Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-01-22 / 4. szám
NAGYKÁROLY. liczió népgyilkos tervét minél előbb keresztül hajthassa: ezért kell a házszabályrevizió, a parlamenti szólásszabadság megnyomoritása. A merénylet folyományaként az erkölcsi mocsárban még el nem sülyedt országgyűlési képviselők egyre-másra lepnek ki az elveit elárult függetlenségi partból. Csak a szatmármegyei követek nem mozdulnak. És nem mozdul kü lönösen a nagykárolyi kerület képviselője: Papp Béla. Pedig ha még most sem disszidál, ez oly arczulcsapása a nagykárolyi választókerületnek, amit évtizedekig nem fog kiheverhetni. — Ok nélküli féltókenykedós. A „Nagykároly és Vidéke“, amelynek annyi politikai vaj van a fején: újból kiállott a napra. Megint a más feje fáj neki. Ezúttal a Polgári Radikális Párté. Lekicsinyli a „Virradás“ azon hirét, hogy a Polgári Radikális Párt napról-napra erősödik a nagykárolyi választó- kerületben. Henczeg, hogy a választójogot az elveit elárult 48-as párt vette fel először programmjába és kérkedik, hogy a nagykárolyi polgárság mindig a függetlenségi párt hive volt. Hát azt a sok gvatra- ságot kár volt leírni, a „Nagykároly és Vidékéinek. Hiába féltékenykedik. A Polgári Radikális Párt nem hivott senkit a függetlenségi párt táborából, még is sokan jöttek át, mert az a párt elárulta az elveit. A Polgári Radikális Pártnak nincs szüksége azokra az emberekre, akiknek nincsenek elvei, akiket az orroknál fogva lehet vezetni. Magyarán meg mondva: nincs szüksége olyan alacsony színvonalon álló gondolkodású emberekre, akik egy Dr. Adler Adolfot vallanak politikai vezérökül. Onnan akar híveket, ahol a felvilágosítás fegyverével lehet hatni, ahol a koponyák nincsenek begyepesedve. Jól tudja ezt Dr. Adler Adolf és talán nem is azért jajdul fel. Hanem azért, mert a kereskedelemügyi minisztériumban most van folyamatban a vasúti szabad-jegy iránti kérvények elintézése. De még más miatt is. Ez évben lesz ugyanis 25 éve, hogy Dr. Adler Adolf megyei tiszteletbeli tiszti ügyész. Ő ezt számon tartja. Más nem. Mert mit számit itt a perifériákon egy kis pártelnököcske ? Semmit. Azt akarja tehát, hogy a „nemzeti kormány“ észrevegye őt. Mert Dr. Adler Adolf urnák, — jól tessék megérteni — gomblyuk fájdalmai vannak . . . A becsület. Egy függetlenségi képviselő vádja a „nemzeti kormány“ ellen. Döngetik a bálványokat. Uray Miklós, a függetlenségi pártból szombaton kilépett nyírbátori képviselő, nyílt levélben okolja meg kilépését. A levél czimzettje Kossuth Ferencz, akinek fejéhez azt a súlyos sértést vágja Uray, — aki szatmármegyei származású ember — hogy becsülete épen tartása végett lépett ki a pártból: Akkor, mikor az egész ország örömmámorban úszott, hogy felszabadulni vélt egy negyven évig tartott iga alól: felcsillant végre a remény, hogy megvalósíthatjuk Kossuth Lajos elveit . . . Sajnos ez mind csak álom maradt. így kellett volna lenni, de a tények ellenkezőleg bizonyítanak. Tudom én most, hogy téged oly magas fal vesz körül, ahová az én hangom fel nem ér s tudom azt, hogy az én csekélységem oly parányi, hogy azt csak mikroszkópon lehet meglátni, de bármely kis lénynek joga van az élethez, bármily kis ember is harczolhat elveiért, becsületéért. Másszóval: Uray becsületbeli kötelességének tartja elveit megtartani s mivel eddigi partja elveinek éppen ellenkezőjét valósítja meg, kilép a hu- sosfazék tájékából. A 48-as párt működését igy jellemzi a levél: Hoztunk egy rakás törvényt, amelyek sem a nemzetre, sem az állampolgárságra nézve nemhogy jók volnának, de sok tekintetben veszélyesek. Ausztriának meghoztunk minden lehető áldozatot de abból amiért megindult a küzdelem, nem valósult meg egyetlen egy sem. Ily főtételek alatt könnyű volt nektek minisztereknek lenni, hatalomhoz jutni, de kár volt nekünk és a nemzetnek a ti vezérletetek alatt egy napot is küzdeni, mert igy a hogy ti csináltátok, sőt ma is csináljátok, meg tette volna Tisza István is, sőt még Héderváry gróf is sokkal olcsóbban, mert nem rendült volna meg a nemzetben a hit, arait belétek és a pártba jogosan vethetett. Meghoztuk tehát mindazt a törvényt, amit a nemzet nem óhajtott, sőt most megakarjátok csinálni a házszabályreviziót is. Ezzel bebizonyítottátok, hogy az eljövendő jónak biztatásával áldozat- készség czimén föladtátok a függetlenségi és 48-as pártnak összes elveit, ott hagytuk Kossuth Lajost, mert vakon hittünk és bíztunk a fiában, kiről fel kellett tételeznünk, hogy az apja tradicziója szent előtte s amiben az apja hitt. azt néni fogja megtagadni. Hitem azonban megrendült. Én nektek hinni nem tudok ... Mi lesz, ha 1917-ben ismét elját- szák Bécsben és a hozzátok hasonlók idehaza is ezt a komédiát: ki állíthat elő titeket, hogy most tett ígéreteiteket váltsátok be ? Nyílt beszéd ez. A felháborodás szava. Azonban az bizonyos, hogy Urayt mindezekért hazaáruló darabontnak fogják nevezni. A „Magyar Király“ kávéházból. — A Kölcsey-Egyesület csütörtöki tombolajátékán az egyik főnyereményt a főispán nyerte meg. — Hallottam. Bámulatos, hogy azon az emberen hányszor, bizonyosodik be az a német közmondás. Panaszok az egyházi adók miatt. Kétes jogrFelfüggesztett végrehajtások, A nagykárolyi róm. kath. egyház hívei körében már régebb idők óta nagy elégedetlenség uralkodik az egyházi adók miatt. Az elégedetlenség és a panaszok okáról sokféle verzió van közforgalomban. A többek között azt is beszélik, hogy egyes már nem élő, volt hitközségi alkalmazottak kezén szabálytalanul elveszett összegeket akar a hitközség vezetősége méltánytalan, túlsúlyos adó alakjában a hívekkel pótoltatni. A legtöbb panasz azonban a miatt van, hogy a vezetőség tulmagas összegű adót ró az egyházi tagokra, erről azonban a szabályok egyenes mellőzésével nem értesítik az adóval megterhelteket. Minden előzetes értesítés és felhívás nélkül megkerestetik a városi közigazgatási hatóság az adók végrehajtás utján való behajtása miatt s igy az egyháza halál és a kagyló — Tegye csak le a helyére azt a kagylót, doktor, s ne tartsa a füléhez, mint a gyermekek szokták, ha a tenger morajlását akarják hallani. Tegye le. Lám, a mi nagy zeneszerzőnk, kit csak az imént temettünk el, még ma is élne, ha nem lett volna kiváncsi arra, hogy mit susog a kagyló . . . Igen, Nerval, az ön betege . . . Ön szivszélhűdés- ről beszél? Lehetséges. Én azonban nem hiszem. íme az okok, hogy miért nem. De ne mondja senkinek ... Szerdán este, a katasztrófa előestéjén, Ner- valnál ebédeltem. Húsz év óta szerdánonként itt adtak egymásnak találkozót legbensőbb barátai. Eleinte Öten. Ez volt a legelső est, hogy csak kettesben voltunk. A szélütés, a tífusz és a mocsárláz gondoskodtak róla, hogy magunkra maradjunk. Ha az ember hatvan éves, akkor semmi biztató nincs az ilyen helyzetben. Az ember önkéntelenül is azt kérdezi, hogy ki kerül sorra? Az idő lassan, temetői hangulatban tellett. Az én nagy emberem hallgatag volt. Talán az eltűnteiteket siratta, vagy talán bánatánál is keserűbb titkok emésztették ? Valóban, igy volt. Átvonultunk dolgozószobájába. A nyitott zongorán egy megkezdett zenemű kézirata volt kiterítve. — Min dolgozol most, Nerval? Felemelt ujjal, mint egy próféta, felelt a mester: — Amphitrité-n. — Amphitritén 1 Végre. Hány éve is készülsz már hozzá? — Azóta, hogy elnyertem a római dijat Mindeddig vártam. Mennél tovább érik valamely mű, annál jobb lesz. Ebbe bele akartam önteni egy élet álmát... Azt hiszem, legfőbb ideje, hogy elkezdtem... — Szimfionia lesz, ugyebár? Meg vagy vele elégedve ? Nerval tagadólag intett. — Nem. Ez, ami megvan, még menne úgy, ahogy ... De tovább nem tudom megtalálni eszméim alakját . . . Azután eljátszotta az előjátékot. Neptum bevonulását. Ön majd hallani fogja, doktor. Mondhatom, hogy remekmű. — Gyönyörű 1 — szóltam. — Olyan, mintha... — Jó, jó, — vágott szavamba Nerval — de tovább jutni nem tudok. A kart, mely ezután következnék, nem tudom megírni. Képtelen vagyok rá. Fenségesnek kellene lennie és mégis egyszerűnek. Tudod olyannak, amilyenek Phidias remekei . . . De ha nem megy! . . . — Lássuk csak! — szóltam — Hisz te a leghíresebb :k közül való vagy . . . — Mit ér, ha mégis képtelen vagyok alkotni. Talán valahogy, középszerűségek módjára menne... de ennek nagynak :ell lennie . . Azután még jobban elkomolyodott. — Tudod mit? Az óra elég keserves hozzá. Szenteljünk néhány pillanatot a gyásznak, tartozunk ezzel elhunyt barátainknak. Azután elővette a fonográfot. Megértettem. Tudja, doktor, ez a fonográf nem a Baba poutpourri-ját játszotta, hanem egyszerűségükben megragadó, fenséges gyászhimnuszokat Valóban, a holtak beszéltek hozzánk e perczekben. A zeneszerző elmélkedve ült a hangszer mellett. Összevont szemöldökei mögött hatalmas gondolatok kergették egymást. — Lásd — szólt végre — mire jó a tudomány. Megrögziti, lefényképezi a zenei gondolatokat. . . Ezzel lehajolt és kezébe vett egy nagy kagylót, mely a szőnyegen hevert. tagok megvannak fosztva attól a jogtól, hogy e sérelmes adókivetés ellen jogorvoslattal élhessenek. Egy konkrét esetből kifolyólag érdekes beadványt nyújtott be a polgármesterhez egy vármegyei tisztviselő. Ha a beadvány tartalma egyrészének valóságát sikerül kimutatni, úgy nagy öröm lesz a nagykárolyi róm kath. egyház hívei körében, mert egyházi adót egyáltalán nemfog kelleni nekik fizetni. Az érdekes beadványban az illető vármegyei tisztviselő, miután panasz tárgyává teszi, hogy a terhére 1902, 1903., 1904,1905. és 1906. évekre kivetett adóösszegek mennyisége, valamint a kivetés ténye vele soha sem közöltetett és igy az ellen jogorvoslattal élni módjában nem volt, erélyesen tiltakozik az adó behajtása ellen, mert szerinte, a róm. kath. egyházak, — mivel autonómiájuk nincs, — adókivetési joggal általában nem bírnak. De különösen jogtalannak és törvénytelennek tartja a nagykárolyi róm. kath. egyház adókivetését, mert ennek az egyháznak a Gróf Károlyi család a pátrónusa, aki az alapitó levél szerint az egyház és iskoláinak fentartásáról gondoskodni tartozik és gondoskodik is. A határozott hangú beadványt a városházánál még nem intézték el, hanem megkerestetett a nagykárolyi róm. kath. egyház vezetősége, hogy mutassa ki, milyen alapon veti ki az egyházi adókat. A polgármester az egyházi adók behajtását további intézkedésig felfüggesztette. Merengés. Luby Géza, Luby Béla, Mind a kettő olyan méla. Mért busul a két hontata, Tán a honfigond miatta? Hőstettén a gyerekeknek, A muH iaön elmerengnek. És szemükben könycsepp ragyog: Voltak ők is fiatalok. A kuruezok letörése. Károlyi Sándor gróf pacifikálása. Miért épült a nagykárolyi határban lévő „Szent Háromság“ kápolna? Horánszky Lajosnak Bacsányiról és koráról írott, most megjelent gyönyörű könyve, nemcsak Bacsányi életére hozott világosságot, de egy más talán ennél is érdesebb kérdésre: Károlyi Sándor gróf kuruez generális paczifikátorságára. Ebben a történetírók nemcsak nagyon eltértek egymástól, de sőt homlokegyenest ellenkező dolgo- gat állítottak. Kivált pedig az volt a nagy kérdés, hogy Károlyi gróf miért vállalta fel a kuruezok letörésének nehéz munkáját ? Horánszky e kérdéshez uj adatokat szerzett a bécsi cs. és kir. közös pénzügyi levéltárból, ahol Károlyi gróf kérő levelei máig is feküsznek. Ézek a levelek uj oldalról mutatják be az 1711-iki szatmári békekötés proczeduráját. Károlyi Sándor gróf a császárnak határozott Ígéretet tesz, hogy az egész kuruez sereggel letéteti a fegyvert — A füléhez tartotta, azután igy szólt: — Nagyszerű ez a morajlás, mely benne hangzik. Ez eszembe juttatja a tengerpartot, melyen nemrég, Salerno közelében időztem . . . — Ki tudja, barátom, — feleltem én — hogy mit mond az a kagyló. Azt beszélik, hogy a halálban lezáruló szemek híven megőrzik az utolsó benyomást. Annak a kagylónak egész alakja, szerkezete az emberi fülé. Hátha megőrizte, megrögzi- tette a tenger morajlását, a szirének énekét . . . Nerval halotthalványra vált, miközben a kagylót erősen füléhez szorította. Szeme a feszült figyelem kifejezésével a távolban révedezett, majd az elragadtatás hangjait hallatta. — Megvan! — szólt. — Végre megvan, amit oly régen keresek: a szirének kardala! Azzal a zongorához sietett s Írni kezdett az ott kiterített papírlapokra. Csakhamar összetépte, amit irt és újra kezdte. Közben ránk sötétedett. Nerval világot gyújtott és tovább irt. Két órakor éjfél után félbenhagyta az Írást. A szobában teleirt papírlapok hevertek szerte-széjjel. — Láthatod magad, — szólt kétségbeesve hozzám — hogy még diktandó sem tudok írni!... Azután erőtlenül egy karszékbe hanyatlott, a kagylót most is füléhez szorítva. Öt perez múlva holtan esett le a székről. A kagyló ezer darabra tört. — Ön azt mondja, doktor, hogy szélütés érte. Nem valószínűbb, hogy azért halt meg, mert a szirének dalát hallotta? — Miért nevet ön? F. Saint-Vincent.
