Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-06-13 / 4. szám
NAGYKÁROLY — A „Szatmárvármegye“ czimü nyomtatvány vezérlő-bizottsága, bennünket legutóbbi számában sértő kifejezésekkel illetett. E támadásokra nem akarván e helyen reflektálni, saját reputáczióm megvédése szempontjából csupán annyit jegyzek meg, hogy ellenük ügy- védem által a sajtópert megindítottam. Nagykároly, 1906. junius 12. Pozsonyi Gábor, a „Nagykároly“ főszerkesztője. Személyes kérdésben. A politikai stréberek közkereseti társasága megszólalt. A modor, melyben ez történt: tökéletesen jellemzi őket. Egyéni becsületüket a legtávolabbról sem érintő, csupán közéleti szereplésükre vonatkozó közleményeinket nem állván módúkban megczáfolni, azok igazságainak súlya alatt tehetetlenül vergődnek és a gyávák általános szokásaként henczegve verik a mellüket, hogy fölöttünk állanak és a tőlünk eredő közleményekre reflektálni nem tartják magukhoz méltónak. Azonban azt magukhoz méltónak tartották, hogy becsületünkbe sáros lábbal belegázoltak és szennyes rágalmat szórtak reánk. Nem ütközöm meg rajta. Nem adhatnak mást, csak ami lényegük. Eszembe jut egy talmudi mondás: öklelési vágya mellett milyen szerencse, hogy a sertésnek nincsenek szarvai! Csalódnak ezek e nép félrevezetése czéljából nemzetiszinü zászlót lobogtató, néppárti alakok, ha azt hiszik, hogy durva lelkületűkről és gondolkozásuk alacsony színvonaláról tanúskodó förmedvényükkel becsületemben kárt okoztak. Sőt éppen ellenkezőleg! Önmagukat taszították azzal mélyebre abba a fertőbe, amelyben eddig is derékig lubiczkoltak. Mert miről ismertek önmagukra ? Hiszen azon közleményeinkben, melyekben a „Szatmárvármegye“, ez. nyomtatvány meg volt említve : sehol sincs szó azon önző gseftelésről, melyet ez a „magasan álló“ (?) kompánia a hazafiság nevében folytat. Nem mondottuk, hogy a városunk közéletében szereplő és a közjó érdekében végzett munkáért dús érdemeket szerzett polgártársaink többségét azért üldözik állandóan, hogy ezeket mindenünnen kimarva, a befolyást mindenhol kizárólag maguknak biztosítsák. Nem mondottuk, hogy ezen tülekedésük azért történik, hogy esetleges sápokhoz és provizókhoz juthassanak. Miről ismertek hát közleményeinkben magukra ? Nem gondolják ezen alakok, hogy akkor midőn minket bántottak meg minden igaz ok nélkül: maguk alatt vágták cl a már amúgy is korhadozó fát ? Kétségbeesett exisztentiának neveznek. Más ok ezen czim adományozására nem lehet, mint az, hogy nincs vagyonom. Hát vagyonom sajnos nincs. De azért önérzetesen mondom, hogy mindenkor a saját erőmből, becsületes módon tartottam fenn magam. Nem úgy, mint a förmedvényt aláíró kenguru-ivadékok, a Herbertek, akik részint az atyáik pénzéből, részint a piarista-rend kegyelméből uraskodnak. Kétségbeesett vagyok az igaz, de csak azért, hogy Nagykárolyban ilyen ujságiró-kollegáim vannak, kik nem átalkodnak mindenkor mindenkinek a képére mászni, de ha róluk Írnak nekik nem tetsző dolgokat: képtelenek magukat tisztességes újságírói tollal tárgyilagosan megvédeni, hanem e helyett még kocsisokhoz sem illő goromba sértésekkel válaszolnak. Azon rágalmuk, hogy lapunkat revolverezési szándékból indítottuk meg: vakmerő és mindamellett együgyü, mert azt beigazolni nem tudják és nem is próbálták. A legutóbbi nemzeti küzdelemben a „hazafiak vezérei“ czimet és jelleget bitorolták ezek az alakok ; — Lépjetek elő zsarnokaim, rémeim! — szólt most az ifjú költő, parancsolólag emelve fel karját, — hadd nézzek a szemetek közé, hadd ismerjelek meg egytől-egyig! Talpig feketében, sötét gyászban lépett most elő egy másik nő-alak. Az arcza márványfehérségével élénk ellentétben állott hajának és szemének sötétsége. De amint a költő e szemekbe nézett, tehetetlenül hanyatlottak le karjai. — Te csodás lény, — szólt tompán és fájdalmasan — a nézésed a szivemig hat s könyet csal a szemembe, mely sírni nem szokott. Szólj, mi a neved? A nevem : Fájdalom, — felelt a nő — s árnyként suhant tova, hogy helyet adjon az utána jövőknek. Két rém-alak jött most, kiknek láttára szédülés fogta el a költőt. Reszketve fogódzott íróasztalába. — Óh szóljatok, kik vagytok, hogy a halál hideg leheletét érzem közeledésiekre ? — A nevem : Kétségbeesés és ez itt az Éh- halál — szólt társára mutatva s könyörtelenül közeledett a költő felé. — Távozzatok! Óh könyörüljetek és távozzatok. Ti a halál birodalmát tárjátok elém, nekem pedig még oly korán volna meghalnom ! Sokat, sokat szeretnék még imi! Miért ? hogy az embereket megjavítsam, megnemesitsem, megtanítsam a szépért lelkesülni! S ha ezt csak részben elérhetném, boldog lennék! Még fiatal vagyok, a szivem hevesen lüktet, az agyamban nagy és szép eszmék forronganak, mint érczkohóban az anyag s azokat arany módjára szórnám a népek milliói közé, hogy jobbá tegyem őket! Hát nincs kö- nyörület bennetek ? Hát nincs irgalom számomra ? No I jó. Lépjünk hát harezra egymással, meglátjuk, kié i ■lesz a győzelem ? I kevés tudással és sok szerencsével. Annak idején úgy tüntették fel, hogy lapjukat a „Szatmárvármegyét“ kizárólag arra a czélra alapították, hogy a nemzeti ellenállásnak városunkban egy politikai orgánuma is legyen. Kitűnt azonban, hogy a közönség becsapódott, mert az a lap semmi más, mint egy politikai vegyeskereskedéssel foglalkozó közkereseti társaság reklám-közlönye. Alig győzélmeskedett a nemzet akarata és amikor csalódottan látták, hogy Gróf Károlyi István megtartja városunk mandátumát, még a béke mézesheteiben uj formában jelennek meg a „Szatmárvármegye“ és szerkesztői. Oly fordulattal, melyet lap és politikus még Magyarszágon soha meg nem tett: néppárti csuhában. A felekezeti békét akarták szétdulni, hogy az igy támadható zavarosban ha nem is azonnal, de később néppárti mandátumot, mi egymást halászhassanak maguknak. A többek között ennek a leleplezése czéljából is szükség volt lapunkat megindítani. Hogy lesz-e elég előfizetőnk és lapunk fenma- radhat-e, azt még most nem tudjuk, de ha igen, ígérjük a „Szatmárvármegyé“-nek, hogy mindenütt szembe fog találni bennünket magával. Ez esetben hisszük, hogy a Világosság győzni fog a Sötétség felett. Végül joggal kérdezhetem, hogy kicsodák és micsodák ezek az emberek, hogy fölöttem állóknak hirdetik magukat ? Miért ? Mégis elismerem, hogy fölöttem állanak, de — szemétdombon, amelyről hülyén kukorékoló kakasok módjára néznek le a dolgozó emberiségre. Erről önmaguk szolgáltattak bizonyítékot förmedvényük megszerkesztésével. Hogy engem számbavehetetlennek tartanak, az nem érdekel. Mindenki azt tartja számbavehetőnek akit akar. Minthogy a párbajnak, mint teljesen idejét múlta, ósdi és barbár szokásnak elvi ellensége vagyok, a förmedvényt aláíró alakok ellen a „kétségbeesett exisztentia“ kifejezés miatt becsületsértésért, a „revolverezési szándék“ kifejezése miatt pedig rágalmazás vétségéért sajtópert fogok indítani. Jlósenféld Zsigmond. A „Központi“ étterméből. Lőwy: Pinczér! hozzon egy rostélyost! P i n c z é r : Hagymával parancsolja, kérem ? Lőwy: Nü nán ! tulipánnal! Vármegyei közigazgatási bizottsági ülés. Folyó hó 8-ikán pénteken délelőtt lö órakor tartotta Szatmárvármegye közigazgatási bizottsága junius havi rendes ülését Falussy Árpád dr. főispán elnöklete alatt. Jelenvoltak: Ilosvay Aladár alispán, Péchy István dr. főjegyző, Luby Géza, N. Szabó Antal, Jékey Zsigmond, Böszörményi Sándor választott bizottsági tagok, Luby Béla közigazgatási előadó és a többi előadók. Dr. Falussy Árpád főispán az ülést a megjelentek üdvözlése után megnyitja és bejelenti, hogy a közigazgatási bizottság tagjai közül Kende Zsigmond, Nagy Béla és Szuhányi Ödön bizottsági tagok távol- maradásukat kimentették, egyben kéri a tagokat, hogy esetleges akadályoztatásukat a jövőben minden esetben levélben bejelenteni szíveskedjenek. Alispáni jelentés. Ezután Ilosvay Aladár terjesztette be terjedelmes jelentését, melyet a bizottság megjegyzés nélkül tudomásul vett. A jelentés szerint a személy és vagyonbiztonság a lefolyt május hóban általában kedvezőnek volt mondható, úgy hogy különösebb intézkedés megtételére nem volt szükség. A jelentés további része a lefolyt megyei eseményeket — tisztviselő választások, közA „Kétségbeesés“ és az „Éh-halál“ egy lépést közeledtek a költő felé. — Óh! — kiáltott fel ez fájdalmasan, — ti vagytok a hatalmasabbak s a ti kezetek közt kell elvesznem, nyomorultabbul, mint egy állat, mert annak van egy védője: az Isten, de tőlem Ő is elfordult. Ki jő hát segítségemre ? Va^y igy kell elvesznem ?. . — Az Isten nem hagyott el, hanem te hagytad el Őt — csendült meg most egy hang a szobában, mely mintha tavaszt hozott volna magával, úgy hatott a költőre. Engem küldött melléd, hogy segítségedre legyek a küzdelemben, s ahol a nyomor, a fájdalom, a kétségbeesés és az éhhalál tanyát ütött: ott én mindjárt megjelenek, hogy buzdítsam a csüggedő szivet s erőt öntsek az ellankadt tagokba. — Oh jer, keblemre, te Ég küldötte! — szólt a költő, kitárva karjait a tüneményes nő felé. Jer, önts szivembe és lelkembe erőt, hogy ne lankadjam el a küzdelemben! De mondd: ki vagy te, hogy megjelenésedre megtisztult a szobám a rém-alakoktól ? Ki vagy te, hogy nézésedre melegség száll a szivembe s hangoddal tavaszt varázsoltál a télbe s tetterőt öntöttél elzsibbadt tagjaimba ? — A nevem: R e m é n y — szólt egyszerűen a leány — s a sírig veled maradok!... * * * A költő felébredt. Nehéz volt a szive és kábult volt a feje. Fázott. A szobában hideg volt. Szédülést érzett. Éhes ... — Az álom: való — szólt — s a való álomnak tűnik fel néha, akár nagyon szép, akár kétségbeejtő. De itt van, itt van a szivemben a Remény, amely nem enged kétségbeesni! i igazgatási gyakornoki kinevezések, sorozási határidő kitűzése — tartalmazza, melyekről már esetről-esetre megemlékeztünk. A törvényhatósági állatorvos jelentése szerint az állategészségügy kedvezőtlen, mert több helyen a sertésvész terjedése mutatkozik. Az árvaügyi felebbviteli bizottság tagjai közül Domahidy Sándor, Nagy Béla, és Sántha Kálmán bizottsági tagok még nem jelenvén, az ülés megtartható nem volt és igy az ügydarabok nem voltak elintéz- hetők. Főispán indítványára a bizottság elhatározta, hogy az elmaradottakat jegyzőkönyvi kivonaton felkéri, hogy a jövőben a bizottsági üléseken pontosan megjelenni szíveskedjenek. Ügyészi jelentés. Ezután Balsay Lajos a szatmári törvényszék ügyésze terjesztette be május havi rendes jelentését, melyből a következőket közöljük: Az egész hó folyamán letartóztatva volt összesen 94 férfi,, 34 nő. Szabadult 84 férfi, 25 nő. A hó utolsó napján letartóztatva maradt 12 férfi, 6 nő. A foglyok sokszorosító gépen és házi munkával foglalkoztak. A jelentés elfogadtatott. Az államépítészeti hivatal. Kacsó Károly a hivatal főnöke jelentése szerint a törvényhatóság területén levő állami közutak, úgyszintén a törvényhatósági közutak megfelelő jó karban voltak. Említésre méltó a jelentésből, hogy a duna- földvár—mármaros-szigeti állami közút Mezőpetri— Nagykároly között eső szakaszán a hengerezési munkálat, valamint a Nagybánya'—mármaros—szigeti állami közút egyrészének házilagos építése — a kereskedelemügyi miniszter 50,000 kor. hitelt folyósítván, — megkezdetett. A számvevőségi kimutatás szerint április hó végével befolyt 19,418 kor. 96 fillér útadó, hátralék 163,423 kor. 82 fillér útadó és 625 kor. 40 fillér köz- munkaváltság. A hivatalhoz beérkezett május hó végéig 1685 ügydarab. Ebből elintézést nyert 1617. A jelentés elfogadtatott. Közegészségügy. Dr. Serly Gusztáv tiszti főorvos jelentése szerint a lefolyt május hóban a közegészségügyi viszonyok, viszonyítva az előző hóhoz, általában kedvezők voltak. Uralkodó kór volt a légző szervek heveny hurutja és lobja. A heveny fertőző kórok közül a kanyaró észlel- tetett legsűrűbben. Legfontosabb hiányok: tanult bábák hiánya a szinyérváraljai járásban; csatornázás hiánya Felső- Bányán ; egy járási kórház hiánya a nagybányai járásban ; a nagykárolyi járás összes községeiben fúrt kutak létesítése, valamint a rossz iskolák újjáépítése; sok zsuffolt iskola a mátészalkai járásban. A jelentés elfogadtatott. Pénzügyigazgatói jelentés. Barthos Zsigmond m. kir. helyettes pénzügyigazgató a lefolyt hó adóbevételeire, adóhátrálékára és ezek behajtására vonatkozólag teszi meg jelentését és javaslatait, melyek elfogadtattak. Ezután elnöklő főispán az ülést bezárta. Kukorieza nóták Mint egy bócher úgy kinézek, De kuruez a lelkem ; A megyeház ablakait Hösileg bevertem! Divat-király vagyok helyben, Viseletem: gérokk. Szamomra a közéletben Nőnek a babérok. ‘Jakabot ha megtiszteltem Nem mondta hogy : mergi Az én nevem, az én nevem : Kukorieza, Kukorieza ........./ * Ne m árultam egy gyékényen Én a rongy kormánynyal. .. Tagadom a rokonságot Tót atyámfiával. Hatvanhetes elveimet Csöndben eltemettem ; Pápaszemes komoly férfi: Ex-lex jogász lettem. Kliens, akit papám szerzett, Ha már itt vagy : ne fuss ! Az én nevem, az én nevem : Kukorieza, Kukorieza .. .! IRODALOM, MŰVÉSZET. — Uj munkatársunk. Varsányi Gyula, akadémiai díjjal több ízben koszoruzott fővárosi költő és színműíró a mai naptól kezdve lapunk szépirodalmi munkatársai sorába lépett. Mai számunk tárczarovatá- ban két érzésteljes versét közöljük, ajánlva azokat olvasóink figyelmébe. — Könyvismertetés. „Kisebb borgazdaság“. E czimmel zsarolyáni Márton Sándor m. kir. erdőmester tanulságos brosürt adott ki s bocsát 1 koronáért közhasználatra. A füzet borgazdasági teendőkkel foglalkozik, útmutatást nyújt a szüretelés, borfejlesztés', seprőrőli lefejtés, borérlelés, borgyógyitás stb. felől. Jó lélekkel ajánlhatjuk a müvet a közönség figyelmébe, Kapható szerzőnél Nagy-károlyban.
