Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-11 / 19. szám
Ngykároly, 1910. május 11. \7. évfolyam. — 19. szám. NAGYKÁROLY 'SzSfifesztőség és kiadóhivatal: NAGyKAROLVBflN, Szölő-utcza 4. SZ. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. DnCrRICn H 7GHP9Uín&in _ Iteegjelenik minden szerdán reggel. ROSENFELD ZSIbMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „TlyiH-tér‘ sora 60 fillér. —Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. Közismert valami, hogy az üldözött tolvaj kiáltja a leghangosabban : Fogjátok meg ! Fogjátok meg! A szokatlan hévvel s erővel folytatott képviselőválasztási harcznak a czélját ellenzéki oldalról rosszhiszeműen s teljességgel hibás megállapítások forgalombahozatalával igyekeznek az ország választópolgársága elé tárni. Miután a vak is látja, hogy itt immár többé nem a 48-nak és 67-nek a mérkőzéséről van szó, miután többé senki sem vonja kétségbe, hogy a koalicziós hősök a maguk szégyenletes pályafutásával hires „szűztiszta“ prógrammjukat teljesen diszkreditálták, — most már ugjy tüntetik fel a szemközt álló táborok csatavonalát, mintha a mostani harczban az általános választójog hivei s annak ellenségei készülnének összemérni a fegyvereiket, mintha a nemzetnek ezúttal arra a kérdésre kellene megfelelnie, akarja-e az általános választójogot vagy sem ? A küzdelem czéljának ilyen megállapítása annyira magán viseli a rosszhiszeműség és csűrő-csavaró fondorság bélyegét, hogy bőven czáfolgatni teljesen felesleges. A felelet, melyet a nemzet a választások idején adni fog, nem arra a kérdésre lesz válasz, melyet a koaliczi- ósok most uton-utfélen föladnak a választópolgárságnak, hanem arról fog vallást tenni a nemzet döntése, hogy kívánja e ez az ország a nemzeti erők konszolidálását, az alkotó és gyümölcsöző munkát s egy olyan parlamentet, mely ezt a konszolidálást és munkát a maga erejével és szorgalmával elvégezni képes? Az egyik, harezoló fronton tehát a munka pvog- ramtnjával indulnak küzdelembe, inig a másik csatasorban a parlamentárizmus életére törő obstrukczió lovagjai köszörülik csorbult levi- tézlett fegyvereiket. Nézzünk most már szemébe annak a kérdésnek, hogy minő sors vár a választójog reformjára, ha — így vagy amúgy — az országnak az Ítélete a képviselőválasztásokon is nyilvánvalóvá lesz. A kormány, mindjárt parlamenti bemutatkozása alkalmával,-kifejtette programm- ját, melyben az: általános választójog törvény- beiktatása szerepel. Azóta a minisztérium egyes tagjainak az ajkáról erőteljes kijelentések hangzottakéi, melyek mind arról tanúskodnak, hogy a kormány nemcsak hirdeti programtn- jának ezt a pontját, hanem valóra is akarja váltani A kormány hadseregét képező nemzeti munkapárt a maga országos szervezetének megalakításakor szintén prögrammjába vette az általános választójog alapján létesítendő parlamenti reformot. És ha vannak is a nemzeti munkapárt kebelében egyesek, akik az általános választói jog törvénybe'iktatását korainak tartják, ezek maguk is olyan magatartást tanúsítanak, hogy semmiesetre sem válhatnak kerékkötőivé a nemzeti munkapárt többsége részéről megnyilvánuló törekvéseknek, mert ez a csoport is engedni fog a kormány állásfoglalásának. Most nézzük azokat, akik az általános választójogot a kormány programmjával szembehelyezve hirdetik és így aspirálnak a választó polgárság voksaira. A JUSTH-párt jelöltjeit értjük ezeken. Nézzük a Justh-pártnak négy éves, a koaliczió, fennállása alatt tanúsított magatartását a választójogi reformmal szemben. 1906-tól kezdve a tábor, amely JUSTH Gyula vezérlete alatt az általános választójog elszánt hadseregének a szerepében tetszeleg magának, egyetlen szóval sem sürgette a választójogi reformot. Eszükbe sem jutott követelni az általános, egyenlő és titkos választójogot mindaddig, míg a koaliczió szétzüllése után ki nem estek a hatalomból. Gondolkozzék csak kissé a választók serege, s tudatára fog ébredni annak, hogy a Justh- párti hősök egy igen nagy betegségben, az őszinteség hiányában szenvednek. Ezek az urak nem magáért a választójogi reformért, nem az általános, egyenlő választójog érdekében ordítozzák tele az országot az általános, egyenlő választójog követelésével — mert a titkosságról csak egyéni véleményeket hallottunk e párt köréből is — hanem egyes-egyediil azért, hogy a maguk diszk reditált voltát feledtessék és hogy a népjogok bajnokainak a szerepében tetszeleghessenek, ügy vélik, hogy igy majd fátyolt vethetnek azokra a bűnökre, melyeket a maguk programmja s elvei ellen elkövettek. Miért nem hallottunk ezektől a* uraktól négy éven át egyetlen, a választójogi reform érdekében emelt szót sem? Miért nem feküdtek rá erre a kérdésre is akkora -sulylyal és olyan nagy • vehemen- cziával, mint ahogy a bankkérdésre ? S emlékezzék a választó polgárság a függetlenségi párt kettészakadása után következő napok eseményeire, amikor Justh Gyula ezt a fertelmes beismerést tette: — Igen, az önálló bank ellenértéké fejében hajlandó lettem volna tűrni a plurális választójogot ! A közönség és a pénz. Irta: Nagy Endre. Színházi szakemberektől hallottam, hogy minél rosszabbak a gazdasági viszonyok nálunk, annál jobban telnek meg a színházak. Országos csapás, háborús előkészületek, rossz termés : ezek szállítják a legszaporábban a közönséget a színházaknak. Az emberek direkte bufelejtőnek használják a színházat. Minél busább odakünn az élet, annál szívesebben menekülnek a színpadi illúziók közé. Hogy ez igaz, azt bizonyítja az is, hogy például Budapest, amely gazdaságilag mérhetetlenül szegényebb Párisnál, egy csöppet sem rosszabb színházi város, mint Páris. Sőt ha leszámítjuk Páris rengeteg idegen-forgalmát, egész bátran mondhatjuk, hogy a budapesti ember sűrűbben jár szinházba, mint a párisi. Erre vall már az is. hogy Budapesten a színházi előadások ideje a budapesti átlag-polgárok életrendjéhez alkalmazkodik, Párisban viszont a nagyvilági életet élő idegenek időbeosztásához. Ha már most megállapodunk abban a konklúzióban, hogy Budapesten átlagosan szegényebb emberek járnak szinházba, mint a nyugoti fővárosokban: ebből egyszerre természetesen kiviláglik, hogy a budapesti közönség igénye más, mint a nyugoti fővárosoké és a budapesti színpadoknak egészen más- hatásokkal kell közönségük megelégedését kiviv- niok. A közönség igénye mindig attól függ, hogy a háztartásában mekkora jelentősége van annak a pénznek amit a belépődíjra szánt. (Hogy akkor mi van a szabadjegyesekkel ? Azok mindenütt egyformák. Azoknak az igénye mindenütt kielégíthetetlen.) Ahol a szinházba menés vacsorák megspórolásával válik lehetővé; ahol a színház sok rezignácziónak, gondnak, sokszor nélkülözésnek egyetlen gyógyító Írja; ahol a szinház szürkén lefolyó robotnak egyetlen derűje és egyetlen szellemi emócziója : olt egészen más várakozások tapadnak a színpadi függönyhöz, mint ott, ahol gazdagon differencziálódott életet élő, a kultur-élet ezernyi raffinementjával elfoglalt emberek ülnek a nézőtérre nehány órácskára. Ez utóbbiaknál a szinház csak egy-egy újabb hangot jelent abban a nagy szellemi konczertben, amelyben egész életüket töltik. Viszont a budapesti közönségnek ez maga a konczert, — ez maga minden. Ez megmagyarázza, hogy miért látszik a budapesti közönség követelőbbnek, mint a külföldi Ez megmagyarázza, hogy miért aratnak külföldön frenetikus hatást olyan színdarabok, amelyek itt unalmat és bosszús ásitást gyümölcsöznek. Ez megmagyarázza, hogy külföldön egy-egy finoman czizellált mondat, egy- egy mélyebb hangulatnak szeizmográffal is alig mérhető vibrálása már szenzácziós hatást ér el, mig nálunk a szegény színpadi Írónak össze kell halmoznia mesekompozicziót, erős szinpadi hatásokat, hogy közönségét kielégítse. Gazdag emberek egy-egy fogástól egy- egy raffinált izt várnak, jól lakni nem akarnak vele. De a szegényebb ember szereli a kompakt ételeket. Legjobban a töltött káposztát, mert abban főzelék hús és rizskása együtt van. És úgyis érzem, hogy Capus és egynémelyikmagyar szerző között olyan a külömbség, mint egy lombikokban pepecselő franczia szakács és egy tűzről pattant magyar főző-menyecske között. * Nálunk most lévén a színházi szezon, alkalomszerűnek találtuk, hogy a fenti czikket a Színjáték czimű reviiből (melyet részletesebben „Irodalom, művészet“ rovatunkban ismertetünk) átvegyük. Azok a színházi szakemberek, akiktől Nagy Endre azt hallotta, hogy minél rosszabbak a gazdasági viszonyok Magyarországon, annál jobban telnek meg a színházak : rossz megfigyelők voltak. Itt van például a mi színházunk. Alig vannak valahol rosszabb gazdasági viszonyok, mint Nagykárolyban. Bús, nagyon bús itt az élet. Most meg pláne, „háborús előkészületek“ is vannak : képviselőválasztási előkészületek és a szinház mégis napról-napra, úgyszólván, kong az ürességtől. Ellenben az a saját megállapítása Nagy Endrének, amely a közönség igénye és a belépődíjra szánt pénz jelentőségének mekkora- ságára vonatkozik — szinarany igazság. A „ Sasfiók “-ot az egész világon elismert művészi alkotásnak mondják. Méltán lett világhírű. Nyelvezete gyönyörű. És nálunk a múlt héten még sem sikerült semmi hatást elérnie. A vágyaiban megbéklyózott reich- stadti herczeg kifogástalan versekben elmondott sirámai nem férkőztek a hallgatóság leikéhez. Volt ugyan a felvonások végén taps,, de ezek kizárólag az előadó színésznek: Sipos Zoltánnak szólották, akinek a „Sasfiók“ hálás szerepe nagy kitörésekre ad alkalmat. _______ (alfö ldi) módszer szerint, orosházi nők által sütve, fehé»* és barna, naponta frissen Nagykárolyban kizárólag csak Fischer Vilmosnál kapható. Honvéd-utcza 7. szám. Vidéki megrendelések is elfogadtatnak. A kenyérelőállitás tisztaságáról és a készítési módszer- : ről bárki meggyőződhetik. Az általános iasziül. Orosházi yziüenpi
