Nagykároly és Vidéke, 1919 (36. évfolyam, 2-14. szám)
1919-02-26 / 9. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE A színháznak mozgó-színház céljára való bérbeadása tárgyában elhatározta, hogy sem a jelenlegi bérlő 8000 koronás, sem a Nemónyi László 20,000 koronás ajánlatát nem fogadja el, hanem pályázatot hirdet a bérletre és ennek feltételeit megállapította. *s> > A. városi villamostelep részére nyersolaj beszerzésével és elhozatalával megbízott tisztviselők úti- és költségszámláját nem bírálta el, hanem azokat egyszerűen visszautasította a tanácshoz, felhatalmazva azt egyszer s mindenkorra, hogy az ily természe|ü költségeket és kiadásokat utalványozza. A Schuszter János-féle főgimnáziumi ösztöndíj alapítványi oklevél módosítását elhatározta oly irányban, hogy az eddigi 2 ösztöndij- alapitványi helyből ötöt alkot s hogy ezután az ösztöndíjat elnyert tanuló azt az egyetemi tanulmányok ideje alatt is megtartja s ez idő alatt kétszer annyit kap, mint amennyit a főgimnáziumban kapott. A „Közalkalmazottak Nagykárolyi Egyesületéinek azon határozatát, hogy a hivatalokban a vasár- és ünnepnapi munkaszünetet f. hó 16-tól életbeléptette mig a kormány nem intézkedik, tudomásul nem vette, a felett napirendre tért, mert a fennálló városi szabályrendeletet vagy szabályszerűen módosítani kuli, vagy pedig be kell várni az ezen kérdés szabályozására jogosított miniszter intézkedését. A Verbőczy-utcai 32. népsorszámu ház bérbeadása tárgyában megkötött szerződést jóváhagyta azon változtatással, hogy a bérösz- szeget a város nem emeli. Somossy Miklós abbeli kérelmére, hogy a város a Kamfmann-féle házban általa bérbe birt üzlethelyiséget részére ismét bérbe adja, teljesíthetőnek nem találta, hanem kimondotta azt, hogy bérbeadás esetén, mint volt bérlő erre elsőbbséggel fog birni. «' Papp Imre ugyanily kérelmét a néptanács teljesíthetőnek nem találta. A vakokat gyámolitó országos egylet újpesti fiókegyletének, valamint az ifjú vakok állami tan- és nevelőintézete szegedi igazgatóságának segélyezés iránti kérvényét azzal adta ki a tanácsnak, hogy felhatalmazza, miszerint hasontermeszetü kisebb segélyezés iránti kérvényeket legjobb belátása szerint intézze el. Seriy Ignác városi írnoknak ennek kérelme folytán négy heti betegségi szabadság engedélyestetett. Albanézi Gyulának megengedtetett közterületen- egy üzletjelző cégtábla felállítása. Szabó Gyula polgári iskolai szolga fizetésrendezése iránti kerelme a küszöbön álló fizetésrendezésig függőben tartani rendeltetett. Paray. Sándor városi tűzoltónak a városi közellátási raktárban teljesített szolgálataiért 600 K jutalom szavaztatott meg és ezen ösz- szeg kiutalására a tanács felhatalmaztatott. Zboray István városi nyomdászhajdu jutalmazása iránti kérelme — minthogy csakis hivatásszerű dolgot végzett, melyért dijaztatik — teljesitfiptőnek nem találtatott. Moskovits Sámuel bor- és terménykereskedő volt szaniszlói lakos a város kötelékébe felvétetett. Mikolásy Sándor és családja, valamint Buday Sándor és családja nagykárolyi illetőségét a néptanács nem ismerte el. A közgyűlés jegyzőkönyve hitelesítésére Drágus István, Nagy Mihály, Lukácsovits János, ifjú Matolcsy Sándor és Tóth Gusztáv néptanács tagokat kérte fel az elnöklő h. polgármester. Ezután még szó volt a mészárosok dolgairól, a város közönségének húsellátásáról és a reszegei hadianyagok elárvereztetéséről és ezzel a közgyűlés véget ért. Az iparosök állami segélyzése. Kik kaphatnak segélyt. Ismertette lapunk azt az akciót, amelyet a háborúban tönkrement kisiparosok és kereskedők fölsegélyezésére indított az állam. A debreceni kereskedelmi és iparkamara most részletes tájékoztatást bocsátott ki arról, hogy kik részesülhetnek segélyben. A tájékoztatás a következőkép szól: A kölcsön igénybevételének előfeltételei á következők: a) hogy a kölcsönért folyamodó, hadba- vonulása előtt tényleg kiskereskedő volt-e ? E minőség meghatározásánál az itt szóban forgó szempontból kiskereskedőnek tekintendők mindazok a személyek, akik iparigazolvány vagy iparűzési engedély birtokában vannak. b) hogy az illető üzeme akár közvetlenül hadbavonulása miatt, akár pedig közvetve a háborús viszonyok folytán szünetelt. c) hogy az illetőnek üzlete hadbavonulása előtt a helyi bizottság körzetén belül volt-e ? d) hogy az illető, amennyiben üzlete azelőtt a helyi bizottság körzetén kívül volt és azt, indokolt körülmóhyek folytán a helyi bizottság körzetén belül, óhajtja folytatni, nem vett-e már máshol * kedvezményes kölcsönt igénybe ? e) hogy az illető megbizható-e és hitelre ézorul-e ? Kgy-egy kölcsönkérő rőazóré a helyi bizottság 3000 korona összegnél magasabb kölcsönt meg nem szavazhat. A fél a kölcsönt kötelezvény alapján veszi igénybe és azután évi 3°/»-kamatot fizet, mely a továbbiakban sem emelhető. A felmerülő illetékek, továbbá bírói behajtás esetében ennek biróilag_. megállapított költségei a felet terhelik, egyéb mellék járulékok azonban semmi címen nem követelheíők. A kölcsön az első évben törlesztósmentes és a rákövetkező 5 éven belül 1—4 évi firkái törlesztendő. A helyi bizottságnak megokolt esetekben jogában áll ettől eltérő törlesztési időtartamot előírni, amely azonban 10 évet meg nem haladhat. Színház. Jegyzetek a múlt szinházi hétről. Az elmúlt szinházi hét kiemelkedő mozzanata Fekete Béla harmincéves színészi jubileuma volt, mely csütörtökön és pénteken ünnepi hangulatot vitt a színházba. „A tiszteletes ur keservei*? cimü kacagtató vígjáték került ez alkalomból előadásra, melyben fekete Béla egy iskolamester és egyházfi szerepében kabinet alakítást hozott a színpadra. Színre léptekor hatalmas, hosszantartó, meleg taps fogadta a jubillánst, ki megilletádve fogadta a szeretetteljes óvációt, mig a zenekarból ezalatt pecsétes leveleket nyújtottak fel számára. Mint értesülünk, a társulat tagjai aa előadás megkezdése előtt üdvözölték Fekete Bélát, mig barátai é? tisztelői az előadás után társas-vacsora keretében ünaepelték őszinte szeretettel. Az ünnepi előadás szereplői a jubillánsra való tekintetből a legjobbat igyekeztek adni, miért is — megállapíthatjuk — az előadás a siker jegyében folyt le. Pénteken megismételték az előadást s az ünnapeltnek e napon is kijutott az óvációból. (Km.) HÍREK. Károlyi Mihály köztársaságunk ideiglenes elnöke a legújabb értesülés szerint most szombaton fog Szatmárra utazni. Azt az órát, hogy városunkba az elnök mely vonattal és mikor érkezik, azt most még nem tudjuk. A Néptanács legutóbbi határozata értelmében a Néptanács, a helyettes polgármesterünk vezetése alatt testületileg fogja üdvözölni. Kívánatos dolog, hogy a város polgársága minél nagyobb számmal vegyen részt városunk disapolgára tdvözlésében. A .Nagykárolyi Dalegyesület“ 1919. évi március hó 4-én (kedden) a .Magyar Király" összes termeiben tzigoruam. zártkörű műsoros farsangi mulatságot rendez. Belépődíj : Szé- mélyjegy 5 korona. Családjegy (3 személyre) 12 korona. Értesítés. Tisztelettel értesítem a város és vidékének nagyérdemű közönségét, valamint régi és sz iránt érdeklődő uj fogbete-- geimet, hogy fogorvosi rendelőmmel kapcsolatban fogtechnikai laboratóriumot rendeztem be, melyben mindennemű fogpótlások, úgymint etekre vonatkozó javítások rivid idő alatt elkészülhetnek. A fogtechnikai munkák elkészítésére Runyay Sándor szatmári fogtithni- | kus urat sikerült munkatársul megnyernem. I Rendelő órák hétköznapokon d. e. 8—12-ig, d. u. 8-^6-ig. Dr. Brugós Gyula fogorvos. ! Jókai-u. 6. Az anya fájdalma. Vármegyénk kormány- i biztosa, Dr. Makray Mihály, tudvalevőleg Nagybánya város polgármesteri állásából került vármegyénk élere és ő családjának Nagybányán való hagyása mellett fogadta el itteni hivatalát, abba bízva, hogy családját később elhozhatja Nagykárolyba. Fia látogatóba városunkba érkezett és itt kétoldalú tüdőgyulladással beteg lett, édes anyját pedig nem engedik meg, hogy Nagybányáról elutazzék. Képzelhető az anya fájdalma, hogy nem siethet beteg fia ápolására, amire oly nagy szükség lett volna; szerencse, hogy a fiú állapota kedvezőbbé vált, mert a láz már megszűnt nagy örömére az apának, kinek a kormánybiztosi gondok inellett még fiát személyesen is ápolni és fia egásiségéért napokon és éjjeleken át aggódni kellett. A nagykárolyi Izr. Nőegylet 1919. mire. hó 1-én, szombat este fél 8 órai kezdettel a .Magyar Király* kávóház összes termeiben jótékonycélu tánccal egybekötött műsoros estélyt rendes. Belépődíj: 10 korona. Jegyek a Gál- és Eigner-fóle könyvkereskedésekben és a vigalmi bizottság tagjainál előre megválthatók. Gyászrovat. Szathmáry József volt nagy- károlyi ügyvéd, bírósági végrehajtó, később közjegyző helyettes, legutóbb pedig Szolnokon állami közjegyző, f. hó 14-én életének 68-ik évében hosszú szenvedés után elhunyt. Kinevezések a nagykárolyi m. állami adóhivatalnál. A magyar népköztársasági pénzügyminisztérium Kerssztessi János adóhivatali pénztárnokot, Oláh József adóhivatali ellenőrt és Mikese János adóhivatali főtisztet állampénztári tanácsosokká nevezte ki a Vili. rangosztályban. Kern János és Kovács Kálmán adóhivatali lisztek állampénztári főtisztekké a IX. rangosztályba és végül Szabó Mór éa Halasi Árpád adóhivatali tisztek állampénztári 1. oszt. tisztekké neveztettek ki X-ik rangosztályba. Az első fecske. A nagykárolyi takarékpénztáregyesület rt. pénzintézeteink közül az első, mely mérlegével az itteni pénzpiacon megjelent. Illik is, hogy az első legyen, hiszen korára nézve, betétállományára nézve is az és elvitázhatatlan dolog, hogy ez a pénzintézet Nagykároly város pénzügyi és közgazdasági életében, különösen az utcanyitással, a kenyérgyár és a Kölcsey-nyomda megteremtésével érdemeket szerzett. Az intézet igazgatósága most terjeszti elő ötvenedik mérlegét s oka volna megünnepelni fennállásának ötven éves jubileumát, az igazgatóság jelentése szerint azonban most erre nem tartja alkalmasnak az időt s az intézet ezen nevezetes évfordulójára alkalmasabb időben tog visszatérni. Az igazgatóság jelentése szerint az intézet a leírások után a múlt évi nyereménymaradvánnyal együtt 39,033 K 03 f tisztanyeremónyt mutat ki, melynek felosztására nézve azt javasolja, hogy fordittassék 6000 K a tartalékalap dotálására, 3375 K a háborús veszteség tartalékalapja dotálására, 24,000 K osztalékra részvényenként 40 K-át adfa, 158 K 03 f-t jótékonycélra és 5500 K-át jövő évi átvitelre. A közgyűlés márc. hó 16-ík napján d. e. 11 órakor lesz a szokásos tárgysorozattal, melyhez még jön egy igazgatósági, egy felügyelő-bizottsági tagnak és egy felügyelő-bizottsági póttagnak 2 évi időtartamra leendő megválasztása. Az intézet betétállománya 17.000,000 mondd tizenhét millió. Vájjon megfelel-e az intézet méltóságának, hogy egy ily betétállomány mellett az 50 éves jubileumi évben 158 K 03 f-t fordítson jótékonycélra ma, mikor oly sok a szegény, a nélkülöző s púkor oly sokoldalú társadalmi segélyakció működik azon, hogy a nyomor enyhittessék ? Talán oda lehetne aáni azt az 5500 K-át, ami a jövő évi átvitelre van szánva, valamely a szegény néposztály érdekét szolgáló jótékony célra ? Hadi-dolgok értékesítése. Felhívjuk városunk közönsége és a városi hatóság figyelmét arra, hogy a hadi-dolgok és anyagok értékesítése Részegén folyó hó 28-án veszi kezdetét, <