Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-12 / 28. szám
NA GYKAROL Y az haladéktalanul jelentse csatlakozását alantirottak egyikénél. Kelt Nagybánya, 1911. julius hóban. Hazafias üdvözlettel: Az országos szövetségnek Nagybányán alakulandó választójogi liga ideiglenes bizottsága nevében. Szép igazságok, csak egy kicsit későn és most már czéltalanul adták ki magukból ezeket a nagybányai hazafias gründolók. Városi ügyek. — Iskolai építkezések. Szatmármegye közönségének csütörtökön tartott közgyűlése Nagykároly város képviselőtestületének az állami polgári fiú- és leányiskola, valamint az állami elemi iskola és óvoda elhelyezésére, építésére és ezek költségeire vonatkozó összes határozatait jóváhagyta. Előmunkálati engedély közúti vasútra. Megírtuk annak idején, hogy a Vasutipar r. t. és társa budapesti ezég Nagykároly város területén közúti vasutat szándékszik építeni. A czég most a rendes szabványú, esetleg keskenynyom- távu, gőz, esetleg villamos iizemü közúti vasútra az előmunkálati engedélyt a m. kir. kereskedelemügyi minisztériumtól is megkérte. A miniszter a kérvényt véleményezés végett megküldte Nagykároly város közönségének. A tanácsnak az előmunkálati engedély megadása iránt nincs kifogása. A tervezett városi vasút czélja egy modern közlekedési eszköz megteremtése, mely egyrészt a m. kir. állam vasutak indóháza és Nagykároly város közötti személy- és teheráru forgalom, másrészt Nagykároly város ipartelepi forgalmának czélszerü és olcsó lebonyolítására szolgálna. A nagykárolyi városi közkórház 1910 évi kimutatása Nincs bennlakó orvosi Most jelent meg a nagykárolyi nyilvános közkórház 1910-ik évi működéséről szóló évi kimutatás. A kimutatás papíranyaga erősen carbol- szagu, tartalmából azonban egy még kellemetlenebb szag: a dohosság szaga csapja meg az olvasó orrát. Mert dohos, ócska az a rendszer, amely a nagy áldozatok árán a múlt évben uj épületbe helyezett közkórházban uralkodik. A múlt évben tartott kórházi ünnepély leírásával kezdődik és statisztikai adatok felsorolásával folytatódik az évi kimutatás. Mindezeket pedig feleslegesnek tartjuk. A kórházi ünnepély néhai Dr. Aldor Adolf és néhai Dr. Doby Zsigmond emlékének volt szentelve. Szép dolog a kegyelet és sokszorosan igaz, hogy „csak törpe nép felejthet ős nagyságot.“ De a kegyeletnek elég lett téve az ünnepély rendezésével. Akik a kórház viszonyai iránt érdeklődnek, azok ott voltak az ünnepen és élőszóval hallották Dr. Sternberg Géza igazgató-főorvos tartalmas és szép emlékbeszédót. Annak idején az egyik helyi hirlap tárczarovatában is megjelent ez a szép munka és igy sokkal szívesebben vettük volna, ha e helyett az igazgatófőorvos ur arról panaszkodott volna, hogy a körülményekhez képest elég nagy beteglétszámu kórházban nincsen bennlakó orvos. Azért szerettük volna, ha az igazgató-főorvos ur az évi jelentésben tette volna szóvá e méltán felháborító kérdést, mert mi már irtunk erről, de írásunk a kórházi bizottságnál eddig süket fülekre talált. Pedig nemcsak felháborító, de valósággal megdöbbentő valami, hogy olyan nagy, nyilvános közkórházban', amelyben, amint az évi kimutatás is megállapítja, egy éven át 1226 beteget ápolnak és ahol a havi beteglétszám HO körül váltakozik, ne legyen egy olyan orvos, aki állandóan a kórház épületében vagy annak közvetlen közelében lakjon és ha kell, azonnal rendelkezésre álljon. A nagykárolyi közkórházban ez idő szerint két orvos rendel a betegeknek. Az igazgató-főorvos és a másodorvos. Ez a két orvos, úgy tudjuk, naponta csak egyszer délelőtt 10-től 11-ig foglalatoskodik a kórházban és mind a két orvos egy és ugyanazon időben, a nap többi részén és különösen éjjel, a kórház állandóan orvos nélkül van. Igaz ugyan, hogy ha valami komolyabb és röktöni orvosi segélyt kívánó esemény fordul elő, akkor az orvosok azonnal kiszoktak menni. De az orvosok lakása oly messze van a város végén levő kórháztól, hogy mig az orvos oda kiér, a röktöni segélyre szoruló beteg tízszer is meghalhat Hát még milyen állapotok válnak lehetségessé éjszaka, amikor telefon- szolgálat sincsen. Az illetékes tényezők szerintünk súlyos hibát követtek el akkor, amidőn az uj kórházi épület felépitésével egyidejűleg a kórház régi épületében nem alakíttattak át két, vagy három szobát egy bennlakó orvos lakásául. Ez azonban olyan hiba, amelyen még most is könnyen és anyagi áldozatot csak igen kis mérvben igénylő módon segíteni lehet. Az igazság szempontjából megjegyezzük, hogy még nem igen fordultak elő — legalább a nyilvánosság elé nem kerültek — olyan esetek, amelyek ezen orvoshiány hátrányait igazolnák. Azonban a modern kor embere minden vonalon preventív intézkedésekkel védekezik a bekövetkezhető bajok ellen. Ezért szükséges feltétlenül, hogy a közkórházban egy megfelelő orvosi lakást létesítsenek és a kórházi másodorvost az állandó bennlakásra kötelezzék. Egy szatmármegyei szélhámos Amerikában. A szatmármegyei származású hírhedt Kardos-család, amelynek megbukott bankjában ezer és ezer ember keservesen megtakarított pénzét vesztette el, — Newyorkban van. Még mindenki emlékezhetik arra a nagy botrányra, amikor Kardosék bankja l9o8. februárjában megbukott s a négy Kardós-fiut s az öreg Kardost a rendőrség letartóztatta. Minden töke nélkül, egyenesen csalásra és uzsorára alapították a bankjukat, amely egy-két év alatt fel is lendült. Kardosék annyira el voltak bizakodva szerencséjükben, hogy Kardos Árpád a koalicziós kormány támogatásával Belényesen föllépett képviselőjelöltnek. A választás több, mint százezer koronájába került Kardosnak s a bankigazgató bukásával végződött. Néhány héttel a csúfos választási balsiker után a Kardos-bank is megbukott s a betévők, legnagyobbrészt József- és Ferenczvárosi kispolgárok, minden pénzüket elveszítették. A bűnvádi eljárás megindult s a törvényszék váratlanul felmentette őket s elrendelte, hogy azonnal bocsássák őket szabadon. Az ügyész természeteden felebbezett s az ügy a táblához került. Éppen a táblai Ítélet kihirdetése előtt néhány nappal a Kardos-család — megszökött. Olyan informácziókat kaptak, hogy a tábla szigorúan elfogja Ítélni őket s nem várták be a tárgyalást. Néhány nappal ezelőtt annak a budapesti háznak a házmestere, amelyben Kardosék laktak, levelet kapott Newyorkban élő fiától. A fia azt irta ebben a levélben, hogy a Kardos-fivérekkel találkozott egy newyorki mulatóhelyen. Kardosék, akik egy ideig az összecsalt pénzből éltek, Texasba vándoroltak, de ott elfogyott minden pénzük s igy visszatértek Newyorkba. Kardos Árpád, aki koromfekete hajával, kidülledő szemével és különös fejével úgy fest, mint egy czigány, muzsikusbandát alapított, 0, aki Budapesten nagy gavallér volt s állandó vendége az éjszakai mulatóhelyeknek, gyakran megtette, hogy a czi- gányprimás kezéből kivette a hegedűt s ő vezette a bandát. Most úgy szeretné, ha az ő kezéből vennék el a gavallérok, mert most ő a czigányprimás s a „czigánybandá“-ban ott játszanak vörös magyar kosztümben a fivérei is. A házmester ezt a levelet elvitte a főkapitányságra s a rendőrség most meg fogja kérdezni a newyorki magyar-osztrák konzulátust, hogy a levél adatai igazak-e. De ha igazak is, nem valószínű, hogy Kardosékat hazahozzák, mert a kiadási eljárás belekerülne néhány ezer koronába. Kardoséban nem lehet behajtani semmit s a károsultaknak nem érne meg még néhány ezer koronát az, hogy Kardosék Budapesten üljenek. Kardoséknak itt Nagykárolyban és a közeli vidéken több rokona lakik. A szeizmográf A földrengések okai. Most lett csak igazán hires az alföldi hires város: Kecskemét. Szomorúan hires. A pénteki földrengéses, rémes éjszaka révén. A nagyerejü földrengés egy budapesti újság, Az Est egyik munkatársában azt a kíváncsiságot ébresztette fel, hogy miképpen működött a földlökések ideje alatt a budapesti kozmográfiai intézet földrengésjelző készüléke : a szeizmográf. Egészen egyszerű, rendkívül finom gép. Villamoserő tart fogva egy kis tüt, a mely egy hengeren kormozott felületű papirost érint. Ä föld legminimálisabb rezzenésére is reagál a tü, úgy hogy állandó vibráczióval folytonosan kis reszkető egyenes irányú vonalat ir le. A teremben, a hol ez a finom kis szerszám van, állandóan halk ketyegés hallatszik, a szeizmográfok, mint az órák mutatják, hogy funkczio- nálnak, ha a tü kilendül egyenes vonalából, a zaj hevesebb, berregőbb lesz, mutatja, hogy talán több ezer mértföldre földrengés történt. A kilengések erejét és nagyságát preczi- zen rajzolja le a kormozott felületű papírra a tü, határozottan megadja a keleti és nyugati irányt, a kilengések rajzából következtetni lehet a távolságokra is és igy hozzávetőleg tudják, hogy hol, milyen világrészben, milyen országtájon, milyen földrengés történt. Az Est munkatársa meglátogatta a kozmográfiai intézetet, ahol a szeizmográf az épület pinczéjében van elhelyezve. Miután megtekintette a földrengés következtében a szeizmográf tűje által a bekormozott papírlapra rajzolt vonalakat, az újságíró az intézet asszisztenzéhez, Dr. Starmann Bélához fordult, hogy érdeklődjék nála a földrengés, keletkezését, okát és irányát illetőleg. — A földrengés irányát — felelte — dr. Starmann, addig nem állapíthatjuk meg, a mig a jelentések be nem érkeznek. A földrengés okát meglehet állapítani a kilengések erősségéből. Mert minél nagyobb erők működnek közre a rengés kiváltásában, annál nagyobb a kilengések kiterjeszkedése. A földrengés általános okai: vulkáni kitörések, vagy tektonikai mozgások: a Föld szilárd kérge bizonyos pontokon megreped és e repedések mentén a földkéregnek lecsuszamlásai idézik elő e lökéseket, a melyek olyan rázkódtatások is lehetnek, hogy kiterjednek a Föld egész felületére. Ismerünk függőleges (succussorikus) és hullámos (ondulatorikus) földrengéseket. Modern szerelmi dal. Édesebb vagy mint a ezukor S ez most nekem szörnyű kin, Megleszel adózva, kedves, Úgy miként a zacharin. Ez engem bánt s ezért lelkem Ellenzéki tűzben ég, A szivar is drágább lett s most Jön a gyufa jövedék. {)e Lukácsnak már több hasznot Nem szándékszom nyújtani: Szemed tüzes sugaránál Fogok majd rágyújtani I HÍREK. — Nem lett tanár Apponyi. Nagykároly város nem lesz abban a szerencsés helyzetben, hogy egyetemi tanárt tisztelhessen díszpolgáraként. Apponyi díszpolgár ur (mellékfoglalkozása gróf) nem lesz egyetemi tanár, mert a közjogi tanszékre, amelyre őt az egyetem jogifakultása meghívta volt, rendes pályázatot Írtak ki. — Kinevezés. A földmivelésiigyi miniszter Bakó József szatmári lakos földbirtokost Szatmármegye területére birtokrendezési ügyekben gazdasági szakértővé nevezte ki. BaiMtil czisínyprimis.