Nagykároly és Vidéke, 1918 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1918-04-17 / 17. szám

4 Pénzintézeti közgyűlés. A nagykárolyi Köz- gazdasági Bank rt. f. hó 14-én d. e. 11 órai kezdettel tartotta meg ez évi rendes közgyű­lését Róth Károly elnöklete alatt. Miután meg- áliapiltatott, hogy a közgyűlés kellően meghir­detetett, hogy a részvényestk meghivattak s hogy 1054 részvény képviseletében 24 rész­vényes megjelent a jegyzőkönyv hitelesítésére Dr. Adler Adolf, Brichta Miksa és Csernyi Jószet megválasztattak. Ezután bemutattatott az 1917. évről szóló igazgatósági jelentés, a zárszámadás és mérleg, valamint a nyereség felosztási tervezett s az ezekre vonatkozó igaz­gatósági jelentés, melyeket az igazgatóság tu­domásul vett, a javaslatokat határozattá emelte. Ezután a lelmentvény kérdése jővén szóba Schnébli Károly pénzügyi tanácsos szóvá tette az ismert szeszjövedéki kihágási ügyet és fel­világosítást kér ez ügy ■ állásáról. Dr. Antal István jelentette, hogy a napokban érkezett le a miniszter távirata mely szerint az 500280 K birság lefizetése elleneben a további eljá­rást beszüntette. Egyebekben röviden jelezte az ügy történetét és megindokolta, hogy az igazgatóság jóhiszemüleg járt el ezen ügyben ia a részvényesek érdekében cselekedett, tu­lajdonkép csak egy jövedéki formahibáról van szó. Schnébli János, Dr. Adler Adolf, Brichta Miksa és Reiter Adolf hozzászólása, illetve ezek bíráló szavai elhangzása után a közgyű­lés a jelentést tudomásul vette és a felment­vényt megadta. Az alapszabályok 50-ik §-a oda módosíttatott, hogy az igazgatóság ezután 3 évre választatik úgy, mint a felügyelőbizott­ság s most az igazgatóság tagjai csak 2 évre tesznek megválasztandók. Az igazgatóság 12 Ságból ez időszerűit csak 9 állást töltöttek be és megválasztattak igazgatósági tagokká: Dr. Antal István, Kaufman Adolf, Klein Bernát, Kovács György, Rosenberg Zsigmond, Róth Károly, Smidt Antal, Tempfli Márton és Róth Károly. Az üresedésbe jött 2 felügyelő-bizott­sági tagsági állás betöltését ezúttal leveszik a napirendről. Az 1917. évi december hó 9-én elhatározott alaptőke emelést — tekintettel arra, hogy áz a kisebb számú részvényesek érdekeinek sérelmeivel jár s a törvényszéknél is ez volt a hangulat — visszavonták, a befizetett pénzeket 5u/0 kamatokkal visszafizetni rendelte a közgyűlés es utasította az igazga­tóságot, hogy e kérdés tárgyában terjesszen elő uj javaslaton. Ezzel a közgyűlés véget ért Leleplezett tólvajszövetkezet. A város lakosságát erősen veszélyeztető tolvajszövet- kezetet sikerült a rendőrségnek ártalmatlanná tenni. Az utóbbi időben ugyanis napirenden voltak a liba, kacsa- és tyúklopások, úgy hogy a kár több ezer koronára volt tehető, ami a rendőrséget arra indította, hogy a tettesek után a legerélyesebb nyomozást indítsa meg, ami sok fáradságos munka után sikerrel is járt, mert a tetteseket Radványi József, Berki Sándor, Svackopf György, Kis Ferencz és Gáti Gusztáv személyében sikerült kinyomozni, kik a lopások nagy részét beismerték. Ez al­kalommal sikerült az orgazdákat is megállapí­tani, honnan nagyobb mennyiségű liba, kacsa és tyuk került a rendőrség kezei közé melyek a azóta gazdáik boldog tulajdonába mentek által. Á rendőrség — sajnos — nyomozás ér­dekében az orgazdák neveit nem közli velünk, csupán sejteti, hogy ez ügyben a szálak a katonákhoz is elvezetnek, ami azt jelenti, hogy városunk agilis rendőrségének nem kis mun­kát adhat ily nagyszabású tolvajtársaság ügyének tisztázása. Az elfogottt tolvajok közül 3-at a katonai hatóságnak, 1-et pedig a királyi ügyészségnek adott át a rendőség, s igy leg­alább egyelőre az aprójószágok biztonságban vannak. Szinház-Mozgó- Nagykároly. A legmonu mentálisabb film Cabiría történelmi regény a Krisztus előtti harmadik századból. Minden idők legbravurosabb alkotása. Budapesten a Royal Apollóban hetekig állandóan táblás házak előtt került bemutatásra, és Diadalmas sikert arat az egész országban. Bemutatásra kerül I-ső rész szerdán április 24-én, 11-ik rész szombaton április 27-én mérsékelt fele­melt helyárakkal. Kezdete fél 7 és pont 9 órakor. Az érdeklődés folytán . ajánlatos a je­gyekről mindkét részre előre gondoskodni, melyek már a pénztárnál kiválthatók. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Betörés az izr. anyahitközség templomába. Hétfőről keddre viradóra kellemetlen meglepe­tésben részesültek a templom látogató jámbor hivek. Betörők a papiak felé nyíló ablakot betörték és a templomban lévő összes perse­lyekről lefeszítették a lakatokat. Jól megra­kodva a jámborok pénzeivel a betörők az ab­lakon át menekültek ki és az ablak ón részeit és az összes letört lakatokat a László fele kertbe dobták. A rendőrség nyomozza a tettest. A hitközség kára meglehetős, mert az ellopott pénzeken kívül a drága ablak betörése nagy kárt jelent. Üzleti záróra. Az üzleti zárórára vonat­kozó azon rendelet, mely szerint a kereskedők, szatócsok és bodegások üzletei vasárnap egész napon zárva tartandók, téves, mert az előbb jelzett üzletek úgy mint eddig, vasárnap d. e. 10 óráig nyitva tarthatók, amennyiben a zárvatartás csakis a mészáros és hentes-üzle­tekre kő,telező. Nagykároly, 1918 április 17. Demidor Ignác, rendőrkapitány. Kihágási eljárás indul a lisztfogyasztók ellen. A közélelmezési miniszter legújabb ren­deleté szerint mindazok ellen, akik a fejkvóta leszállítása alapján kiszámított felesleget a rekvirálás során be nem szállították, rendeletbe ütköző kihágást követtek el és ellenük a hi- hágási eljárás folyamatba teendő. A csendörség létszámának emelése. Az országszerte hanyatló közbiztonsági állapot a csendörség létszámának fölemelését tette szükségessé. A létszámot 30,000 emberrel fogják szaporítani. E kereten belül már leg­közelebb 6000 uj csendörség kizáróan harcte­ret megjárt, kitüntetében részesült, megbízható katonákat fog átvenni. Mi volt az oka a tavaszi hidegnek ? Né­hány nappal ezelőtt még kellemetlen hideget lehetett érezni, ami annál feltűnőbb, mert előtte már tavaszi időjárás volt. — A stocholmi és kopenhágai obszervatóriumokban megállapí­tották, hogy hideg hullámok árasztották el Európát, amelyek Skandinávia északi részéről indultak útnak és igy jutottak el déli Európába is. Azokon a napokon, amikor a télikabát alatt is fáztunk, Stockholmban 13 fok hideg volt, Skandinávia egyéb részeiben pedig 8 fokra sülyedt a hőmérő. Szinház-Mozgó Nagykároly. Városi Színház. Szombaton ápril 20-án ű nbaik Amerikai dráma 4 felv. Vasárnap, ápril 21-én Beszerzési Csoport cipő-osztályá hoz 2 i a n u i o fizetéssel felvétetik. Mozgó Színháza gépkezelő tanulók jutányos tandíj mellett felvétetnek. V gépkezelést 2 hónap alatt megtanul­hatják. — Csakis 16 évestől 30-ig lehet jelentkezni. Cim: Vizsgázott gépész, Nagykároly. Eladó sarokház. Hunyadi-utca 23. szám alatt levő jófor- galmu helyen fekvő uj sarokház, mely üzlethelyiségnek megfelel eladó. — Ér­tekezhetni Tóth Lászlóné vendéglős. Fény utca. Eladó ház. Majtény ét Verbőczy utca sarkán levő házam eladó. Ugyanott két urilakás és mellékhelyiségek bérbe kiadók. Értekez­hetni : Kirill a Adolffal Kishaj duváros 3 sz. Legjobb minőségű Tetőfedő cserép és homok kapható: Reiter Adolf téglagyárosnál. Nagykároly, Kölcsey utca 12. szám. A gavallér betörő Bűnügyi regény. C A BIRI A. A legmonumentálisabb fűim. Történelmi regény, a Kisztus előtti harmadik századból. I- sö rész szerdán áplil 24-én II- ik „ szombaton „ 27-én. A „Nagykároly és Vidéke Takarékpénztár r. t kereskedelmit végzett gyois és gépírásban jártas tisztviselőt keres. Ajánlatok igényeinek megjelölése mellett fenti intézethez nyújtandók be. Eladó ház. A Majtény- és Kenderes-utca sarkán levő 5 szobából, konyhából, kamarából, pincéből álló lakóházam és az udvaron levő lóistálló­ból, kecshzinből, mosókonyhából, kamrából álló épületem eladó. Czilli György. Eladó 2000 drb pró cserép, 2000 csomag nád, 5—6000 drb. ócska tégla és nagymennyiségű épület tölgyfa. Cim a kiadóhivatalban: Keréktalpok, küllők, kerékagynak valók és 100 drb kü­lönféle igáskerekek eladók. — Nemes Ferenc kocsigyártó Nagykároly, Majtény-utea. Eladó ház. Nagykárolyban Kishajduváros-utca l( szám alatti ház eladó. Értekezhetni lehet ugyanott a tulajdonossal. tfagytafotfá PetMVttyoaiáa t. t

Next

/
Thumbnails
Contents