Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-04-15 / 16. szám
Nagykároly, 1908. április 15. III. évfolyam. 16. szám. <&' & | ’»(V & f NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utcza 4. szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K, egyes szám ára 20 fillér. Megjelenik minden szerdán. Választójog és műveltségi fok. Az uralkodó osztály vezérpolitikusai az általános titkos választójog kérdéseivel szembeállítva, nehéz vergődésben vannak. Tot caput, tot sensus. Ahány fej, annyi nézet. Csakhogy a mostani visszás és alapjaiban erkölcstelen választási rendszer teljesen megmételyezte a polgári közép- osztály nagyobb részének észjárását. Az általános választójogot részint magyar nemzeti vagy pedig közművelődési szempontokból szokták ellenezni. Sokszor palástolják a rideg osztályuralom föntar- tására irányuló törekvéseket. A magyar hegemónia szempontjából eredő aggályoskodásra ez alkalommal nem kivánunk rátérni. Ezzel a kérdéssel mostan a politikától menten, csupán tudományos világításban foglalkozunk. Azok, akik az általános választójogot közművelődési okokból ellenzik, úgy mondják: „Az emberek nem egyenlők. A vagyon és művelődés megkülönbözteti az embereket az életben. Ezek a különbségek tények. Ezekkel a tényekkel számolni keli. A legnagyobb politikai jogot nem holmi elmélet, hanem egyedül az é^et reális tényeivei számoló alapon szabad szabályozni“. Hát ezek a különbségek való tények. Ezeket senki sem tagadja. Sőt éppen ezeknek a különbségeknek a magyarázata, ezen különbségek törvényszerűségének és következményeinek a mai termelési rendszerben való tudományos kimutatása szolgáltatja a népjólétért küzdők részére a kifogyhatatlan fegyvertárt. De éppen ezek a különbségek szolgáltatnak fegyvereket a választójog általánossága mellett is. Felelős szerkesztő és Iaptníajdonos: ROSENFELD ZS26MOND. A parlament hivatása: törvényeket alkotni. Hát azok, akik a választójog széles általánosítását ellenzik, követelték-e valamikor, hogy bizonyos intellektuális vagy vagyoni színvonalon alul maradók részére más legyen a törvény is ? Sürgették-e valamikor azt, hogy a mostani választótörvény által privilegizált társadalmi osztályokra más, — valami magasabb erkölcsi követelményeket támasztó — törvények alkalmaztassanak. Hiszen éppen a mostani társadalmi rendszernek egyik sarkalatos alapelve, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő és továbbá, hogy mindenki köteles a törvényt ismerni, mert a törvénynek nem tudása nem ad mentességet. Ha tehát a parlament munkájának eredményeiben általánosan valamennyien részesedünk, akkor szükségszerű előfeltétel, hogy a parlamentnek megválasztásához valamennyiünknek legyen szava. Az egyik általánosság kényszerítő logikával reánk erőszakolja a másik általánosságot. Ennek elkerülhetetlen következménye, hogy a parlament megalkotása előtt a nép a maga legszélesebb általánosságában nyilatkozzék; a választás után pedig a törvény a legszélesebb általánosságban érvényt nyerjen. A törvény közkötelező, ez a jog államnak sarkelve. A törvényalkotók kijelölésében valamennyien részt vegyünk; ez az alkotmányos népállamnak sarkelve. Ez a tények megdönthetetlen logikája. Azok, akik az általános és egyenlő választó jogosultságot ellenzik, irtóznak attól az állítólagos igazságtalanságtól, hogy a vagyontalanok vagy műveletlenebbek. Ugyanolyan mértékben bírjanak HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vetetnek fel. „Nyilítér“ so: a GO fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza, í Egyes példányok kaphatók Csókás L. és Eigner S. könyvkereskedésében. választójoggal, mint azok, akik vagyoni vagy művelődési színvonalon állanak. Ezek összetévesztik a jognak forma- lisztikus természetét annak társadalmi funkciójával. Az általános választójog minden állampolgárnak egyenlően egy szavazatot biztosit. Ez igaz. De való igaz-e az, hogy az egyenlő szavazat egyenlő politikai súlyt is ad minden egyes honpolgárnak ? Józan ésszel ezt senki sem fogja állítani. A tények világánál tekintve a dolgot, úgy látjuk, bogy a választójognak legszélesebb általánosítása elleni aggályok alaptalanok. Ar anaiphabétáktól nincs mit félni. Ezek csatlakozni fognak. Nem tömörülnek politikai párttá, hanem gyarapítani fogják azokat a csoportokat, amelyek azon idő szerinti belátásukhoz képest, tényleges érdekeiket kifejezésre juttatják. I Állásfoglalásukat nem annyira a megfontolás, mint inkább az önfentartási ösztön fogja irányítani. De ez az ösztönszerüség sem rejt veszedelmeket magában, mert hiszen a törvényalkotás munkájában nem értelmiségi, hanem kizárólag anyagi érdek- kérdések nyomulnak előtérbe. A szavazás tehát kifejezésre juttatja; egyik vagy másik érdekcsoporthoz való hozzátartozást. Ezt pedig nem végezték el helyettünk egyoldalúkig a tudósok. Ezt a hozzátartozást minden egyes honpolgárnak kell kinyilvánítani. Ez az önbeismerés vagy önvallomás értékes azután az államra nézve, amely az átlagos közérdeket lörvénynyé emeli. Ekként tekintve a dolgot, kétségtelen, hogy az általános szavazatjog kifejezésre juttatja a társadalmi tényezőknek valóságos erejét és hatalmát. Aminő erőt egyesítenek magukban az egyes osztáTÁR CZ A. Szent-Háromság. A „nemzethy kormány“ uralmának második évfordulójára. Irta . Róseufeld Zsigmond. Majtény felől jön egy sötét felhő. Zúg, búg, miként viharban az erdő. A Rákóczi harsány hangja szól ott : Magyar nemzet ! hol van magyar voltod ? Mig hőssé válsz, kezedben a karddal, Tehetetlen vagy saját magaddal! Tespedésnek rothadás a vége, Magyar nemzet, térj eszedhez végre ! Nehogy, amit én szereztem drágán: Szabadságod, oda engedd gyáván. Labancz les rád. Házadban az ellen ! Elárulnak, miként hajdan engem ! * Kossuth Lajos fenn a mennyországba, Nem alhatik rózsanyoszolyába, Sirva virraszt csillag fénye mellett, Siratja, hogy elfajult a nemzet; Hogy akit ő posványból emelt ki. Önként akar oda visszamenni. Bősz haraggal ölti díszruháját, Felcsatolja könnyű fringiáját, ügy megyen az Ur színe elébe : — „Uram tekints le a szolganépre ! Sújts közzéje! szived ne kíméljen : Nem érdemli az a nép, hogy éljen !“ * A kék egek legszebb ligetében, Áll Petőfi, lanttal a kezében. Körülötte csodás tavasz ragyog ; Rózsatenger, mosolygó angyalok. De ő komor s kél lantján az ének. Villámlása viharzó lelkének: „Volt egyszer egy hős nép a világon, Oda lenn a magyar rónaságon. Félisten volt: rabszolgává vedlett ! Oroszlánból farkcsóváló eb lett ! Jött az idő, mit vágyva reméltem. — Hiába jött ... és hiába éltem !“ Mesék. Lao-íse fehér haja. Az ifjú Lao-tse, a kék folyó termékeny partjain sétált a kis Tsuang-tsevel. A gyerek gyönyörködve nézte a zöldelő növényeket s a pompás virágokat és igj szólt Lao-tsehez : — Ha a föld már kívülről is ilyen szép, milyen lehet belül ? Erre Lao-tse belevágta sarkát a fekete földbe : — Látod, ilyen a belseje! A fiú .sirva fakadt s a mester beszélt hozzá : — Ha majd okosabb leszel, nem fogsz csodálkozni ezen és ha idősebb leszel, nem fog rosszul esni neked. . . . Amikor pedig hazaért Lao-tse és szobájába lépett, ime, egy leány ült az ő helyén. A leány arca úgy ragyogott, hogy Lao-tse szó nélkül állva maradt az ajtónál és nem tudta róla levenni a szemét. A leány mosolygott s igy szólt: „Miért nem küldesz ki a férfi-szobából? Ä leányok nem illenek a bölcsek házába. Miért nem küldesz ki engem ?“ Lao-tse a jobb kezét szivére tette és meghajolt. — Miért nem kérdezed, hogy honnan jövök — szólt a leány. Lao-tse egy elhárító mozdulattal tiltakozott ez ellen. S a leány oly kedvesen nevetett rá, hogy Lao-tse szivét átjárta a boldogság melege és fölkiáltott: — A magasztos világszellem, a Tao sugárzik ki belőled, szemeden át árad a hatalmas tűz a világra ; tárd föl bensődet és ismertesd meg velem a nagy Taot ! A leány jobb kezével az arcába nyúlt, hirtelen lerántva mosolygó bőrét s mint valami vidám álarcot, a feje mellé tartotta: „Lásd a bensőmet!“ Lao-tse fölsikoltott és megdermedt a szive. Balszemével a kacagó bőrt látta a maga gyönyörű formájában, jobb szemével pedig nem látott mást, mint ereket, izmot és véres cafatos húst. A leány nevetve rakta magára arcbőrét, úgy, hogy semmit sem lehetett észrevenni és édes arca újra ragyogott. Ekkor megkérdezte Lao-tse : „Miért téped szét ily szörnyű rongyokba a bőröd ?“ A leány nem felelt, elkomorodott az arca s fölkelt. A szobából egyszerre eltűnt a fény és Lao-tse ma.
