Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-21 / 38. szám
Nagykároly, 1910. szeptember 21. \7. évfolyam. — 38. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NflQyKAROLyBflN, Szölö-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. ........... Megjelenik minden szerdán reggel. Fe lelős szerkesztő ésl$ptulajdonos: ROSENFELD Zí IGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Hyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. Ősz. Ma hajnalban az ősz zörgetett be hozzám, Süvöltve jelenté: Megjöttem czimborám! Ködös észak honból szálltam nedves szárnyon, Sokáig pihentem, rombolásra vágyom. Amerre suhantam ott elborult az ég És mindent belepett a bánat, szürkeség. Ide korán jöttem. A nap izzón ragyog. Megküzdeni véle, érzem, gyenge vagyok. Hogy elhervaszthassam a kertek virágát: Add nekem a lelked nagy szomorúságát. Aósenfeld Zsigmond. irat i léi. Szeptember közepén vagyunk. A vénasszonyok nyara a vege felé közeledik. Az idei búza kicsépelve és ma-holnap már a tengeri törést is megkezdik. Sárgultan peregnek le a falevelek-. A levegőben fehér selyemszálak imbolyognak, ezekből készül a nyár szemfedője. Mert a természet megkezdte lassú haldoklási proczesszusát. A halódó természettel halódik immár visszavonhatatlanul a „Szatmárvármegye“ czímü újság is. A szatmármegyei „nem- zethy hősök“ egykori nagyszájú orgánuma. És sivár halálos ágyán ime, meggyón és szánja-bánja az ő nagy bűneit. A Nagykároly múlt heti számában a Korparet eladásáról adtunk hirt, jelentvén egyidejűleg, hogy az uj tulajdonosok az 1040 katasztrális hold földet parczellázni fogják. Ez a híradásunk készteti gyónásra a halódó „Szatmárvármegyé“-t. Megírja, hogy — amit a „Nagykároly“ már régen panaszolt — Nagykároly város határának fele kötött birtok és ezen körülmény képezi városunk fejlődésének egyedüli akadályát. Sőt tovább megy és a latifundiumokat országos csapásnak mondja, mert „Magyarországon a müveit földterület 24 millió hektár. Ebből kötött birtok 19 millió katasztrális hold. Ez a kötött birtok rendszer folyton emelkedik, úgy hogy 1870.-től 1900.-ig ötszörösét erte el Ezzel szemben a kisbirtok csökken, s vele együtt pusztul a kisgazda, kivándorol.“ Régi, szomorú igazság s érdekessé csupán az teszi, hogy a „Szatmárvármegye“ siránkozik ezen, az a „Szatmárvármegye,“ amely kizárólag az agrár-feudális érdekek megvédése czéljából létesült. A halódó bűnös ezen megtérése igazán megható volna, ha ... ha őszinte lenne. De a „Szatmárvármegye“ még a halálos ágyán se tagadja meg magát. Ugyanis ez a lap, amely teljesen elvesztette laba alól a talajt, tudvalevőleg Dr. Falussy Árpád budapesti ügyvéd tulajdona. A laptulajdonos eddig* abban. reménykedett, hogy síkéiül majd lapját, ennek jelentékeny adóságaival együtt Gróf Károlyi József nyakába sózni. Ez azonban nem sikerült s igy a lap nem sokára megfog szűnni. Mielőtt azonban meghalna, a latifundiumok kétségtelenül káros hatásának kimutatásával rúg egyet a Gróf Károlyiakon, kiknek nem régen még a talpát nyalogatta. * Az egyszeri lipótvárosi kereskedőt kinevezték udvari tanácsossá. A kinevezés után diszmagyar ruhát csináltatott, kardot vásrolt. Aztán felöltözött, kucsmásan, kardosán leült a szalonjába és napról-napra várta, hogy mikor jön értea lakáj az udvarhoz hiva őt, hogy tanácsot adjon. Egyes szatmármegyei lapok nem udvari tanácsosok ugyan de, azért éczeszeket adtak felsőbb helyen a vasútépítések dolgában. Miután azonban ezt a fáradságukat az illetékes körök nem honorálták, hát ők maguk építenek vasutat. De ne tessék ám hinni, hogy holmi rin ry-rongy viczináli- sokat. O, nem. Express-vasutat csinálnák, Tátra-expresst. Az építés tényét már elhatározták. E tekintetben rendben vannak. Csak az útirányra vonatkozólag van köztük nézeteltérés. A „Szamos“ úgy akarja az uj vasutat megépíteni, hogy az Szatmárra nezve legyen előnyös, a „Szatmármegyei Közlöny“ pedig Nagykárolyon át akarja vezetni a Tátra-expresst. És mig a megnevezett két helyiérdekű hírlap vezető czik- keikben az érvek egész arzenálját veszik igénybe és a lázas vasútépítések közben „országos nemzeti érdekek előnyeit nézik és mozdítják elő,“ addig mi elkeseredetten szintén „nézünk.“ Nézünk és látjuk, hogy a nagykárolyi vasúti állomáshoz vezető ut nincs kikövezve. És kétségbe esve gondolunk arra, hogy az esős idők beáltával, — ha esetleg dolgunk akad ott, hogy jutunk ki Nagykárolyból Esztróra, vagy Fehérgyarmatról Nábrádra. Szatmár-Németi város törvényhatósága pedig szép csendesen leszavazza a Halmi—bikszádi vasút kiépítésének tervét . . . * E sorok írása közben hallom, hogy háziasszonyom bosszankodik, mert valaki rózsafájáról egy rózsát szakított le. És eszembe jut egy régi nóta: Én ültettem a rózsafát, más szedi le a rózsáját . . . Ilyen rózsát akar majd tépni a választó- jogi reform kérdésében egy nehány szatmári stréber. Akik mindig a készhez jönnek. Amikor a pokolba kergetett koaüczió és a „nemzethy kormány“ gyalázatos szószegéseivel szemben az egész ország, mint egy száj követelte hangosan az altalános választói jogot, akkor Szatmár-Németi hallgatott, mint egy első osztályú csuka és a népellenes és a demokrácziát minden egyes tettével szembeköpő koaliczió nemzeti színűre mázolt rozzant szekerét tolta. Most pedig, amikor a nemzeti munkapárt, a választásoknál vallott programmjához híven, kötelességet beváltani készül, amikor a választójogi refomhoz a szükséges adatok beszerzését a folyó év vegén foganatosítandó népszámlálással egyidejűleg már elrendelte, most amikor agitácziora már nincs szükség: elő áll egy nehány szatmári stréber, lehozatnak egy pár pesti urat és azt mondják, hogy választói jog kell. Hát a választójogi reform az tényleg kell és mert elodázhatatlanul kell: a nemzeti munkapárt a jövő év elején meg is fogja csinálni. De a vasárnapi szatmári népgyüiés kizárólag csak azért- kellett, hogy a barna Samunak ismét alkalma legyen a szereplésre, Mami proletáriáius. IlVCt i -cltár., kir. tön'. bü'ó: Csodálatos az a vakság, a amivel mi magyarok meg vagyunk verve. Itt, közelben egész az orrunk előtt van sok-sok dolog, minden lépten-nyomon beleverjük az orrunkat és csak akkor vesszük észre, mikor külföldiek vagy külföldről figyelmeztetnek reá. Alig pár hónapja jelent meg a német könyvpiaczon Majláth József gróf könyve a magyar agrárizmusról és csak e napokban Jaray Louis Guilleaume franczia államférfin tanulmánya, melyet kormánya megbízásából külföldön és igy nálunk is tapasztalt. És azok a kevesek, akik e munkába csak bele is pislantot- tak, annál inkább azok a két kézen elszámolható egyesek, kik e müveket elolvasták, valami megdöbbenésfélével vettek tudomást olyan dolgokról, amelyek napnál fényesebb világosságot gyújtottak agyukban és úgy érezték, hogy feltalálták a bölcsek kövét, felfedezték az uj Amerikát, magukba sziván e tapasztalatokat a leírtakból. Pedig dehogy, dehogy 1 Csak azt látták meg, amit látni és tapasztalni nap-nap után bőséges módjuk és alkalmuk volna, ha nem lennének megverve, — vagy ki tudja — nem megáldva-e azzal a vaksággal, a mely éppen azt nem látja, a mi a közvetlen az orra előtt, a szemeláttára történik. Mind a két munkának van egy brilliáns fejezete — a többi brilliáns között — nem ugyanazon ezimmel, de hasontartalommal A magyar proletáriátusról szól. A különbség a felfogásban csak az, hogy mig Majláth József gróf bizonyos oknyomozó történelmi alapból kiindultan sociálpolitikai vonatkozásába beszél a tárgyról; addig a gyakorlati érzésű Jaray mint status állapotot iteii meg és ebben a helyzetében veszi megfigyelés alá. Az eredmény, a a levont következtetés azonban egy és ugyanaz. Egy pár rövid szóval úgy összegezhető, hogy a múlt kormánypolitikája teremtett meg az el- pusztult zsentriből egy csodálatos, jellegzetes Fflí1ÁC7/fitÍ mii orom Készitek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban I UtUULUiI III ulti Cili. és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: aranybászlú leni Nagykároly, Könyök-utcza II ................... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben....................... fogtechnikus. NA GYKÁROLY
