Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)
1909-03-01 / 5. szám
NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szolő-utcza 4. szám. Felelős szerkesztő és laptnlajáosos: Előfizetési Árak: Egész évre 8 Kt félévre A K, negyed évre 2 K. Egyes számok nem adatnak el. Megjelenik mindén 1-én és 15-én. ROSENFELD ZSIG10ND. ma» HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Syiittéi“ soia 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. A hogy egy kisiparos vélekedik. — Levél a szerkesztőhöz. — Uram! Sokáig gondolkodtam azon, hogy a Nagykárolyban megjelenő öt újság közül melyiknek küidjem be levelemet, hiszen egy helybeli kisiparos sorairól van szó és vájjon melyik újságunk az, a melyik évnegyedenként az előfizetési felhívásokban pontosan meg-megujolólag nem ölelne bennünket szeretettel és önzetlen ragaszkodással házasságtól dagadó keblére ? Úgy van, tisztelt szerkesztő ur, a kisiparos előtt nyitva áll a nagykárolyi szerkesztőségek mindenikének ajtaja. Hiszen a „Nagykároly és Vidéke“ az még most is a fején viseli a jeligét, hogy ő a nagykárolyi iparosok érdekeiért él és hévül. A „Közérdek“ pedig — hiszen tetszik emlékezni — egyszerűen néhány iparos polgártársunk féke veszetten megnyilatkozó ambíciójának köszöni kétes értékű létezését. Avagy a „Szatmármegyei Közlöny“ — ez a múltja régi dicsőségét és az elvesztett „nemes vármegyét“ sirató újság ne vette volna szívesen szerény írásomat, hogy végre bebizonyíthassa azt a régen tagadásba vett állítását, hogy van Nagykárolyban olyan társadalmi réteg, a melyben — az agráriusok helyett — gyökereit leeresztheti. Vagy ha világszenzáció részesévé akartam volna lenni, nem kopogtathattam volna be az Antal ügyvéd ur másik demokratább szerkesztőségében : a Polgárok Lapjánál, a hol Némethv polgártársammal együtt immár ketten lennénk akkor kisiparosok. És én mégis Önhöz hoztam írásomat, tiszteit szerkesztő ur! Mert — haj — elárulok Önnek valamit, az én Írásomat sehol bem látták volna szívesen, csak épen a „Nagykároly“ szerkesztőségében. A mi pausálé, szubvenció, vasúti jegy után való vágyakozás, a mi főispáni kézfogás, állás, cim, vagy kenyér iránti érdek csak működik egy-egy helyi szerkesztőségi irodában, az mind összeesküdt volna írásom ellen és bizony az a papírkosárba vándorolt volna. Mert — igen tisztelt szerkesztő ur — az én írásom olyan irás, a melyből ez a mai koalíciós kormány és helybeli képviselői sehogysem varrhatnak hímet a maguk foszladozó és beszennyezett ruhájukra. Mi lürés-tagadás, nagyon kiábrándultnak érzem magamat a mi hazafias vezéreinkből. Idestova három esztendeje lesz ! Ők kerültek kormányra és mi ieboruitunk az ő nagyságuk eíőt!. Aztán jött a választás. Szegyeiéin magamat, kedves szerkesztő ur, de be kel! vallanom, hogy az első gyermekem születésének nem örültem olyan nagyon, mint a „nagy nemzeti“ kormány győzedelmének. Azt hittem : felvirradt a magyarnak. Vártunk, vártunk ! Lestük, mit hoz a Kossuth-kormány. Kedves derék szerkesztő ur, ne szidjon össze, ha itt kissé elmosódott az én kusza írásom. Beszket a kezem a haragtól, meg aztán a szememből is ráhull a papírra egy pár nehéz könnycsepp, ha végiggondolok ezen a három esztendei tatárjáráson. Szerkesztő ur ! Iparosok, földészek ! Hiszékeny naiv emberek, hát emelt-e a darabónt kormány kvótát, nyomorított-e uj adóterhekkel, hozott-e olyan drágaságot, olyan országpusztulást a nyakunkra, mint Kossuth Ferencz őkegyelmessége? Szerkesztő ur ! iparosok, földészek ! Hol van az önálló vámterület, hol van a TARCZA. A paradicsom uija. Irta: Catulle Mentiég. Nem akart nőül menni a német császár unökaöcscséhez s ezért az apja egy rendkívül magas lorony legfelső szobájába záratta a királyleányt, olyan magasan, hogy a felhők alatta szálltak el s még a fecskék sem mertek a közelébe fészkel rakni, érezvén, hogy elfárad a szárnyuk, inig oda feljutnak. Akik látták távolról a fogoly fehér ruháját, amint az ég feie utján lobogott, azt hitték, hogy inkább leesett angyal, semmint földről oda felszállt leány. És Joceiync királykisasszony nem szűnt meg éjjel-nappal jajveszékelni; nemcsak azért, hogy elszakították őt a társaitól, akikkel oslahlázni szeretett, de mert nem láthatta többé Rolandot, a rózsásarcu, szőke hajú apródot, akinek örökre odaajándékozta a szivét. Másrészről Roland is ép ilyen vigasztalhatatlan volt és egy alkalommal börtönének, a melybe zárták, az ablakába könyökölve, lenézett a körüllevő szédiiő mélységbe s eme szomorú szavakra fakadt: —- Mi haszna élek, miután megfosztottak attól, ki élelem egyetlen boldogsága volt ? Mikor közeiében leheltem, nemes harcokkal és diadal, meg párját ritkító kalandokkal telt hosszú ' napókról ábrándoztam; epekedtem a földkerekség minden dicsősége után, hogy felajánljam az isteni lánynak, mint ahogy a juhász fel szokta ajánlani a mezőről hazatérve barátnőjének a rét virágaiból kötött bokrétáját ; hírnévre vágytam, hogy ő egy mosolylyal jutalmazzon meg. Most azonban, hogy elszakították őt tőlem, mit nekem győzelmek, mit nekem világraszóló név? Miért szedjek virágot, ha nem csókolhatja egy imádott száj? Nem érdekel többé semmi a világon. Lezárulhattok szomorú szemeim, nem látjátok többé Jocelvnet! K szavakra az ablakpárkányra szökött és leugrott a mélységbe. De pár pillanattal előbb három fecske ölt le nem messze onnan eg}' virágos akácfa ágára. Szárnyukat verdesve s vigan csicseregve a lombok közt. Rolandnak minden szavát hallották, bár úgy tettek, mintha nem is ügyelnének oda. — Nagy kár ez? . . . — Hogy olyan nagy a bánata . . . — Ennek a fiatal szívnek . . . — És hogy úgy folynak könnyei . . . — Szép szemeiből . . . Hogy ezek a madarak beszéltek, semmi meglepő nem volt benne; mert tulajdonkép nem fecskék voltak, hanem angyalok, madár alakban. Gyakran előfordul, hogy a mennyei szellemek ily módon átvedlenek, hogy kihallgassák a gályák közül, vagy a kéményből, amit itt lenn a ; földön beszéltek. Ezt azonban sohasem rossz szándékból te- ! szik. Nagyon szeretitek, ha tisztességes szavakat magyar jegybank, hol a magyar vezényszó és hol a progresszív adó ? Szerkesztő ur ! ne rója fel hibámul, ha kissé elragad a keserűségem heve és súlyos szavak kerülnek a toliamra. Hiszen az én szavaim voltaképen Önt és az Ön egész működését rehabilitálják. Hogy uszítottak bennünket a mi derék vezéreink az Ön lapja ellen. Határozatilag akartuk Önbe beléfojtani a szót és földönfutóvá tenni a lapjával együtt. Szerkesztő ur ! Szánom-bánom teltemet. Beismerem, hogy vétkeztem Ön ei- ien és hittem az én vezéreimnek, mert azt hittem, hogy bölcsebbek nálamnál. Tévedtem! Megcsallak bennünket kisiparosokat csúnyán. Talán őket is megcsal- iák a pesti vezérek. Talán már ők sem hisznek Kossuth Ferencz csalhatatlansá- gában. Mondják, hogy Adler Adolf ur, Sternberg Sándor ur, Somossy Miklós, meg Kubinyi Bertalan urak már régen suttogják odahaza a lakásuk négy fala között, hogy a függetlenségi vezérek rutul becsapták a nemzetet. Nem tudom : mi igaz e szóbeszédből, de nincs okom nem hinni azt, hogy ha én a magam egyszerű eszével rátudtam jönni arra az egyszerű igazságra, hogy Kossuth Ferenczéknek egyetlen vágya a kormányon maradás és a nemzet nagy érdekeivel mit se törődnek, hogy akkor mért ne tudnának rájönni ezek a helyi vezérurak is, a kiknek több eszük van, mint nekem, meg elég függetlenek is ahhoz, hogy az igazság elől el ne kelljen rejtőzniök. Hiszen nem is hiszem én, hogy pártvezéreink ne látnák már régen a szomorú valóságot, hanem hát úgy vannak talán vele, mint én voltam mostanáig, hogy szégyeltem bevallani az én nagy csalódásomat. Megörekellene hallaniok és ismételnék; sőt néha, hogy megmentsék lelkünket a büntetéstől, hazudni is mernek az Istennek, ki nem neheztel azért rájuk. — Nem úgy gondolkoztok ti is mint én? — Hogy méltányos lenne Rolandot megmenteni ? — Ilyen borzasztó haláltól ? — És hogy a nélkül, hogy az Ur visszatetszését magunkra vonnók . . . — Magunkkal vihetnénk ezt a gyermeket. . . — A mi Paradicsomunkba ? Erre mindhárman a kétségbeesett fiú felé röpültek abban a pillanatban, amint az ablakból leesett és mielőtt összezuzódott volna a mélységben, magukkal ragadták az ég felé, kitárt szárnyaikon. melyek most angyalszárnyak voltak. Roland ugyancsak csodálkozott, hogy nem halt meg és elragadtatva hallotta, hogy hová viszik. Nem győzött eleget hálálkodni, a mi épen nem volt visszatetsző a megmentőinek. Mindig kellemes dolog, ha valaki! lekötelezünk s nem találkozunk hálátlansággal. A házak és paloták fölött, magasabban a kertek platánjainál s a hegyek fenyőinél, szelték az azúrt, a fényt s a felhőket a repülők; olyan gyorsan szálltak, hogy a szél bár szerette volna őket követni, kénytelen volt erről lemondani és lihegve állani el mögöttük. De csakhamar, amint a város eltűnt amott a ködben, nyugtalanság fogta el Rolandot. — Szép angyalok, — kérdezte, — nem csalódtok az útra nézve legalább? Az angyalok meg nem állhatták, hogy ne nevessenek e szavakra. SINGER MARTON és TÁRSA villanyvilágítás berendezési vállalata NAGYKÁROLY, Deák-tér. aijfiiBifeK készít külíséptíÉSÍ mindennemű BiBEÍrOÍBClmihai bersiutezÉSBiirol. CsengömunbaKat is iepMiiyesabli&n vállal. 16—28 mm csiilM és izzólámpái! állandóan raktáron.
