Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-04-22 / 17. szám
megkezdje. Ugyanis a folyó évben a nagykárolyi képviselőtestület tagjainak egy- harmadrésze aj választás alá kerül. PZddig úgy volt, hogy a jelölést a legutolsó pillanatra hagyták a választók. A képviselétestület tagjai rendszerint azok lettek, akiknek a legnagyobb szájú korteseik voltak és akik több bort fizettek a „jelölő értekezleteken.“ A választóknak azonban, ha a város fejlődését szivükön viselik, már most kellene tanácskozni arról, hogy kiket küldenek majd a képviselőtestületbe. Oda kell hatniok, hogy ahhoz értő, energikus, a korszellem parancsoló szavát megértő, ambicziózus egyének foglaljanak ott helyet, nem pedig egy pár virilista nyárspolgár, egynéhány stréber fiskális és egy tömeg fényesre vikszolt csizmáju szavazógép. A kötelező lépfeneoltás. A kormány utasította Szatmárvármegye közönségét, hogy a legközelebbi törvényhatósági közgyűlésen alkosson oly szabályrendeletet, mely a lépfene elleni oltást kötelezővé teszi. Egyben megengedte, hogy a lép- fenés állatok kiirtása folytán felmerülő károk fedezésére az ebadó alap igénybe vétessék. Egy „vezérczikk“-ről. A Nagykároly megírta annak idején, hogy a „Szatmármegyei Közlöny“ legújabban a 48-as balpárt politikáját propagálja. A „Nagykároly és Vidéke“ legutóbbi számában erről a jelentéktelen dologról négy egész hasábos vezérczikkct közölt. Elmond egy csomó, a czikk szerzőjével szemben szánalmat ébresztő nevetséges frázist, agyondicséri a „Nem- zethy hormányt“ és a végén oda lyukad ki, hogy : „Egyéb iránt a mi városunk polgársága Kossuth zászlaját fogja követni továbbra is és feltétlenül bízunk vezéreink tiszta szándékában és igaz haza- fiságában s bennünket a balpárt szervezkedése legkevésbbé sem ér int. “ Eszünkbe jut erről a fábiánházai polgártárs, akinek vegyeskereskedése volt. Egy nyári délután leült és a következő levelet izzadta ki. „Tekintetes Flammfteck Náthán és fia uraknak Budapest. Küldjenek nekem egy vég vereskoczkáskanavászt, egy vég 18 kr.-os kék pettyes honi kartont, 3 vég négy forintos pamutvásznat és 2 tuczat törökkendőt. de azonnal, hogy holnapután már itt legyen. Most jött be a feleségem a konyhából és azt mondja, hogy van még kanavász. karton is, pamutvászon is, meg törökkendő is. Ne tessék tehát semmit se küldeni. Tisztelettel Fledervisch Menyus.“ És fogta a levelet beragasztotta a borítékot, megczimezte, felbélyegezte és elküldte a postára. A központi választmány ülése. Szatmárvármegye központi választmánya f. hó 30-án d. e. 10 órakor Nagykárolyban ülést tart. Ámde, ha mélyebben kutatjuk, miért bukott meg ez az életrevaló intézmény Kassán, Temesvárod, Kolozsvártt, Nagyváradon, Nagybecskere- ken s másutt, akkor azt fogjuk látni, hogy nem az intézmény bukott el, mert annak életrevalóságát éppen a létesítése bizonyította, csak a maradi kezelés buktatta el. Nem lehet közös intéz- J ményt oly módon létesíteni, hogy abból mindenki csak hasznot húzzon és semmilyen áldozatot érte ne hozzon. Nem lehet közös konyhát oly módon kezelni, hogy a kezelőszemélyzet munkaerejét kiszipolyozzuk s nekik semmilyen rekompenzációt ne nyújtsunk. Minden tagnak nem lehet vezetni s a mi legtöbb közös konyhánk azért bukott el, mert mindenki parancsolni, rendelkezni, vezetni akart, mert mindenki a maga Ízlését akarta abba bele- vinni. Nem bukott meg tehát a közös konyha, csak egy időre megszűnt, hogy újból nagyobb erőre kapjon. A tagok befogják látni az eddig elkövetett hibáikat és a jövőben azokat kerülni fogják. Számolni fognak a helybeli viszonyokkal, meg fognak alkudni a kaphatóval. Ne féltsük tehát a jövő „konyháját.“ Amikor az általános drágaság folyton nehezebbé teszi a megélhetési viszonyokat, akkor az az intézmény, annyi jót rejt magában, mely külföldön életrevalóságát már régen bebizonyította, a mi talajunkba is át fog menni, gyökeret fog verni s mi csodálkozni fogunk, hogyan volt lehetséges az, hogy ez az intézmény, amely ilyen életrevaló, nálunk megbukhatott. ür. Kristóf.-4— N AGY KÁRÓL Y Szatmár dörzsölöd. Hej bizalom, hej bizalom, bizalom! Munkában Falussy Árpád. Szatmár város törvény hasósága szombaton rendkívüli közgyűlést tartott, amely Falussy Árpád főispán indítványára bizalmat szavazott a kormánynak. Ez a különben egyszerű tény nagy dolgokat rejt magában. A ki Szatmár múltját ismeri, emlékezhetik arra, hogy a szomszéd városnak mindég az volt a politikája, hogy bizalommal viseltessék" az uralkodó kormánynyal szemben, és hogy képviselőjét is mindenha a többségi párt sorából válassza. A város szempontjából ez mindég helyesnek, czélirányosnak is mutatkozott, mert inig Nagykároly az ő hű-hó ellenzékieskedésével soha sem tudta sorsát a hatalom kedvezései által javítani, addig Szatmárnak minden kormány valóságos adófizetőjévé vált, a ki a bizalomnyilvánilás fejében mindég teljesítette a fejlődő szabad királyi város soron levő kívánságát. Az említettek tudatában természetesen nem lehet eme bizalmi nyilatkozatnak valami különösebb fontosságot tulajdonítani. Az érdekes és reánk nézve kiváló fontosságú része az esetnek nem is a határozat külső megnyilvánulásában, mint inkább keletkezési módjában van. — A bizalmi nyilatkozat ugyanis — mint nekünk Szatmárról jó forrásból jelentik — egyenesen a Falussy Árpád főispán pressziója folytán jött létre. Falussy volt az, a ki Kelemen Samu ország- gyűlési képviselővel együtt, napirendre tűzette a bizalmi nyilatkozatot anélkül, hogy erről a törvényhatóság tagjainak előzetesen tudomásuk lett volna. Nagyon természetes, hogy a jelenlevő igen kevés számú bizottsági tag bizalmat is szavazott annak a kormánynak, a melytől a székhely kérdésnek reá nézve való kedvező megoldását várja. Nem politikai szempontok tehát a nyilatkozat szóló okai, hanem könnyen érthetően a székhelykérdés, mely a szatmáriak szerint evvel hatalmas lendületet nyert. Szatmár város tehát egy bizalmi nyilatkozattal megelőzte Nagykároly városát. Mi nem tudjuk, hogy a kormány mennyire tartja szükségesnek a városok eme gutgesinnt voltának megnyilatkozását, de az tény, hogy Szatmár ezt a székhely érdekében helyesnek tartotta. És az is bizonyos, hogy az eszmét Falussy Árpád ajándékozta a boldog Szatmáriaknak/ Mi mindég hittük a főispánról, hogy ő a szatmáriak érdekét szolgálja a székhelykérdésben, a jelenlegi általa kiforszirozott bizalmi határozat pedig csak megerősít hitünkben. Egy bizonyos: még a legpuritánabb jellemű főispánnak is nehézséget okozott volna a két ellentétben álló városnak : Szatmárnak és Nagykárolynak érdekei között az egyensúlyt fenntartani, Falussynak pedig ez sohasem sikerült. A két város küzdelmében ő a nyilvánosság előtt a statusquo fennmaradását hirdette, de titokban folyton Szatmár érdekeit istápolta. Ilyen körülmények mellett nem csoda ha Nagykároly rövidesen azon fogja észrevenni magát, hogy a megye székhelyétől megfosztatott, a mi melleit aztán kevés vigasztalásul fog szolgálni. hogy a főispán is végleg eltűnt városunkból. Április vége jelé. Tökéletes boldogság a földön — Régi igazság — sohasem lehel Virágdíszben közeleg a május, De vele jön meg a házbérnegyed. A helyi sajtó. Yoltaképen nem is tudjuk, hová sorozzuk be ezt a czikkünket: az időjárás rovatba-e, vagy a humor rovatába ‘? Komolyan irjunk-e erről a kérdésről, vagy derűs kedélvlyel. Elhatároztuk végre magunkat, hogy tárgyunkat komolyan vesszük, és czikkünket a — fertőző betegségek rovatába tördeltetjük. Ott is a helye! Beteges jelensége Nagykároly társadalmi és politikai életének a helyi sajtó. Avatatlan tollú emberek, tudatlan hivatalnokok, jelszavakból élő — még hozzá fényesen megélő — fiskálisok találkozó helye a nagykárolyi hírlapok hasábjai. Azoké, a kik a szürke akta-szobákban sommás kereseteket fogalmaznak, vízállás blankettákat kitöltenek, fináncz működést müértő szemekkel bírálnak. Ezek az emberek döntik el nálunk a tisztesség és a — pausálé kérdését, oldják meg a külügyminiszter és a — primadonna válságot, örvendeznek ha a főispán két napos távoliét után „székhelyére“ i visszaérkezik, és együtt isznak a Károlyokkal, Gyulákkal, Sándorokkal, sőt Józsefekkel, név- és egyéb napokon bármelyik párthoz, akár a sör akár a borivók pártjához tartoznék is. Ilyen a helyi sajtó megnyilatkozása otthon és a közéletben, az akták, a fiaskók, és a pártállások között. Egységes megnyilatkozása a helyi sajtónak eddig egyetlen egy kérdésben sem volt. Marakodás és széthúzás minden kérdésben. Egységes közszellem sehol. A fogukat egymásra vicsorító apró ordasok lánczait pedig biztos kézzel fogja Falussy Árpád a legzseniálisabb pausalé — főispán. Minden idegszála a lapoknak az ő kezében fut össze. Minden szerkesztőségben, minden sajtó-konyhában az ő kotyvasztékát főzik. Forr az üstben a maszlagos lé, és Falussy főszakács müértő tekintettel osztja ki az ételt. Mindenkinek kijut a magáé. A „Szatmárvármegyének“ nagyobb étvágya van, mint a többinek. Nem csuda, ott sokan vannak hozzá. Maga a főszakács is ebből az ételből eszik. Ennél az asztalnál négy képviselő is ül. Meg egy fiskális, a ki képviselő akarna lenni. Meg a tanár, a kit ennél a lapnál szer* kesztőnek is szoktak csúfolni. A „Szatmárvármegye“ 48-as lap. Természetes, hiszen most minden lap 48-as. Ez az agrárfeudális szárny lapja. Jámbor és konzervatív. Valláserkölcsös nyíltan, vallástalan és erkölcstelen titokban. A héten a főszakács több tál étellel kedveskedett nekik. Nem csuda, ünnep volt, és ilyenkor kettős étvágya van az istenfélő embernek. E héten ez a lap nyolczszáz korona államvasuti hirdetést evett meg. Éljen tehát a nemzeti kormány, a mint azt nagy ebédeken a második fogás után mondani szokás. Falussy főszakács tovább osztogatja az enni valót. Lépj elő a sorból Adolf! Adolf nem lép elő. ő szerény. HátrahuzÓdik a második sorba, így a második sor kerül elébe. Ott pedig eddig Sarkady ur állott. Ő a kiadó. Mert hirdetési dolgokba a szerkesztő nem avatkozik. Ennél a lapnál szégyelik a pausálé-hirdetést felvenni. De azért leközlik a marosludasi állomás vasúti vendéglőjének hirdetését. Mert hogy ez a lap főként Nagykároly és vidéke érdekeivel foglalkozik. És nem lehessen tudni, nem-e akarja Schwarz a balatonos a — vendéglőt megpályázni. Szóval mint minden ennél a lapnál: ez is hazafiság. Éljen tehát a nemzeti kormány, és éljen Falussy Árpád szeretett főispánunk mint a hazafiság szatmármegyei részének szabadalmazott zárgondnoka. A legénység egy része még kielégitetien. Hiába sok az eszkimó és kevés a — hirdetés. Egyik-másik szerkesztőnek nem jut minden tál ételből. Csak a zsardinettóból. — A „közérdek“ eme legfiatalabb közlegénye dühösen sandít a főszakácsra. Meg van rongálva az egészségem, kiabálja. A főszakács ijedten néz körül az éléskamarában. A föld alól is ennek az embernek adni kell valamit. Még az kellene, hogy beteg legyen. A beteg ember lelki vigasz után vágyik. Még a milyen legény ez a közérdek, a papokhoz talál átpártolni. Óh, óh, szép a koaliczió a parlamentben, de Szabó Berczivel egy fészekben lenni, — óh nem, nem. A közérdek néhány hete vasúti szahadjegygyel hirdeti az országban a nemzeti kormány dicsőségét. Ha megrongált egészsége —- a mit az Isten adjon — helyreáll és megjön az étvágya, valószínűleg az ő lapjából is megtudhatjuk, hogy Sajószentpéteren az államvasutak igazgatósága uj marharakodóra hirdet pályázatot. A Nagykárol” és Vidékétől jó messzire áll a Szatmármegyei Közlöny. A főszakács dühös erre a legényre. Nem tudja, adjon-e neki az ételből, vagy nem. Ha nem akar enni, akkor mért van itt, s ha akar enni, mért nincs itt gyakrabban. Adolf a szobaparancsnok a szegletből dühösen „nem“-et int az okos fejével. De a főszakács habozik. Adolf közvitéz visszaviszi a főszakácshoz a kosztot és visszaönti a tálba. Ez hat. Három havi böjtölés: mondja ki a főszakács, és a Szatmármegyei Közlöny ijedten tűnik el a bal fenéken. Adolf pedig újra merit a tálból — többet, sőt még többet. A bűvös fazékból egyre telik. A főszakács pedig bőkezű. És evés közben mindenkinek megjön az étvágya. És — minek fűzzük tovább — éljen a nemzeti kormány és éljen Falussy Árpád a hazafiság patentirozott helyi zárgondnoka. * Nincs tovább. * n,s most, hogy írásunknak végére jutottunk, megint nem tudjuk, hová sorozzuk be ezt a czikkünket: az időjárás rovatba-e, vagy a humor rovatába. * Es most utólag elhatározzuk, hogy czikkünket a legszomorubb rovatba: a politikába sorozzuk.
