Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)

1906-07-04 / 7. szám

NAGYKÁROLY. Többrendbeli kisebb kártalanítási ügy egyhangú elintézése mellett elnök üdvözölve a jelen voltakat, a gyűlést berekesztette. A Hymnus dicső költője Nem is hitte vón soha, Hogy ha meghal: ő lesz majd a Gróf Károlyi kapusa! Ott a kastély-kapu mellett Tölti a nyarat, a telet S tűnődik egy problémán-. Miért fordít neki hátat Állandón szent Flórián? Ének a rendőrségről és városi kép­viselő-testületről. Városokban a belrend, személy- és vagyonbiz­tonság fentartására a rendőrségek vannak hivatva. A rendőrségi intézménynek, hogy ezen kiválóan fontos feladatának megfelelhessen, minden tekintetben töké­letesnek kell lenni. Nagykárolyban a rendőrség, melyre a legnagyobb súlyt kellene fektetni, mostoha gyermeke a képviselő- testületnek. Mindenre szívesen áldoznak csak a ren­dőrség kiáltó szükségleteinek kielégítésétől irtóznak. Így aztán nem csoda, ha a rendőrségnél uralkodó állapotok immár tarthatatlanok. Hanem ütni a rendőrséget: ez kedvencz mulat­sága nálunk mindenkinek. Ha valami baj van, a ren­dőrséget hordják le a sárga földig. Nem törődnek azzal, hogj' „üres kamrának bolond a gazdasszonya“. Rendőrségünknek a jelen stádiumban nem áll módjában hivatásának eleget tenni. Sőt, hogy mennyire veszélyezett nálunk a személy- és vagyonbiztonság, azt legjobban igazolja Demidor Ignácz rendőrkapitánynak az 1905. évi ügyforgalmi kimutatás kapcsán a polgármesterhez benyújtott kér­vénye, melyet egész terjedelmében itt leadunk : Tekintetes polgármester ur! Nagykároly rendezett tanácsú város rendőrkapi­tányi hivatalának 1905. évi ügyforgalmát magába foglaló statisztikai kimutatást a midőn beterjesztem, ezzel kap­csolatosan ismételten kénytelen vagyok kérni tekintetes polgármester urat, hogy amennyiben a statisztikai adatok számszerű adatai minden kétséget kizárólag igazolják azon körülményt, miszerint a rendőri hivatal­nál az ügydarabok száma úgy a bűnügynél, valamint a kihágási és rendészeti ügyeknél, évről-évre oly nagy számmal emelkedik, hogy annak higgadt és érdemleges elintézése a jelenlegi csekély személyzettel teljesen lehetetlen : ezen tarthatatlan helyzetből kifolyólag kény­telen vagyok már a múlt évben tett azon előterjesz­tésemet, illetve kérésemet megismételni, hogy a munka­szaporulat arányához képest és annak kifogástalan feldolgozhatása czéljából, a rendőri hivatalhoz egy fogalmazói állás rendszeresítése iránt a képviselő-tes­tületnél ezen kérésemet pártolólag előterjeszteni mél- tóztassék. Továbbá mint igen fontos körülményre, az alábbi jelentésemre vagyok bátor tekintetes polgármester ur figyelmét feihivni: Tudvalevő tény az, hogy a rendőrségnél a végre­hajtó személyzet, vagyis az őrszemélyzet épp oly fontos szerve a rendészetnek, mint a fogalmazói sze­mélyzet, mert a legkifogástalanabb intézkedés is siker­telen és eredménytelen marad, ha nem áll rendelkezésre oly rendőrlegénység és segédszemélyzet, mely hivatását érti, kötelességeit ismeri, s annak végrehajtását önér­zetesen és hivatásszerüleg teljesiti. Azonban sajnos, a rendelkezésemre bocsájtott rendőrlegénység, sem számbelileg, sem képzettségileg egyáltalán nem áll azon a magaslaton, minőt a ren­dészet sokágazatu, szövevényes, a vagyon és életbiz­tonság követelményeiként a rendőrlegénységtől meg­kívánnak, nem pedig azért, mert díjazásuk oly csekély, hogy azon járandóságért melyet élveznek, képzettebb egyének nem kaphatók, továbbá a város nagykiterje­dése miatt a szolgálat is ily csekély személyzettel oly terhes, hogy azt az élet és vagyonbiztonság követel­ményei szerint elvégezni teljesen lehetetlen, és ha figyelembe vészük, hogy a bűnügyi nyomozásnál mily fontos és kényes megbízásokat kell egy rendőrnek telje­síteni, s mily jártassággal kell bírnia a nyomozás minden ágazatában, midőn önálló szolgálatot teljesít: ha mindezen körülményeket mérlegeljük, lehetetlen, hogy azon meggyőződésre ne jussunk, hogy a rendőri szolgálatra alkalmazott rendőrlegénység a folytonos változások miatt nem áll hivatása magaslatán ; de nem állhat hivatása magaslatán még azon körülmény miatt sem, mert egyes rendőri állások megüresedése esetén 2—3 hónapig sem akad pályázó egy-egy megüresedett rendőri állásra, és ha találkozik is pályázó, avval sem nyert a rendészet semmit, mert az újonnan felvett egyén mig tájékozódni megtanul a rendészet terén, akkorára vagy más jobb állást kap, vagy kitavaszodik, s a rendőri szolgálatról leköszön. És most kezdődik az előbb felsorolt eljárás élőiről; s ha 5—6 helybeli egyén nem volna a rendőrlegénység közölt, kik egy kissé jobb anyagi helyzettel rendelkeznek és állandóak, valóban sok esetben oly helyzetbe jutnánk, hogy a legválságosabb pillanatban rendőri védelem nélkül ma­radna a város, melynek káros következményei előre meg sem állapíthatók. Mindezen felsorolt okok alapján, tekintettel ezen tarthatatlan állapotokra, oly intézkedésre van szükség, mely az általános rendészet javulását, a bűnügyi nyo­mozás hatályosabb eszközölhetését biztosítaná ; s mint­hogy ezen czél másképpen el nem érhető, csak úgy, ha a közbiztonsági szolgálat teljesítésére teljesen kép­zett őrszemélyzet alkalmaztatnék: ugyanezért tiszte­lettel kérem tekintetes polgármester urat, miszerint a közbiztonsági szolgálat ellátására a m. kir. csendőrség alkalmazása iránt a további lépéseket megtenni mél- tóztassék. Kelt stb. tisztelettel Demidor Ignácz, rendőrkapitány. Ezt a kérvényt annak idején kiadták a jog- és pénzügyi bizottságnak. Azonban daczára annak, hogy azóta már 5 hó­nap múlt el, még nem történt semmi intézkedés. Csu­pán a rendőrlegénység fizetése lett a most vasárnap tartott képviselőtestületi gyűlésen megjavitva. Ez is csak a mi többszöri sürgetésünk folytán történt. Éppen ideje volt, mert ezidőszerint is a fizetés nevetséges csekélysége miatt 2 rendőri hely van üre­sedésben. De ez még mind nem elég a dicsőséghez. Addig is, mig komolyan hozzá nem látunk a rendőrségnek csendőrséggel való helyettesítéséhez — a mire elke­rülhetetlen szükség van — sürgősen fel kell emelni a rendőrlegénység létszámát. jöket erősen. Én mindjárt tudtam, nogy konkolyos a búzánk, félre is rántottam Imrét s magam elé kaptam a dobomat: megszorítottam a zsinórját, helyrehúzo­gattam a rezgő tollakat, tudtam hogy szükség lesz rá az éjszaka. Imrének meg odaszóltam : Jó lenne, ha elimádkoznád a magadét, mert estére jut is rá idő, meg nem is. Szegény Imre csak azt felelte, hogy ő ruhástul nem tud imádkozni. Pedig bár tudott volna. A nap leáldozott, de erősen visszanézett. Hej, gondoltam, mikor otthon szántottunk, arattunk s a nap visszanézett nyugvás előtt, azt mondogattam magam­ban : vér lesz holnap a rónaságon, olyan haragospiros vér, mint nyugvó napocska visszapillantása. Lett is, lett is ! Este aztán összefogdosták a mi ezredünket, indultunk Csege felé, hogy megkerüljük az ellenséget. Imrét nem tévesztettem szem elől s ahogy át akartunk kelni a Tiszán, mellé furakodtam s megkérdeztem : Imádkoztál-e ? Azt felelte, hogy ha nem fekszünk le, nem kell imádkozni ! Ez a gyerek meg akar halni, gondoltam, vagy engem akar elveszejteni, — kezemben reszketett a dobverő s a szivem olyan furcsára zsugorodott össze, mint az aszalt körte. Hanem engem ugyan rá nem szedsz, gondolkodtam tovább, majd imádkozom én helyetted is és elkeztem mormogni, olyan ájtatosan, amint csak bírtam: Oltalmad alá futunk, Istennek szent anyja ...! ahogy anyánk, az édes, az áldott tanította, ahogy Imre szokta. — Elmondogattam sok­szor s kértem végtére a szüzanyát, vegye úgy, mintha Imre, az ártatlanabb imádkozott volna ; féltem, hogy az én imádságomnak nem lesz foganatja, hisz én bűnös voltam : el-elrezzentettem egy-egy kéve rozsét a harmadik szomszédból, elittam egy-egy szentmisét, létániát s el-elkáromkodtam hébekorba magamat. No, meg szemrevaló legény is voltam, az se jár bűn nélkül ! A Kaszás-csillag nyilván mutatta, hogy elrontották az éjszakát. Épen egy boglyához értünk és csapaton- kint elosztogattak bennünket az avas szalmakazalok, szénaboglyák tövébe ; ránk parancsoltak, hogy el ne aludjunk, de zajt se üssünk nótával. Imre raja a har­madik kazalhoz esett, ám én a szürkületben jól kive­hettem : ő, a galambom volt a legkisebb az egész ezredben. Egyszer csak halljuk, hogy az ágyuk ugyancsak bőgnek s parancsszó nélkül csülökre pattantunk. — Jól láttam, hogy Imre a borjúját rángatta helyre, tán elfe­küdte s felém visszanézett. Ebben a pillanatban puska­zaj recsegett mellettünk: Imre megtántorodott s elhullt a földön. — Verjen kend hátrálót 1 — rikoltá kapitányom, de biz én Imre mellett termettem, felöleltem két karom­mal, kérdezgettem, mi baja, hol fáj ? — Hátrálót ! doboljon kend hátrálót! — orditá minden tiszt torkaszakadtából ; — én meg csak gom­boltam kifelé az Imre köpenyét, zubbonyát, ingét, hát ott volt egy kerek seb a szive táján, melyből omolt a vér bőven, pirosán ; arczára néztem : a szájából is ömlött, ömledezett a vér. — Nem tud kend dobolni ! ez s amaz, — hallom megint és súlyos kardcsapást éreztem a torkomon és jobb vállamon. Odaborultam az öcsémre s olyan jól eset a gondolat, hogy együtt halunk meg . . . Én felépültem, de azóta nagyon nehéz a fejem s azt mondogatják, hogy bolond vagyok. Aztán szárnyán száll a rossz hir : csiga viszi a jót ! — ide is eljutott, hogy annyi sok nyalka magyar fiú hullt el, hogy én nem doboltam s azóta egyre faggatnak : tudok-e már dobolni ? ! Dehogy tudok, dehogy tudok ; majd tudnék, ha Imre imádkozott volna, mikor mondottam neki! így beszélt a vén koldus s szemét törülgetve tovább baktatott s elkezdte a Miatyánkot mormolni, gondosan ügyelvén, hogy mikor a Karácsonyiék konyhájának ajtajába ér, akkor jusson oda vele : „Mi kenyerünket, mindennapit, add meg nekünk ma !“ Azóta, ha álomra hajtom fáradt fejemet, elmon­dom én is mindig, ájtatosan, amire engem is anyám, az áldott tanított: Oltalmad alá futunk, Istennek szent anyja ...18 biztosra fogom én is, hogy megint enyém a nap, amelyik rám virrad ; vigyáz reám s megoltalmaz a bajtól, betegségtől az a legkegyelmesebb szüzanya, kinek oltalma alá futottam ; hisz én nem loptam el senki rőzséjét, nem ittam el a szentmisét, létániát s nem is igen káromkodtam el magam. No, meg nem is vagyok valami nagyon szemrevaló legény ! Szabó Jakab Elek. A mai szolgálati beosztás mellett, nem jut idő a rendőrlegénység szakszerű kiképzésére, innen van az, hogy az ezek tudatlansága miatt a közelmúltban és ezidőszerint is városunkban, csak a mi tudomásunk szerint legalább 20 polgár ellen járásbirósági és tör­vényszéki bűnügyi eljárás van folyamatban, melyben az illető vádlottak teljesen ártatlanok és a mely ügyek, kizárólag a hivatásukat még csak nem is sejtő ren­dőrök ténykedéseiből származnak. A rendőrfogalmazói állás rendszeresítése is elo­dázhatatlan szükséglet. Mozduljon meg végre a városi képviselő-testület, mert megbotránkoztató az a közönyösség, melylyel a képviselő-testületi tagok — tisztelet a kevés kivétel­nek — a közügyek iránt viseltetnek. Itt van például a gimnázium ügye. Az ott folyó manipulácziók ezen intézet erkölcsi és főleg anyagi ér­dekeit erősen veszélyeztetik. És ennek daczára a kép­viselő-testület — tudomásunk szerint — ezideig még egy lépést sem tett, hogy a gimnáziumban rendet teremtsen. Sok, nagyon sok üdvös dolog vár megvalósításra, de ezek mind késnek az éji homályban. Pedig ez baj, nagy baj, mert tespedésnek rothadás a vége. Kardal. (Énekli nz immár nyíltan néppártivá vedlett „Szatmárvármegye* vezérlő-bizottsága) Pohár csengjen, Zene zengjen, Tíz oldalos lesz a lap ! Száz pengő helyt mától kezdve Kétszáz pengőt kap a pap. Megszűnik az adósságunk Hali hé, hali hó ! Mire olyan régen vágyunk : Teljesiti bölcs kormányunk, Mert jön a szubvenczió ! IRODALOM, MŰVÉSZET. — Kóczé Anti hangverseny«. Kóczé Anti, Buda­pest székesfőváros dédelgetett czigány-müvésze múlt hó 28—29-én Nagykárolyban, a „Magyar Király“ szálloda kerthelyiségében, mint hangverseny kőrútjának egyik pontján, hegedű-hangversenyt rendezett. Hogy ki Kóczé: nem kell külön kiemelnünk. Művész a szó legszorosabb értelmében, A Mindenható csak kiváltságos lényeket szokott olyan tehetséggel megáldani, mint a mi „Antink“, akinek játékára városunkban is össze­gyűlt két estén a közönség szine-java, hogy elisme­résével adózzék a hegedű fenkölt lelkű és érzületü bajnokának. Tökéletes művészete sokáig fog élénken élni a jelenvoltak emlékeztében, amiben nem kis része van Wessel Manó vendéglősnek, akinek meg­hívására jött közénk az ofszág első czigány,művésze. A kíséretet Rácz Elek teljesítette hasonló művé­sziességgel. — Nesze neked magyar iparpártolás! Meg­írtuk legutóbb, hogy a „Szatmárvármegye“ a tulipán-kultusz apostola, hirdetési rovatában idegen áruczikkeknek csinál reklámot. Ennek daczára ezen hirdetések — egy kivételével — a legutóbbi számban is megjelentek. Sőt az egyik ilyen idegen gyártmányú czikket olva­sóinak külön figyelmébe is ajánlja. Hja ! más az elmélet és más a gyakorlat! Élméletben egy pár frázis puffogtatásával szert tehetnek a „hazaffy“ titulusra, de ez nem hoz semmit a konyhára. Ellenben az idegen gyártmányok hirdetéséért 5—6 koronákat fizetnek és ez a tő. A „Szatmárvármegye“ nem áll egyedül ezen a téren. A „Nagykároly és Vidéke“ is lelkes szószólója a honi iparpártolásnak, közben pedig a brünni posztó jóságát hirdeti. Hát csak csinálják, ha beveszi a gusztusuk. Mi csak a közönség naivságát csodáljuk, a kit meg­lehet maszlagolni az effélékkel. Epilógus. Megnyúlt az orr, konyultak a fülek : Mert közjegyző lett Aradon—Miilek A „Nagykároly“ mindent megtud, A „Nagykároly“ mindent megmond, A „Nagykároly“ mindenkitől független, — Acsengeri főszolgabírói állásra, mely az október havi rendes közgyűlésen kerül betöltés alá, Kerekes Zsig- mond vármegyei aljegyző nevét emlegetik illetékes körökben az egyedüli komoly jelöltként. A magunk részéről csak helyeselni tudjuk azt, hogy vármegyénk közönsége e derék, hazafias tisztviselőjére gondol ezen állás betöltése alkalmával, mert Kerekes Zsigmond a tisztviselői karnak nemcsak kitűnő munkás tagja, de a nemzeti ellenállás alatt tanúsított hazafias magatartása által a vármegye közönségének teljes bizalmát is meg­nyerte s benne a csenged járás oly főtisztviselőt nyer, kinek egyénisége biztos garancziát nyújt e járás min­den téren leendő előhaladására.

Next

/
Thumbnails
Contents