Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-03 / 31. szám
Nagykároly, 1910. augusztus 3. V. évfolyam. — 31. szám. NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szölö-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. Megjelenik minden szerdán reggel. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. vS „Tlyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk visszér.,. ' A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. v A kisiparos. A magyar társadalom legbetegebb, legelhagyottabb rétegét a kisiparosok alkotják. A tejlődő gazdasági élet eltiprással fenyegeti őket, gépszörnyetegek zakatolása és gyárak büszke bugása tulharsogja az egyes kalapácsütéseket, amiket apró műhelyek üllőjére mér a kisiparos. A nagy méretek, amelyekben lezajlik a modern gazdasági élet, a termelés foko- zottságának és tömegességének szüksége irgalmatlan erővel tépik, morzsolják társadalmunknak ezt az értékes és specziálisan magyar szempontból szinte pótolhatatlan osztályát E romboló csapások ellen pedig vagy csak alig, csupán az életösztön öntudatlan működésével, vagy egyáltalában nem védekeznek. A közélet minden mezején ott látjuk őket, a hazafiság szilaj lelkesedésének füzét hordja mindenik ajakán és szivében, áldozatkészek és önzetlenek, álmodozók és hiszékenyek, pártok és nagyravágyó exis- tencziák, demagógok kihasználják lelkesedésüket, az agilitásukat, a reménykedésüket, a lelkűket és a testüket és ha a párt- czél, vagy magánczél kielégítéshez jutott, a tü, kalapács, vagy véső koldusa, a magyar szegény hidalgó bevonul a szürke, poros, szomorú odumühelyébe, hogy rárakódjék a feledés, a negligálás, a lenézés pora, mig újabb párt-, vagy magánczélok ki nem csalják, elő nem keresik a lomtárból. Ez a magyar kisiparos mai élete. — Ami belül van, az kiáltó, lázitó nyomorúság, Mózes a Níluson. — Hugó Viktor. — „Testvérim ah! hajnalkor a folyam, a tó Oly hüs; nád viskójában a fáradt arató Pihen még; a viz tükre meg se rezdül. Ős Memphis alszik; jertek a bozót alá, Itt a bíbor hajnal szűz csókja ránk talál, A mint mosolyogva száll keresztül. Ó ! mit művész teremthet, mindent képvisel A csarnok; s egy virágos partra mégis el Felejtem a porphir medenczét; Pacsirtánál szebben dalolni egy se bir Ott fönt, az ambránál több nekem a zephir, Mely balzsamával telve leng szét. Ah! rózsa felhő sines az égen : s a folyó hab Oly csöndes; rajt mereng az ég azúrja; ó! hadd Fürödjék ott a bűvös ég-alj ! Itt fátylam, koronám, a nap ma játszva teljék, A Nil tövén dalolva járja bé a cserjét A Fáraók legifjabb ivadéka. Föl! — Ah! de át a hajnal illatos ködén Mit szült a néma láthatár ? — Ni! elfödé . . . Nem ! — Csönd ! mi az, mit a hab itt hoz ? Ne féljen egy se I nézze mig kétsége megszűnt; Nem pálma-é, mely látogatni jött le messzün A pusztából a pyramidhoz. Nem ! s ha a viz ködfátyla meg nem csal, szemem Gyanítja Izis kagyló követét ... de nem ! Hermes bárkája, vig szeleknek minden nap uj megváltása saját vérével a kenyérnek, végrehajtások, árverések, ka- mat-sajtolások, házbér-uzsora szögeivel odafeszitve az élet keresztfájára. És eközben az élet robog, iramlik tova. Uj gépek, uj gyárak zúgása hangzik fel mindenütt és a legfüggetlenebb magyar osztály, az iparosok nemzet fenntartó gárdájának köpenyege koszlik, vedlik és ajtaján minden pillanatban a kétségbeesés és szenvedés réme kopogtat. Érzi ez az osztály a haladás, a fejlődés, védekezés szükségét, érzi, hogy ég feje fölött a tető, de nem akar védekezni és nem adják meg részére a védelem eszközeit sem. Nincs az a szélső-balpárti honatya, nincs az a városi, vágj vidéki vezér, politikai, vagy erkölcsi testület, országos, vagy helyi kormányzat, mely a „Miatyánk“ helyett naponta el ne mo.mogná az iparpártolás igéjét, de immáron egy fél évszázad óta egy komoly, egy eredményes, egy értékes lépést ezek az iparpártolók nem tettek. Csináltak egy ipartörvényt, amely senkit, senkinek az érdekét ki nem elégíti, csináltak egy munkár,.biztosító pénztárt, mely a humanizmus jelszava alatt nem egyéb egy zaklató, rovancsoló, spiczliskedő bürokratikus intézménynél, adtak subven- cziót pénzben, vagy gépben, akinek kortes érdemei, vagy protektorai, avagy jól fizetett közbenjárói voltak, szóval azoknak, akik vagy nem érdemelték, vagy akik reá sem voltak utalva. Szóval agyonpártolták a kisiparost és ma már rettegnek minden felülről jövő pártolástól, lett légyen az tulipánnal, vág# hagymával is garnirozva. Be kell látniok tehát vegre, hogy mint minden társadalmi osztály, úgy nekik is önmagukban kell felfedezni az élet, a fejlődés erejét, önmagukból kell kiaknázni, felhozni, fellebbenteni az élni akarás és tudás képességét. Tekintsenek szét és lássanak! A kisgazda, a kiskereskedő, a munkás szervezkedik, agitál, sztrájkol, harczol. Mindenfelé és minden fórumon megjelenik. Érdekeinek képviseletéről minden téren gondoskodik, ott van a törvényhozásban, a törvényhatóságban, a városi, vagy falusi képviselőtestületben. A saját czéljaiért tülekszik, a saját existencziájáért, pozicziójáért, sorsának javításáért hadat visel. Csak az iparosok álmodoznak es várnak egy jobb jövőre, miközben robogó léptekkel a pusztulás, a temető szelleme közeledik feléjük. A nagy gazdasági törtetésben — igaz — a kisipar szerepe mindegyre szükebb térre szorul és végre teljesen felemésztődik, de nálunk talán még évszázadokig gazdasági életünknek egy fontos és nélkülözhetetlen tényezője lesz. És mikor minden téren megindul az osztályharcz, a kisiparnak, hogy exisztálhasson, hogy lépést tarthasson : oda kell állnia a harcz élére szövetkezetien, öntudatosan és diadalmas sorokban. Tenni kell és nem álmodozni, követelni kell és nem mindig adni, önzők legyetek és ne hiszékenyek, mert fellázító az, hogy ti legyetek a legmostohább sorsban, ti, a magyar földnek legigazibb, leghívebb gyermekei. Kitéve; — ez sem, könnyű sajka, nádhajó; Benn alvó csecsemő, s oly békén, mintha jó Kis anyja keblén szenderegne Alszik ! ki sajkáját igy látja a vizi Királylyal enyelegni bátran, azt hiszi Hogy könnyű, játszi fecskefészek Lebeg a tükrön; oh! nézzétek, hogy pihen! Bölcsővé lett a sir s miként galamb pihe Leng rajta; ringatják a vészek. Oh! jertek . . , 5 sir! Memphis szüzei ide ! Fölébredt! — ó! kis árva hát ki tett A vad habokra martalékul ? A hullám csapkod, nyalja ; ő kezével int; •— Ah! csak nádból a sajka, ép oly gyönge mint Ő ! kit benyel a hab, ha széthull. Oh üldje Izraelt bár gőgös Fáraó, Én megmentem fiát! Hamar a fátylam! Óh ! Szelíd ártatlan csecsemőket Megölni bűn ! szegény, kit anyacsók nem ér, Szeresd, ki nem szült bár, kárpótol mindenért Egy élted ád s jó ágyat ő vet!“ Iphis, a Fáraók virága, szende, szép Királyleány ott a vén Nil partján igy beszélt, Hölgyeinek, mosolyga lágyon ; S hogy végső fátyla is lehullott ah ! olyan Bűvös, szép volt, hogy azt képzelték a folyam Tündére szállt föl a hab ágyból. Már reszketett a hab, a hullám egyre nőtt, Hó karján hozta a megmentett csecsemőt, A sajka úszott összetörve ; Gyöngén a földre tette; — az bámult soká; Aztán mosolyga ; száz csók égett homlokán; Nők vették enyelegve körbe. „Oh! kétség s bu között ki távol követéd: Jer, jó anya! Az ur nagy! S ő megmentve, t’éd Lesz, jőj mint idegen, nem árul Él örömed; csókold — rá nézve kéj lakik Csókodba;—sírj! oh! mert az mégnem anyja ki Nagy tettre megmenté az árbul.“ S aztán futott vele, — virág fakad nyomán. Föl a nagy ur elé, ki Izraelt elnyomá ; Csókolta s rajt hő könnye rezdült — Az angyalok pedig az égi fény honába’ Daloltak, elrejtőzve szárnyuk fátyolába, 8 a dal a spharákon keresztül Lehangzott: Jákob vidulj ! a kin végéhez éré ; Ne hullasd könnyed a hálátlan Nil vizére-------Jo rdán rózsáit nem sokára Letörheted. •—• S Egyptom bárha tombol, Az ur széttöri békód s elvezet e honból A választott nép szent honába ! E gyermek lesz ki vészt, bajt Egyptomra sujtól, Virágos Kánaánt ő szerzi vissza újból, S népével diadalra hág ott; Te föld, ki nem hiszesz Istent, ezt halld te meg : Egy bölcső menti meg az árva népet, egy Bölcső megváltja a — világot!
