Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-08-15 / 27. szám
NAGYKÁROLY A halál birodalmából. Szatmármegye legközelebbi közgyűlésén indítvány fog tétetni, hogy a szatmári járásban, Szatmár székhelylyel egy ötödik kőrorvosi állás szerveztessék. Kiváncsiak vagyunk rá, hogy kivel fogják betölteni, mert Szatmármegyében ez idő szerint tizenkét körorvosi állás üres. Krokodilus könyek. A „Szatmárvármegye“ legutóbbi számában a Tasnád—érmihályfalvai h. é. vasút munkálatainak megkezdését jelenti. Ez alkalomból cicerós könyeket hullat amiatt, hogy Nagykároly város — nagyon okosan — megtagadta a "Nagykároly—peéri vasút építéséhez való anyagi hozzájárulását. Ez a vasút t. i. kizárólag a főispán érdekeit szolgálta volna. Ezért a nagy siránkozás. A „Szatmárvármegye“ a közlemény szerint jóakaró barátja Nagykároly városának. Hát ebből a barátságból nem kérünk, őrizzen meg bennünket, nagykárolyiakat a min- denség a jóbarátoktól. Az ellenségeinkkel aztán majd valahogy magunk is elbánunk. Ankét a városok érdekében. A belügyminiszter a vidéki városokat, köztük Nagykároly városát is, szeptember havára ankétra hívta egybe, amelyen a városok állami segélyezésének kérdését fogják megvitatni. Az ankéten egyúttal szó lesz a városok beruházási kölcsöneinek kedvező föltételek mellett való megszerzéséről is. Egy félév Szatmármegye közigazgatásából. Miért javultak a munkás viszonyok? Beteg közegészségügy. Ki lehessen gazdasági cseléd? A m. kir. miniszterelnökhöz intézendő szokásos félévi jelentést a napokban állította össze Szatmármegye közigazgatási bizottságának elnöke. Szocziális alkotásoknak, melyek a megye lakosságának javára szolgálnának, a jelentésben hiába keressük nyomát; ellenben megdöbbentően sivár képét tárja fel ez egy meddő, tétlenségben eltöltött félesztendőnek. És önkéntelen ismételten felmerül a kérdés az emberek lelkében : milyen változást idézett elő Szatmármegyében a „nemzethy ellenállásinak nevezett nagy ricsaj? A válasz nagyon egyszerű: Nag)r változást, szomorú változást! Az állapotok az „uj éra“ alatt sokkal rosszabbak, mint a szabadelvű uralom alatt voltak, úgy hogy a hajdan hires Szatmármegye ma a legvisszamaradottabb vármegyéje az országnak. A jelentés bevezető részében egyébként maga is elismeri, hogy a népoktatásügy, köz- egészségügy, továbbá a közgazdaságügy a megyében tűrhetetlen és ezek orvoslása immár elkerülhetetlen. A magyar nyelv tanításának elhanyagolása miatt Muntyán László hagymásláposi gör. kath. tanító ellen fegyelmi eljárás indíttatott, amely még befejezést nem nyert. Megnyugvással veszi tudomásul a jelentés, hogy jelentékenyebb sztrájkok az elmúlt félesztendőben a megyében nem fordultak elő, egyrészt mert az amerikai kivándorlás csökkent. másrészt mert a munkás mozgalmak enyhitésére élénk befolyást gyakorolt a munkabérek általános emelkedése. Az elmúlt félévben Szatmármegye területéről 487 egyén kapott Amerikába szóló útlevelet. A gazdasági cselédekről alkotott törvénynek csak egyes rendelkezéseire tesz észrevételt a jelentés. Ugyanis a gazda köteles cselédjével tapintatosan, jól bánni, s a gorombább, durvább eljárást kerülni, ami helyes volna, ha a gazdának oly anyag állana rendelkezésére, amelyre lelki műveltségénél fogva a jó bánásmód behatással bírna, de a cselédek a legtöbb esetben haszna- vehetlenek s igy a törvény úgy volna módosítandó. hogy gazdasági cseléd csak az lehet, aki bizonyos meghatározott ideig pl. 5 évig egy helyen szolgált és ezen idő alatt teendőit hűséggel és kötelességtudással végezte. Az országos közegészségügy rendezése is elodázhatatlan, mert csak ennek kapcsán volnának a Szatmármegyében e téren létező mizériák megszüntethetek. Az alkotmány biztosítékok megerősitése szempontjából az 1886. évi 21. t. ez. hiányai határozott rendelkezésekkel volnának pótlandók, ami bármely politikiai irányzatú kormánynak íegkevésbbé adjon alkalmat, hogy a törvényhatóságok önkormányzati szervezetét, a törvényes rendelkezés félre magyarázásával indokolatlanul zaklassa. A jelentés végül a vármegyei pénztárak és számvevőségek visszaállítását sürgeti. Szent Ssíván napjára. — Vallásos ének az 1618-ik évből. — Hol vagy István király? Téged magyar kíván! Gyászos öltözetben Te utánad sírván. Rólad emlékezvén, Csordulnak könyei, Búval harmatoznak Szomorú mezei. Virágos kert vala Hires Pannónia : De legázolta a Koaliczjó hada! A pálinka. Butit a „nemzethy kormány“! Felhívás keringőre, illetve italmérésre. A pálinka gonosz ital, Aki issza hamar meghal. Télen sorvaszt, nyáron lankaszt: Okos ember nem issza azt! van igazolva, hogy az iszákosság egyik fő oka a rossz élelmezésben rejlik. És ezért nemcsak a nép, banem az intelligens középosztály nagyobb része napról-napra tömegesebben rohan az alkoholizmus gyilkoló karjaiba, mert élelmezési viszonyai nem különbek a kizsarolt népénél. Az alkoholizmus nagy veszélyeit felismervén, a legtöbb állam védekezik a szeszes italok forgalomba hozatalára és az iszákosságra vonatkozó törvények által. Nálunk e tekintetben alig történik valami. A kormány ugyan lépten-nyomon hirdeti az alkohol-élvezet káros voltát, drága pénzen haszontalan alkoholellenes folyóiratokat sózat a községek nyakába, iskolai falitáblákra elrettentő rém történeteket aksztat ki, közben azonban vígan dörzsöli a markát és kéjesen seperi be a nép- butitó méregért befolyó millió és millió aranyat.. . Hogy különösen a „honmentő, nagy nemzethy kormány“ miképen akarja az alkohol fogyasztást csökkenteni, ez kitűnik az alábbi épületes históriából: Szatmármegye közigazgatási bizottsága f. hó 7-én ülést tartott. Ezen az ülésen Plachy Gyula m. kir. pénzügyigazgató a pénzügyminiszter utasítása alapján felhívta az alispánt, miszerint közölje a községekkel, hogy az esetben ha korcsmái czélra alkalmas épületük van, vagy ha ilyet a jövőben építeni akarnak, úgy kérjenek a község részére italmérési engedélyt, mely engedélyt akkor is megkapják, ha a megállapított korcsmái létszám már be volna is töltve. A bizottság többsége felháborodva és élénk tiltakozással fogadta a pénzügyigazgató felhívását, annál is inkább, mert a közigazgatási bizottság csak nemrég mondolta ki, hogy a korcsmái engedélyek kiadása a lehetőség' szerint korlátoz- tassék és a Szatmármegyében rémesen pusztító iszákosság meggátlása czéljából, szabályrendele- tileg a korcsmáknak vasárnapokon való bezárását határozta el. Ennek daczára Luby Géza nem tudja megérteni a bizottság felháborodását. — Respektálni kell — úgymond — a pénzügyminiszter nagylelkűségét, melylyel a községeknek tetemes jövedelmet akar nyújtani. Ezen eliiatározásáért örömmel üdvözli a kormányt. Luby után llosvay Aladár alispán emelkedett szólásra: Nem tudja örömmel üdvözölni a pénzügyminiszter elhatározását, mert ezzel ki vannak játszva, nemcsak a nagyközönség, de a már kiadott italmérési jogok tulajdonosai is. A pénzügyminiszter ajánlata egy tetszetős ruhába öltöztetett inmorálitás, mely a nép elszegényedését és iízákosságát csak fokozná. Határozottan kijelenti, hogy a pénzügyigazgató felhívását nem fogja a községekkel közölni. Éddig is ellene volt a korcsmák szaporításának, a jövőben is az lesz. Falussy Árpád főispán, a kormány képviselője feszengve hallgatta az alispán férfias tiltakozását és azután utasította a pénzügyigazgatót, hogy felhívását közvetlenül közölje a községekkel. &at. Éneklik a jövőben: a szatmármegyei községi bírák. — A magyar paraszt már az iskolában megtanulja ezt a versikét, de azért a pálinkát szorgalmasan issza, mert rákényszeríti a nyomorúsága, a rossz élelmezés, amiben a gyatra kereseti viszonyok folytán része van. Tudományosan be Smiile, léig, Majse, Áron Vizet árul drága áron. Aki akar fájintos szeszt: Csak minálunk kaphatja ezt! az aktiv, a leadó agyról, a másikra a passzívra, a felfogóra. Pedig hát éppen ez a nagy titok. Bele kell nyugodnunk, hogy a szuggesztió kulcsát nem ismerjük, s csak a tényeket látjuk. Azt, hogy szuggesztió van. Hanem ezt azután igazán látjuk és tapasztaljuk. Ezer példát idézhetnénk bizonyítékul. Hogy a hangnak minő szuggesztiós varázsa van, már az Orpheus meséje is említi, a ki azzal a mitológia szerint vérengző vadakat szelídített meg. De hát még a baritonnak és kivált nálunk! Aztán a névnek. Megint hozzátehetnők: kivált nálunk ! Köztudomású, hogy név nélkül irt közlemények megítélésében, a közönség nagy része meglehetősen gyönge. Mulattató kis tudósítást közölt erre vonatkozólag a minap valamelyik franczia lap nyomán, egyik újságunk. A párisi akadémia egyik leghíresebb tagja nemrég tudományos czikket irt egy előkelő folyóirat számára. Lediktálta egy gépirónak, de nevét elfeledte alája jegyezni és úgy küldte be. A szerkesztőség a névtelen czikket nagyon silánynak találta, s a papírkosárba dobta. A „halhatatlan“ egyre várta a czikk megjelenését, s végre türelmét veszítve személyesen ment a szerkesztőségbe. Az akadémikus közreműködésére addig roppant büszke areopág nagy zavarba jött. Titokban kutattak a czikk után és szerencsére megtalálták egy nagy halom „közöl- hetetlen“ kézirat között, s a folyóirat élén nagy betűkkel közölték. Ebből azonban még nem következik, hogy nem a szerkesztőségnek volt igaza, mert Írnak bizony elégszer akadémikusok is gyönge czikket. Nem ugyan a ritkább hipnotikus szuggesz- tiót, de a közönségest mindenütt ott találjuk. Nem mentes attól senki. Szuggerál, persvádeál mindenki, mikor másokat meg akar indítani, meg akar akár igazról, akár nem igazról győzni. A pap, a tanító, az orvos, a vádló vagy védő ügyvéd; a szónok, a költő, az iró, az alkusz, a kereskedő. És szuggesztió hatása alá kerülhet, illúziókban élhet mindenki, kivált ha gyönge tudású és akaratú. Ezért főleg a gyermekek és a tömegek. Ugyanez áll a népfajokról is. A magyar átlag kevésbbé szuggerálható ugyan, amit részben józan eszének és sok esetben kisebb fogékonyságának köszönhet, de van egy mezőny aztán, a melyen a szuggesztiót tekintve, diadalmasan versenyez bármely más fajjal és ez a politika. Mert a magyar nép csak a politika iránt fogékony s ez a fogékonyság már maga is sok évtized, sőt század szuggesztiójának az eredménye. Keil-e ezt nagyon bizonyítgatni? Gondoljunk csak az utóbbi évek eseményeire, vagy akár napjainkra. Az úgynevezett nemzeti ellentállás ideje lélektani szempontból felette tanulságos. Ha az, a mi akkor történt, nem volt tömeg szuggesztió. akkor ilyen egyáltalában nincs is. Vagy minek nevezzük? Közönséges becsapásnak? De még akkor is szuggesztió, mert meg van benne annak minden ismertető jele. Kezdték a szuggerálást a nagy nevek, melyeknek viselőiről feltenni, hogy nem igazat beszélnek, hazaárulásnak nyilváníttatott. Hanem aztán sikerrel folytathatták még a sárgacsőrü és sárgalábú szemtelen verébfiókok is, a kikre máskor nem is hederitettek volna; a kiknek si- vitására a médium, az „óh nép“ elhitte, hogy a függetlenséget kiabálással nehány nap alatt nyélbe lehet ütni, s a kiknek handabandázásra a régieket, kik azt nem elvként hirdették ugyan, de következetesen, rendszeresen és több sikerrel ugyanarra törekedtek, majdnem agyondoron- golta. S mikor aztán a szuggerálók elfoglalták a régen áhított pozicziókat, mikor a teletorokkal hirdetett Ígéretekből semmit be nem váltottak, sőt durván, csizmasarokkal tapostak össze minden illúziót, mi történt és mi történik? Talán ébredeznek a hipnotizáltak és megszűnt a szuggesztió egészen ? Ébredeznek ugyan, de szemeiket lehunyják. Azt hiszik, ha ők nem látnak semmit, őket sem látják. Ám ország-világ látja, hogy ők nem függetlenségiek többé, s ha még mindig azt szeretnék is legalább magukkal elhitetni, hogy azok, ez csak autoszuggesztió. Mint mikor a gyermekek katonásdit játszanak és azt szuggerálják maguknak, hogy „mind hősök ők, mind honfiak.“ A sarlatánok pedig eközben simogatják a hasukat és markukba nevetnek. Van egy régi latin közmondás : mundus vult decipi, — ergo decipiatur, a világ akarja, hogy megcsalják, tehát meg kell csalni. Ők is ezt tartják. De ez már nem szuggesztió, csak annak élelmes kihasználása.
