Nagykároly és Vidéke, 1918 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1918-02-13 / 7. szám

XXXVi évfolyam.

Nagykároly, 1918. február I3.

7-ik S7ŰK

r o a b ív a t a 1oa bírdetesein ek k ö zIö ny

Giesst eiernd sníndsn «.ssreríl^m.

Előfiaetéel ?-tí’

v.< ési évto

.....................................12'— M>r,

Fy

lavro................................6 — .

N 'j/yööf’vre . . 3 -- .

gyes szám .... 30

í bnif^kníik egész * vre . .10

fb5/t:rk;*»/!c : Felel«» szerkesztő:

Dr. Aá’er Adolf Réáei Károly.

I.a '* >i !a i«11 • In ír. r-í MiulA .

h „fíaovitandy! Petőfi-nvormla Részvénytársaság".

Szerkesztőség : Kossuth-utcza 8. — Teleiér. T Kiadóhivatal: Széchenyi-uteza 87. — Telető: 7»;

Kérmenteflet) leveleket elöltünk ismeretiem 3 nem fog;i(limk el.

Hirdetések jutányos áron közöltéinek

Syliíté? «era 50 till. Kéziratok nem adatnak viü-za

Nemes N igyfcároíy város református; templomának tornyában gyászlobogóUen- get a szél. Nemes Nagykároly város refor-l luMus anyaszenhgyhaza lemondó gyász-; ban ül a nagy búnak miatta. Fenkölt- leikü pásztora, aranyszáju papja meghalt, j Hosszú pályáról álmodik hosszú álmot, -dicsőséggel megfutott pálya végállomásáról néz vissza a tünö múltba.

Lelépett az útról a guiambfehér aggastyán, melynek 96 éven át acélos izmit vándora volt. Isten mélységes bölcsességii kegyelméből messze távozik, hol már várlak érkezését — a fehér fel hők határain túl — egy imádságos szivü tiszteié- tes asszony, az olyan drága és siratott emlékű gyermekek. És most maga ment utánok, szent megnyugovással, biző hittel, bátran. Maga ment utánok, szent látogatóba.

Ez a földi viíág bús és hideg volt már neki, mint csillagfényes téli éjszaka; könnyes, mint megvert gyermek két szeme; véres, mint az elhagyott csatatér.

A harang szava szomorúan búg, mintha csak királyt siratna. A hivek nagy serege lecsüggedett fejjel zarándokol ravatalához, hogy lássa még egyszer, hogy elsirja könnyét, elsuttogja áldását, el- rebegje gyászos imádságát. Nincs egy is, aki szeretettel ne gondolna rá. Nincs egy is, aki a vesztés nagyságát ne erezné szive mélyén. Nincs egy is, aki kesergő lelkének tépett darabjaival meg ne érintené szemfedőjének fátyolát.

Jön sorba mind. Ennek fejére ke- resztségnek vizét hintette már pihent keze, annak menyasszonyi fátyolát lengte körül áldó imádsággal. Ezt Krisztus lobogó zászlójának diadalmával bocsátotta az életutra ki, annak szerette kedvesét, dübörgő göröngyök zugó zuhanása közt siratta meg a vesztés könnyeivel.

S a bársony színénél bús, feketébb gyászra szemük szögletén bánat-gyöngy pereg; a sziv vérzik, mint szivenlőtt galamb ; a lelket tépi kinnak vihara, mint fergeteg szárnya a lombokat . . .

Az a vonal, mely megsiratoltunk jövetelének percét távozása pillanatával összeköti, nagyságában impozáns, méreteiben megkapó, szépségében felbecsülhetetlen.

Az az élet, mely lassudan a halál ölébe dőlt, hitben erős, mint kemény | sziklabérc, boldog reményben boldogan | bízó, szeretetben tiszta, mint napsugár, eseményekben pompázóan színes, tapasztalatban bőkezűen gazdag, tudományban egyre ön gbedö, szívben nemes, lélekben lángoló, bölcsességben mély, mint tenger vize, hangulatban derűs, mint kis gyedek, szenvedésben megadással tűrő, ál- I dozatbm hűnek nyilatkozó.

Az a munka, mely mint szines keretbe | foglalt kép áll előttünk, lankadást nem ! ismerő, ernyedeilenül kitartó s az Ur félelmében hűséggel sáfárkodó papi munkának a képe.

Világitó fáklya volt gyülekezetében. Szent szövétneket, az Ur igéjének szent szövétnekét tartotta kezében fáradozást nem ismerőn. Aki látta őt, világosság vetle azt körül. Aki hallotta öt, bűvölete ^.latt állott fényes szónoki képességének. Etyő szent hitének bizonyságával a ro- molhatatlan szegletkő ormára tűzött lobogó örökszépségü igéit olvasá s hirdető rendületlenül. Egy keresztyén hős, egy evangéliumi protestáns hős bátorságával vallotta Urának, Istenének azt, akit a bűneiben vén világ megtagadott; egy keresztyén hős, egy evangéliumi protestáns hős bátorságával tette le szentelt hitének lelkeket megrázó esperesi székfoglalóját, mikor ágyuk fenekedő torka akarta a zengő szót ajkán elnémítani.

S egész pályafutása alatt a szivéhez nőtt, a leikéhez forrt egyháza. Fegyelmezett elme higgadtságával, soha nem csüggedő szívóssággal és kitartással, embereknek és a helyzetnek gyors felismerésével vitte-emelte mind magasabbra.

Nehéz lenne eldönteni, hogy vájjon a földhözragadt szegény nép szeretete volt-e nagyobb, vagy pedig az úri társadalom bámulata. Ahol megjelent, bölcs szavának lágy csengésében derűt, boldogságot árasztott maga körül.

Pár sorral nagy életét nem lehet jellemezni, az ö életrajza már oda tartozik, ahol a hivatott tudósok a történelem örök és mély eszméit próbálják megvilágítani.

Ha a vármegyei és városi élet terén kifejtett munkásságát méltatni kisérlenők, közéleti tevékenységének távolról is nagyon halvány képét adnók. A nemzet véres tusájában a lelkesedés és lelkesités szava mennydörgőit ajakán, a kétségbeesés nehéz óráiban a vigasztalás szent zenéjével lopott be enyhülést a sajgó szivekbe, a kiegyezés után munkára s összetartásra, szeretetre buzdította jó magyar híveit. Az ö szavában nem egy ember szava csengett, az ö szava maga a korszellem volt.

. . . Füzhetnők tovább, Írhatnánk többet, de nemes jellemét, történelmi szereplését tökéletesen kidomborítani képtelenek vagyunk, öt csak az ismerhette igazán, aki az ő ajakáről hallotta ömleni a hazaszeretetnek, jellemszilárdságnak, istenszeretetnek lángoló igéit. S a fájdalom ott nyilallik szivünkbe, midőn eszünkbe villan a gondolat, hogy akiről ezeket a sorokat Írjuk, itt hagyott bennünket és elfelejtett vigasztaló igét hagyni maga után, mely az ő halála feletti fájdalmat enyhítené.

*

Életrajza.

Asztalos György 1822 október hó 28-án Nagykárolyban született. Ifjú korában a megpróbáló s erőt acólositó küzdelemmel hamar megismerkedett, mely alapul szolgált Istenben bizó hitének megszilárdítására. Helyben a hat gimnáziumi osztályt kitűnő sikerrel elvégezvén, egész leikével vágyott a bölcs Gamálielek lábainál a különböző ismeretek s tudományokban való jártasságát gyarapítani s erős akarata s ludományszomja szembeszállt a jövője elé tornyosuló akadályokkal. Ugyanis az 1836-ik esztendei tűzvész városunkat a legnagyobbrészt elhamvasztotta, 370 házat kívánván martalékul.