Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-09-12 / 17. szám
Nagykároly, 1906. szeptember 12. / I. évfolyam. NAGYKÁROLY ALTALÁNOS ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Wesselényi- utcza 22. szám. Előfizetési árak: Egész évre 6 K, félévre 3 K, negyedévre I K 50 f, egy hóra 50 f, egyes szám ára 20 fillér. Főszerkesztő: POZSONYI GABOR. Felelős szerkesztő: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban és SoiDOSSy Miklós ur doh: főtőzsdéjében jutányosán vétetnek fel. „Nyilttér“ sora 40 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden szerdán. Egyes példányok kaphatók Eigner Simon és Csókás L. könyvkereskedésében. Kossuth Lajos. A függetlenség nagy eszméjének dicsőségére hazánk polgársága erkölcsileg és anyagilag áldozni szokott. Nagykároly város gondolkozó, munkás polgársága, akik az életküzdelem viharzó tengerének hullámaiban nem ritkán az önzés fegyvereivel küzdünk, hogy élni tudjunk, összegyűlünk olykor, hogy a munkánk elvégzése után emlékezzünk a múltról, kegyelettel gondoljunk nagyjainkra és a mi jövőnkre. Minden héten összejön egy kis szigeten Nagykároly város polgárságának egy része, ahol egybeolvadnak az érzelmek és a sziget áldásos levegőjében egygyé lesz a gondolat, összeforr a szív, szent érzésekkel telik meg a lélek. A nagykárolyi Kossuth-asztaltársaság ez a kis sziget, amely szigeten mindenkor áhítattal zengik szent nevét, dicsőítik nagy igéjét annak a feledhetlennek, annak a halhatatlannak, aki nek dicsőségét, eszméit sohasem lehet kitörülni a magyar ember szivéből. Egy évezreden keresztül született nagyjai közül ezer éven át csak egynek a nevét ünnepelte a magyar: Szent Istvánét, a magyarok első királyáét. S ezer évnek kelleti elmúlnia nehéz harczok, su lyos megpróbáltatások közepeit, mig akadt egy másik, akinek a nevét szent áhítattal veszi ajkára a magyar. Kossuth Lajos ez, akinek nevét holta után a nemzet milliói áldják aha zaíiui emlékezés szent zsolozsmáival. Áldják szerte, a hazában, ahol magyar szív dobog. És mi áldjuk végzetünket,whogy alkalmunk nyilott e helyütt hirdetni az O nevének fönsé- gét, éppen olyan időben, mikor a nemzeti dicsőség fényes napjai virradnak, mikor a hazának szüksége van minden egyes fiára, mikor Kossuth Lajos nevének említésére föllobog a milliók szivében élő szikra, lángra gyűl a lelkesedés, a nemzeti jogok után való vágyódás. Mert elérkezett az ideje annak, hogy necsak gondolatokban, szivünk lelkesedésével dicsőítsük az ő szent nevét, hanem tettel bizonyítsuk be, hogy az ő eszméi vezérelnek bennünket a nemzet igazaiért régóta folytatott küzdelemben. Mikor Kossuth Lajos nevét említjük, fölnézünk arra az ezredéves fára: az alkotmány fájára, amely a magyar földben termett, ennek az erejéből táplálkozott és izmosodott meg. Nem tudjuk, t. olvasóink, ültettek-e Önök ilyen fákat? — őseink megtették; de ha ültettek, vagy azért tettek ezt, hogy kertjüknek diszere váljék, hogy árnyékában enyhét találjanak, vagy azért, hogyha elérkezik a nyári vagy őszi termés ideje, leszakítsák róla és élvezzék a gyümölcsöket; és van-e köztünk olyan valaki, aki azért ültette el a fát, hogy tüzrevalót neveljen? Tudjuk, hogy nincs ilyen! Alkotmányunk feltve őrzött fáját is azért ültették őseink, azért nevelték nagygyá, erőssé az utódaik, hogy gyümölcsöt teremjen a számukra, hogy árnyat adjon, enyhet nyújtson, ha az élet viharai közepette oda húzódnak alája. — De mert ellenségeink nem tudták megbecsülni ezt a fát, nem látták szívesen a gyümölcseit: adjunk kifejezést lelkünk mélyéből az élő tiltakozásnak, hogy tudják meg mindenütt, hogy a mi alkotmányunk fája nem tüzrevaló, hanem olyan ültetvény az, a melynek gyümölcsét akarjuk élvezni. A nagy Kossuth Lajos, akinek nevéről kegyelettel emlékezünk meg, szintén egyike volt az ősi nemzeti birtok munkásának. Megjelent abbán a kertben, ahol az alkotmány fája emelkedik büszkeséggel és a kertész szerető gondoskodásával irtotta ki a férgeket, amelyek az ősi fa belsejét őrölték és annak életerejét megsemmisítéssel fenyegették. S mikor maga nem bírta elvégezni a milliók érdekében megkezdett munkát, egybegyüj- tötte a nemzet fiait nemzetiségre es vallásra való tekintet nélkül és mikor lángszavával oda toborozta őket a nemzet kertjébe, azt mondta nekik: „nézzetek föl az alkotmány fájára, ez nektek virul, nektek érleli gyümölcseit, emeljétek föl karjaitokat és biztosítsátok ezeket a gyümölcsöket gyermekeiteknek.“ Kossuth Lajosnak a fénye bevilágít a lezajlott nemzeti küzdelem után a mi már örök sötétségbe burkolva gondolt szivünkbe. Az ő lángszelleme növelte nagygyá a küzdelmet és bízunk benne, hogy nemzeti jogaink, amelyeket már évtizedekkel ezelőtt eltiportak: feltámadnak és élni fognak. És azok, akik ott látják bölcsőjében alvó gyermeküket: olvassák le mosolygó arczukról a haza boldog jövendőjét. Mert azoké a gyermekeké leszen Kossuth hagyománya. Ki ő? Ki az, akt önmagának Reklám-lapot szerkeszt ? Ki az, aki taktikában Túlszárnyalja Xerxest ? Ki az, aki 67-ről Leszállt 48-ra S furcsa, méqis úgy jutott fel A hatalmi polczra ? Ki ó?, ki ő?, ki ő? Találd ki, nyájas olvasó. Keresztneve: Dezső. Szatmárvármegye rendkívüli közgyűlése. Szürke egyhangúságban folyt le folyó hó 6-án Szatmárvármegye törvényhatóságának a megyeház nagytermében Dr. Falussy Árpád főispán elnöklete alatt tartott rendkívüli közgyűlése. A diszterem majdnem kongott az ürességtől. A karzaton egyetlen ember se volt látható. A kevés számban megjelent bizottsági tagok álmosan, unottan tárgyalták le a tárgysorozatot, alig várva, hogy a fülledt levegőjű teremből a szabadba juthassanak. Künn a megyeháza előtt is a megszokott hétköznapi csendesség uralkodott. Lipi és Edus lehangoltan T A R C Z A. Óda. Irta: liósenfeld Zsigmond. Ősz ! ne siess romboló munkáddal, Ne hervaszd el még a virágokat. Isten! űzd el a felhőt egedről, Ragyogtásd teljes fényben napodat I Változtasd meg a természet rendjét, Legyen ma újból fényes kikelet: Hála-érzés, mely trónodig hasson, Dobogtassa a honfisziveket. Rabok kezén minden láncz megpattant A perczben, midőn Kossuth született ! Elmondjam-e, mi volt Kossuth nékünk, Elmondjam-e honát mint szerette ? Elmondjam azt, a mi ugyds régen Be van irva mélyen szivetekbe? Elmondjam a magasztos igéket, Mit Megváltóként fennen hirdetett: „Adjátok meg jogait a népnek, Mert a magyar — szabadnak született 1“ Lelkes szava, mint vihar szózatja Harsogott szét végig a hazában. Hallatára honvédek támadtak, Félistenek — a dicső csatákban 1 Lángoló lelkének melegétől Rabláncza millióknak porba hullt, S a mely régen hervadásnak indult, A szabadság rózsája kivirult. Sasszárnyat adott a gondolatnak, Népből nemzet ő általa lettünk, Vérrel szerzett gyönyörű hazánkban Nem parancsol idegen felettünk. Hírünket szétvitte a világba, Hogy mindenütt csodálják a magyart! S meghalt hontalanul— idegenben... Mert meghajolni soha nem akart ! Kossuth Lajos !... Perzselő a hőség, Mely e névből sziveinkbe árad ; Felragyog a múltak dicsősége, Holt reményünk uj életre támad. Eszmény, melyért lelkesedve küzdünk, Benne rejlik fajunk minden vágya, Tüzoszlop, mely útjainkat jelzi, Haladva az uttalan pusztába. Ünnep van ma! Hála neked, Isten, Hogy nekünk adád e nagy szellemet. Tanaiból merítsünk jövőre Erőt, kitartást és szilárd hitet! Dicső műve nincs még befejezve, Nagy dolgokat takar a jövendő: Nem vagyunk még teljesen megáldva, Nincs még itt a rég várt „vig esztendő I“ Legyen a lég illattal megtelve, Tarlókon piros virág teremjen ; Némitsd el az őszi szél sirámát S a szabadság szent Hymnusa zengjen. Kárpátoktól a kék Adriáig Földrengető halleluja szálljon ! Teljesült a költő jós-igéje: Ünnep van ma az egész világon ! Éjszaka volt... elnyomatás éje ... Rémekkel teljes sötét éjszaka. Száz éve múlt, hogy kigyult az éjben A szabadság szép hajnalcsillaga. Árpád szive megdobbant sírjában, A zsarnokság itt fenn megreszketett: A Ziehy-barlangról. A „Nagykároly“ folyó évi szeptember 5-iki tár- czája érdekes czikket közöl Gabriellótól a révi cseppkőbarlangról, melyet lelkesen és behatóan ir le. A hazai természeti szépségek ismertetése a sajtó egyik szép és hálás feladata. A barlang kezelősége köszönettel tartozik a lapnak rokonszenves közleményéért. Azt gondoltam, hogy a t. szerkesztőség dicséretes intencziója szerint cselekszem, ha némely adattal kiegészítem a valószinüleg egy régebbi látogatás remiszencziáin alapuló meleg hangú czikket. A révi barlang és a bihari hegyek nagyérdemű Kolumbusa, a hazai természet rajongó barátja, Czárán Gyula nem rég meghalt. Az ő emlékére állíttat köze- lebbről a révi szorosban emléket az Erdélyi KárHuszthy Zoltán fényképésznek um' Kossuth-utcza 5-ik számú saját házánál e czélra épitett gyönyörű szép műterme öltözőszobáYal s az állandóan nyitott remekszép képcsarnokkal, teljesen elkészült s úgy a helyi, mint a vidéki n. é. közönség rendelkezésére áll.
