Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-05 / 1. szám

NAGYKÁROLY ur is kényelmes ember, mert kijelentette, hogy ő kocsi nélkül, éjjel nem megy sehova. A szegény férj, most gyorsan kocsi után loholt, de csak a vasútnál tudott kocsit kapni; s így az orvos ur későn érkezvén, a nő gyermek­ágynál fellépő szivhiidésben, vagy mint ezzel szemben mások mondják, elvérzésbep meghalt. Ha az orvosi segély csak egy órával előbb jön még megmenthető lett volna az életnek. Agyon­hallgattuk volna ezt az esetet is, mint annyi mást, de csak azért tartottuk érdemesnek fel­említeni, mert ép a napokban tartott Budapesten egy neves orvostanárokból és büntetőjogá­szokból álló egyesület arról a kérdésről vitát, hogy hogyan lehetne az orvosok büntetőjogi felelősségét kiterjeszteni. Ebből az alkalomból •egy előkelő fővárosi lap hasábjain egy czikk jelent meg, mely a múlt évről 100 olyan halál­esetet sorol föl, melyet mind orvosi tévedés és kötelességmulasztás okozott. A biróság vala­mennyijüket felmentette. Pedig ezeken a bajokon lehetne segíteni, mert ha már nem hatja át orvosainkat embertársaik iránti szeretet, tessék a Btk. 310. §-át a bíróságnak szigorúan alkal­mazni, akkor majd nem fognak az orvos urak ily kifogásokat felhozni: — „Hja kérem, én éjjel csak kocsin megyek“! HÍREK. Dr. N. Szabó és Dr. Tóth lovagias ügye. Két fiskális, két szerkesztő, Politikus és pörvesztő: Az újévnek örömére Rámásznak egymás képére. Nagy tusa lesz ebből ám, S a háttérben — amig pakkol — Jót nevet a főispán. — A Vöröskereszt Egylet nagykárolyi fiókja f. hó 2-án, vasárnap délelőtt tartotta meg ren­des évi közgyűlését Debreczeni István pol­gármester elnöklete alatt. A közgyűlés —ame­lyen hatan vettek részt — jóváhagyta az 1909. évi zárszámadást, megállapította az 1910. évi költségvetést. Segélyezésekre a közgyűlés 100 koronát osztott szét. — Bírósági kinevezés. Az igazságügyi ügyvivő Strobel Alajos kir. járásbirósági jegy­zőt a nagykárolyi kir. járásbírósághoz kiren­delt ügyészi megbízott állandó helyettesévé nevezte ki. — Költött hir Dóczy Józsefről. Több fővá­rosi és vidéki lapban j rnuár 1-én az a hir jelent meg, hogy Dóczy József nagykárolyi pénzügyi titkár, több népszerűvé vált dal szerzője, elvesztette mind a két szemevilágát. Az ismeretlen forrásból eredő hir, Dóczy állítólagos tragédiáját a magyar zeneiskola valóságos csapásnak mondja, öt az „egyetlen igazi magyar dalköltő“-nek és „igazi férfiszép- ség“-nek nevezi ki. Utána járva a dolognak, megtudtuk, hogy a megrendítő hírnek semmi alapja nincs. Dóczy József teljesen egész­séges. Ellenben unja az éppen nem muzsi- kális finánczmesterséget és leghőbb vágya, hogy Budapesten, a kultuszminisztérium mű­vészeti osztályában nyerjen alkalmazást. Halálozás. D i c z i g Ádám 50 éves nagy­károlyi róm. kath. elemi iskolai tanító újév napján, d. e. 11 órakor a Széchenyi-utczán hirtelen rosszul lett és összerogyott. Beszállí­tották a városháza tiszti orvosi szobája, ahová csakhamar Dr. Jékel László, Dr. Sternberg Géza és Dr. Schönpflug Béla orvosok is meg­érkeztek, de Diczigen már nem lehetett segí­teni. Egy órai szenvedés után meghalt. A halál okául agyszélhüdést konstatáltak,-- Tánczmulatság. A nagykárolyi össz- munkásság saját könyvtára javára január 7-én, a Polgári Olvasókör dísztermében zártkörű tánczmulatságot rendez. Belépti-dij személyen­ként 1 K 20 f. Családjegy 3 K. Karzatjegy 60 fillér. Kezdete este fél 8 órakor. — Az idei hadgyakorlatok. A folyó évben a nagy hadgyakorlatok Jaroslau környékén lesznek. Ezeken a hadgyakorlatokon a kassai hadtesthez tartozó nagykárolyi és szatmári katonaság is részt fog venni. — Gyilkosság az utczán. Vasárnap délután Nagykárolyban a nyílt utczán leszúrtak egy legényt. Kira György és Varga György kocsi­sok este fél öt órakor a Széchenyi-utczán men­tek és a róm. kath. népiskolánál egy harmadik kocsissal találkoztak, akivel Varga György veszekedni, később pedig dulakodni kezdett. Kira György szétakarta választani a dulakodó legényeket, de vesztére, mert Varga György csizmájából egy nagy konyhakést rántott ki és azt teljes erejével Kira baloldalába döfte. A kés egész a nyeléig hatolt a 23 éves legény testébe. A rettenetesen vérző embert bevitték a rendőri őrszobába, ahol a telefonon előhívott Dr. Roóz Elemér orvos részesítette az első segélyben. Később Dr. Somossi Ignácz orvos is a helyszínére érkezett, de akkor már a seb be volt kötve. Az orvosok intézkedésére Kirát bevitték a közkórházba, hol most a halállal vivődik. Varga Györgyöt a rendőrség letar­tóztatta. — Jubilált az alsós. A legnépszerűbb kártya­játék ebben az országban kétségtelenül az alsós. Minden ember alsózik, de kevesen tudják, hogy most karácsony első napján volt az alsós­nak huszonöt évi jubileuma. Nagyváradon talál­ták föl. Azelőtt régen tudvalévőén a szelíd, békességes felsős kalabriász iárta, amelyet izgalmak nélkül, csöndes pipaszó mellett ját­szottak a jó öregek. A bélakassza volt mind­össze, ami a jámbor partnereket kivette a sod­rából, de az se járt kontrával. Az alsóshoz nem fűződik az igazi felfedezés dicsősége, ameny- nyiben voltakép a régi kalabriász és a tarokk az őse. Ebből a két játékból kombinálta ki most huszonöt éve a nagyváradi kereskedelmi csarnok zöld posztós asztalánát két úriember: Kurländer Ede dr. ügyvéd és Breider Ármin nagykereskedő, Breider,, Albert nagy károlyi ke­reskedő testvérbátyja. Ok játszották először az alsóst s másnap már minden nagyváradi kávé­házban zengett, harsogott a trull, ultimé. így terjedt el az országban s vált népszerűvé a 1 határokon túl is a tüzes, tempós, színes alsós. — A valótlan patkányhir. A napokban a fővárosi sajtót az a szinte hihetetlennek hangzó rémes hir járta be, hogy Szatmárhegyen Bak Ferencz féléves gyermekének fejét a patká­nyok teljesen lerágták A hir folytán deczem- her 30-án egy törvényszéki bizottság szállott ki Szatmárhegyen, amely megállapította, hogy a patkányhistória koholmány, amennyiben a kérdéses gyermek halálát heveny-bélhurut okozta. — Márkus Györgynek köszönni dukál. Sza- niszlón, az utczán Márkus György találkozott Vastag Györgyné odavaló asszonnyal, aki nem köszönt. MárKus uram e miatt éktelen haragra lobbant. A találkozás után egy félórával be­rontott Vastag Györgyné lakására és azért mert az utczán nem köszönt neki, véresre verte. — A szálkái telefon-ügyben folynak az előkészítő munkálatok. Úgy halljuk, hogy az állam hajlandó a telefonhálózat létesítésére azon feltétel mellett, ha az, mint törvényható­sági telefon létesül s igy a község megfizeti a Nagykárollyal való összekötés cirka 10000 kor.-nyi költségét. Az előfizetőknek ezen felül a saját vezetéküket is meg kellene fizetniük. Az előfizetési dij évi 144 kor. volna. A szük­ségelt 10000 kort. 5% kamat mellett az állam kész előlegezni s ha a törvényhatósági telefon kiépül, ez az összeg nekik visszatérittetnék. De hajlandó esetleg az állam a vezetéket, mint „környékbelit“ a maga költségein is felállítani, de ez esetben évi 240 kor. volna az előfizetési dij. Az ügyvivő — úgy tudjuk — az 1910. vagy 1911. évi költségvetésben állítaná be ez esetben a telefon költségét. — A Divat Szalont, első és legszebb asszony- ujságunkat ajánljuk olvasóink figyelmébe. Minden családfő a legteljesebb megnyugvással viheti be otthonába, mert e díszes kiállítású, tartalmas és érdekes füzetekben minden kéthétben igazi jó- barat előtt nyitja ki a kapuját. A Divat Salon oktatója, segitője és mulattatója minden asszony­nak, minden lánynak és a takarékosság, a szor­galom, az otthon szeretete, megbecsülése, a gyermekgondozás az, a mivel olvasóit elárasztja. Közleményei fölött nem kisebb írónő, mint Szabóné Nogáll Janka őrködik és munkatársainak díszes névsorában ott vannak mindazok, kik e lappal egyidejűleg — huszonkét esztendő alatt — lettek az olvasóközönség kedvenczei. A divat, melyet magyaráz, józan, komoly, a magyar gaz­dasági viszonyokhoz illő és a mi szellemi fej­lettségünkhöz van mérve minden olyan czikke, melynek czélia az, hogy a leánynevelést befe­jezve, kész, tudatos, derék háziasszonyokat állítson az otthon élére. Ezeknek szánja az ott­hon varott ruha, az otthon készített műtárgy dicsőségét, ellátván olvasóit az ingyen-szabásivek, munka-rajzok minden fajtájával és az ingyen- mellékletképen megjelenő gyermekujságot, mely­nek az a czélja, hogy a fiatal anyák nem csak a gyermekek ruházását könnyen megtanulhassák, banem hogy gyermekeikkel foglalkozzanak is. A Divat Szalon kiadóhivatala: Budapest. V., Eskü- ut 5. sz. — mindenkinek szívesen küld mutató számot, az előfizetési árak feltüntetésével együtt, melyeknek csekélysége szinte szembeszökő alap pazar és tartalmas kiállítása mellett. Egész évre 12 korona, félévre 6 korona és negyedévre 3 korona. Kereskedelem, ipar, közgazdaság. — A „Központi Takarékpénztár Részvény- társaság Nagykárolyban“ igazgatósága az 1909- iki (XV.) üzletévéről szóló üzleti jelentésének ki­adásával az idén is megelőzte a többi helyi pénzintézetet. A jelentés, illetőleg a zárszám­adás az intézet fokozatos fejlődéséről és erős- biiléséről tesz tanúságot. Váltótárcza állomá­nya az 1909-i k évben 450.000 koronára emel­kedett. Betétállománya a lefolyt évben 440.000 K emelkedést mutat, ami az intézet iránt a nagykö­zönség részéről tanúsított fokozódó bizalomnak legfőbb bizonyítéka. A lefolyt évben jelzálog kölcsön üzletágát kiterjesztette s igy olcsó törlesztóses jelzálogkölcsönöket is lebonyolít. Viszleszámitolási hitelt ezidő szerint több mint tizenöt vidéki pénzintézetnek nyújt. Tartalék, veszteségi alap és osztalék-tartalék alapja az idén hozzáadott 52.000 koronával 240 000 koronára emelkedik és ezzel tartaléktőkéi nem­csak, hogy elérték az alaptőke magasságát, de azt túl is szárnyalták. Részvényenként 40 korona osztalékbt fizet, ami a részvények név­értéke 10%-os jövedelmezőségének felel meg. Az intézet 1909-ik évi tiszta nyeresége 92,577 korona. — A debreczeni kereskedelmi és iparkamara ösztöndíjai. A kereskedelmi ügyvivő megbízá­sából a debreczeni kamara közhírré teszi, hogy a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank által 1892. évben alapított 30,000 koronás külföldi tanul­mányútra szánt ösztöndíjnak rendelkezésére álló kamatai, vagyis 2700 korona felerészben, vagyis 1350 korona összegben kereskedelmi akadémiát vágj’ felső kereskedelmi iskolát ki­váló eredménnyel végzett egyén részére, fele­részben pedig ugyancsak 1350 korona összeg­ben felső ipariskolát kiváló eredménnyel vég­zett egyén részére adandó ki. A folyamodvá­nyok a kereskedelemügyi ügyvivőhöz intézve, a kereskedelmi és iparkamarához 1910. évi január hó 15-éig nyújtandók be. — Nagy erdövásárlás. Gr. Károlyi Antal a Szatmármegyében, Oláhgyürüs és Meddes községek határában lévő háromezer holdas két erdőségét eladta Horváth János debreczeni fakereskedő czégnek. A két tölgyfaerdő vétel­ára kerek összegben egy millió korona volt. VÁRANDÓS ANYÁK erősitő és az erősítéssel egyidejűleg üdítő szert találnak a SCOTT-féle csukamájolaj E MÜLSI Ó-ban. Gyors és erőteljes hatása meglep és gyö­nyörködtet mindenkit. Bevétele kellemes, emész­tése könnyű. Egy kísérlet meg fogja Önt győzni, hogy az Ön esetében is mily jóté­kony hatású. Szoptatás esetében a SCOTT-féle Emulsió elejét veszi a bágyadtságnak, bősé­gesen biztosítja a tejet és rózsás és virágzó arczuvá teszi a gyermeket. A SCOTT-féle EMULSIÓ a leg­kiválóbb. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 fillér. Kapható minden gyógytárban. Az Emulsió vásárlásánál a SCOT l'-féle módszer véd­jegyét — a halászt — kér­jük figyelembe

Next

/
Thumbnails
Contents