Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-06-06 / 3. szám
Nagykároly, 1906 junius 6 1. évfolyam. 3. szám. Előfizetési árak t Egész évre . 6 K — f Fél „ . . 3 „ - „ Negyed 50 „ Egy hóra . . — „ 50 „ Egyes szám ára — „ 20 „ Hirdetések a kiadóhivatalban és So- mossy Miklós ur dohány- főtőzsdéjében jutányosán vétetnek fel. „Nyilttér" sora 40 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagykárolyban, Wesselónyi-utcza 22. szám. Főszerkesztő: POZSONYI GÁBOR. Felelős szerkesztő: RÓSENFELD ZSIGMOND. : Megjelenik minden szerdán. : Kéziratokat nem adunk vissza. Egyes példányok kaphatók Eigner Simon és Csókás L. könyvkereskedésében. Akik lapunkra előfizetni óhajtanak, kérjük, hogy előfizetésüket legkésőbb vasárnapig kiadóhivatalunkba beküldeni szíveskedjenek, mert a legközelebbi számunkat már csak rendes előfizetőinknek fogjuk kézbesittetni. Gyáripart Nagykárolynak. A kulturális haladás modern korunkban nemcsak abban nyer kifejezést, hogy gyermekeinket a társadalom követelményeinek meg- felelőleg iskoláztatjuk, hanem abban is, hogy mind azt, amit ipar-kereskedelmi szempontból produkálunk, ízlésesen és jól állítsuk elő. Nagyon természetes, hogy ha ezt elérni akarjuk, kötelességünk az ipar-kereskedelemmel foglalkozó ifjabb nemzedéket felruházni azon szellemi képességgel, azon szakszerű ismeretekkel, amiket tőlük az újkor megkíván. Azonban ezt nem minden téren sajátíthatja el a jövő kor iparosa vagy kereskedője, sőt valljuk meg őszintén, kevés olyan hely van Nagykárolyban, ahol ismereteit a nagyvilági követelményeknek megfelelőleg, szakszerüleg gyarapithatná, tökéletesíthetné. Másrészt pedig azt sem szabad elfelednünk, hogy számos esetben hiányzik az anyagi oldala is a szakszerű kiképzésnek, ami pedig épp oly fontos körülmény, mint például a talentum, a rátermettség a czélok elérésében. Végül pedig ne tévesszük szem elől, hogy városunk nagyon sok polgára tisztességes kenyérkeresetre rá van utalva. Mind e dolgok pedig úgy kulturális, mint nemzetgazdasági szempontból szerintünk annyira fontosak és aktuálisak, hogy velük kissé bővebben foglalkozni kötelességünknek ismerjük s e fejtegetést egyszersmind ajánljuk figyelmébe agilis főispánunknak és illusztris országgyűlési képviselőnknek. Vegyük tehát sorba a felvetett kérdéseket. Azt mondottuk az elsőben, hogy: kevés olyan hely van Nagykárolyban, ahol ismereteit a tanuló ifjúság ipar-kereskedelmi szempontból szakszerüleg tökéletesíthetné. Hát ez természetes ! Hiszen nagy iparunk nincs. Tehát nincs olyan terrénum, ahol fej - ledtebb iparvezetés mellett sajátíthatná el a fiatal nemzedék azon ismereteket, melyekre megélhetésünket illetőleg ma már okvetlenül szüksége van. Teljesen indokolt tehát az az óhajunk — már csak iparfejlesztési szempontból is,-- hogy létesittessék minél számosabb olyan hely, ahol elismert szaktekintélyek vezetése mellett sajátíthassa el bárki kézügyességét, gyarapithassa eszmevilágát és alkotó-képességét. És másodízben ha már az előbb elmondottak birtokába jut valaki: bekövetkezik az is, hogy anyagilag jut jobb helyzetbe, vagyis több alkalma leend hozzátartozóit képeztetnie. Ami pedig szintén fontos momentum: sok száz családfő jut kenyérkeresethez s igy a szocziális eredetű békétlenségnek is útja vágódnék. Mert tudtunk kai e szoczializmus alapját nem másban találhatjuk fel, mint a szegénységben, ami az elégedetlenséget szüli. Csak nem rég is itt volt városunkban egy gyárszerü faipari telep: a Lamarche-féle parkett-gyár. Amint köztudomású, ez a gyár 7—800 embert foglalkoztatott és juttatott biztos keresethez. S hol látjuk ma ezeket az embereket ? Bizonyára nem saját kisiparuk keretében, hanem vagy mint közönséges napszámosok, vagy mint az éhínséggel küzdő exisztencziák tengnek-lengnek napról-napra, nagyobb dicsőségére a nagy és más irányban üzérkedő tőkének. Miért ne lehetne tehát most, pláne most az uj éra alatt ismét gyárt, avagy gyárakat létesíteni városunkban, ahol a munkás elme kiképzést, a munkás kéz pedig keresetet találna ! Hiszen a kereskedelmi kormánynyal karöltve a pénzügyminiszter is kijelentette, hogy a hazai gyáripar fejlesztésére és önállósítására a legmesszebb menő áldozatoktól sem riad vissza. Ezekért Írunk erről most s ezek megvalósítása szempontjából hívjuk fel főispánunk és országos képviselőnk figyelmét a tárgyra, hogy hassanak oda hatáskörűkben, miszerint Nagykárolyba gyárak hozassanak, ahol keresethez juthat a nép sok rétege, ahol az anyagi körülmények jobbra fordultával jövedelemhez jusson a város, amely eddig nagyon is busás áron fizette meg kulturális haladását. Csökkenteni kell a közterheket, ami pedig leginkább akkor érhető el, ha minél több kenyérkereső között oszlik meg a teherviselés gondja. Meg vagyunk győződve róla, hogy adott helyzetünkben irányadó köreinkben csak akarni kell s az eredmény nem fog elmaradni. Ne csupán hangzatos jelszavak hatása alatt éljünk, hanem lássunk is valami pozitív eredményt. Elvégre is ezt kívánja a morál, az élet s a haza. E tárgyra különben még visszatérünk. Hirdetmény. Van szerencsénk az érdekelt közönséggel tudatni, hogy ÁLLÁSKÖZVETÍTŐ ÜZLETÜNKET a változott viszonyok folytán beszüntettük. Nagy László, Papp Kálmán, ex kir. biztos, ex vm. fő-hajdu. T A R C Z A. Csak mondjon... Csak mondjon el korhelynek a világ; Nem bánom én, nem törődöm vele! A czimerem tovább is a bor-ág És italom a hegy arany leve. És éneklem tovább is hangosan A bukergető vidám dalokat. Bár ifjúságom régen oda van, De vidám kedvem, az még megmaradt. Mintha borítaná sürü szemfedél, Fejem fölött komor, sötét az ég; Kihalt szivemből minden szenvedély, Csupán a jókedv vesta-lángja ég. A színes álmok messze tüntenek . .. A szerelem rózsája elvirult, Jövőm kietlen, sötét rengeteg, A vezető tüzoszlop porba hullt. Az egész élet üres hangulat. Futunk a képzelt boldogság után, A mely bennünket csábit, hívogat, Mint egy kifestett arczu kéjleány. A vad futásban kisebzik a láb; Mellünk zihál, a szomjúság gyötör, De mi azért csak rohanunk tovább: Mig el nem nyel egy sötét sirgödör. Csak mondjon el korhelynek a világ. Én bort iszom, ha busong a kebel, Mert bor-esőtől nő a kedv-virág Mely mámoritó illatot lehel... Hol ilyen virág nyílik: az ágon Nem sző hálót a bú, e ronda pók... Három jó van csupán a világon: A bor, a dal, a csók! Rosenfeld Zsigmond. A nőkről. Irta : Pozsonyi Gábor. Nőkről lévén szó, a legfinomabb tintába mártom toliamat, nem úgy mint elődeink, akik húsz példaszóból tizenkilenczet a nők ostorozására gyártottak. A példaszók némelyike valóságos viperacsipés, mint pl. ez : „minden nős férfiúnak két jó napja van csak, nevezetesen : neje férjhez menetelének és halálának napján.* Vagy: „Aki nőt s egy krajczárt vészit, nagyon sokat veszített a krajczárral.“ E példaszók ismeretlen szerzőinél azonban sokkal többet nyom a latban, sokkal lesujtóbb a hires és jámbor Pázmán Péternek, egykori esztergomi bibornok-érseknek az a kijelentése, hogy: „az Isten előtt többet ér a férfiak hazugsága, mint a nők igazmondása.“ Vigasztalódjanak a nők! az ily kegyetlen tűszurá- sok nem azt bizonyítják, hogy ők rosszak, hanem azt, hogy a férfiak gonoszak. A redvesebb ág recseg először ; úgy látszik tehát, hogy a háznak himnemü oldala a rosszabb, mert a legborzasztóbb vádak ez oldalról szórattak a női nemre. Tagadhatatlan, a föld hátán Xantippák is éltek, akiknek, ha termetük megfelelne jóságuknak, egy borsószem héjjából kitelnék az egész öltözetük; de volt azután ezer meg ezer olyan nő is, akiknek a jóságát nem lehetne aranynyal megmérni. Csakhogy a rossz hatásról mindenki, s a jóról senki sem beszél. A jó nő nem üt zajt, de nem is rajongnak körülötte, mig a boszorkány hangját meghallja az egész falu. Hogy a nők sokkal jobbak, mint a férjek, azt leginkább az a tény bizonyítja, hogy a férjekre nagyon kevés példaszó vonatkozik, tehát „ami a gúnárnak jó : a ludnak sem rossz,“ és egy régi pataszt, de igaz mondás szerint: „a nőstény szamárnak éppen annyi oka van a rúgásra, mint a hímnek.“ Nagyon sok türelemmel, kímélettel kell a nőknek birniok, hogy a férjek minden „pifa-jére „puf“-fal nem felelnek. Igaz, hogy egy kicsit gyorsan pereg a nyelvük, de hát azért akasztották-e a harangba a nyelvet, hogy hangot ne adjon ? Akinek fülét ez a hang sérti, ne huzza a harang kötelét. A nő a férfiúnak jobb fele, őrangyala, kincse, virága, üdve. A ház fénye, a lélek vigasza s a vigasz lelke. Bármi sors érje a férfit, amig neje él: gazdag. Ez az oldalborda, testének a legjobb tagja. Ha a férfi jó, a nő is az. Vannak férfiak, kik sem nők nélkül, sem a nőkkel nem tudnak megélni; az annyira felmagasztalt nőtlenségben nyomorultaknak érzik magukat s megnősülve, még nyomorultabbá teszik magukat. Olyanok mint az eb, amely harap, ha szabadon jár; még dühösebb, ha lánczra kötik. Aki boldog volt nőtlen korában, boldog lesz nős korában is. Ha két boldog lény összekelt: csak vidám, édeni életet élhet. A megosztott öröm: kétszeres öröm, s a megosztott fájdalom fél fájdalom. Ebből áll életünk számtana. Ha azt jól értik, a gond szekere könnyen halad tova s ha göröngyös útra ér, együttes erővel tolják tovább s még jobban szeretik egymást, mint azelőtt. A szeretet pedig megfosztja súlyától a terhet. A házassági viszonyoknak rendesen mindkét fél az oka. A boldogság száműzésében a férjnek rendesen annyi a része, mint nőnek. Ha a férj utálja a czukrot, nem csoda, ha keserű lesz a nő. A kenyérhiányból: szeretethiány ered s a sovány ebek egymást marják. A szegénység többnyire a férfi hátán lovagol be a házba, mert a nő feladata nem a kenyér-szerzés, hanem a kenyér-sü t é s. Nem a nő issza el, avagy kártyázza el a keresményét, hanem a férfi. A nőket azzal vádolják, hogy nagyon sokat időznek a tükör előtt. Megengedem, hogy igaz, de ez az üveg korántsem oly veszedelmes, mint az, amelyikbe a férfiak az eszüket fullasztják bele. Már akár elhiszik nekem, akár nem, meggyőződésem az, hogy nagyon sok asszonynak nem kerepelne a nyelve, ha a férfi medveként nem morogna. Ne mondjanak kérem ellent és ha tiltakozni akarnak, akkor tanítsák meg előbb a nőket tűz nélkül főzni és liszt nélkül gyúrni. Azt mondják: egy „Fa Jankó“ mindig ér annyit, mint egy „Tündér Ilona.“ Nem hiszem, nem pedig azért, mert a nő szelídsége mindig egyenértékű a férfi eszével s ahol ez a kettő egyesül, ott a házasság első éve örömteljes, a második kellemes és a többi megNAGYKÁROLY ÁLTALÁNOS ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP.
