Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)

1906-08-08 / 12. szám

NAGYKÁROLY.

azok nívóját minden kitelhető eszközzel emelni kell, mert mentői számosabbak az ilyen összpontosított erők, válság idején annál nagyobbak lesznek az erőkifejtésük.

Nagykároly városa is az ország azon városai közé számítja magát, melyek ilyen összpontosított erők kifejtésére éreznek magukban hivatottságot s melyeket szükség esetében a haza javára értékesíteni is készek s midőn városunk Szatmár városának fejlődését és virágzását nem irigyli, jogos kívánsága csupán az, hogy a művelődés és haladás oly sok kellékeivel biró testvérváros ne kívánjon a mi romjainkon virágzani, ne akarjon erőszakkal gátat vetni a művelődés, a közgazdasági fellendülés egyik főtényezőjének, a törvényszék megszerzésére irányuló nagy munkánk elé.

Szatmár város fészkelődése számunkra nagy tanultságot foglal magában, azt, hogy most még fokozatosabb mérvben kell dolgoznunk nagy czélunk elérésében.

A vármegye törvényhatósága már megtette kötelességét. Most a városon van a sor. Ha pedig a derék Szatmár mindenáron harczot akar: annak is állunk elébe.

A „Szatmárvármegyéhez“.

Száraz ágon hallgató ajakkal, Meddig ültök csüggedt verebek? Vagy tálán már elfeledve a dal, Melyet egykor csiripeltetek?

Él még „Jakab“ és a „csatlós tábor“, — Hová tűnt bősz harczi kedvetek ? — A publikum szánva tekint rátok : Fiaim, csak — csiripelj etek!

Városi közgyűlés.

Szépen látogatott rendkívüli közgyűlést tartott f. hó 5-én Nagykároly város képviselőtestülete Debreczeni István polgármester elnöklése mellett. A tárgysorozat is érdekes volt s igy az egyes pontok megvitatás tárgyául is szolgáltak. Agyülésről, mely elnöki üdvözlettel vette kezdetét, a következőkben referálunk :

1. Jóváhagyatott a Diósi Sándorral kötött vásárvám bérbeadásának szerződése, mely szerint nevezett 1907—1912. évre ezért évenként 15,812 K-t tartozik fizetni, vagyis 1312 K-val többet, mint előde. Ugyancsak jóváhagyást nyert a piacztakaritási szerződés, amelyért 10,552 K-t fizet Diósi, vagyis 2 K-val többet. A szerződés aláírására polgármester fel lett hatalmazva.

2. Tanfelügyelő megkereste a várost az iparos tanoncziskola fejlesztése tárgyában. Midőn konstatáltatok, hogy minden egyes osztály túl van zsúfolva, hogy elérhető legyen fenti óhaj, az államtól segélyt fognak kérni paralell osztályok felállítására.

3. Kultuszminiszter leirt volt az alispáni hivatalhoz, miszerint a helybeli főgimnáziumban iskola-orvosi és egészségtan tanári állás létesittessék. Az 1906—07. iskolai tanévre a város ilyen állástlétesittetni fog, de e czélra mindössze 400 K. áll rendelkezésre. Pályázatot fognak hirdetni s ha pályázó nem jelentkeznék, egyelőre a városi tiszti orvost bízzák meg az állás betöltésével.

4. A főgimnáziumi tanári kar kérelmezte, hogy az eddig tanszerek beszerzésére kapott 1400 K emeltessék fel 2400 K-ra, különben nem képesek a tanintézetet modern alapon fenntartani. Ezt a különbözeiét azonban a tanári kar egyszer s mindenkorra kéri, s

a hiányzó szemléltető műszerek megvételére akarja fordítani. A tanács javaslata e tárgyban az volt, hogy állapíttassák meg évi 200 K. s mindaddig évi 200 K-val gyarápittassék az, amig a 2400 K-t el nem éri.

Csipkés András említi, hogy eddig az 1400 K. sem használtatott fel s igy a felemelésbe nem megy bele.

Dr. Serly Gusztáv bár elismeri, hogy a tanulók száma utóbbi években mintegy 150-el csökkent, mindazonáltal elfogadja a tanács javaslatát.

Dr. Kovács Dezső részletesebben szól a tárgyhoz, megemlékezve a Rend hazafias múltjáról s pártfogásba ajánlja a kérelmet. Beszél az utóbbi időkben előfordult súrlódásokról, mely a Rend és város közönsége között felmerült s védelmébe veszi a tanári kart, amelyet egyesek hibájáért nem lehet, mint testületet felelőssé tenni és az iskola nívóját nem szabad csökkenteni. (Ki csökkentette ? a város, vagy maguk az „egyes“ piaristatanárok ? Pőszerk) Egyébiránt hozzájárul a tanács javaslatához.

Polgármesterünk a 4 felső osztályban történt rohamos visszaesésről emlékszik meg és elismeri bár, hogy egyesek megfelelnek nemes hivatásuknak, azonban utóbb mind gyakrabban tapasztalható, hogy éppen nehány tanár helytelen tanrendszere azt eredményezte, hogy a tanulók létszáma egyre fogyott. Ez okból keresték meg a Rendkormányt, hogy jövőben csak olyan tanerőket küldjön ide, akik állásukat kellőkép tudják betölteni. A helyi lapok sem az egész tanárikar ellen szólaltak fei (Ez a helyi lap csak mi voltunk. Szerk.), hanem csupán nehány tagja ellen. Ez után közgyűlés a jövő évi 2000 K. kiutalásába belement.

5. A városi kezelő- és segédszemélyzet, Grázel István dijnok, a kézbesítők, hajdúk és közegészségügyi szolga fizetésük javítását kérték. E tárgyban szintén többen szólaltak fel, igy pl. Komódy Lajos, aki hivatkozott a jelenlegi 90 %-os pótadóra, olcsó buza-árra s ez okból szavazat utján ké.i eldöntetni kérelmezők ügyét. Csipkés András pártfogolja őket, valamint Kalina Ferencz is, ellenben Nagy Antal csak fizetés-javitás czimén kéri megadatni a segélyt, nem pedig lakbérpótlék alakjában. Debreczeni elnök felvilágosító szavai után a pénzügyi bizottság javaslata fogadtatott el, mely szerint akik segély kapnak, lakbér czimen kapják azt meg,

6. Az 1905. évi gyámpénztári számadás megvizsgálására vonatkozó bizottsági határozat elfogadtatott.

7. Sóvágó Antal kérelme uj, általános közvetítő üzlet engedélyezése tárgyában, közgyűlés akként határozott, hogy mivel az ide vonatkozó városi szab. rendelet akkép intézkedik, hogy Nagykároly területén 2 foglalkozást közvetítő és 5 cselédszerzői ipari jogosítvány adható csak ki, újabbat csak az esetben adhatna, ha a közgyűlés a régi szab. rendeletet módosítaná, amibe azonban nem megy bele.

8. Lévay Béla és társai kérvényt nyújtottak be nehány utcza gyalogjárójának aszfaltozása tárgyában. Ide vonatkozólag abban történt megállapodás, hogy a Wesselényi-u., Rákóczy u., Vaday-köz, fokozatosan már közelebbről el lesznek látva aszfalttal.

9. Csőkör Ferencz és társai a Petőfi-utcza szabályozása végett adtak be kérvényt, melyre vonatkozólag az építési és jogügyi bizottság a már régebben megállapított vonal fenntartását kívánja, ami el is fogadtatott.

10. Elhatározta továbbá a közgyűlés, hogy közeli években a következő utczákat látja el kőburkolattal:

1907. — Tompa-u., 1908. — Csokonay és Kishajdu- város-u., 1909. — Deáktér és Hétsastoll-u. Számosán szólaltak fel e tárgynál, igy • Magyar Károly, Kohn Márkusz, Kalina Ferencz stb. végre is Debreczeni polgár- mester szavai után, melyek szerint az anyagiak hiánya miatt előpyt kell adni egyes forgalmasabb utczáknak, különben a pótadó emelése válnék szükségessé: közgyűlés jóváhagyta a határozatot, bár szóló elismeri, hogy több utcza kikövezése is aktuális volna. Ezekre csak később kerül a sor.

11. A vasúti hozzájáró ut még vitás, amennyiben nem tudható pozitive: meddig tart a városi ut hossza

Sürü bokrok közt megszólal a madár. Enyelgő csaholással kerget egy őzet az okos vizsla. A távolabbi majorból ide hallatszik a kolomp. Egy berzenkedő galamb kedvesen veszekszik az ügyetlen pávával nehány buzaszem fölött. Ebbe az édes hangzavarba boldog gyermekek játékos lármája vegyül.

Hívogató kémény füstje szelíden öleli körül a lakóház födelét, melynek homlokzatán arany betűkkel fénylik e szó: család.

Amint ezt láttam, egyszerre megértettem mindent: az eltévedt múltat, a czéltalan napokat s vágy és reménység alakot öltött lelkemben és megragadott egy érzés oda menni abba a kertbe, abba a házba, ahol minden olyan szelíd, olyan harmatos, olyan édes. Meg- fürödni ama tó vizében és megtisztulni habjainak lágy ölelésétől. Igen, oda megyek, hogy uj feladatok ösvényére lépve, boldog kötelességek teljesítésében teljék el az élet.

Lázasan kerestem a kaput, hogy berohanjak a kertbe. De nem találtam rá sehol. Ekkor eltökéltem magamat, hogy erőszakkal is áthágok a kerítésen. Lehetetlen volt; pedig összeszedtem minden erőmet.

Kétségbeesett őrjöngéssel tettem uj meg uj próbákat. Mind hasztalan. Az erős kerítést sem lerombolni, sem megmászni nem tudám.

És amig végig tombolt rajtam a vágynak és tehetetlenségnek fergetege, ott benn oly szelíd, tiszta, enyhe és nemes volt minden, mint egy szűzies álom a hajnali sugár tüzében.

Végre egy kopott ruháju, öreg, szürke lény jelent meg előttem és igy szólott:

„Rossz utón jársz; igy nem jutsz oda soha.“

Álmélkodva néztem a kopott öregre s biztosan hangzó, kimé rt szavait tovább hallgatám.

„Ha oda akarsz jutni, nagy kerülőt tégy ám. Menj föl ama kék hegyek ormaira, ott megtalálod a szerelem útját. Messze van az nagyon s ha telkednek nincsenek szárnyai, sohasem jutsz fel oda. Hát csak eredj. Mikor megtaláltad a csipkebokorral fedett utat, indulj el rajta hivő lélekkel, dobogó szívvel. Félre ne lépj; a sima mellékutak el ne csábítsanak; eltűrd a tövisszurást, ne gondolj a röggel. Vészes meredélyek fölött vezet az ut. Vigyázz, meg ne szédülj. Ne legyen egyéb gondod, mint megtenni az utat. Szivedből tépd ki a többi vágyat; kergess el magadtól minden mellékgondolatot. Ha lábaidra kúszik az a repkény, melynek gyökere múltadból táplálkozik: szaggasd le onnan kíméletlenül. El fogsz fáradni, de ne pihenj. Az ut hosszú és sok fájdalmat okoz. De biztosan oda vezet a tündérkertbe, ha lelked tiszta és szived arany“!

Vérző kebellel hagytam oda a tüneményes tájképet és a kék hegyek ormán, a vágynak, képzelődésóhajtásnak és káprázatnak e földöntúli világában rátaláltam a szerelem útjára.

Ezen jutottam be az édes, a boldog, a verőfényes tündérkertbe.

Később ismét találkoztam a kopott, szürke, öreg lénynyel. Hálásan borultam lábaihoz és forró köszönetét rebegtem, hogy megjelölte életem czélját, lerázta lelkem kételyeit és elringatott a családi örömök szelíd karjai közt. Azután kérdezém :

„Ki vagy te, aki olyan biztosan mutattad meg az utat, amelyen ide juthatok ?“

— A nevem: Tapasztalás — felelt a lény nemes egyszerűséggel. B. M.

s mennyi a vasút tulajdona. Mig ez eldől, addig a kérdés tisztázása függőben marad.

12. Bordás Imre az iránt adott be kérvényt a városhoz, hogy Lövölde-kerti bérletének utolsó esztendeje alul mentse fel a képviselő-testületet. Pariaszkép hozza fel, hogy mivel városi kapitányság megengedte Frank Lajosnak, hogy a Lövölde-kerttel szomszédságban hasonló fajta nyári mulatót nyithasson, ez által ő anyagilag a konkurrenczia révén is kárt vall. Bordást közgyűlés többek hozzászólása után 31 szóval 16 ellenében 1907. évi jah. 1-től kezdve ezek szerint felmentette a bérleti kötelezettség alul.

A közgyűlés végül illetőségi ügyeket intézett el, mire elnök megköszönve jelenvoltak érdeklődését, az ülést berekesztette.

„Az Ember tragédiájáéból

Ádám - (csillaghegyi Vészi Ottó) Robespierrehez (Kovács Dezsőhöz.)

Magam teszem le a fegyvert, — elég volt.

De im ezennel felszólítalak,

Hogy 15 nap s végrehajtás terhe Alatt kövess ez utón. —

A Kölcsey-egyesületröl.

Abbázia aug. 4.

Meghalt ? kérdik. Méltatlankodva felel a csonka vezetőség: dehogy, a világért sem ! Hát haldoklik ? Azt sem teszi, csak — nem működik, válaszolják.

A Kölcsey-egyesületnek, Nagykároly egyetlen irodalmi egyesületének eme szomorú állapotát pedig a a legjobb akarat mellett sem lehet másnak minősíteni, mint vagy elhalásnak, vagy haldoklásnak. Pedig ennek az oly szépen neki indult irodalmi egyesületnek nem csak meghalni, de stagnálni sem szabad ! Nagy kultur- érdekeink, városunk szellemi nívójának emelkedése, vagy esése függ a Kölcsey-egyesülettől. Megalakulásakor örömmel üdvözölte mindenki, társadalmunk széles rétegei támogatták annyagilag, úgy mint erkölcsileg, és felolvasásain oly intelligens közönség gyűlt egybe, hogy bármely nagy város megirigyelhette volna. És most vége lenne mindennek?

Inter arma silent musae (fegyvercsörgés közepette hallgatnak a múzsák), mondta a nemzeti küzdelem idejében a vezetőség, és elmúlt a tél, elmúlt a tavasz anélkül, hogy a Kölcsey-egyesület életjelt adott volna magáról. A nagy kibékülés után a helyi sajtó kezdett ugyan az egyesületről beszélni, de — teljesen politikai tendencziával, kívánta a vezetőség leköszönését, mert azok vele ellentétes politikai nézetet vallottak. Nincs tudomásunk róla, hogy ez megtörtént-e, de legjobb tudomásunk szerint mondhatjuk, hogy ez egy összehi- vandó közgyűlés előtt okvetlen meg fog történni, mert az eddigi vezetőség sokkal inkább át van hatva az egyesület kulturális missziójától, semhogy gátat akarna vetni annak életbenmaradásának.

Mi akadályoztameg tehát az elnökséget abban, hogy a már egyszer kijelölt és a sajtóban is közzétett határnapon a közgyűlést megtartsa ? Ha kellő számú tagja nem jött egybe: erre vonatkozólag intézkedik az alapszabály.'De még ha feloszlanék az egyesület, akkor is ezt kimondandó: közgyűlést kell egybehívni.

Erről szó sincs : kiáltják közbe ismét azok, a kik szeretik magúkat úgy feltüntetni, mintha ennek a megyének minden leendő alkotása, vagy elpusztítása az ő kényöktől-kedvüktől függne.

Hát akkor miről van szó ? Erre a kérdésre csak egyképen lehet ’válaszolni: Nagykároly város vezető intelligencziája alszik, és nem tesz semmit az irányban, hogy a Kölcsey-egyesületet megmentse.

Hozzátok fordulunk tehát méltóságos Főispán ur, nagyságos Alispán ur, és tekintetes Polgármester ur !

Mikor annak idején különböző időkben leendő működésetekről programmot adtatok, tombolt a taps a lelkesedők körében, oly szépen fejeztétek ki, hogy szivetek minden atomja szülővárosotok és megyétek kultúrájáért fog dobogni. Örömrivalgás tört ki szavaitokra, és ti úgy álltatok akkor a szószéken, mint maga a megtestesült Igazság.

Nos, az Igazság kérőleg tekint rátok ! Nézzétek ! Nagykárolyban volt egy egyesület, Kölcseyről, a ti vármegyétek büszkeségéről elnevezve. Egy hazaáruló — átkozott legyen a neve — alapította, és mig ő vezette, virágzott az egyesület. Ti azonban eltemettétek őt — átkozott legyen az ő neve — és csatlósaitok utána akarják dobni az általa alapított egyesületet is Nektek azonban ezt nem szabad megengednetek. Mert arra az egyesületre szüksége van Nagykároly városának. Nálunk nincsen télen színház, hozzánk nem jönnek hangversenyező művészek, a mi kaszinóink könyvtáraiban egyetlen-egy modern könyvet sem lehet találni, nekünk még csak egy sétaterünk sincs, ahol két ember a gondolatait kicserélhetné. De volt egy egyesületünk, a melynek a megye dísztermében tartott felolvasásait ötszáz ember hallgatta, lelki táplálékot nyerve a munka egyhangúsága közepette. Ez az egyesület haldoklik, alig is piheg már. De hiszen a ti szavaitokra már hadseregek keltek fel a haza védelmére, egy haldoklót is fel tudtok hát éleszteni ékes- szólástokkal. Szervezzétek hát ismételten a megyei ellenállást, most az egyszer a — müveletlenség ellen. Szólítsatok harczba — mint egykor tettétek ennek a városnak minden polgárát erre a czélra, és tömöritsé- tek őt a Kölcsey-egyesület zászlaja alatt. A ti zászlótokra, melyre a nemzeti függetlenség van Írva, Írjátok oda a nemzeti kultúrát is.

Ez a város a ti kezetekből reméli visszakapni az ő Kölcsey-egyesületét. Nem kíván sokat, hiszen nem uj alkotást, csak a meglevő életre keltését várja tőletek. Oly hálás lesz, úgy fog tapsolni Nektek, mint, akkor, mikor a szivetek minden dobbanását szülővá-