Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-08-01 / 11. szám
NAGYKÁROLY. Sári, Kerekes Erzsiké, Tátorján Anna, Dukász Anna, Feifer Erzsi, Gvőrffy Ilona, Csipkés Jolán és Karaszka j Margit. Zázlószöget jegyeztek: Szatmárvár- megyeközönsége. Kun István, dr. KovácsDezső, Némethy Sándor, Péchy László ig. főmérnök, Kovács György j Sternberg Lipót, Nagy Jenő, Kalafoni Jenő, Jeney Géza, Vetzák Ede, Kinczler Frigyes, itj. Sternberg Sándor, Simkó Aladár, dr. Jékel László, Adler Ernő, Kohn Márkusz, Kinczel János, Jakabffy Gábor, Sarkady Zsigmond, Papp Béla, Schnébli János, Gör. kath. egyház, Rosenberg Bernát, Petz János, Friedl István, Orosz János, Hermann Samu, Ág. evang. hitközség, Hadnagy Ignácz, dr. Vetzák Ede, Wagner István, Fitos Ferencz, Kaufmann József, Somossy Miklós, Nagykárolyi takarék- pénztár, Schuszterits Ferencz, Wagner Lajos, Róm. kath. egyház, Tietz Antal dr., Niklos János, Reszler György, Kaufmann Jenő, Rubletzky Ignácz, Nonn Gyula, Schiffbeck Károly, Rubletzky István, N. Szabó Albert dr., Madarassy Gyula, Csipkés András, Nagykárolyi önsegélyző népbank, Róth István Lajos, Ev. ref. egyház, Reök Gyula, dr. Gózner Elek, Varjas Endre, Rády József, Spitz Antal egyházi elnök, Róth Károly, Varga Imre, Feifer Ede, Lutz György, Péchy István, Kerekes Zsigmond, Mangu Béla, dr. Serly Gusztáv, Madarassy István, Kimer János, Kir. adóhivatali tisztikar, Kacso Károly, Lichtschein Lajos, Hirsch Mór (Nagy- Somkut,) Bogscha Kálmán, Ilosvay Aladár, Lendek Pál, dr. Serly Jenő, Singer Lipót, dr. Falussy Árpád, dr. Czukor Lajos, Kaufmann Izidor, Szűcs András. A stat. quo izr. hitközség, Grosz József orth. izr. hitk. elnök, ifj. Matolcsy Sándor, Liebhauser Lajos, Weisz Jakab, Janitzky Albert, Manyák Károly, Kepets Hermann, Putser Károly, Reszler Simon, Brichta Miksa, Breider Albert, Katz Sámuel, Pénzéi Mihály, Zinner István, Grieszhaber Albert, Gaál Kálmán, Mózes Soma, Weisz Lajos, Szabó Kálmán, Eigner Simon czég, Gyurovits Gyula, Matolcsy Sándor és Nagykároly város. Eötvös Károlyhoz. — Aki akar: értsen róla. — Pusztai éhes eb a fenn úszó holdat ugatja, S Luna nyugodtan száll a magas ég mezején. Gyakran ejt rúgást jó emberen a füles állat S rugja-e vissza? — dehogy! — megveti s elkerüli. * Ritka fehér holló nálunk az előhaladó bölcs, S mint károgja körül a feketék serege! Zaj ne riasszon el a józan munkától; az éjnek Baglyát a hajnal fénye odúba űzi. Megszurkált polgárok. Julius hó 29-én délután könnyen végzetessé válható inzultust eszközölt a Bordás-féle Árpád-utczai polgári bormérés kerthelyiségében egy pár elvetemült suhancz. Említett nap délutánján ugyanis, úgy 2 óra tájban beállított oda Papp József szobafestősegéd öcscsével, aki foglalkozására nézve napszámos és Major András csizmadia s bort követeltek. A vendéglős más irányban lévén elfoglalva, ennek felesége nem akart a kérésnek velük szemben eleget tenni s csak akkor hallgatta meg szavukat, midőn azok megnyugtatták őt, hogy garaboncziáskodni nem fognak. Azonban akik szavuknak helyt nem állottak, azok fentemli- tettek voltak s újból inzultusokkal illették a háziasszonyt. Az idő telt eközben s úgy öt óra felé a szomszédos polgárok közül egy néhányan összejöttek a nyári helyiségben, eltöltendő a vasárnap délutánjának nehány óráját. Midőn pedig a suhanczok tovább is űzték gorombáskodásaikat, két városi adófizető polgár erélyesen felszólította őket a tisztességes magaviseletre, vagy pedig a távozásra, amit azonban ők úgy respektáltak, hogy még inkább kezdtek gorombáskodni és követelőzni. Midőn már-már türhetlenebbé vált a helyzet, a káromkodó és komolyan fenyegetődző embereket a polgárok kituszkolták a kuglizóból, ami közben — állítólag Major András — a két városi adófizető polgárt egy úgynevezett „kneippal“ — egyiket a kalapon át homlokán, másikát balkarján — súlyos testi sértést okozva megsebesítette, amit az illetők azonnal nem vettek észre, csak mikor a garázdálkodók eltávoztak. Nagyon természetes, hogy az esetnek környékszerte csakhamar hire futott s nagy népcsődület támadt a ház körül. Értesítve lett Dr. Ááron Sándor orvos is az esetről, aki gyorsan ott termett és a sebesülteket még a helyszínén ellátta orvosi segélylyel, bevarrván a tátongó vágásokat, amelyek hatalmasan ontották a vért. Jó szerencse a szerencsétlenségben, hogy fontosabb üt-ér nem met- sződött át, különben nagyon könnyen állhatott volna be elvérzés. Időközben pedig a Bordás hetese és egy fiatalember a rendőrségre futottak, jelentvén a történteket. Nem tudjuk azonban, mi okból, itt azt a választ kapták, hogy majd holnap délután (hétfőn) 4 órakor menjenek fel a sértettek jelentést tenni, majd akkor elmennek ..széjjel nézni“, Rendőrségnek azonban még a mai napig sem volt nyoma a vendéglőben, daczára, hogy Bordás vendéglős személyesen is jelentette az esetet. Kérdjük itt nemcsak mi, de az esetet látó polgárság nevében is: miért tarja a város a rendőröket ? Azért-e, hogy a polgárok élete és vagyonbiztonsága felett őrködjenek, vagy pedig azért, hogy bámészkodjanak egy-egy mulatság rendezése alkalmából „ganz parádé“ ? Elvégre is ez türhetlen állapot, amelyen úgy a polgármesternek, mint a főispánnak erélyes intézkedéssel kell segíteni. Mézes-mázos szavú félremagyarázásokkal eredményt elérni sohasem fogunk s városunkban rend a mai rendőrség mellett hiú ábránd. Tessék radikálisan intézkedni! Hogy máskülönben mennyire és hivatásának milyen büszke tudatában teljesiti egy pár rendőr kötelességét, példa rá a csak tegnap megtörtént eset. A 13. számú rendőr, hogy mily okból, nem tudjuk, egy gyermeket náspágolt az utczán. Egy arramenő asszony kérdőre vonta e miatt, mire a rendőr durva szavakkal kergette el a felszólalót. Avagy nálunk rög- tönitélő bíráskodásra is fel vannak jogosítva a közrendőrök ? — Más! Igen ajánlatos volna, ha a rendőrség utána nézne városunkban bizonyos közveszélyes bün- cselekvő konzorcziumnak, akiknek működését nemsokára módunkban lesz leleplezni, daczára, hogy nem tartozunk a rendőrség kötelékébe, de akik hivatásunkon kívül is többet látunk és tudunk meg, mint amit a rendőrségnek kötelességszerüen meg kellene látnia. Két tűz között. (Szín; a főispán dolgozó szobája.) Az egyik: A nemzeti ellenálláskor szerzett érdemem: légió. Szónokoltam! Abczugoltam! Végig ettem 18 diszban- kettet! Legazembereztem Jakabot! Csináltam egy csomó szójátékot! Egy szóval megmentettem a hazát! Reményiem, Méltóságod mélytányolni fogja érdemeimet és megszerzi bátyámnak a patika-jogot! A másik: Ne feledd el méltóságos barátom, hogy szomszéd birtokosok vagyunk ! Rokoni kötelékek is fűznek hozzád ! Aztán meg a régi ígéret! Hiszem, hogy a fiam biztosan számíthat a szálkái patikára. A főispán — Pókainé: (Kétségbeesetten.) „Melyiket szeretem? melyiket szeretem?“ Bestiális anya. Az élet mélységeiből. Az alkohol áldozatai. A fényi-uteza szenzácziója. A nyomorúságnak is meg van a határa és más megbirálás alá esik egyik vagy másik. Nyomorúság az is, ha valakit önhibáján kívül üldöz a sors, nyomorúság származhat abból is, ha az illető maga idézi azt elő könnyelműségével. Mindkettő nagyon kellemetlen helyzet, de ne feledjük, hogy nagy különbség rejlik a megítélésében. Az emberiség legtöbbnyire csak azt látja meg általános vonásaiban, ami azonnal konstatálható, ellenben sablonszerűén nem néz a dolgok mélyére, hanem itél vakon, meggondolatlanul. Nem minden nyomor érdemel tehát künyörületet, hanem tekintetbe kell venni mindenkor az indokokat, amelyek a nyomort előidézték. Egy nagyon szomorú esetről kell itt beszámolnunk. Helyben történt s Gara Lajos 12. számú rendőrnek köszönhetjük, hogy a helyzet immár kellőleg megvilágítva előttünk fekszik. Az ő ébrenléte világosit fel bennünket, hogy Nagykároly városában is léteznek olyan állapotok, amelyek a Montepin Xavér-féle rém-regényeket juttatják eszünkbe. Él ugyanis itt, a fényi-utezán Tóth Lajosné házában bizonyos Szépe Lajosné nevű asszony, egy vasúti munkás özvegye, aki öt gyermekkel maradt hátra. Ez az asszony, férje elhalván, a magyar Állam- vasutaktól bizonyos nyugdijat élvez. Azonban ez a nő nem arra használta fel csekély nyugdiját, hogy gyermekeit abból ruházza és eltartsa, hanem a mértéklet- len alkoholizmusnak adta magát, megfeledkezvén eközben minden hozzátartozójáról. Az elvetemült nő ivott és ivott; folyton sülyedt szellemileg és erkölcsi tekintetben, gyermekeit végkép elhanyagolta s ma már ott áll, hogy róla mint notórius ivóról beszél minden környékbeli lakos. Nap-napután részegen támolygott az utczákon — amig a pénzéből telt, azután pedig talált módot ahhoz, hogy legyen számára mindig az egyedül üdvözítő szeszből. Mi sem természetesebb, minthogy ilyen körülmények között végkép elzüllött, megfeledkezett arról az öt árváról is, akik tőle kenyeret kértek. A gyermekek lerongyolódtak, piszkosak maradtak és ríttak a betevő falat után, amit persze az anya csak ütlegek alakjában tudott nekik adni, mert kellett a pénz a — szeszre. Szegényes viskóban laktak mindannyian. Egy ágyuk volt s ezen a helyen húzták meg magukat: a részeg anya s a szánandó gyermekek. Az idők viszontagsága s a szívtelenség pedig megtermetté gyümölcseit az ártatlanoknál — férgek alakjában. Mikor Gara rendőr rájuk talált: csak úgy hemzsegtek rajtuk a különféle élősdiek. Bűzlöttek a piszoktól s az anya eközben deliriumos álmában köztük fetrengett. Egyik gyermek mintegy 3 hónapos volt. A másik 5 éves és igy tovább. Hát bizony szomorú az ilyen dolog! Annál inkább szomorú, hogy egy anya követte el. Milyen lélek, milyen szív kell ahhoz, hogy ennyire megfeledkezzék gyermekeiről egy anya ?! .. Az eset vége pedig az lett, hogy a városi főorvos megvizsgálta a gyermekeket s azokat kiadatta egy vasúti őrnek „rendbehozatal végett“ s igy legalább meg lesznek menthetők az életnek, mert a lelketlen anya kezei között feltétlenül elpusztul valamennyi. Az eltartási költségeket egyelőre a város fedezi, a bestiális anyát pedig a rendőrség vette pártfogásába. HÍREK.-- Az érdem jutalma. Rövidke hir terjedt el pár nap óta városunkban, amely amilyen kellemesen érint egyrészt bennünket, annyira sajnálattal tölt el másfelől, tekintetbe véve, .hogy városunk egyik kitűnő fiáról, vármegyénknek pedig egyik legelőkelőbb tisztviselőjéről van szó. Arról van szó ugyanis, hogy Róth Ferencz, a szatmári kir. törvényszék kitűnő elnöke közelebb megválik ezen állásától, amennyiben a király kúriai bíróvá nevezi ki s igy visszatér körünkből a fővárosba. Bennüuket épenséggel nem lep meg ez a hir, amennyiben a királyi kegy olyan férfiút tüntet ki bizalmával, aki arra úgy szorgalmánál, mint tudományosságánál fogva méltán rászolgál. Ha valóra válik ez a hir, — aminthogy minden jel oda látszik mutatni, hogy tényleg és pedig már nem sok idő múlva be fog következni, — úgy kisérje szerencse illusztris elnökünket uj és díszes állásában. — Rendkívüli közgyűlést tart városunk képviselőtestülete f. hó 5-én vasárnap d. e. 10 órakor, melynek főbb tárgyai a következők: Kir. tanfelügyelő megkeresése az iparostanoncz iskola fejlesztése tárgyában. Miniszteri leirat a gimnáziumban iskola orvos és egészségtan tanár alkalmázása iránt. A gimnáziumi tanárikar előterjesztése, a gimnáziumi átalánynak évi 1400 kor. helyett évi 2400 koronában leendő megállapítása iránt. A városi kezelőszemélyzet, 1 dijnok, hajdúk és egészségügyi szolga kérelme, fizetésük javítása iránt. Előterjesztés azon sorrend megállapítása iránt, a melyben az utczák — a rendelkezésre álló anyagi erő mérvéhez képest - fokozatosan köves úttal lesznek ellátandók. A juniusés julius havi pénztárvizsgálat eredményének bejelentése, stb. — Tise-beov. Tegnap, kedden kegyeletes ünnepe volt izraelita polgártársainknak. E napon volt ugyanis évfordulója annak, hogy a jeruzsálemi szentélyt Nabu- canadozor római császár hadai elpusztitották s ezzel a zsidók állama örök időkre megszűnt. A jámbor zsidók az évfordulót mindenkor szigorú böjtöléssel ülik meg, úgy, hogy 24 óra alatt semminemű élelmiszert, még kenyeret és vizet sem vesznek magukhoz, csupán a dohányzás van megengedve. A bőjt-nap előestéjén és reggelén a templomban Jeremiás siralmait olvassák fel, amit a hivők a gyász jeléül saru-levetve és a földön ülve hallgatnak végig. A böjtnapot 3 gyászhét előzi meg, melyen szintén bőjtölnek, de ez már a keresztények böjtjével teljesen egyenlő, amennyiben halak és tejfélék élvezete meg van engedve. — Elloptak 700 koronát. Weisz Izsák Körtefa- utczai korcsmáros feljentést tett a rendőrségnél, hogy ismeretlen tettesek egy, a szobájában álló szekrény fiókjából múlt hó 27-én 700 koronáját ellopták. A feljelentés tartalma szerint a jelzett napon délután 2- és 3 óra között két uriasan öltözött fiatal ember jött korcsmájába és onnan az ő magán lakásába mentek be és sört rendeltek. A sör elfogyasztása után a két vendég távozott. Röviddel távozásuk után Weisz szekrényének fiókjában, a hol a 700 korona volt, valamit keresett és rémülten konstatálta, hogy a pénze eltűnt. Rendőrségünk a nyomozást megindította. — „Az arató-sztrájk áldozatai“ czimmel aSzat- m árvármegye legutóbbbi számában megjelent czik- ket szintén a miniszterelnöki sajtóiroda adta le. A czikk czimét aSzatmárvármegye olvasói megtévesztése czéljából megváltoztatta. Eredeti ezime : „A m á s o d i k lépés“ volt. A szubvenczióra vonatkozó adataink ezzel is szaporodtak. — Felhasznált dögsertés. Lapunk 9-ik számában a fenti czim alatt megjelent hírünkre vonatkozólag Lobi Jakab városi állatorvos annak közlésére kért bennünket, hogy a kérdéses sertés nem sertésvészben, hanem tüdőgyuladásban hullott el. — Követendő példa. Szép tanujelét szolgáltatta magyar érzelmének a napokban Róth Mátyás polgártársunk, amit követendő példakép közlünk olvasóinkkal. Róth Mátyás ugyanis Bécsből németül irt levelező-lapot kapott, amit ő e szavak kíséretében küldött azonnal vissza: „Nix dájcs!“ Bár mindnyájan igy gondolkoznának azok, akik a német sógortól hasonló nyelvű leveleket kapnak. — A talált pénz. Említettük a minap, hogy Peroutka Emilné a vásártéren egy pénzerszényt talált. Ennek az erszénynek tulajdonosa értesülvén, hogy pénze megkerült, jelentkezett Peroutkánénál s ott kellő igazolás mellett azt hiány nélkül visszakapta, amiről a következő igazolvány is tanúskodik : „Ezennel igazolom, hogy Hoffmann Bernátné pele-szarvadi lakos nálam múlt hó 18-án ruhákat vásárolt és innen távozva kis idő múlva visszajött és kereste elveszett pénztárczáját. Mikor a „N a gy k á r o 1 y“-ban olvastam, hogy pénz találtatott, említett úrnővel egy levelező-lapon tudattam, hogy jöjjön be és jelentkezzék, mert kétségkívül az ő pénzéről van szó. Éz meg is történt s Hoffmanné kellő igazolás mellett elvesztett pénzét visszakapta, amiről a következő nyilatkozatot állította ki: „Az elvesztett bugyelárist tartalmával együtt átvettem. Hoffmann Bernátné.“ Bizonyítják: Klein József és Keszler Mór. Kiadótulajdonosok: A szerkesztők. 3<riss csemegeszőlő csütörtöktől kezdve kapható Mózes Soma „Tulipán“-hoz czimzett fűszer- és csemegekereskedésében Nagykárolyban.
