Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-08-22 / 14. szám
NAGYKÁROLY. tengése és a közéleti tisztesség végső elfajulása valósithatj a meg csupán. — Hát tisztelt czikkiró ur, a szellemei elfajulásnak (!) csak igen magas tultengésével lehet igy nyilatkozni felőlünk, de józan, higgadt észszel nem! (Szerk.) Mivel pedig a dolgok menetét állandóan figyelemmel akarjuk kisérni, olvasóink informálására az E. U.-ból idézzük dr. Kelemen Samu orsz. képviselő kezdeményezésere folyó hó 11-én. tartott értekezleten mondott beszédének kivonatát, hogy megismertetve a túloldali felfogást, kellőkép védekezhessünk majd akkor, amikor szükségünk lesz reá. Dr. Kelemen Samu beszédébe!. Szóló előadja, hogy Nagykároly a szatmári kettéosztásával törvényszéket akar s ^ ez a legmélyebben sérti Szatmár érdekeit és jogait. Őt nem vezeti semmi animózitás, mert örvend minden város előhaladásán s igy a Nagykárolyén is, de midőn ez a város a területet és ügykört a szatmári törvényszékből akarja magának kihasítani, az ellen a leghatározottabb formában cselekednünk kell. Nagykárolyban két éve indult meg ez ügyben a mozgalom, melyhez a vármegyei közgyűlés is csatlakozott, melyen a nagykárolyi csoport a közgyűlések másodnapján önmagának mindent megszavaz. Most látta jónak, az alkotmány elleni harczok megszűntével újra felvetni Nagykároly ezt a kérdést; memorandumot nyújt át a kormánynak és kérvényt az országgyűlésnek. A küldöttséget, hir szerint a f ő- ispán vezetné. Ő ezt a különben meg nem czáfolt híresztelést kineveti, mért ismeri a főispánt. Ha ő megtudja, hogy ez ellenkezik Szatmár érdekeivel, bizonyára nem fog arra vállalkozni. Nagykároly történelmi jogaira hivatkozik. Nem lehet az ilyeneket visszaállítani. Hiszen a hűbériség is történelmi jog volt, ki óhajtaná ugyan vissza ? A Nagykároly-felé gravitáló vidék nem döntheti el a kérdést, hiszen ily vidékek a legeszményibb területi beosztás mellett is akadnak! A főkérdés szerinte az, hogy jó törvényszéki középpont-e Szatmár? Igen! Mit akar tehát a tőlünk 35 percznyi távolságra eső Nagykároly? Nem a kis, hanem a nagyterületű törvényszékek felállítása az igazi érdek; ilyenről itt pedig még beszélni sem lehet! A mi okaink igazságügyi, gazdasági és tárgyilagos okok, Nagykároly okai személyiek, melyekkel szemben a leghatározottabban állást kell' foglalnunk. Utána járt szóló annak is, vájjon e mozgalomnak vannak-e Budapesten gyökerei? De az ügyről sem a bel- és igazságügyminisztérium, sem Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter, mint az országgyűlés legtekintélyesebb pártjának vezére mit sem tud s vele nem foglalkozik, ha az alulról meg nem indul. — Az igazságügyminiszter és a ház elnöke, folytatja a szónok, most nincs honn, azért nem ment fel eddig a nagykárolyi küldöttség. De ha felmegy, e 11 e n k ü 1- döttséggel nyomban követnünk kell azt. A teendőket végül ezekben körvonalozza: 1. hívjunk össze népgyülést; ez elé terjeszszünk memorandumot, melyet városunk minden Írni tudó polgára aláírjon s nagy küldöttség vigyen fel Budapestre, 2. keressük meg együttes működésre Szilágy- és Biharvár- megyét, valamint Zilah és Nagyvárad városokat, mert tudvalevőleg Nagykároly a nagykárolyi, erdődi és mátészalkai járásokon kívül még a tasnádi és margittai (?) járásokból szeretné kialakítani a saját törvényszékét. Egyéb felszólalások. Csomay Imre hangsúlyozza, hogy a kérdés nem oly könnyű, milyennek látszik, mert a törvényszéki székhelyet csak az országgyűlés változtatja meg. Mégis egy rosszul informált országgyűlés érzékenyen megrövidíthetné érdekeinket. Ezt feltétlenül meg kell akadályoznunk s bajtársakat keresnünk az érdekelt vármegyékben és városokban. Nemzeti, gazdasági és igazságszolgáltatási szempontból is egyaránt fontos, hogy a törvényszék ily törzsgyökeres városban maradjon, mint Szatmár. Indítványozza, hogy a mozgalom állandó vezetésére és ellenőrzésére ezen értekezlet bizottságot küldjön ki, melyet a város és az ügyvédi kamara egészítsen ki. Miután Kovács János, Uray Géza és berenczei Kováts Jenő részletkérdésekben felszólaltak, az értekezlet a Kelemen előterjesztését és a Csomay indítványát egyhangúlag elfogadta. — Gönyey István nyugdíjazása. Gőnyey István, a nagykárolyi járás főszolgabirája nyugdíjazását kérte. A vm. nyugdíj-választmány f. hó 21-én tartott ülésében foglalkozott az ügygyei, amikor is nevezett főbírót, a kérvényéhez csatolt orvosi bizonyítványban jelzett betegség indokából, 24 évi szolgálat után nyugdíjazták. Hallomás szerint Gőnyey István családjával együtt elköltözik városunkból és állandóan Budapesten fog lakni. Karlsbad csodás hatása. Tegnap este 6 órakor a Budapest felől érkező vonat egyik I. oszt. kocsijából egy nadrág, egy kabát, egy pár c h e v r a u x-c z i p ő, egy bot és egy pá paszem szállott ki. A perron közönsége érdeklődéssel nézte a különös utast és kiléte felől tanakodott. Valaki a nadrágról felismerte, hogy az utas Dr. Vetzák Ede, ki Karlsbadból érkezett haza, ahol — fogy ó-k ú r á n volt. ___________________________ Na gykároly város arczulcsapása. Megírtuk annak idején, hogy Nagykároly város tanácsa, okulva főgimnáziumunknak hanyatlásáról hosszú 15 éven keresztül szerzett tapasztalatain, megkereste a piarista rendkormányt, hogy a kifogás alá eső tanárok elhelyzése s a Nagykároly városi főgymná- ziumnak teljesen kifogástalan s lelkiismeretesen nemes hivatásának élő tanári karral leendő ellátása iránt sürgősen intézkedni szíveskedjék. A piarista rendkormánynak ezen megkeresésre egy pár tanár elhelyezése alakjában adott válasza : valóságos arczulcsapása Nagykároly városának. Elhelyeztek 5 tanárt s ezek közül 3-mat olyat, kiknek a gimnáziumban lefolyt botrányokhoz semmi közük sem volt, s igy távozásukat őszinte sajnálattal vesszük tudomásul. Büntetéssel egyedül Polgár György lett sújtva, aki nem is tartozik a re.nd kötelékébe. Niklos János elhelyezése, kinek távozása általános örömet keltett városunkban, nem büntetés, mert az a rendkormány indokolása szerint, saját kérelmére történt. Azon többiek azonban, a kik a gimnáziumi botrányokat inscenirozták és főiskoláink nívóját a legalacsonyabb színvonalra sülyesztették, le óriási anyagi kárt okozna ezzel Nagykároly városának: itt maradtak a nyakunkon, hogy romboló munkájukat tovább is zavartalanul folytathassák. A piarista rendkormány tehát fütyül Nagykároly város tanácsára. Ez a sértés azonban nemcsak a tanácsot, de városunk polgárait is érinti. Feltétlenül meg kell azt torolnunk, ha csak azt nem akarjuk, hogy az egész ország gyávának tartson és kinevessen bennünket. Meg kell mutatnunk, hogy városunk gimnáziuma nem a piaristák Csáky-szalmája, hogy abban és azzal nem a piarista rendkormány rendelkezik és nem is fog soha. Akkor, midőn a városi tanács fent érintett fel- terjesztését megtette, két nézet uralkodott: egyik az átírás a rendkormányhoz, a másik az, hogy világi tanárok alkalmaztassanak. Ez utóbbi a leghelyesebb lett volna, ezt megcselekedni még mindig nem késő, sőt a történtek után határozott kötelességük. A világi tanárok alkalmazásánál a város mit elveszít a réven, megnyeri a vámon. Azt hisszük, nem kell fejtegetnünk, hogy mennyi üdvös dolog származik a világi tanárok alkalmazásával városunkra. Eltekintve attól, hogy a városi társadalmi élet felpezsdülne: maga az, hogy családos emberek tanítanának a gyamnáziumban, megnyugtató. A szív nagyobb tért foglalna el. Ha nem is lesz részünk olympusi istenek szemlélésében, de emberek között leszünk, kiknek szívesen fizetjük, meg azt, mi fáradságaikért megilleti, mert tudjuk, hogy azok nemcsak a rideg tudással, de szeretettel fogják magukhoz csatolni növendékeiket és elérjük azt, hogy gyermekeink olyan vezetőket fognak kapni, kik hivatásukat a felvilágosodás korszakának szellemében fogják betölteni. Idézetek Petőfiből. Elveimnek tarisznyája Szegen fityeg, a moly rágja. Csak fityegjen vígan ott: Én a nagy Dezső vagyok. * Lement a nap. De csillagok Nem jöttének. Sötét az ég. Közel s távolban semmi fény nincs, Csak — koponyámnak lángelméje ég. * Árpád! nyiss Nekem tért, tehessek Famíliámért valamit! Ne múljon el jutalom nélkül Önzetlen fáradságom itt. * Pénzes napokról álmodom, Mik házamat majd romba döntik S helyén szeczessziós alakban — A törvényszéket megteremtik. * Egy gondolat bánt engemet: Mandátum nélkül halni meg. * Halhatatlan a lelek, hiszem . . . Többek közt En emlékezem : Hellászban Én Midász valék, Sziámbán fehér elefánt, Koppenhágában Ingeborg, Athénben Plátó voltam Én, Párisban harmadik Napoleon, Törpék honában óriás, Enuchok közt dón Juan — Itt is leszek valami — tán ? * Vesd meg, kik egy jobb falatért Nem adják magukat; „Vasuti-jegy s szubvenczió!“ Ez légyen jelszavad. * Ha legkisebb pataknak is majd Leszen ügyésze, biztosa, Ha Engem minden bankettről majd A közjegyzőség hív haza ; Arany készletben tálalnak majd Volt mameluknak asztalán, Akkor mondhatjuk : most megálljunk, Mert itt van már a — Kanaán! A többnejüség tagaghatlanul nagyon lealázó a nőkre nézve. A régi Kunokról és magyarokról állítják ugyan, hogy egynejüek voltak, de a történet igen számos esetett tud a többnejüségről. Jornandes, az egykorú gót püspök irja Attiláról, hogy nagy kedvelője volt a szép nőknek, s bár már számtalan neje volt, mégis szünetlenül szaporitá őket; fiai állítólag egész népet képeztek, amihez tudvalevőleg jó számú asszony volt szükséges. Baján, avar Kán, Buda (Attila testvére) nem engednek Attüának e tekintetben. Úgy látszik, nem is voltak válogatósak rang tekintetében e kényurak; Priscus elbeszéli Attilának egy menyegzőjét, melyet útközben ült meg egy Kun leánynyal. Úgy látszik azonban, volt egy, vagy talán két törvényes neje minden fejedelemnek. Legalább több oly adat van, mely erre látszik mutatni. így Attila egy nejéről tétetik említés, kinek udvarhölgyei voltak. Valószínűleg ezekre alkalmazandó a feleség szó, mely oly udvarias hírbe hozta a magyarokat. Zihelil, a fehér kunok főnöke, ki Heraclius császárral szövetséget kötött a perzsák ellen,1 már egy fiúnak apja volt, midőn eljegyezte Eudoxiát, a császár leányát. A feleség tehát úgy, mint ma is a törököknél, birt némi jogokkal, de nem mint nő, hanem mint a férfi által kiváltságolt személy. A nő, mint nő maradt lealázott helyzetében, kényére hagyatva a férfiak szeszélyének és szerelmének. Budának volt egy igen kedves törpéje: Zerko nevezetű, ki azonban nemsokára visszaszökött a rómaiakhoz, kik őt Budának ajándékozták. Buda nem nyugodott addig, mig újra hatalmába nem kerítette. Zerko bilincsekbe verve, sirva ismerte be, hogy szökése által nagy bűnt követett el, de azzal mentette magát, hogy kénytelen volt visszaszökni, mert ura nem adott neki feleséget. Buda ekkor, hogy megvigasztalja ezt a csúf jószágot, elővezetteté nejének udvarhölgyeit s szabadon engedett közülök egyet kiválasztani Zerkónak. A szegény nőnek felszólalni se Volt szabad ily meggyaláztatás ellen. A nőknek a Kunoknál nem volt szabad férfiakkal együtt étkezni. Priscus rhetor, római követ leírja Attila vendégségét, egytől-egyig elszámlálja, kik ültek az asztalnál, de azok közt nő egy sem volt, maga a királyné sem; más helyen elmeséli, hogy Kerka királyné ebédre hívta meg a római követet, de ő maga sem jelent meg az asztalnál. így azután érthetni, hogy a követ urak Priscus rhetorral egyetemben, saját vallomása szerint, cordialiter leitták magukat s széles jókedvükben sorra csókolgatták az egész társaságot. Eginhard, Nagy Károly császár életirója azt állítja, hogy az avarok nejei nem igen voltak erényesek és hűek férjeik iránt. Állítólag ő igen furcsa történetet tudna elmesélni Baján kán nejéről; de ezeket nem akarta megörökíteni. Theophilaetus említ egy Bokolabras nevű avar táltost, ki Baján kán egyik nejével sokáig bűnös viszonyban élt, ami fölfedeztetvén, a táltos a rómaiakhoz menekült. Nagyon jellemzőazis,amit Nestor,aszláv történetírók apja mesél a magyarokról, hogy t. i. az alattvalók és szolgák nejeit a fölebbvalók tulajdonuknak tartották. Ha téli szállásra egy szláv faluba mentek, elkergették onnan a férfiakat, megtelepedtek házaikban s lefoglalták nejeiket és leányaikat egész télre. Nestor a hagyomány után azt is mondja, hogy a szláv asszonyokat teherhordó barmok gyanánt szekereikbe fogták. Priscus rhetor pedig oly szokásnak tartotta fenn emlékét, mely ma csak Amerika legvadabb törzseinél dívik. T. i. elbeszéli, hogy midőn a követség a Tisza partján vihar által meglepetve egy közeli faluba menekült, mely történetesen Buda özvegyének volt lakóhelye, ez rögtön szállást adott nekik s mindenféle enni és innivalót s minden férfinak egy igen szép nőt küldött rendelkezésére. „A nő sző és varr; ez volt foglalkozása minden időben, ez az ő általános története,“ mondja Michelet. A magyar nőkről e tekintetben igaza volt a nagy történetírónak. Tudjuk, hogy déli Oroszország síkságain kóborolva, a magyarok kocsikon, fedeles jármüveken hordták magukkal nejeiket és gyermekeiket. E sátoros szekerek voltak a házak, melyekben laktak, már mint a nők, mert a férfiak Sidonius Apollinaris, görög versfaragó és Ammianus Marcellus krónikás bizonysága szerint egész életüket lóháton töltik el s ott is alusznak. E szekerekben született az egész magyar nemzet, mely e birodalmat megalapította. E szekerekben szőtték és varrták a nők férjeik ruháit, legnagyobb része leölt vadak bőréből. Mellesleg megjegyezzük e helyen, hogy Procopius görög történetiró szerint a magyarok, kik Bizancz szövetségesei voltak, a VI. század elején lobo- gós gatyát és dolmányt viseltek, ami annyira megtetszett Justinianus alattvalóinak, hogy császárostól együtt divatba hozták ez öltözék-darabokat, s még oly komoly hadvezérek, mint Belizár és Narzes is abba öltözködtek. A kun nők tehát okvetlenül szőttek és varrtak sátoros kocsijukban. Főzni nem igen tudtak, nem is volt rá szükségük. Ammianus Marcellus szerint sem tüzet, sem fűszert nem használtak ételeik készítéséhez ; vad növények gyökereivel, nyereg alatt puhitott hússal és tejjel éltek. Az Attila és Baján lakomái természetesen kivételek. Itt már levest és pecsenyéket látunk felhordani az asztalra; de ez időben a hunok féligmeddig állandóan megtelepült nép voltak, legalább az udvar európai életmódot folytatott. A hun nők gyermekeik nevelésében tevékeny részt nem vettek. Sidonius Apollinaris szerint mihelyt a fiúgyermeket anyjától elválasztották, rögtön lóra ültették, hogy gyenge tagjai korán megerősödjenek és kifejlődjenek azon gyakorlatokra, melyeket egész életén át folytatnia kellett. A leánygyermekek ott maradtak a kocsikban, megtanultak fonni, varrni s miként anyjuk, annak idején férjhez mentek és folytatták unalmas életüket. — Vége következik. —
