilehetne vele fizetni. A népfürdő létesítése városokban szinte elmaradhatatlan közegészségügyi követelmény és ezért nem tudjuk eléggé dicsérni Vaday