Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)

1909-06-01 / 11. szám

NAGYKÁRO L Y — Népgyftlés. A nagykárolyi szocziáldemok- rata-párt tegnap délután a gr. Károlyi György- léren élénken látogatott népgyülést tartott. A népgyülés napirendje a következő volt: 1. A nép gazdasági és politikai helyzete. 2. Az általános választójog és a sajtó. — Kiss Májer tósztof mond és a segéd- jegyző tudósítást ir. Gacsály szatmármegyei község jegyzője a múlt héten ünnepelte meg jegyzői működésének 25-ik évfordulóját. Volt nagy czéczó, 100 teritékü ebéd stb. Az ebéden vagy 30 pohárköszöntő hangzott el Kiss Májer jegyző dicsőítésére. Az ünnepelt Kiss Májer jegyző ta­karékos ember. Az összes köszöntőkre egyszerre válaszolt. Még pedig a gacsálvi segédjegyző által irt és a „Szatmármegyei Közlönyében megjelent tudósítás szerint a következőkben: „Ünnepelt azt iparkodott kidomborítani, bogy eg}7 szép növény keletkezését, illetőleg ha vizsgálódunk nemcsak a mag minősége, hanem a talaj minőségére is le­gyünk figyelemmel“. Hogy sikerült-e Kiss Májer urnák a minémüségek kidomborításra irányuló iparkodása : erről a tudósitó számol be. segédjegyző ur nem * m k :: Most nyílt meg :: ^ & Szatmáron a vasúti állomással Szemben & $ IroyalI £ i szálloda. tk M sjp :: Mo derűül berendezett szobák. :: ^ 5§£ ©lesé árak. :: Pontos kiszolgálás. ^ ‘M Elegáns étterem. Kitűnő magyar «$£ I —• fco-yfaa-------- I' — Ezer korona egy szemért. Szatmári tudósítónk jelenti: Papp Gyula udvari földbirto­kos hónapokkal ezelőtt elgázolta kocsijával Donka Mária tizenhat esztendős leányt. A leány súlyos sérülést szenvedett s az egyik szeme kifolyt. A szatmári törvényszék kétezer korona kártérítés és ötszáz korona gyógykezelési költségekben marasz­talta Pappot. A Kúria az Ítéletet megváltoztatta s a kártérítést csupán ezer koronában állapí­totta meg. — Veszett malacz. Richter Mihály né kál- mándi asszony gyermekei szórakoztatására egy kis malaczot vett az ölébe. A malacz — melyről később kiderült, hogy előzőleg veszett kutya marta meg — Richterné balkeblébe harapott. Az élet­veszélyesen sérült asszonyt a Pasteur-intézetbe szállították. — Kaiéira gázéit gyermek. Genesen teg­nap előtt egy vágtató szekér elgázolta Sikolya István gazdálkodó 3 éves kis leányát. A szeren­O w csétlen gyermek azonnal meghalt. — Elnevezések. Szatmármegye főispánja dr. Yinkier Jenő nagybányai körorvost tb. járási orvossá; Schön János szamossályi-i segédjegyzőt pedig anyakönyvvezető helyettessé nevezte ki. — Pályázat jegyzői állásra. A kondód- tótfalusi körjegyzői ábásra pályázat van hirdetve. Az állás elnyerésére vonatkozó kérvények f. év június 17-ig a csengeri főszolgabíróhoz adhatók be. Egyház, iskola. — Óvják az érettségizőket — ne menje­nek crvoscknab. Az országos orvosszövetség nevében Kétly Károly dr. udvari tanácsos, egye­temi tanár a szövetségi főtitkárra felhívásokat kül­dött szét a főgimnáziumi igazgatókhoz, hassanak oda, hogy az érettségiző iijak ne válasszák az orvosi pályát. tasMelem, ipar, közgazdaság. — ósőd előtt. A szatmármegyei Gazdasági Egylet fogyasztási és értékesítő szövetkezete fize­tésképtelen lett. A csőd elkerülését az egyesület — amelynek tagjai kizárólag dúsgazdag embe­rek — úgy akarja elérni, hogy a szövetkezet kö­telezettségeinek lebonyolítására 30,000 korona államsegélyt kér. Darányi Náci bácsitól, a bikák és tenyészméhek gondviselő atyjától még az is kitelhetik, hogy az államsegélyt megadja. Nyilttér. * 1 felt Szení-Isíván sör. i $ ft Figyelmeztetés. Az uradalmi polenai ásványvíz közkedvelt­sége által indíttatva, utóbbi időben egyesek „po­lenai viz“ elnevezése alatt forgalomba óhajtják hozni közönséges — minden gyógyhatás nélküli — szennyvizüket és ezzel a közönséget tévedésbe akarják ejteni. A t. ez. fogyasztó közönség érdekében szük­ségesnek tartjuk felemlíteni, hogy az orvosi világ előkelőségei által kitűnő gyógyhatásúnak elismert „Uradalmi polenai viz“ vignettáján és ónkupakján, úgyszintén dugóján az „Uradalmi polenai viz“ jelzés határozottan ki van tüntetve, miért is kér­jük erre figyelemmel lenni és a nem ily jelzéssel ellátott palaczkokat visszautasítani. Egy jókarban levő használt ZONGORA jutányos áron eladó. Értekezhetni lehet Jaeobovits József uridivat és müiparáru üzletében. Ugyanitt folyó évi juiius 1-iki belépésre fizetéssel felvétetik. Kisebb terjedelmű, termőképes naf károlyi szíÉbirtok megvételre kerestetik. Czim: a NAGYKÁROLY kiadóhivatalában. Teríts mindenki szemére! Ha keresel valamit, Ha eladnál valamit, Ha keresel valakit, Ha hiányzik valamid: Hirdesd a KsgMllIlfisn „Aki üzletet akar kötni, ntánna kell mennie“. Ehhez az első lépésed a Nagykárolyhoz messen. A „Nagykároly“ kiadóhivatala Szőlő-utcza 4, szám alatt van. Hirdetéseket Csókás László könyv­kereskedése is felvesz. igyelem! Szölőoltványt, szőlővesszőt ne rendeljen addig, mig tőlem árjegyzéket nem kér! Gyökeres olt­ványok ezre 140 kor. Delaware ezre L00 kor. 12-25 Czim : SZIGYÁRTÓ NAGY JVllHÁLiY Felsősegesd, Somogy megye. Uradalmi Mpizek bérlösép Szolpán. Nyomtatványok legszebben, legolcsóbban, leggyorsabban Hoffmann és Kronovitz motorerőüzemre berendezett könyvnyomdájában Debreczen, Piacz-utcza 49. szám. Üzleti könyvek olcsóbban, mint bárhol. Nyomatott Hoffmann és Kronovitz kouyvnyom(iájában Debreczenben,

Next

/
Thumbnails
Contents