Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-07-11 / 8. szám
Nagykároly, 1906. julius 11. 1. évfolyam. 8. szám. Előfizetési árak t Egész évre . . 6 K — f Fél „ • ■ 3 „ - , Negyed „ . . I „ 50 „ Egy hóra . . — „ 50 „ Egyes szám ára — „ 20 „ Hirdetések kiadóhivatalban és ^ ^ V So + , mossy Miklós ur dohári^-^ '.V főtó'zsdéjében jutányosán vétetnek fel. „Nyilttér" sora 40 fillér. ALTALANOS ERDEKÜ TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagykárolyban, Wesselónyi-utcza 22. szám. Főszerkesztő: POZSONYI GÁBOR Felelős szerkesztő: RÓSENFELD ZSIGMOND. : Megjelenik minden szerdán. =—= Kéziratokat nem adunk vissza. Egyes példányok kaphatók Eigner Simon és Csókás L. könyvkereskedésében. Keresztény-szoczialista gyűlés suty- tyomban. A reakczió fekete lovagjainak szövetkezete. Terjesztik a szellemi korlátoltságot. Á törvénytisztelő ügyvéd. Hol van a rendőrség? Ki tehát a Fregoli-chameleon-politikus ? A reakczió sötét lovagjai a rendőrség kijátszásával, nagy suttyomban, mint ahogy a közép-kor jezsuitái tették: folyó hó 8-án a helybeli kath. legényegylet helyiségében k e- resztén y-s zoczialista alakuló közgyűlést tartottak, amelyen többek között megjelent egy budapesti agitátor és Nagykárolyból Dr. Nemestóthi Szabó Albert ügyvéd, aki a másfajta közgyűléseken mint függetlenségi párti honpolgár szereti magát feltüntetni, egyébiránt pedig a legtökéletesebb néppárti agitátor szintén. Nemestóthi dr. e g yé n i becsületét támadni nincs szándékunkban, ellenben politikai viselkedését egy kissé bonczkés alá vesszük, mert tartozó kötelességünknek ismerjük felvilágosítani városunk polgárságát a felől, hogy kit milyen szemmel lásson meg, kitől mit várjon s kit mikép kell tisztelni akkor, midőn politikai álarcz alatt homlokegyenest ellenkezőt cselekszik titokban, mint amilyet érez valóban. Igen, egyenesen Dr. Nemestóthi Szabó Albert nagykárolyi ügyvédről akarunk irni, mert ez a férfiú az, akit a város, mint tántorithatlan ellenzékit, f ü g g e 11 e n- s é g i t (!) ismert eddig, de aki voltaképen beigazolta ténykedéseivel, hogy oly messze áll a függetlenségi és 48-as párttól, mint Makó Jeruzsálemtől. Aki immár, mivel egy nyílt közgyűlési szereplése — amely csak a képviselő- választások alatt történt — nem járt kellő sikerrel:. most már olymódon vél városunkban a legsötétebb reakczió pártjának propagandát csinálni, hogy a rendőrség kijátszásával, s a politikát jellemző zárkózottsággal, titokban tart gyűlést, hogy elhinthesse a tiszta búza közé a konkolyt, melytől keserű lesz a kenyér. Hejh, pedig a kenyér, ha keserű, nem lesz ízletes falat, hanem undorral fordul el tőle — még az éhes is. Ilyen keserű maszlagot akar polgártársainknak beadni ugyanaz a Dr. Nemestóthi Szabó Albert, aki függetlenségi jelszók hangzatos kürtölésével óhajt magának politikai téren (!) hírnevet szerezni! Hát ez tisztán az ő dolga ! Ám tegye, ha kedvtelését ezzel kielégitettnek látja. Csakhogy nem éppen erről van szó! Hanem arról is, hogy „czipész maradj a kaptafádnál“ ! Ha N. Szabó ügyvéd ur a keresztény-szoczialista elvek buzgó és vezérlő harczósának csapott fel: szíveskedjék levonni abból a konzekvencziákat, és 1. hirdesse nyíltan programmját; 2. ne szónokoljon a függetlenségi párt gyűlésein függetlenségi szellemben: 3. legyen elő vigyázó önmagával szemben, mert könnyen úgy járhat, mint az a bizonyos meseszerü eb, amely megbánta azt, hogy — kilenczet fiadzott. Ez a „keresztény-szocziális“ gyűlés megtartása — titokban! -— nym vall puritán politikai észjárásra. És mivel tudjuk azt, hogy a keresztény szoczialisták politikai programmjának húrjait Bécsben pengetik és hogy e hangok magyar szempontból véve nagyon is disszonánsak: felkérjük ezentúl mindazokat, akik a megtévesztés „szent1 igéit meghallgatva talán czélul tűzték ki maguknak az „elvek“ követését is, hogy tév-tanukról mondjanak le, mert azokat az eszméket hirdetni egyértelmű a hazaárulással. Magyarország ez idők szerint a haladás utján áll s nem szabad tűrnünk szellemi korlátozást, amit ez az uj íészkelődő párt belénk akar, ültetni! Dr. Nemestóthi Szabó Albert n.-károlyi ügyvéd urat azonkívül jóakaratukig figyelmeztetjük, mint j ó g t a jn u 1 t:.fi férfit, hogy ezentúl szíveskedjék az esetlég rfteg bekövetkezhető kér. czuczilista-gyüjéseke^/ a rendőrségnek 24 órával előbb bejelenteni, mert a törvény ezt igy kívánja. A rendőrség pedig legyen éberebb és az effajta nyugalomzavaró, törvénytelen gyűléseket „szimatolja ki“, mert ez az ő kötelessége. És végül ugyanattól a helybeli pártvezértől kérdezzük, akinek politikai működéséről e sorokban szó van és aki politikai szinváltoztatása közben már több embert a sárga-földig lehordott : ki képviseli itt köztünk a Fregoli-chame- leon politikus szerepét: vájjon azok-e, akiket a „Szatmárvármegye“ eddig folyton ütött, vagy pedig az, aki csak legutóbb is politikai viselkedésével a fenti jelzőt méltán ki- és megérdemelte ? Egyébiránt konstatáljuk, hogy a gyűlésnek a kath. legényegylet helyiségében való meg- tarthatására Papp István alelnök adta meg az engedélyt s a fő-fő néppárti vezér: Horváth káplán „sürgős és halaszthatatlan dolgai elintézése végett“ azon a napon nem tartózkodott városunkban, vagyis modern magyarsággal mondva: „el volt utazva.“ —i Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósága folyó hó 5-én a főispán elnöklésével rendkívüli közgyűlést tartott. A gyűlésen — tekintettel a szorgos munkaidőre — csak kevesen jelentek meg, bár a tárgysorozatnak nehány pontja közfigyelmet érdemelt. Többek között igen érdekes volt például Temesvármegye átirata a nemzetiségi izgatások megfékezése tárgyában, amelynél N e- mestóthy Szabó Antal, városunk közjegyzője vehemesen kelt ki dr. Lukácsiu r A K (' Z A. Szerelem. Irta: Pozsonyi Gábor. „Szerelem ?“ fogják sokan mondani,: „unalmas tárgy, százszor, ezerszer eljátszott téma, hogy lehet erről irni, hogy lehet erről irni akarni?“ „Szerelem“, fogják mások mondani, nincs. A kör quadraturája, a test halhatatlansága és a szerelem, egy kategóriába tartoznak. „Szerelem“, fogják ismét mások mondani, „van, de minek leplezni^ a valót hiú szavakkal; nevezzük állatias ösztönnek.“ „Szerelem“, mondják végül sokan, talán legtöbben: „óh szerelem, te istenek istene, rólad annyit mondtak, annyit énekeltek és még sem eleget soha. A te magasztosságodat, a te fenségedet, a te valódat megérteni nem fogják soha! Azt ét kell élvezni, megérteni nem lehet.“ S mindnyájuknak igazuk van s nincs is. Sokszor megénekelt, létező és még sem létező állati ösztön, mely nemességében nemesit és igazán emberré teszi az embert. Annyiszor átjátszva, mégis uj maradt, különösen annak, ki azt először (s igazán utoljára ?) élvezi. De különösen azoknak van igazuk, kik az ábrándos kék vagy tüzes fekete szemekből, a bóditó illatú hajfürtöktől, a gazella-termet és biborajkak stb-től eltekintve, azt mondják, hogy a szerelem állatias ösztön. Szerelem csak egy van — érzéki. Amely szerelem nem érzéki, az lehet bármily magasztos, eszményi, nem igaz szerelem. Csakis az, mely érzéki kielégítést czéloz, az képes igazán hevíteni, az képes bolonddá és okossá tenni, a vágyak tárgyának elérhetését teendő lehetővé. S a szerelem osztja is az érzékiségek sorsát mindenben. Hogy kielégíthessük, veszélyekkel küzdünk; leküzdi az ember az előbb leküzdhetetlennek tartott akadályt, mert űzi, hajtja belsejében az olthatatlan szomjúság, mely más által le nem csillapítható. Ugyanazon jelenség, mint mikor a turista a legnagyobb veszélyek közt a legmagasabb hegyet mászsza meg, hogy a kilátásban gyönyörködhessék s hiába játszatod el neki a legremekebb zenekar által Beethoven legmagasztosabb szimfóniáját, az őt ki nem elégítheti és nem kárpótolhatja egy Gross-Glockner, egy Mont- Blancról való kilátásért és azoknak útjába gördülő akadályok legyőzésének élvezetéért. Űzi őt, hajtja a vágy az után, más érzékét hiába akarod lekötni a szerelemnél. Azzal, akit egy rózsa illata vonz, kit az ábrázoló művészetek tettek rabjukká, más érzéki kielégítéssel el nem feledtethetni a rózsa illatát, a képet vagy szobrot. De ha a vágy ki van elégítve egyszer, kétszer (kinek minő a természete), akkor megunja. Bármily műbarát, bármily virágkedvelő, ha naponta egész életén át, vagy csak hosszabb időn keresztül egész napokon egy képet szemlélne, egy virágillatot szivna, meg is unná azt. Akár csak a szerelemben. Ha ki van elégítve a vágy, ha eléretett a czél, akkor a tárgyát megunjuk. Aki örök szerelemben hisz ép elméjű embernél: az csalódik. És a szerelem is, ha ki van elégítve, elveszti bűvös erejét. Ha a czél eléretett, az, mi azelőtt minden törekvés, minden kívánság, óhaj, vágy volt, elveszti értékét, köznapivá, majd unottá lesz és másnak elérésében kell ismét keresni az érzékiség kielégítését, másban uj ingert, uj vágyódást. Ha eleget szagoltunk egy rózsát, mást kell szagolnunk, mert megbénulhat és elveszti érzékenységét szagló idegünk ; ha eleget néztünk egy bármily szép képet, szobrot, vidéket, mást keresünk fel; ha eleget ivott a legfinomabb borból, máshoz nyúl a legpasszionátusabb ivó. Miért ? mert elég volt. S a tapasztalás bizonyltja, hogy ez eléggé hamar áll be. Mig valami uj, élvezzük teljes erőnkből, ki akarjuk az öröm, az élvezet poharát fenékig üríteni, hisz ott van elrejtve az a megmagyarázhatatlan előérzés, hogy gyorsan vége lesz az örömnek. Az emberi természetben meg van az álhatatlanság. S ha kiürítettük, rendesen elvetjük a poharat is, összetörjük jó kedvünkben : más ne élvezhessen, amiből mi élveztünk!’ Ez is emberi! Irigység, haszonlesés, a „szeresd magadat, nem felebarátodat“ elve teszi az embert. A „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat“ elvét csak isteni szellem sugallhatta, fejezhette ki és követelte, ember csak hangoztatja és az ellenkezőt követi. Nincs tehát szerelem nemes értelemben ? Van, s az érzéki is az, ha nem áll egyedül és az érzéki szenvedélyen ész uralkodik. Nemtelen érzés-e, ha egy kép tetszik, nemtelen-e, ha egy rózsa illata elbájol ? így a szerelem is bár érzéki, lehet nemes. Az eszköz, melylyel az érzékiséget kielégítjük, legyen nemes, okos; az észnek engedjünk parancsszót felettünk, akkor nemes minden érzéki élvezet és nemesitő. Ha egy kép látását, ha egy virág illatát, egyúttal nemtelen eszközökkel tesszük magunk részére elérhetővé, maga a kielégítés erkölcsileg nemtelen, erkölcstelenné lesz. Ha a szerelem kielégítését erkölcstelen utón tesszük lehetővé, maga a szerelem is nemtelen. Viszont mi sincs nemesitöbb hatással a szerelemnél, midőn érzéki vágy ösztönöz, de érdemes, méltó tárgy iránt, melynek méltóságát nem a szenvedély, de az ész állapította meg. Az ilyen szenvedély felmagasztal tárgyának magasztosságáig, nemesit és javít. De itt ész és szenvedély kell, hogv párhuzamosan haladjanak; ha a szenvedély kerül felül, vége az eszközök választásának, vége az ész-adta nemességnek.
