Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-06-06 / 3. szám
NAGYKÁROLY. Az „Ecsedi-láp“ társulat közgyűlése. Az Ecsedi-láp lecsapoló társulat folyó hó 2-án Gróf Károlyi Gyula elnöklete alatt a vármegye- háza kistermében közgyűlést tartott, melyről a következő értesítést adjuk: A gyűlés a szép számmal egybegyűltek elnöki üdvözlésével vette kezdetét. Jelentette ezután elnök, hogy az 1904. május 10-iki közgyűlés határozata értelmében a társulat volt elnökének, Gróf Károlyi Tibor v. b. t. t.-nak arczképét megfesttette s a képnek leleplezése fogja a gyűlés tárgysorozatának első pontját képezni. D o m a h i d y Sándor alelnök emelkedett most szólásra, aki lelkes beszéd kíséretében leplezte le az életnagysága kitünően sikerült arczképét. A mindvégig élénk figyelemmel hallgatott beszédből idézzük a következőket: Akiket a társadalom bizalma bizonyos állások betöltésével megtisztel, el kell annak vállalnia az azzal járó kötelességeket is. Örömmel teljesiti szóló is kötelességét, majd kifejezést ad a megboldogulthoz tartozó érzelmeinek. Majd Gróf Károlyi Tibor jellemzésére tér át, ismertetve az ő politikai és társadalmi munkálkodását. Nevével a nyilvánosság terén először a 60-as évek abszolút kormánya idejében találkozunk. Akkor a nemeslelkü gróf hallgatója volt a budapesti tudomány- egyetem jogi fakultásának, aki többed magával belátva a sötét korszak átkos működését hazánkban, az elégedetlen ifjúság élére állott s mindenütt ott volt, ahol a haza megmentése került szóba. Ez időtől fogva ott látjuk Gróf Károlyi Tibort mindenütt az alkotás, a béke és nemzeti művelődés mezején. 1866-ban mint Klapka tábornok szárnysegéde részt vett az olaszországi hadjáratban. Innen Párisba ment s midőn visszatért hazánkba, 1876-ban képviselői mandátumot vállalt. Majd elvállalta a Képzőművészeti társulat elnöki állását, az Adriai tengerhajózási társaság elnökségét, amely téreken lankadatlanul fáradozott úgy a magyar művészet felvirágoztatásán, mint a magyar külkereskedelem megteremtésén. Munkálkodásainak elismeréséül 1894-ben őfelsége valóságos belső titkos tanácsosává nevezte ki, 1898-ban pedig a főrendiház elnökéül választotta. Az irodalom terén is sikereket ért el, franczia és angol tudományos művek átültetésével, azonkívül öt kötetben kiadta a Gróf Károlyi család levéltárát. Tagja volt a Kisfaludy-társaság könykiadó- vállalatának, nem feledkezve meg közben folyton támogatni a magyar szépmüvészetet. 1895. év julius havában midőn a ecsedi-láp lecsa- polása megkezdődött, mint a társulat elnöke, 5 tette meg az első ásónyomást s 1898. márczius 20-ikán fejeztetett be a nagy munka, szintén az ő jelenlétében. Azonban a sokoldalú tevékenység végre is megtámadta egészségét s 1904. április 5-én megtért őseihez. A társulat kifejezést adandó iránta érzett hálájának, elhatározta volt, hogy kiváló elnökének emlékezetére arczképét megfesteti. Ez be is következett s hogy a művész kifogástalan munkát teljesített, mindenki meggyőződhetik róla. (Megtörténik az arczkép leleplezése:) Végül szónok elhunyt elnökük puritán jelleméről és családi életéről emlékezett meg, mire beszédét lelkes éljenzés és taps kíséretében bevégezte. Domahidy István az uj elnököt, Gróf Károlyi Gyulát üdvözli, már csak azért is, mivel főispáni teendői közben is szakított magának időt a köztünk való megjelenésre. (Taps.) Pekanovics Imre indítványozta, hogy az alelnöki beszéd egész terjedelmében jegyzőkönyvileg örökittessék meg, továbbá, hogy valamelyik elsőbb- rangú ártéri műtárgyat Gróf Károlyi Tibor nevéről nevezzenek el. Mindkét indítvány egyhangú lelkesedéssel elfogadtatott. Gróf Károlyi Gyula elnök köszönetét fejezi ki Domahidy Istvánnak szives üdvözletéért s biztosítja elégedésteljes. Ha a mézesheteknek hamar végük van, annak a férjem-uram az oka, aki mohón felfalta a mézet s csak az ábrándos érzelgést hagyta meg. Ha azonban mind a ketten, bármi lett is az „érzelmekből“, az élet virágaiból nem szűnnek meg mézet hordani a családi kasba, akkor fellegtelen marad egük. Ha valaki a vendéglőben, avagy a kaszinóban virrad meg, ahol megkoppasztott embereket látnak az álmos szemek: annak a férjnek éppen annyi hiányzik az eszéből, mint amennyi a nőnek a szelídségéből. És nem tudom azokat a szegény férfiakat sajnálni, kik nagyon sokat szenvednek nejeiktől; mert aki nejét tiszteli, az viszont-tiszteletre számíthat. Az ó-testamentom azt mondja egy helyen: „nem férfi az, akinek neje nincs.“ Hogy mennyiben van igaza az ó-testamentomnak s mennyiben nincs, a fölött most nem vitázunk. Tény az, hogy nem jó a férfiúnak egyedül lenni s hogy elvégre is minden férfi olyan nőt kap, amilyet megérdemel s olyan hitvestársa lesz, amilyet nevel magának. Mindazonáltal óvjon meg az Isten mindenkit oly nőtől, aki : angyal az utczán, szent a templomban s ördög a házban, mert: „Akit angyal, édes szóval, Forró csókkal, vig mosolylyal Fogad háza küszöbén: Az az élet terhét, gondját — A kedvét bármikép rontják — Meg nem látja ősz fején. Ámde kinek zsörtölődő, Sötét vérü, mogorva nő Zord átka ül a fején: Annak méreg az itala S a boldogság jó angyala Nem lép át a küszöbén.“ a közgyűlést, hogy újabb elfoglaltsága sem fogja őt gátolni, hogy továbbra is ne munkálkodjék a társulat érdekében s fáradozásaihoz további bizalmat kér. A lelkes éljenzéssel kisért beszéd után a tárgy- sorozatra került a sor. Igazgató-főmérnök jelentése a munkálatokról, a pénzügyi helyzetről s a társulat egvébb ügyeiről, felolvasottnak tekintetve, tudomásul vétetett. A földművelési miniszteri leirat, mely szerint az 1906. évi költségvetés jóváhagyást nyert, tudomásul szolgált. A pénzügyminiszter leirata, melylyel a társulatot illető fentartási költségek leszámoltatván, az évi egész adóviszatéritési összeg megállapittatik s ennek folyósítása folytán a társulat visszafizeti 350,000 koronás kölcsönét a hitelező pénzintézetnek: örömmel vétetett tudomásul. Földmivelésügyi m. kir. miniszter leirata, melylyel a társulat a közérdekű vizrendező társulatok sorába felvétetett, tudomásul szolgált. Jelentés a csengeti ártéri hid ügyéről czimü pontnál Nagy László néhai alispánunk, nyugalmazott királyi biztos személyére nézve is történt némi visszaemlékezés, amennyiben konstatálva lett, hogy a volt alispán a hid-építés felől bokros teendői közben teljesen megfeledkezett. A Szamos és Kraszna folyók hajózhatóvá tételére nézve jelentetett, hogy az előtanulmányok készen vannak s közelebb be fognak nyujtatni a kormánynak. Ötödéves korpótlék kiterjesztése az írnokokra, alap-nyugdij és illetmény-szabályzat módosítása elfogadtatott, úgyszintén a Il-od rendű belvízcsatornákon kivánt módosítások és pótlások is. Elnök végül meköszönve a tagok érdeklődését, az ülést bezárta. Kukorieza-nóták A puritán közerkölcsnek Vagyok buzgó őre. Nagy-Károly a sárban fetreng, Kirántom belőle ! Birálgatok költőt, színészt, Bár ehez nem értek. Kineveztek „tekintély“-nek A „mucsai“ népek. Dicsőséget árasztok a Piarista-rendre. Az én nevem, az én nevem: Kukoricza, Kukoricza ......./ * Fők ortese voltam nem rég Károlyi Gyurkának, Változtatom elveimet, Mint fehér-ruhámat. Nem magyar, hát mit se adok, A „consequens“ szóra. Hogy olcsón megtanulhassam Gondoskodtam róla. Szilaj ellenzéki lettem, Zsíros konezra leső. Az én nevem, az én nevem: Kukoricza, Kukoricza......./ * Putto nba hozták ősömet Szép Magyarországba, Nudli volt az eledele, Papucs a csizmája (!) De én úri ember vagyok, Tudom mi a komfort. Szeretem a turós-csuszát És a jó sillerbort. Nálamnál most dicsőbb magyart E honban nem lelek: Az én nevem, az én nevem Kukoricza, Kukoricza . . . ! IRODALOM, MŰVÉSZÉT. — Az „úri banda“ hangversenye. Nem mindennapi műélvezetben volt része f. hó 3-án városunk azon szép számú, intelligens közönségének, akik részt vettek a csak nemrég alakult „úri bandádnak a vármegye- háza dísztermében rendezett bemutatkozó hangversenyén. Várakozásteljes kíváncsisággal voltunk mindannyian e derék műkedvelőtestület első 'debut-je iránt s hogy kritikánkat azonnal nyilvánítsuk, jó lélekkel jelezhetjük, hogy az „úri banda“ kétségtelen bizonyítékát szolgáltatta életrevalóságának, műélvezetet nyújtva művészi, precziz játékukkal, kiváló zenei Ízlésükkel és interpretálásukkal. S hogy mind ez igy volt, nem kis rész illeti meg a dicséretből Obholczer Gyula szám- tanácsos urat, a műkedvelők zenekarának megteremtőjét, aki a dilettáns művészekkel derekas munkát végezhetett addig, amig a nyilvánosság terén is bemutathatták, hogy játszani nemcsak szeretnek, hanem t u d- nak is. Az ilyen társulat, mely mint már említettük előbbi számunkban, nem kisebb czélt tűzött maga elé, minthogy egy városi zenedének veti meg alapját: méltán megérdemli a legmesszebb menő erkölcsi és anyagi támogatást is. Sajnosán kellett azonban konstatálnunk, hogy a szereplő műkedvelők között gyöngél- kedése miatt nem gyönyörködhettünk özv. T icsé n szky Lajosné úrasszony énekében, ellenben az elismerés babérkoszorúját helyezzük Andrássy Jenőné urasz- szony elé, aki iskolázott, minden rétegeiben tisztán és kedvesen csengő hangjával művészi sikereinek számát újból szaporította egygyel. Dr. Pirchler Ernő urban pedig egy pályát tévesztett színművészt ismertünk meg, aki bármely világváros kényes Ízlésű és nagyigényü közönsége előtt is méltóan állaná meg a helyet. A hangverseny lefolyásáról részletes tudósításunk a következő : A műsor a „János vitéz“ nyitányával vette kezdetét, melyben az egész zenekar részt vett. Játékuk tiszta, egybevágó volt. Utána dr. Pirchler Ernő Rud- nyánszkynak A gyáva ez. monológját adta elő, kiváló szinművészi talentummal, mit egy quartett követett (Mozart op. 1178, andante és menüett), s a közönség tüntető lelkesedéssel tapsolta meg az előadó művészeket. Andrássy Jenóné úrasszony és Demidor Ignácz Kuckennek „Hazatérés“ ez. ének duettje rendkívüli hatást ért el, úgy, hogy meg is kellett toldani a számot Andrássy Jenőné úrasszonynak, aki általános tetszés kíséretében a Troubadur madárdalát énekelte el. Hansz Romance-át az uri-bandából alakult quintett játszotta el igen szépen s végül a teljes zenekar operaegyveleggel fejezte be az érdekes műsort. A karmesteri szerepet, valamint a zongora-kíséretet Huber Miksa töltötte be, ismét tanujelét szolgáltatva kiváló zenei tudásának. Hangverseny után Fátyol Józsi zenekara húzta a talp alá valót s a táncz a reggeli órákig tartott. Ezer év. — A helybeli kereskedő tanoncziskola növendékei múlt hó 27-én évzáró ünnepélyt rendeztek. A program keretében Dr. Lucz igazgató a magyar nemzetnek a honfoglalás előtti időktől napjainkig terjedő küzdelmeit olvasta fel, a legjelentéktelenebb mozzanatokra is kiterjedő alapos részletességgel. A hallgatóság között, egymás szomszédságában ülve, ott voltak Kerekes Bertalan és Spitz Mór polgártársaink is. Midőn Dr. Lucz Ignácz az 1867-iki évi események előadásához ért, Kerekes Bertalan megnézte zsebóráját és azon indokolással, hogy dél van és levese ki fog hülni, kezet nyújtott Spitznek és távozni készült. Spitz Mór azonban tartóztatta, mondván: Maradjon kérem. Ha már 990 esztendő sanyaruságait végig szenvedte ön : a még hátralévő rongyos 40 esztendőt is majd csak kibírja valahogy. Egy „Hír“, ami a „Szatmárvármegye“ legutóbbi számából kimaradt: „Változás szerkesztőségünkben. Manga Béla vármegyei aljegyző, lapunk főmunkatársa, szerkesztősegünk kötelékéből folyó évi május hó 31-én kilépett. Kilépésének két oka van. Az egyik az, hogy Ilosvay Aladárnak alispánná történt megválasztása folytán megüresedett vármegyei főjegyzői állásra tudvalevőleg M a n g u is pályázott. Rossz néven vette tehát — és méltán, — hogy szerkesztőségünk és lapvezérlő-bizottságunk tagjai — Dr. Vetzák Ede ügyvéd kivételével — a főjegyző választáson nem ő rá, hanem Péchy Istvánra szavaztak. De ez még csak hagyján volna. Legjobban az fáj neki, hogy mi, úgy a vármegyei közgyűlésen, mint azt megelőzőleg, titokban ellene korteskedtünk is. rr Őszintén megvalljuk, hogy Mang u-val szemben tanúsított ezen eljárásunk, — tekintettel a köztünk fennálló viszonyra és azon körülményre, hogy az abszolutizmus ideje alatt elfoglalt hazafias magatartása miatt fáklyásmenetet is rendeztünk a tiszteletére — nem valami elegáns : de azért még se értjük Mangu apprehenzióját. Nem elég, hogy egyszerű, még csak nem is gazdag polgári család gyermeke léttére Szatmár- vármegye aljegyzője lett? A főjegyzői székbe való vágyakozása stréberkedés! Ha azonban mindenáron főjegyző akart lenni, miért nem született dzsentrinek? Ha ezt a legelemibb kötelességét is elmulasztotta: az teljesen az ő hibája. Kilépésének másik oka azon meggyőződése, hogy lapunk, nemzetiszinü álarezban ugyan, a legsötétebb reakezió szolgálatában áll, mely működésűnkhöz, liberális gondolkodásánál fogva segédkezet nyújtani nem akar. Furcsa, hiszen erre régebben is rájöhetett volna“. A „Központi“ kávéházból. Kohn: Tudod, hogy Sternberg Sándor szónoki-tanfolyamot nyitott? Schvartz: Igazán ? És van-e már sok hallgatója ? Kohn: Szamár vagy! A szónoki-tanfolyamon szónokolni kell, nem pedig hallgatni. Egyébként már eddig beiratkozott nála a „Szat- márvármegye“ egész szerkesztősége.
