Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)

1908-07-01 / 24. szám

II. Nem véltem, hogy a bölcs Tanács nekem Fegyvertársam, dicső elvbarátom. Szervezek Népszó vétségét, Árasztom a sötétséget A hivő lelkekben. Ö pedig villanyt nem éget Éjjel az ideákon ! III. Árpád, Árpád. Árpád ! Hej Tulipán Árpád! Sose hittem volna, hogy ez a Te hálád! Én csináltam lapot. Te látod a hasznát: Mégis nekem támadt a leibzsurnálisztád! Ne cáfoljuk mi meg a régi közmondást. Két fekete holló: ne vájkáljuk egymást. Egyforma bori mérünk, ha más a cégér is: Reakciós vagyok, az vagy pajtás, lé is* Villanyos sötétség. Toldozás-ioldozás. Nagykároly város közönsége egy pár évvel ezelőtt az utczai világítás czéljaira nagy költség­gel villamos-müvet építtetett. Hát persze, hogy nem jól csinálták. A ka­zánok repedeztek, pukkadoztak, a szükséges ku­tak nem jók voltak, a vezeték oszlopai alig 2 év után kongresszust tartottak és annak eredménye- képen határozatikig kimondották, hogy kidőlnek és ki is dűltek és mikor mindez megtörtént, akkor kiderült, hogy a telep a szükséges áram fejlesz­tésére — kicsi és ki kell bővíteni. A magisztrátus elhatározta tehát, hogy ha­tározni fog és határozott is. Még pedig azt ha­tározta, hogy 30.000 korona költséggel uj gőz­kazánt log a telepre beépíteni. Azután elhatározta, hogy ez a határozat nem határozat és ez nem határozhatja őt abban, hogy újabban ne határozzon. Hát persze, hogy határozott! Még pedig úgy, hogy az uj kazán beállításánál czélszerübb- nek mutatkozik az Accumulator-telep kibővítése, mert stb. stb. Legújabban pedig azzal foglalkoznak, hogy a kazánt olaj-etetésre, illetve fűtésre lógják be­rendezni. Halljuk ezeket a híreket és buta arczczal kérdjük, hogy mire való ez a nagy hü-hó ? Ez a sok határozás ? És mire való egyáltalában az egész villanyos-mü ? Mert, hogy világításra nem : az bizonyos ! Nálunk ugyanis a valóságban teljes világítás csak '/glO—10 óráig van; minden második lámpa a legjobb esetben is 11—1/212 óráig. Azután olyan sötétség van az utczákon, mint egynéme­lyük ,helyi nagyság“ fejében .... A legboszantóbb az, hogy az éjszakának idején járó-kelők a nagy sötétség miatt éppen a világításra szánt vezeték oszlopaiba ütköznek bele. Dal az uj huszkoronásokról. Kimentem a pénzpiacra, Megállottám a közepén. Vártam, hogy az árusítók Kinálgatva jönnek felém — Az uj huszkoronásokat. Szándékom volt venni sokat, Hitelben és legolcsóbban. De szándékomban csalódtam, És a szemem könybe lábbadt . . . Nem láttam egy uj bankót se, Csak a magas kamatlábat. HIRE k. — Eljegyzés, ifj. Sternberg Sándor városi képviselő, a függetlenségi 48-as párt alelnöke, köz­életünk tevékeny tagja és neje szül. Weisz Gizella leányát, Anikót, eljegyezte Vajda Pál budapesti terpentin nagykereskedő. — A Gaál-szoborbizottság megalakult A nagykárolyi Gaál-szoborbizottság vasárnap délelőtt tartotta meg alakuló ülését. A bizottság diszelnöke: Falussy Árpád főispán, elnöke Ilosvay Aladár alispán, alelnöke Debreczeni István polgár­N A G Y K Ä R Ü L Y mester és jegyzője: Sróff Gábor főgimná­ziumi tanár lett. A bizottság ezután megállapí­totta a gyűlésre szóló felhívás szövegét. Á gyűj­tési felhívást a napokban fogják 100 példányban szétküldeni. — Egy félévi népmozgalom Nagykárolyban. Ma telt el a folyó 1908-Ik év felerésze. Az elmúlt félévben született Nagykárolyban 258 ember, meg­halt 208 ember. Házasság 86 köttetett. — Aratási sztrájk. Részegén Schvartz Adolf nagybérlő aratói pénteken sztrájkba léptek. Az arató munkások a rögtön kivonult csendőrség megjelenése daczára ragaszkodtak követeléseikhez és addig nem folytatták a munkát, mig Schvartz jogos követelésüknek eleget nem tett. — Érkört- vélyesen sztrájkba léptek Pataky Sándor ref. lel­kész aratói. Ez a szrájk békés utón nyert elin­tézést. — Három évi fogház. Ez év február 4-én délben 12 órakor, mig a tulajdonos ebédelni volt, betörést követtek el Beckmann József nagykárolyi órás és ékszerész üzletébe. A betörő Kiss József ungvári lakos, még aznap elfogatván, letartózta­tott. A szatmári kir. törvényszék pénteken ítélke­zett ez ügyben és Kiss Józsefet három évi tégy - házra Ítélte. A betörésnél mint lettes társakat gya­núsított G. S. nagykárolyi és S. S. ungvári ille­tőségű egyéneket pedig, bizonyítékok hiányában felmentette. — Keresztül szúrta a karó. Borzalmas sze­rencsétlenség érte Straub Nándor csanálosi cipész­mestert. Vasárnap kiment a csanálosi szőiőskertbe. Ott a szőlő ültetvén}' között levő meggyfára létrán akart felmászni, azonban oly szerencsétlenül csú­szott ki alóla, hogy Straub egy szőlőkaróba esett, amely a lágyékán át egész a mellkasig átszurta. A rémesen szenvedő embert beszállították a nagy­károlyi közkórházba. Élete maradásához nincs remény. — Megsemmisített határozat. A nagykárolyi bérkocsi-szabályrendeletnek a viteldijakra vonat­kozó részét, Nagykároly város képviselőtestülete ez év elején megváltoztatta. A határozat ellen a nagykárolyi bérkocsisok fellebbezést adtak be, melyből kifolyólag a belügyminiszter a módosí­tott rész jóváhagyását megtagadta. — „Mit ér az élet, ha még bagózni se le­het ?“ Mihálku János 56 éves ember a nagyká­rolyi „szegényházi-bán szombaton felakasztotta magát. Tettét azonban észrevették és idejekorán levágták. Miháika azért akai't meghalni, mert szenvedélyes dohányos lévén, de nemcsak do­hányra nem jutott neki, de még bagóra se tudott szert tenni. „Mit ér az élet'— mondotta tudósí­tónknak — ha még bagózni se tehet?“ Mihálká- nak igaza van. Miháika valóban a legbölcsebb emberek egyike. És ezt komolyan konstatáljuk. — Épül a közraktár. A nagykárolyi hitel­banknak a Postaréten épülő közraktára ma-hol­nap tető alá kerül. A közraktár méltó lesz nevé­hez. Dr. Iíováts Dezső hajdani politikai elveiért, Dr. Falussy Árpád pedig Nagykároly városnak tett összes ígéretét fogja benne elraktározni. Mert mit lehessen tudni. Hátha még valamikor szük­ségük lesz azokra a dolgokra. — Gazdasági előadások a kaszárnyában. A honvédelmi miniszter érdekes rendeletet adott ki a szatmári 12-ik honvéd gyalogezred parancs­nokságnak, a melyhez a Nagykárolyban állomá­sozó 3-ik zászlóalj is tartozik. A rendelet arról j szól, hogy a katonáék ezentúl hetenként egyszer, a délutáni órákban iskolát tartsanak gazdasági dolgokról, nevezetesen, hogy milyen legyen a lakóház környéke a jó egészség szempontjából, továbbá mit kell a földmivesnek tudni, a gyü­mölcstermelésről, a konyhakertészetről, a szar­vasmarha tenyésztésről, a sertéstenyésztésről, a méhészetről, a mütakarmányról, a gyakoribb állat- betegségről, a mezőgazdaságra vonatkozó törvé­nyekről, a szőlő- és bo: gazdaságról. Nagyon szép lesz, amikor a csupán tenniszezéshez értő hadnagy ur kifogja oktatni a parasztot, hogy hogyan kell szántani, aratni. Meglátjuk, hogyan áll majd kezében a kasza ? — A halál torkában. Tóth Mihály körtvé- lyesi lakos pénteken a Somos erdő mellett öngyil­kosságot akart elkövetni. Ez okból a vasúti vágá­nyon keresztbe feküdt épp akkor, midőn Szaniszló felől jövő esti 6 órás vonat teljes menetsebesség­gel jött Nagykároly felé. A mozdonyvezető meg­látta a síneken fekvő| embert és már-már válsá­gossá lett a helyzet, amikor sikerült neki a vona­tot megállítani. A vonat a síneken fekvő öngyil­kos jelölttől alig 5 lépésnyire állott meg. Tóthot bekísérték a nagykárolyi rendőrségre, ahol meg- igértették vele, hogy letesz öngyilkossági szándé­káról és eibocsájtották. — Koleratelep a város közepén. Nagyká­rolyban a Petőfi-utcán van Nyusztai Antal városi tisztviselő háza Ez az ur az udvara elején 10—12 serlés részére hizlalót rendezett be. A telep — melyet az utcai aszfalt gyalogjárótól csak eg}’ ala­csony deszkakerítés választ eL állandóan' már messzire tűrhetetlen bűzt áraszt és megfertőzi a közeli lakások levegőjét. Felhívjuk erre a városi főorvosi hivatal figyelmét. — Haslhagymáz. A Szatmármegyében fekvő Angyalosról jelenti tudósítónk, hogy olt i hasi- hagymáz járványszerüleg dühöng. — Akinek teher volt az élet Domahidán. Pergye György 65 éves ember felakasztotta magák Meghalt. — Vérengző cigányok. Lakatos György, Sándor és Ferenc/, rovott múltú cigányok ,a dá- nosi bestiák vérrokonai a napokban a szatmár- megyei Panyola község határában megtámadták Király Károly ottani földművest és ennek hason­nevű fiát. A cigányok az apán hat, a fiún pedig négy súlyos természetű Jcésszurást ejtettek, mire elmeneküllek, a sebesülteket olt hagyva az utszé- len. A támadó cigányokat még az nap elfogták. — A nagykárolyi honvédek nyaralása. Méla bánat, szomorúság — lepte meg a Sárit, Julcsát, — sőt egész Nagykároly várost. — Mennyi sóhaj lesz itt már most! — Mennyi szerelemnek vége! — hány rántás lesz odaégve ! — Mea t szombatra virradóra, — ha ötöt ver majd az óra — men­nek a bakák Munkácsra — ezredősszpontositásra. — Szülésznői gyakorlat, özv. Keimouits Ignáczné aki a nagykárolyi kőzkórházban 6 évig látta el a szülésznői teendőket, a kórház kötelé­kéből önként kilépett és Nagykárolyban magán- gyakorlatot folytat. Lakása : Temető-utca. Kosz- tin-féle ház. — Munkássors. Kurttyán János nagy károlyi lakos egy cséplőgép szállítása mellett segédkez­vén, elesett és a mozgásban volt cséplőgép kere­kei mindkét lábát a szó világos értelmében ösz- szetörték. Egyház, iskola. A nagykárolyi polgári fiúiskola megnyitása. Nagykárolyban a f. év szeptember 10-én megnyí­lik a polgári fiúiskola. Addig mig az uj iskolaépü­let felépül, az iskola ideiglenes helyisége a nagy- károlyi státus kvó izr. iskola két tanterme lesz. Az uj polgári fiúiskolára különösen a vidéki szü­lők figyelmét hivjuk fel. Érettségi vizsgálat. A nagykárolyi főgimná­ziumban f hó 26-án hirdették ki az idei érettségi vizsgálatok eredményét. Az érettségi ezúttal min­den különösebb baj nélkül történt meg. Vizsgá­lat alá került 15 tanuló. 2 tanuló jelesen, 2 jól érettek, 2 pedig pótvizsgára lett utasítva. IMedeiem, ipar, közgazdaság. Cipészkiállitás. Győrött f. év augusztus hő 15, 16 és 17-én cipészkiállitás lesz, amelyen több nagykárolyi cipészmester kiállítja készítményeit. A kiállítással kapcsolatosan a cipésziparosok ugya­nott országos kongresszust tartanak, amelyen a nagykárolyi cipészek is képviselve lesznek. Birtokváltozás. A Sternberg Sándox-féle. Gyenes határában fekvő birtok Klobosiczky József tulajdonát képezett xészét, biróx árverésen a Deb­reczeni Forgalmibank 240,000 koronáéi! megvá­sárolta. Meghosszabitott vámtarifa. Nagykároly város kövezetvám tarifája tegnap lejái't. A keresk.-ügyí miniszter a tarifa érvényét a további intézkedé­sig ideiglenesen meghosszabbította. Balesetek bejelentése. A bizlositásx'a kötele­zett munkásokat ért balesetek bejelentése ügyé­ben a kereskedelmi miniszter 48321/908. sz. rendeletet adott ki. Ennek értelmében as munka­adók a munkásokat ért baleseteket kötelesek M órán belül bejelenteni s azonnal orvost hivatni A bejelentés két példányban történik; az -egyik példány az I foka rendőrhatósághoz, a másik & kerületi munkásbiztosi tó pénztárhoz küldendő he. A szükséges űrlapokkal a kerületi pénztár a mun­kaadókat díjtalanul látja el. Nagy nemzeti kölcsön. Az országgyűlés nagy- bölcsen elköltvén minden elkölthető, meghagyta: a pénzügyi miniszternek, hogy pénzt kerxíscK. Erre a pénzügyi kormány 150 milliót veti köl­csön Bécsben. A pénzt úgy fogják összehozok hogy 100 koronás kötvényeket adunk ki, de az államkassza minden 100 kpronás kötvényért csak 92 koronát kap. Ezt a magasabb finánetudoiBány szerint úgy hívják, hogy az államkötvények** 92°/«-os kurzuson bocsátották ki.

Next

/
Thumbnails
Contents