Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-07-25 / 10. szám
NAGYKÁROLY. liói fertőznek be jobban az utcza poránál. Ezen is lehetne akként segíteni, hogy a gyümölcs-kosarak letakartassanak, legfeljebb nehány darab jelezné annak tartalmát. Végül, ami rendkívül fontos körülmény: a kutak vizének tisztátlansága. Hogy magánházaknál számtalan háznál tapasztalható ez, az még megengedhető, ha az illető tulajdonos gusztusának az a viz megfelel. Ellenben az már nagy baj, hogy van fúrt közkutunk is, amelynek vize tisztátalan. Ilyen például a régi baromvásártéri közkút, amely nem szolgáltat kifogástalan ivóvizet. Ezen alább furrással kell mielőbb segíteni. Vízről lévén szó: idején valónak látjuk figyelmeztetni a rendőrséget, induljon el végre konstatálni, hogy azon rende- letüket, miszerint minden udvaron kapitánv- viznek kell állani, végrehajtották-e ? Azt hisszük itt is nagy meglepetés vár a rendőrségre. Egyszóval, t. városi főorvos ur: tessék egy kis szemle-utra indulni Nagykárolyban s erélyes intézkedéssel megmosni a baktériumoktól a várost, amit az adófizető és nem adófizető polgárok egyaránt jogosan követelnek meg önöktől. Mert a közegészségügyi ellenőrzés nem csupán abban nyilvánul, hogy a prostituáltak heti kétszeri megvizsgálása után a 2—2 koronákat felvegyük, hanem az elsoroltak rendben tartásából is. A Kölesey-szobor panasza. Szalmakazal, zabasztag. Nekem ugyan — megadták! Mint hallom, a nevemről Hívják majd az uj nyomdát. Nem elég: hogy egy egylet Csúffá tette nevemet; Mégis sok az, ami sok! Most egy újabb szörnyűség: Czége leszek Vetzáknak! No hisz’ még ez kellett csak ! — Miért büntetsz óh nagy Ég?! „Convocare.“ — Nyílt levél Ardelean Coriolan nagykárolyi gör. kath. lelkész úrhoz. — Ne áltassuk tovább magunkat! Magyarországra, amely ezer esztendő óta él ezen a vérrel áztatott földön, elkövetkezett az az idő, hogy a saját nyelve érdekében komoly és kérlelhetetlen harczot vívjon minden ellen, ami ennek a legnagyobb nemzeti kincsének az értékét fitymálja, becsmérli. „Nyelvében él a nemzet!“ Ez a legabszolutabb igazság, amit a népek életének főtörvényeül kell tekintenünk. Ebben az egyetlen paragrafusban a bölcsek köve van. Aki ezt meg nem érti, át nem érzi: az lehet jó ember, de jó hazafi semmikép sem lehet. Már pedig az emberiség legmagasztosabb eszméit sohasem a kozmopoliták vitték közelebb a diadalhoz, hanem a fanatikus vértanuságra kész hazafiak. A kozmopolitizmus a legnagyobb önzés és a legnagyobb hazugság. Azon alapszik, hogy valaki mrnküzdelmet és menekülést amaz ismeretlen, ólálkodó, rémes és mindenható szörnyeteg ellen. Hiú vergődés; hasztalan küzdelem! A napnak minden órájában összébb szorul a kör, s az órának minden perczében kisebb lesz a gyűrű. Végre egészen beborít a sűrű, alaktalan, titokzatos homály és az idő belesodor a természetnek örök, nagy műhelyébe — a Halálba. Ami csak van: minden ide kerül; és ami lesz: mind innen támad elé. E műhelyben hamvadunk el égető tűz nélkül; itt porlik szét a szikla, zúzó ütések nélkül; itt bomlik ősparányokra a fának lombja, a virágnak a szirma, a madárnak a szárnya és az embernek a csontja, vére, agyveleje. Milyen különös! Egész életünk nem egyébb, mint fáradozás az életerők megszerzésére és sorsunk mégis az, hogy tápláljuk és fejlesszük magunkban a halál csiráját. Végzetünk: hogy mindig féljünk attól és ne ismerjük azt, aki mindig velünk és bennünk van, éjjel és nappal, jó és rossz időben, mindenütt: a bölcsőben, a nászágyon, a szószéken. Vig czimborák és nehéz munka között ha vagyunk : ott ólálkodik ő is, számlálni a lepergő időparányokat. Minden elmúló pillanat sietteti az ő győzedelmét. „Egy nappal megint több“ — mondja fáradtan a lenyugvó munkás. „Egy nappal megint kevesebb“ — feleli rémesen a H a 1 ál. 111. A magánakvaló. Gazdag ember volt, de mint a nép szokta mondani: „magánakvaló.“ Senkit sem szeretett; családtalan magányban élt, mint redves fűzfa az ut szélén. Házát nem látogatták vendégek; szivét nem töltötték be baráti érzelmek. Háza és szive egyaránt üres Volt. Nem volt senkije. denütt otthon legyen ott, ahol jól megy dolga, de fusson mindenünnen, ahol nem találja meg a maga számára a kellő sikereket. És folytatódik abban, hogy a kozmopolita az egész világ jó barátjának vallja magát pedig egyetlen egy sincs köztük, aki csupa ember- szeretetből tovább állna az ő kozmopolitizmusával. A haza a legnagyobb, legszentebb, legfelségesebb fogalom, aminek az imádását, amihez való ragaszkodásunkat maga az őstermészet, a mindenható Isten oltotta szivünkbe. Velünk születik, bennünk fejlődik és általunk nyilatkozik. Nem önző alapokon, hanem a vér és szív kötelékeinek eltéphetetlen kapcsa erejével. Ki merné állítani, hogy édesanyánk iránt érzett szeretetünk önzés ? Az anyát, akinek az életet köszönjük, szeretni törvény ; nemes, magasztos kényszer, amely elől még kitérni sem lehet; ami a kötelességek koronája. S a haza mindnyájunknak édesanyja. Szerető, gyöngéd anyja, aki nemzetünk történelmének minden dicsőségét, minden szomorúságát szent talizmánként adja át a generáczióknak, amelyek az ősök sírja fölött szántogat- ván, ott termelik kenyerüket, ahol a nemzet elei minden talpalattnyi földre vércseppekkel Írták, hogy: „e nagy világon, e kívül nincsen számunkra hely.“ A magyar hazát magyar ember eléggé sohasem szeretheti. A mi szegény magyar hazánkat több szenvedésen hajszolta át a sors egy ezredév alatt, mint a többi európait összevéve. A mi hálánknak kimondhatatlannak, fanatikusnak kell lenni iránta! És gyöngédségünkben, ragaszkodásunk bizonyításában csak egyetlen egy parancsolat kormányozhat bennünket szakadatlanul s ez a parancs folyvást igy szól hozzánk: még többet! még jobban 1 A magyar hazának — ki tagadná? — sok mostoha gyermeke van. Ami egy nemzet erősödését, öntudatra ébredését leghatalmasabban előmozdítja: a nemzeti nyelv teljes diadala, nekünk még csak ábránd. A magyar nyelv a magyar hazában nincs otthon mindenütt, titkos és nyílt ellenségeink bent az országban és túl a határokon, ennek a mi nagy kincsünknek a meglopásán fáradoznak, ennek a mi jó fegyverünknek az elerőtlenitésén munkálkodnak. És mi tűrjük ezt nyugodtan! Türjük azért, mert azoknak, akik a kozmopolita- ságnál nem vitték többre : nincs Ínyükre, hogy mi itthon, ellenséggel örökös háborúban élünk s mégis erősödünk, magyarabbá válni iparkodunk. Ezer esztendő óta vagyunk ura ennek a földnek és csak minden második ember magyar rajta. Fele a magyar föld népének ma is idegen, széthúzó nemzeti ség, amelyet csak a magyar szent korona csodatevő ereje tart össze. Hát türelmetlenség ez ? Hát lehet vádolni a magyart erőszakossággal, kíméletlenséggel, jog- csorbitási ösztönökkel, amikor egy ezredév alatt sem tudta azt elérni, hogy a magyar szó legyen az első, amit az anya emlőjéből a gyermek magába szív? De azoknak, kik nyelvünk kibékíthetetlen ellenségei, akik a magyar haza vesztére törnek, mind ez nem elég még. Azok csak akkor tennék le a fegyvert, ha a magyar szó elvesztené itt minden jogát s Magyarország végre a nemzetiségek pióezájának lenne prédájává. A nagy, hatalmas, egységes népek, minők a franczia, angol, német, orosz: a magok gigási ereje érzetében sem tűrik el, hogy idegen nyelv csorbítsa, rontsa határaik közt a nemzetit. S mi: a kis Magyar- ország, az idegen invázió folytonos veszedelme között lemondjunk arról, hogy nemzetünk nyelvének a tiszteletben tartást szép szóval is, de ha másképen nem lehet, erősebb eszközökkel is biztosítsuk ? Haza kell nekünk! Erős, öntudatos magyar haza, ezzel legyen végre tisztában minden istenteremtett ember, aki a magyar levegőnket szívja. Ami itt nem magyar érzelmű: az pusztuljon közülünk, abból mi nem kérünk. Az kíméletre tőlünk nem számíthat. A magyar szó minden, mert abban van a mi nemzetünk egész De mégis . . . Emberi lény nem élhet egyedül. Kell, hogy valakit szeressünk. Volt egy kutyája. Ő nevelte, ő gondozta, ő tanította. Okos állat volt. Együtt lakott gazdájával; együtt jártak-keltek, együtt étkeztek, együtt aludtak. Ha ez az állat beszélni tudott volna, czimboraság fejlődik ki köztük. így azonban csak a barátságnál maradtak. * * * A nemzet fölött vihar zúgott végig s ez elsöpörte a gazda vagyonát is. Szegény lett. Öreg volt. Koldus vált belőle. Kapuról kapura, ajtórul ajtóra járt az alamizsnáért. Csak ott boldogult, ahol nem ismerték. Nem mondhatta, hogy mindenki elhagyta, mert hiszen senkije sem volt az emberek között. A kutya pedig nem hagyta el. Némán kisérte faluról falura. Életközösségben éltek. Amit a vén koldus keresett, annak fele mindig a kutyáé volt. Égyszer ismerős faluba értek. Az emberek visszaemlékeztek a „magánakvalóra“ s nem adtak neki alamizsnát. — Néked nem, de a kutyádnak adok — mondá egy régi ismerős; és penészes kenyeret dobott a földre. A kutya mohón kapott a zsákmány után. Az éhező koldus szintén lenyúlt a földre, hogy egy darabot fölvegyen. A hű kutya rámordult és megharapta a gazda kezét . . . A kezét marta meg, de a szivén ejtett sebet. Nehezen tudott a vén koldus tovább vánszorogni. A falu végén összeroskadott; szemei elhomályosodtak ; tagjai hűlni kezdettek ; meghalt. Halála perczében igy szólott oda étkező kutyájához: „Igen sokat voltál az emberek között.* B, M. jövendője; de be kell ismernünk, hogy a magyar érzelem magyar szó nélkül is valami. Csak a magyar szó gyűlölete az, ami bennünket fellázit és kérlelhetetlen ellenállásra készít. Magyarországon nem türjük meg azt, ami a magyarnak bevallott ellensége. A mi édesanyánkról, a magyar hazának a jövőjéről van szó. Ennek az egy anyának joga van ahhoz, hogy túl élje az unokák unokáit is az uj évezredek sorozatában. S aki jó magyar, az szivvel-lélekkel áldoz mindent, hogy örökéletü legyen eszményi édesanyja: a H o n. * E sorok jutottak eszembe, főtisztelendő ur, midőn most egy Ön által oláh nyelven kibocsátott meghívót látok. Keserűen csalódtam én is Önben, mint csalódott egyházközsége, akik úgy vélték, hogy főtisztelendő ur bár oláh pap, de a mellett jó hazafi; aki hazafiságát nemcsak ténykedéseivel, de hazai nyelvünk használatával is bebizonyítja. Miért kellett csalódnunk Önben, főtisztelendő ur ? Pozsonyi Gábor. A„Szatrnárvármeg,ye“ albumából Korszerűsített klasszikusok. Virág mit ér, mit ér a bérez nekem ? Állást kíván, állásért ver szivem! Bajza. Istennél a bocsánat S bűnért irgalmazás. Embernél az üzlet S a részvénytársulás. Garay. Gondolj merészet és nagyot S csinálj részvényeket S ragadd magadhoz mindenütt: Az elnökségeket. Törösmarthy. Heten megyünk egy nyúl ellen, Reszkessen tőlünk az ellen. A hősök közt: í geh’ voran, I’ha’, die grösste Stiefel an ! Vachot. — Schach Hans. Zárjatok be minden hölgyet, Akit Isten megteremtett. S nem akadtok tudom bizonyára, Piarista-papra — a korcsmába. Petőfi Beteg közélet. Ha nem csorog-csepeg. Patikaszagu hazafiság. A letűnt darabant korszakról gyűlölettel, átkozódva beszél mindenki. Miért ? Mert ez a korszak megmételyezte a társadalmat, a korrupezió féktelen orgiákat ült; burjánzott a pro- tekezió, tehetségtelen, buta, üres fejű alakok uralták a közéletet. A kik meghajoltak a gyűlölt, piszkos bálványok előtt: meg nem engedett javakhoz jutottak. Egyszerre csak oszladozni kezdtek a fellegek. Úgy rémlett, hogy felszabadult az igazság, hogy ki- világosodott minden elme és tisztán lát minden szem. A tisztitó vihar felszínre dobta a társadalmi élet minden szenynyét, minden salakját. Megkezdődött a nagy mosás, előkerült a társadalmi élet minden szennyes fehérneműje, melynek látása undorral tölti el a becsületes szemlélőt. Még élénk emlékezetünkben élnek mindnyájunknak Kristóffy patika-panamái. Egy ilyen most készülő patika-panama szaga bűzlik Nagykárolyban, jóllehet, hogy Mátészalkán akarnak uj patikát felállítani. Mátészalkán egy második gyógyszertár létesítése vált szükségessé. Jó! Ha ezt a gyógyszertári jogot valamelyik 30-40 éve segédeskedő gyógyszerészsegéd kapná meg : rendben volna a dolog. De nem. Ezt a jogot Sager Kornélnak akarják megszerezni. És hogy megkaphassa : hatalmas apparátus lett az érdekében működésbe hozva. Ha Sager Kornél öreg patikus segéd volna, kinek még soha sem volt patika-joga : egy szavunk sem lenne az ügyhöz. De Sager Kornélnak már 2 gyógyszertára volt, s mindkettőt eladta. Eddig még álmában sem jutott volna eszébe, hogy harmadszor is folyamodjon ilyenért. De változtak az idők. Az öcscse : Kováts Dezső, független politikus lett, ki mint ilyen, hazafiságának a honoráriumát is szeretné már látni. Ha nem lettem közjegyző — gondolja magában — adjatok a bátyámnak patikát. Hát Sager Kornél Mátészalkára patika jogért folyamodik és remél, még pedig — hallomásunk szerint — nem alaptalanul. Mi azonban azt hiszük, ha Magyarországon megszűnt a korrupezió: akkor Sager Kornélnak nem lesz Mátészalkán uj patika-joga.
