Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-08-02 / 31. szám
NAGYKÁROLY fölirat különösen azt tartja sérelmesnek, hogy a gazdáknak, akik a régi mértékegységekhez (köböl, véka) vannak még hozzászokva, szintén az uj mértékrendszerü hitelesített mértékeket kell tartani, amivel az úgynevezett kon- vencziós cselédnek a természetben kikötött bért kiadják. A vármegye a föliratot pártolás végett Szatmárvármegyének is megküldte. II termés |M a tavalyinál. Szatmármegyében is. Az aratás az ország legnagyobb részében, Szatmármegyében is bevégződött és kedvező eredménnyel járt. A földművelésügyi minisztérium jelentése szerint a búzával eredetileg bevetett mintegy 6,050.0oO kataszteri hold területből levonva az őszi egér- és téli fagykárok miatt kiszántás alá került mintegy 250,000 kataszteri holdat, a már tényleg learatott búzaterület 5,800.000 kataszteri holdra tehető. Ezen területen a gazdasági tudósítók és a gazdasági felügyelőségek részben már cséplési eredményeken alapuló adatai szerint kataszteri holdanként a termés országos átlagban 8'33 mm., vagyis összesen mintegy 48,300.0CK) métermázsa. A legutóbbi termésbecslés alkalmával beérkezett adatok még csak mintegy 46,170.000 métermázsa búzatermésre engedtek következtetni; az azóta megejtett próbacséplési, illetve részben már cséplési eredmények szerint tehát mintegy 2,130.000 métermázsával emelkedik a valószínű termésmennyiség. Múlt évben termett 46,185.000 métermázsa búza. A rozs- és zabtermelés is javult, de a tengeri romlott, a burgonyatermés kilátásai a szárazság ellenére is elég türhetőek s igy általában véve az idei termés igen jó. Lovagias ügyek egy hírlapi czikk miatt. Aki másnak vermet ás — ne hataszd azt holnapra. Két hét előtt Gulácsy Tibor vármegyei árvaszéki ülnök lakásának udvarán kigyult egy fáskamara. A fáskamara lángjaitól tüzet fogott egy helyi újság papirosa és a rekkenő meleg daczára meglehetősen tüzbe hozott egy pár embert. A dolog ott kezdődik, hogy a Gulácsy Tibornál történt tűzesetből kifolyólag Csaba Adorján főispán Demidor Ignácz rendőrkapitány ellen, aki egyszersmind tüzoltófőparancs- nok is, fegyelmi eljárást rendelt el. A „Közérdek Érmellék“ czimet viselő újság ujjongva fogadta ezt a hirt. Az ujjongást érthetővé teszi az a körülmény, hogy a jelzett újság szerkesztője és főmunkatársa egy régi és nem hírlapi ügyből kifolyólag személyes ellenségei Demidor Ignácz kapitánynak. Ellenben a „Szatmárvármegye“, az. Északkeleti Újság“ és a „Nagykároly és Érmellék“ czimü újságok védelmére keltek Demidor Ignácznak. Ez aztán arra indította Dr. Merts László ügyvédet, a „Közérdek Érmellék“ főmunkatársát, hogy lapjában Reflexiók a három, egy nyomdában megnyomott Demidor czikkekről vagy a mi nagy és bölcs Demidorunk megfej elése, kireperálása- czimmel czikket Írjon. Ez a furcsa czimü czikk igy kezdődik: „Három újság nyomódik a Kölesey-nyom- dában. E három újságban névtelenül irt czik- kek Demidort mentik fegyelmi ügyében. Egyikben a czikk Írójaként „P.“ betű van aláírva. Úgy látszik nem merik a czikk irók nevüket aláírni. Talán félnek a nyilvánosságtól ? Bizony elég rossz ügy védelmére keltek! Különben a „P.“ betű „pénzért“ is jelent.“ A czikk további részében Dr. Merts erősen ki kell Demidor és az őt védő lapok ellen és írását ekként fejezi be: „Ha pedig ily ozik- ket olvasunk, amely Demidort védi, gondoljunk arra is, hogy Íródnak a czikkek csak azért, hogy Írva legyenek, mert igy kívánja őket az alkalom . . . és a „P . . .“ A „P.“ jelzésű czikk a „Szatmármegyé“- ben jelent meg és Pallmann Péter kegyesrendi szerzetes, tőgimn. hittanár irta. Dr. Merts László czikkének fenti befejező része által ,az „Északkeleti Újság“ és a „Nagykároly és Érmellék“ szerkesztősége is sértve érezte magát és Dr. Mertset felelősségre vonták. A „Nagykároly és Érmellék“ nevében Dr. Vetzák Éde ügyvéd, főszerkesztő, az „Északkeleti Újság“ nevében pedig Csáky Gusztáv ügyvédi írnok, szerkesztő küldték el segédeiket Dr. Mertshez, aki mindkét fél megbízottai előtt szintén megnevezte segédeit. A segédek egy darabig tárgyaltak, az egyik ügyben párbajbiróság is működött, amely megállapította a sértést és kimondta, hogy Dr. Merts László elégtételt adni köteles. Hétfőn este azonban, amikor a segédek az elégtétel- adásra nézve megállapodni ismét összejöttek, az a meglepetés történt, hogy Dr. Merts László segédei kijelentették, miszerint felük tőlük a megbízást vissszavonta. Lapunk zártáig ez ügyben újabb fejlemények nem történtek. kel mély kutakat, amelyekbe a parti bokrok vizbenyuló gyökerei alatt eviczkélő kis halacskákat hordtuk. Hát amikor a falu egyik végéből a patak medrén lefutottunk a másik végébe. Ahogy szaladtunk a vízben, csak úgy zuhogott, csattogott a szétvert hullám. Kertek futottak el mellettünk, itt-ott libákat vertünk fel. Gágogva, sivitva menekültek előlünk, amig aztán jött a férfigalléros, rövidre nyírott hajú Krisztina kisasszony, a mi rémünk és felénk suhogtatta frissen vágott vérvesszőjét: — Ti haszontalanok, ti betyárok, ti gézengúzok (honnan tudnám én már a sok czifra czimzést ?) Takarodtok haza ? Hunczut az apátok is, hogy nem tanít meg móresre 1 Krisztina kisasszonytól jobban féltünk, mint a tüztől. A patak az ő kertje alatt is elfutott s mi minden áldott nap ott robogtunk el előtte. Kétségtelen, hogy sok bosszúságot is okoztunk neki. A majorságai, a disznói a nagy lármánkra azt hitték, hogy végítélet van s elkezdtek rikácsolni, visítani s olyan pokoli zenebona támadt, hogy Krisztina kisasszony sohase tudta végigaludni a délutáni álmát. Nagy oka volt tehát arra. hogy haragudjon reánk. És mi féltünk tőle. Féltünk a szidalmaitól, a kemény ingallérjától, a férfias kalapjától és még valamitől Krisztina kisasszony csizmát hordott. A szoknyája alatt nehéz kopogós csizmát. Ez a körülméuy volt főképen az, ami félelmetessé tette előttünk. De megvallom, hogy én még most is félnék tőle. A csizma miatt. Hát rosszak voltunk mi, bizonyos. Már amilyen rosszak lehetnek a csintalan gyermekek. TudtuL hogy Krisztina kisasszony milyen idő tájt szokott fürödni. Neki külön fürdőháza volt. amit a patakra épített. Mikor aztán a mi nagy ellenségünk beült a vízbe, mi csípős csalánokat eregettünk le a patak hátán. Rövid vártatva hallhattuk is az eredményt: A Krisztina kisasz- szony dühös sikongatását és még dühösebb szidalmait. Jöttek aztán szomorú napok is. Amikor a kis patak kiszáradt. Mert az is gyakran megesett kánikulában, augusztus derekán, a kis patakból egyszerre csak ujjnyi vékony kis ezüst szalagocska lett. Egy reggel az is eltűnt. Ilyenkor homokvárak épültek a patak száraz medrében. De aztán jött néhány esős nap és mi újra lubickolhattunk. Oh, az a kis patak 1 Gyermekkorom legszebb emlékei hozzáfüződnek. Most, mikor az élet nagy folyamárja sodor magával és vad hullámok hánynak ide-oda, gyakran jut eszembe a falum kis patakja, amelynek partján életem legboldogabb korszakát éltem. Kis patakom, hozzád már sohase fogok visszatérni... r Epitö és parczellázó bank. Bankok alakulnak, Rubelek gurulnak. S hallatára sárga arany csengésének: Egy táborba gyűlnek ádáz ellenségek. S akik egymást szidják, ütik, tépik, marják, TTtost közakarattá! mind a markuk tartják. Hazafiak, honárulók, Kopott zsentrik, gazdag zsidók. Látva ezt, az undor kavarja gyomrunkat . . . Isten óvja nagy veszélytől A mi városunkatl A debreceni csata. 3JZa van az évfordulója. Szatmármegye nem emlékezik. Dicsőséges szabadságharczunk egyik szomorú évfordulójához értünk ma, augusztus hó 2-án. Szomorú nap, de emlékezetes. A hires debreczeni csata évfordulója ez. Alig kilencz- ezer maroknyi magyar sereg bajnokai vették fel Debreczen nyugati határán a küzdelmet a túlnyomó számban előtörő orosz hadsereggel. A honvédek halált megvető önfeláldozása nem volt képes feltartóztatni tizszerte nagyobb ellenét. Győzött a túlerő. Két emberöltő-kor merült 1849. augusztus 2-ik napja óta az örökkévalóság tengerébe. De a lezajlott küzdelmes évek sem feledhették el miként har- czoltak, miként vérzettek el vitéz honvédeink akkor, hogy megtámadott hazánk féltett szabadságát megvédjék a zsarnokok elnyomó hatalmától. Azaz, hogy csak Debreczenben nem feledték el, ahol ma kegyeletes ünnepséget tartanak a debreczeni csata évfordulója alkalmából. Szatmármegye azonban könnyen felejt és egyáltalán nem emlékezik régiekről. Itt senkinek eszébe se jutott a debreczeni csata évfordulója, pedig a Debreczen város nyugati határán elhullott kilenczezernyi honvédnek több mint harmadrésze szatmármegyei nemzetőrökből állott. Szatmármegye azonban nem emlékezik. _ Nem is csodálkozunk ezen. Egy pár hónappal ezelőtt Szatmármegyének az se jutott eszébe, hogy a raajtényi béke 200 éves évfordulója volt. Miért emlékeznék meg hát éppen a debreczeni csatáról. Városi ügyek. Bentlakó orvost a kórháznak! Azt az anomáliát, hogy a nagykárolyi közkórházban nincsen bentlakó orvos a Nagykároly tette először szóvá. Azóta ezzel a botrányos ügy gyei egy másik helyi lap is foglalkozik. Ez a lap egyik számában említést tett arról, hogy tervbe volt véve a közkórház rendszeresített 3-ik orvosi állás beszüntetése és e helyett egy könyvelői állás szervezése. E ^közleményből kifolyólag a kórház-igazgató főorvossá annak kijelentésére kérte fel a jelzett lapot, hogy a 3-ik orvosi állás éppen az ő ez évi április hóban tett előterjesztésére beszüntetve nem lesz és a kórházi bizottság akként határozott, hogy az uj megválasztandó orvos a kórházban lakjék. A helyi viszonyokkal nem ismerős ebből joggal következtethetné, hogy ezzel az ügy mielőbb kedvezően lesz megoldva. Pedig éppen ellenkezőleg lesz. Mi alaposan ismerjük a nagykárolyi képviselőtestületet és megvagyunk győződve, hogy egyáltalában nem íesz hajlandó a kórházi bizottság véleményét elfogadni. Sejti ezt a jelzett lap is, mert az építés ügyét a kormányra szeretné hárítani. És a képviselőtestületnek ez egyszer igaza lesz. Nincs szükség a harmadik kórházi orvosi állásra. A múltban is a 3-ik kórházi orvos nem orvosi, hanem pénztárnoki teendőkkel foglalkozott. A jövőben a pénzkezelést elvégezheti a kórház gondnoka is, aki nagyon is ráér erre. A 3-ik orvosi állást be kell szüntetni és ennek évi dotácziójából a kórházban építendő orvosi lakásra felveendő kölcsön törlesztendő. Az épület felépítésével egyidejűleg pedig a kórház másodorvosa a kórházba való bentlakásra kötelezendő.
