Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-01-29 / 5. szám
Nagykároly, 1908. január 29. a III. évfolyam. 5. szám. POLITIKAI LAP. Sierkei»t<5* é> kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utez» 4. szám. Előfizetési Át ak: Égés* évre 8 K, félévre 4 K, negyedévre 2 K’ egyes szám ára 20 fillér. Megjelenik minden szerdán. ,. Felelös szerkesztő és laptulajdonos: ROSESFELD 2! 5 I G M O ü D. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Nyilttér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. Egyes példányos kaphatók Csókás L. és Eigner S. könyvkereskedésében. SOS I 30 A nagy károlyi'közélet. imilyen magasztos az önzetlenül működő sajtó hivatása, olyan kellemetlen. Megírja és meg is kell Írnia másokról az igaz it, sok esetben azt az igazságot, ami az illetőnek roszul esik. Ezért van a sajtónak annyi ellensege, ezért esik meg az, hogy férfiak, akika közelet terén vezető szerepet viselnek, nyíltan izgatnak a sajtószabadság ellen, tisztára csak azért, mert egyik-másik újság egyszer-máskor kellemetlen igazságokat bátorkodott a nagy ur orra alá dörgölni. Szerencsére a nagy közvéleményben kiirthatatlanul él a tudat, hogy a sajtószabadság sokkal nagyobb, sokkal magasabb érdek, semhogy azt egyeseknek panaszkodásai, egye seknek sérelmei, mondjuk jogos serei nei n iatt megszabadjon nyirbálni. Mert a sajtószabadság elsősorban nemzeti érdek, alkotmányos életünknek, állami önállóságunknak, szabadsági jog ű- nak harczos őre. Gyakran erősebb őre, mint maga a parlament. Minden ország, vagy város kultúrájának fokmérője a sajtó. Nagykárolyban hét helyi újság jelenik meg. A helyi viszonyokkal nem ismerős idegen ebből joggal következtetheti, hogy Szatmármegve székhelyén, Nagykárolyban az ország összes rendezett tanácsú városait messze felülmúló pezsgő közelet uralkodik. Milyen óriási csalódás! Tunyább, gyalázatosabb közéletet, hazugabb társadalmi berendezkedést Magyarországon sehol nem találhatni, mint Nagykárolyban. Nagykároly egy nagy falu, a falu patriárkális egyszerűsége, igénytelensége nélkül. Kereskedelme, ipara, közgazdasága egyáltalán nincs. És az a nevetségesen csekély valami, ami mégis van, képtelen minden modern hallásra. A haladás, a fejlődés szelleme nyom nélkül repült át Nagykároly város felett. Minden stagnál. A nyomorgó, de nyomorát minden áron leplezni akaró lakosság ölbe tett kezekkel varja az uj messiásokat, akik a mai helyzetet megváltoztassák. Mert azt elismeri, hogy ez a helyzet tarthatatlan, de megváltoztatását önmaga meg sem kísérli. Nagykároly városát gerincztelen, áspik lények lakjak. A közélet vezető ferfiai is nagyobb részben tuczatemberek. Ami kevés és tiszteletreméltó kivétel van, a nagyközönség közönye es fásultsága folytán azok is elvesztettek ambic/.iójukat és úgynevezett csendes emberekké váltak. A közélet irányítására elsősorban a városi képviselő testület volna hivatva. Jellemző azonban, hogy ennek tagjai közül sokan csak azért vágynak erre a tisztségre, hogy haláluk után a ravataluknál négy diszruhás városi hajdú kivont karddal álljon. Elkellett ezeket ismételten mondanunk, meft most, midőn a rendezett tanácsú városok közül sok arra törekszik,* hogy önálló törvény- hatósági joggal legyen felruházva, Nagykárolyban egyes, a dolgok mélyére látó számottevő egyéniségek, — egyelőre még csak magántársaságban, — azt az eszmét vetették fel, hogy Nagykároly város nagyközséggé alakuljon át. Ketségbeesett eszme, de mégis, ha alaposan megfontoljuk, a dolgok mai állása mellett szomorúan indokolt. Mert tényleg, mi hasznunk van abból, hogy Nagykárolynak városi czime és jellege van? Közigazgatási betendezkedésünk olyan, hogy ilyen apparátussal egy kis balkán államot is ellehetne kormányozni. Ez tenger kiadással jár. A pótadó maholnap 100%. Mit kapunk ennek ellenértékűi? Semmit! A köves kocsiutat, az aszfaltot és a villanyvilágítást a horribilis pótadón kívül fizette, illetve fizeti a nyomorgó lakosság. A köves- utat, az aszfaltot, amely mindenütt van, csak ott nem, ahol a legjobban kellene ; a villanyvilágítást, amely mindig csak akkor eg, amikor nincs szükség rá. Hol van a lakosság jövedelmi forrása, amiből a közterheket fedezni tudja? Általános nézet, hogy Nagykároly városát csak úgy lehetne megmenteni az elzüUestől, ha törvényszékét kapna. Ez fellendítené az ipart, a kereskedelmet, előidézne a város népesedését és főleg az idegenforgalmat. Szatmármegye közönsége már több, mint egy éve, a nagykárolyi törvényszék tárgyában feliratot is intézett az országgyűléshez. De a „nemzeti kormány“ fütyül Nagykároly városra. Miatta akár éhen halhat, kivándorolhat a város Összes lakossága, csak mameluk, szavazógép képviselőt szállítson. Sőt, a szürke ügyvédecs- kéből méltóságos úrrá lett akarnok, Falussy Árpád főispán, aki most a tél zordonsága elől a délvidékre menekült, egyenesen megparancsolta egy nehány nagykárolyi újságnak, hogy ne merjenek a nagykárolyi törvényszékről írni, mert az neki kellemetlen. És a kormány konezon hizó,,Szatmárvár- megye“ és a „Nagykároly és Vidéke“ hallgat TAR C Z A. Dalok*) Letéptem a mező minden virágát . . . Letéptem a mező minden virágát És a legszebb virágszálnak; adtam át . . . Legszebb virág te vagy, édes angyalom, Téged meg az Isten nekem szakajtson 1 Aranyhajad minden egyes kis szála Szebb, mint a nap legfényesebb sugára . . . E sugárra szivemben a szerelem, Mint a mezőn a vadvirág, úgy terem! Ha szerelmem virágokká változna, A világra uj kikelet borulna . . . De virágot nem téphetne senki sem: Mert az mind csak neked nyílna, kedvesem 1 Nem szegődnék a királyhoz fiának . , . Nem szegődnék a királyhoz fiának, Ha tégedet nem venne fel lányának; Nem szegődnék az Istenhez angyalnak, Hej, mert téged itt hagyni nem akarlak 1 Hej, de hozzád beszegődnék szolgának; A királyok irigyeim volnának; Az angyal is fönn a magas egekbe’ Elszegődnék az Istentől helyembe! *) A szövegat Szepessy László, zenéjüket Tarnay Alajoi irta. A becsület. Az öreg tisztelendő ur hazajött a temetésről. Levetette fényes fekete talárját, amiben nyájának egyik báránykáját, mint hűséges számadó örökkévaló gazdájának átadta. S fölvette a keshedt, kopott köntöst, amit nyilván már káplán korában is viselt, hiszen inkább zöld volt már, mint fekete. Csakhamar ott füstölgött a szájában a hosszuszáru pipa is, ami nélkül falusi pjébánost odahaza elképzelni teljes lehetetlenség. Vendégei voltak, akik körülülték vele a nagy, kerek asztalt, a papiak derűs, fehér tornáczán, a szép nyári alkonyat enyhe levegőjében, melyben bibliai békesség lengedez vala. Illő dolog volt mostau emlékezni a megboldogultról, aki immár sokkal nagyobb esöndességben hallgatja a íű- gyökerek növését, mint aminő csend őket körülveszi. A tisztelendő ur nagyokat bólintott, miközben az elköltözöttről beszélt. — Isten nyugosztalja jámbor életet élt, légynek se vétett az utolsó esztendőben. Pedig hát ki hitte volna valamikor? Veszekedett hire volt az egész vármegyében. Nohát ezt a veszekedett embert én szelídítettem meg egyszer. Pedig azzal jött rám, hogy leüti a derekamat, — nekem a papjának 1 De attól a percztől fogva, mintha kicserélték volna. Hogy esett ez a dolog? Ezt hallgasd meg öcsém! Én is olyan fiatal káplán voltam akkoriban, aminő most te vagy . . . A rózsásarczu, szép fiatal pap, aki most került az öreg tisztelendő ur mellé, nagy kíváncsisággal tolta székét közelebb a borozgatók asztalához. — Hát amint mondom, veszedelmes ember volt Gíric Péter, — tette le az öreg tisztelendő ur a poharát, melyből csendes koczczintás után kevéskét hörpintett. — Fiatal korában juhász volt az uradalomban, valami birka-dologba is keveredett, amiért aztán a vármegye házát, is meglakta. Mikor katonasorba került talán többet ült a kurtavasban, mint anélkül. De hát a kurtavas se ölte ki belőle az erkölcsöt: mikor hazatért, csak annál jobban nekiszilajodott. O rikkantotta el magát legtöbbször, hogy ki a legény a csárdában ? Négy paj- dányi legény egyszer összebeszélt, hogy majd kiju- hászitja egy kicsit. — Giricz Péter nagyban mulatott a korcsmában Füle mellé parancsolta a czigányt, hogy csak neki huzza, senki másnak. Az egyik legény átkiáltott hozzá: — De nagy murit csap kend, Péter bátya 1 Giricz Péter az asztalra csapta a poharát: — A magamét mulatom el, - öcsém, nem a tiédet! A kötözködő legény még hegyesebben folytatta: — Ejhal Talán még mindig a birka árából telik? De már erre felkelt a mulató óriás. Kidüllesztett mellel lépett oda a legények asztalához: — Hát aztán ? Ki meri azt nekem a szememre vetni? Hány juhász ember van, akivel meg nem esik az ilyesmi ? Aztán ha vétettem, meg is bűnhődtem érte. Ki meri mondani, hogy egy szikra folt van a becsületemen? S úgy vágta a kezében tartott borosüveget az asztalra, hogy szerte-szét röpültek a szilánkjai s megvérezték a legények arczát. Parázs verekedés kerekedett. Három legény vérbe fagyva maradt a korcsma padlóján, a negyedik csendőrért szaladt. De Giricz Péter még a kakastollas hatalomnak is ellent állott. Alig tudták lebirkózni. Persze ezért még tovább viselte a szürke rabdaróczot, mint a birka miatt. Hanem mikor kiszabadult, akkor is csak fennen hordta őkelme a fejét. Éppen nem tartotta magát becsületvesztett embernek, minthogy mások nem tartották annak. Váltig csodálták azt is, hogy ez a nagyerkölesü ember, hogy kapott feleséget? Előre siratták a Sirolin •meli az étvágyat és a testsúlyt, megszflntett a ■ köhögést, váladékot, éjjeli izadásf — Tüdőbetegségek, hurutok, szamár- köhögés, skrofulozis, Influenza ellen számtalan tanár és orvos álla! naponta ajánlva. </J® Mteífeogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Koofa«“ ersdotl ©somsgniáafc, F. Hoffsaansa-La Bocks ífe £?is. Basel (S'tfájc.) Kapható orvosi rendelelre a gyógyszertárakban. ......... Ára üvegenként 4.— korona. T
