Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-08-30 / 35. szám
NAGYKÁROLY a testület eddigi működését tárgyilagosan megítélhessük s a múltak tapasztalatából jövőre nézve levonhassuk a tanulságokat. Vessünk tehát az ünnepség perczeiben is agy rövid visszapillantást az ipartestület keletkezésére s eddigi működésére. Az í872. évi ipartörvény megszüntette a czéheket, a kézmüiparos osztály azon egyesülését, amely bár az idők folyamán erősen megnyirbált hatáskörrel, de mégis széleskörű autonómiával intézte a kebelébe tartozó kézművesek ügyeit, a tanonczképzés a segédtartás ügyeiben éppen úgy, mint a mesterek közötti rendtartás tekintetében igen fontos iparhatósági teendőket teljesített. A megszüntetett czéhek helyébe az ipartársulatok léptek, de már ezek megalakítása nem volt kötelező s a megalakult ipartársulatoknak is csak önkéntes tagjai lehettek; az ipartársulatok iparhatósági hatásköre pedig kizárólag a társulati tagok és segédszemélyzetük közt keletkezett súrlódásoknak és peres kérdéseknek az ipartársulat kebelében alakított bókéltetőbizottság utjáni elintézésére korlátoztatok. Jóllehet az ipartársulatok megalakítása kötelező nem volt, városunkan részint szakonként külön, részint a rokon szakmák egyesülve — az ipartársulatokat megalakították s igen kevés volt azon iparosok száma, akik valamelyik ipartársulathoz ne tartoztak volna. Az 1884: évi uj ipartörvény az igen szűk keretek közé szorított ipartársulati autonómia kiterjesztésére a képesítéshez kötött mesterséggel foglalkozó iparosok részére, egy uj szervezetet létesített, az ipartestületet. Az ipartestületek létesítését az uj ipartörvény az érdekelt kézmüiparosok két harmadának kivánatára már kötelezővé tette s a megalakított ipartestületnek már minden képesítéshez kötött ipart űző kötelezett tagjává lett, viszont mások a testület tagjai sem lehettek s igy az uj ipartörvény alapján megalakított ipartestület kizárólag az érdekelt kózmüiparosokból álló zárt testületet képez. Az ipartestületet a törvény a tanonczok és segéd ügyeiken s a tanonczoktatás ügyében igen széleskörű iparhatósági teendők végzésével is megbízta. Ezen — bár a régi czóhekénél kisebb, de az ipartársulatokénál lényegesen kiterjedtebb hatáskörrel s erősebb autonómiával felruházott — ipartestület megalakítását a nagykárolyi képesítéshez kötött iparosok túlnyomó része kívánván, az összes addig létezett ipartársulatok megszűntek s az általános ipartestület megalakítása határoztatott el. A nagykárolyi iparosság az elsők között volt az országban, mely az ipartestületet meg- alakitotta. Az alapszabályok végleges szövege 1886. márczius 19-én megállapittatván, április 2-án már kormányhatósági jóváhagyást nyert s az 1886. julius 11-én tartott első Közgyűléssel s julius 13-án tartott első előljárósági gyűléssel az ipartestület működését megkezdette, — s még ugyanazon óv deczember 5-én a békéltető bizottság alapszabályait is megalkotta, mely 1887. évi május 27-én nyert kormányhatósági jóváhagyást. Negyedszázad telt azóta el az ipartestület életében, elég arra, hogy itt felállítsunk egy határkövet s elkészítvén a testület működésére vonatkozó mérlegünket, a múltak tapasztalataival alapozzuk meg a jövő működés épületét. Ha végig lapozzuk a testület évkönyveit, két korszakot kell az elmúlt időben megkülönböztetnünk, — Az egyik az első tizenöt év, a másik az utolsó tiz év. Az elsőt bátran nevezhetjük az egyenetlenség, a visszavonás korának, — a másodikat reméljük, hogy jogunk van a megerősödés s haladás korának tartani. Az ipartestület két irányú feladata közül azt, amely az iparhatósági teendőknek saját hatáskörében való teljesítésében nyilvánul, a testület elöljárósága és tisztviselői mindkét korszakban teljes odaadással s buzgón teljesítették s e tekintetben a testület feladatának minden időben megfelelt s beváltotta a hozzá fűzött reményeket; — azon feladatának azonban, hogy a tagok közt az egyetértést fenntartsa, az iparosok érdekét előmozdítsa s őket haladásra serkentse — az első időszakban a napirenden lévő egyenetlenségek s viszálykodások s az ezzel járó vagyoni rendezetlenség miatt megfelelni képtelen volt s e tekintetben általános javulás csak az utóbbi tiz évben mutatkozik. A megalakulás évében 1886. augusztus 22-én tartott második közgyűlésen már a belépési dijak kérdése okozott egyenetlenséget s ettől kezdve teljes tizenöt éven át tartott az ezen való vitatkozás. Az elöljáróság első évi jelentése mig egyrészről örömét fejezi ki a testületben nyert autonómia felett, addig másrészről az 1884. évi uj ipartörvónyre panaszkodik. A későbbi évekre vonatkozó előljárósági jelentések a tagok közönyét s a testülettel szemben való rosszakaratot említik fel s folyton hangoztatják azt is, hogy az ipartestület haladását a súrlódás több év óta hátrálhatja. Valóban ezen említett első időszakban, — jóllehet a testület belépett az országos ipar- szövetségbe s a testület kebelében szakosztályokat is alakitott; foglalkozott közös raktárszövetkezet s önsegélyző és hitelszövetkezet létesítésének eszméjével, semmit sem volt képes foganatosítani az iparosok érdekeinek előmozdítása, haladásra serkentése s az egyetértés fenntartása érdekében. Anyagi viszonyai is olyanok voltak ezen első időszakban a testületnek, hogy a legmérsékeltebb összeget igénylő terv sem számíthatott a megvalósulásra. Bevételei az administratió kiadásainak a fedezésére is alig voltak elegendők, jóllehet például már az 1899. évben a tagok járuléka töhb mint 2O000 K hátralékot tüntet fel, aminek jórésze bevehetetlenség czimén veszett el. Ezen áldatlan állapotok főindoka pedig az volt, hogy az első alapszabály a belépési dijakat a volt ipartársulati tagokra nézve 2 koronában, másokra nézve pedig 50 koronába állapította meg azon feltevésben, hogy a megszűnt ipartársulatok vagyona az ipartestület tulajdonába fog átadatni, ami be nem következett, — s az igy egyenlőtlenné lett elbánás volt az oka a folytonos torzsalkodásnak, ennek eredménye pedig a testület elleni izgalom, amely minden eredményes munkálkodást lehetetlenné tett. Ily viszonyok közt a tagok is minden lehető módot felhasználtak arra, hogy a testülettel szemben fenálló kötelezettségeik teljesítése alól kivonják magokat, ami viszont a testületet tette képtelenné bármely jónak felismert ügy szolgálatában való legcsekélyebb anyagi áldozatra is. Tiz évnek kellett elmúlni, mig a testület felősmervén a baj nagyságát, annak gyökeres megszüntetése czéljából alapszabályát úgy módosította, hogy minden tag kivétel nélkül 20 K belépési-dijat fizet. De sajnos — a békét — a haladás eme elengedhetetlen feltételét, ez sem hozta meg. Ismét további öt évbe került, mig végre a visszaható erőt megállapító — 1901. évi márczius 3-án elfogadott uj szabályrendelet ugyanazon év május hó 15-én kormányhatósá- gilag jóváhagyatott. Kedvező fordulópont ez az ipartestület életében, mert ettől kezdődik az anyagi viszonyok rendezettsége; s az 1903. évi előjárósági jelentés örömmel állapítja meg, hogy az egyenetlenséget is az uj alapszabálymódositás szüntette meg. Kezdetét vehette a belépési és tagdíj hátralékok rendezése is. Sajnos, hogy ez a rendezés meglehetős nagy áldozatba került, mert a tizenötéven át felszaporodott hátralékok nagy része már bevehető nem volt. A viszonyok jobbrafordultát azonban mi sem jellemzi jobban, minthogy az 1899 év végéig 20000 koronát meghaladó összegre felszaporodott hátralékok évről-évre apadó összeggel, — az 1910. év végén már csak 1855 koronával szerepelnek. A testület vagyoni viszonyainak rendezése lehetővé tette azon feladatatokkal való foglalkozást is, amelyek az iparosság érdekeinek előmozdítására szolgálnak. 1904-ben a testület már saját házat szerez és épit; 1905-ben munkásszállót és közvetítőt létesít; tevékeny részt vesz az ipar hitel- szövetkezet létesítésénél; ugyanez évben czi- pészipari, 1906. évben szabászati, 1909. évben szabómesteri és asztalos szaktanfolyamok szervezése és megtartása fűződik az ipartestület működéséhez. 1907. évben a magyar vedő-egye- sület közreműködése, állami és városi segély kieszközlése mellett igen sikerült helyi ipari kiállítást rendez, 112 helybeli iparos mutathatta be versenyképes iparkészitményeit a nagyszámú látogatóknak. A tanonczok gyakorlati ipari kiképzésének bemutatására évenként tanonczmunkakiál- litást rendez s a tanonczokat jutalmakkal igyekszik a haladásra serkenteni. Az ipartestület életének első tizenöt s utóbbi tiz évi időszaka közti különbséget híven jellemzi az ipartestület vagyoni állapota is. Mig az első tizenötév után 1900. év végén 3300 koronát tett ki a félretehető ipartestületi vagyon, tiz év múlva 1910. év végén ezen vagyon ingatlanban 18000 korona pénzben és felszerelésekben 3700 korona; s ezenkivivül az elaggott iparosok segélyalapja 3080 K s a ta- noncz munkakiállitási alap 725 K. Meg kell itt még említenem, hogy a tagok száma az alakulás évében 650, az 1910. év végén 670 a legnagyobb taglétszám 1888- ban 8 L1 s a legkisebb Í907-ben 629 volt. Nehogy pedig reám legyen találó a testületi elöljáróság 1910. évi jelentésében a negyedszázados fennállás bejelentése kapcsán tett azon kijelentése, hogy az ilyen jubileumi ünneplés rendesen az elmúlt időket átélt egyéneknek sok esetben a túlzásba vitt magasztalával végződik, — csak megemlítem, hogy az ipartestület keletkezése óta a következő tisztviselők működtek, illetve jelenleg is működnek : Elnökök: néhai Keresztszeghi Mihály, néhai Serly Ferencz, néhai Kinézel János, Marián Ferencz; Alelnökök : néhai Serly Ferencz, Kuszka Mihály, Bekker Orbán, Marián Ferencz, Drágus István ; Ügyészek : Krasznay Gábor, Papp Béla, Dr. Adler Adolf; Pénztárnokok : Vida Sándor, Kuszka Mihály, Lukácsovits János, néhai Bordás Imre, Miks József; Jegyző: Egey Bálint, Karaszka György, Járay József, kik mindnyájan rászolgáltak arra, hogy a sok bajok közt is önzetlen s a közjóra irányuló működésűk elösmerésben részesittessék. Az ipartestületnek ez év február 26-án tartott utolsó közgyűlése a 25 évi fennállás emlékére zászlószenteléssel egybekötött ünnepély megtartását határozván el, amidőn ezen ünnepély keretében megtartott ünnepélyes díszközgyűlésen a testület múltjára vonatkozó ezen rövid visszapillantást befejezem, azon óhajtásomnak kívánok kifejezést adni, hogy ezen ünnepély fokozza az egyetértés érzetét a testület minden egyes tagjában, hogy legyenek mindannyian egyek a kitűzött czélok megvalósítása iránti törekvésben; s ha a múlt tapasztalatai szolgálnak tanulságul a jövőre nézve, ez ünnepélyben ismét tömörült iparosok testületé megfogja valósítani mindazon czélokat, amelyeket keletkezésekor maga elé tűzött. Isten áldása legyen a testületen I Ezután Debreczeni István polgármester ünnepi beszédet mondott. A zászló jelentőségét fejtegette röviden és összetartásra, kölcsönös támogatásra buzdította az iparosokat, amelyre annál nagyobb szükségük van, mert Magyarországon a gyáripar tönkretevéssel fenyegeti a kisipart. Ez azonban soká nem fog bekövetkezni, ha az iparosság megsziveli a zászló intelmét, hogy: egy mindnyájáért és mindnyája egyért. A beszéd befejezésével különböző jelmondatok kíséretében a zászlószegek beverése kezdődött. Az első szeget a zászlóanya megbízásából Debreczeni Istvánná verte be. Ugyancsak ő adta át megőrzés végett a zászlót Marián Ferencz elnöknek, aki azt rövid beszéd kíséretében vette át. A díszközgyűlést a dalárda Szózata fejezte be. Délután 1 órakor társasebéd, este pedig tánczmulatság volt. _______________________ A „Magyar Király“ kávéháziról. — Na hát ez már igazán nagy szen- záczió. — Micsoda. — E héten Nagykárolyban egyetlen uj bankalapítási terv sem merült fel. Irodalom, művészet. A vidéki újságírók könyve. Csak nehezen alakul ki a vidéki újságírók szocziális és erkölcsi helyzete. Annál szédületesebb és örvendetesebb az a gyors fejlődés, amely a súlyos viszonyokkal kiizködő vidéki
