Nagykároly és Vidéke, 1918 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1918-02-20 / 8. szám

XXXVi évfolyam. Nagykároly. 1918. február 20. 8-ik szár... T ARS A D A L M I HETILA P. Nagykároly varos hivatalos hirdetéseinek k ö s 1 önjre. Ke^feSenik mljguSen »a érd .én. EiŐ&aetéfiJ árak : fgészévro ............................12‘— Fr levro.......................... , 6'— Nö/yedévre........................3 — e. g yes szám........................- 80 Ts nitíknak egész évre 10’— t'í jierkr.szfá : Br. Adler Adolf feíelss szerkesztő: Bódéi Károly. Laptuiajdonos é6 kiadó: * ! a „Nagykárolyi Petofi-nyomda Részvénytársaság“. " I Szerkesztőség : Ifossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlent)! nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Uy't'.uér itta 50 iill. Kéziratok uem adatnak vissza A király százat a a nemzetihez. A nemzethez! Hála a Mindenható kegyes segélyének, békét kötöttünk Ukrániával. Győzelmes fegyvereink s a lankadatlan kitartással folytatott őszinte békepolitikánk megérh llék a letfentartásunkórt vívott védelmi harc első gyümölcsét. A súlyos megpróbálta­tásoknak alávetett nemzettel együtt bizoin abban, hogy az első örvendetes békekötés után m hamarább az általános béke köszöhti a szenvedő emberisegei. Az Ukrániaval kötött béke hatása alatt rokonszenvvel tekintünk ama törekvő ifjú nép fele, melynek szivében ellenségeink közül először t bredt fel a íelebaráti szeretet s mely számos csataban tanúsított hősiességét bete­tőzve bátorságot lelt arra is, hogy jobbik meggyőződését nyiltan és tettekben bebizo­nyítsa. Mint első vált ki ellenségeink táborá­ból, hogy a most már közös nagy cél mi­előbbi elérése érdekében erőnkkel egyesítse törekvéseit. Ha már az első pillanattól kezdve, ami­dőn fenköit elődeim trónjára léptem, abban a sziklaszilárd elhatározásban, hogy a becsü­letes beke kivívásáig végig küzdjük a reánk kény szeritett harcot, egynek éreztem magamat a nemzettel, még inkább egynek érzem ma­gamat vele ebben az órában, amikor a cél elérése felé az első lépés megtörtént. Csodálattal s szeretetteljes elismeréssel viseltetve hős csapataim iránt, melyek majd­nem emberfeletti kitartást és páratlan áldezat- kószsóget tanúsítanak, úgyszintén azok iránt is, kik odahaza napról-napra nem kisebb áldoza­tot hoznak, teljes bizalommal tekintek a közeli boldogabb jövőbe. A Mindenható áldjon meg bennünket erővel és kitartással, hogy ne csak a magunk és hü szövetségeseink, hanem az egész embe­riség számára is kivívjuk a béke végleges diadalát. 1918. évi február hó 12. Károly s. k. Wekerle Sándor s. k. f Asztalos György temetése. Az egyház saját halottjának tekinti s a temetést rendezi. A ref. egyház 11-én d. u. fél 3 órakor pres­biteri gyűlést tartott, amelyen Ktirthy Karoly h. lelkész bejelentette a szomorú hirt, hogy az anyaszentegyház érdemekben dús lelkipásztora mindnyájunknak nagy szomorúságára es igaz fájdalmára elhunyt. A lesújtó veszleseg tol­mácsolása után pár rövid jellemző szavakkal rámutatott arra, hogy kit vesztettünk benne, kéri 'áldott emlékezetét jegyzőkönyvünkben kegyeletteljesen megörökíteni és indítványozza, hogy a gyászoló család előtt adjon az egyház­tanács fájdalmas részvétének kifejez st, úgy­szintén egyházközségünk tekintse felejthetetlen lelkipásztorát a maga halottjának, a templom­ban ravataloztassa fel és eltemettetés« rői gon­doskodjék. * fiz indítványt az egyháztanács teljes száma egyhangúlag elfogadta. Ezután a pres­bitérium ál vonult a gyászos házhoz, hol Kiirihy Károly h. lelkész fejezte ki a presbitérium s vele együtt az egyházközség mélyen áterzett, igaz részvétéi a gyászoló család előtt és tu­datta a presbitérium óhajtását, illeiőleg hatá­rozatát. Á megnyilatkozott részvéteta család ne­vében Berey József esperes köszönte meg megha­tott szavakkal. Jói esik — úgymond — mindnyá­junknak, hogy a csaknem matuzsálemi kort ért agg lelkipásztorát e gyülekezetnek, egyház­tanácsa részvétéről biztosította. Megjelenésük­kel csak azt bizonyítottak be előttünk, hogy az elhunyt lelkipásztor érdemeit, munkásságát, melyet egyháza javának előmozdítása, felvirág­zása érdekében tett: elismerésükkel es hálás köszönetük kimulatásávaí óhajtják megkoszo­rúzni s nevét előttük örökre emlékezetessé tenni. A temetés. Szerdán d. e. 11 órakor ment végbe a temetési szertartás a ref. templomban. A re­formátusok szép, nagy temploma szorongásig megtelt a gyászszertartáson megjelent óriási közönséggel, mely ezáltal is impozáns módon adott kifejezést azon tiszteletnek és szeretet­nek, amellyel az elhunyt nagy férfiú iránt, teljes egész eletében viseltetett. A temetésen ott voltak azf összes nagykárolyi vallásfeleke­zetek lelkészei, az elhunytnak tizenkét lelkész- társa papi palástban, továbbá a vármegye, a város, a pénzügy-igazgatóság s több hivatal küldöttsége, a más felekezetű közönség tekin­télyesen nagy számban és a ref. egyház ap- raja-nagyja, vezetőfórfiai és egyszerű tagjai, hogy könnyes szemmel, fájó szívvel és hálás lélekkel búcsút vegyenek lelkipásztoruktól, egy­házuk nagynevű lelkészétől. A gyászszertartás a gyülekezet énekével kezdődött. Felhangzott ezrek ajakán a íön- séges zsoltár szava : ,To benned b«ztunk Uram eleitől fogva . . .“ A megható, a szív s a lelek legmélyére leható csodaszép ének, ősi vallásos hyrnnusz csengése után a városi da­lárda énekelte el igen szépen — könnyeket fakasztva a szemekben — a megható gyasz- dalt: „Mert oly borús, oly néma e sereg ? . ..“ A gyászszertartást Kincses István mátészalkai ref. lelkész, egyházmegyei főjegyző, az el­hunytnak egykor nyolc éven át segédlelkósze vegezte. Hosszabb gyászbeszt dben — az el­hunyt éleiének fontosabb szakait vázolva — jellemezte a megboldogultat mint lelkipásztort, mint hazafit, mint embert és mint családapát. Minden térén és minden tekintetben nagy ember volt az Istenben boldogult. Hosszabb gyászima es áldás után a ref. egyházi ének­kar megható gyászéneket zengett. A ref. egyházközség neveben Néma Gusz­táv városi főjegyző, h. polgármester, az egy­ház íögondnoka búcsúzott el megható, szép beszédben az agg pátriárkától, a gyülekezetnek 73 éven át vo.t nemeslelkü, jóságos szivü pásztorától, kinek elhunytávai „leesett az ó fejőknek koronája.* Úgy az értékes gyász­beszed, mint a Szép fögondnoki búcsúszavak mondása közben ismételten kitört a gyászoló gyülekezet kebeléből a vissza nem fojtható zokogás és fájó sóhaj. Végül Redei Károly evang. lelkész bú­csúzott el beszédében a ref. egyház nagynevű, országoshirü lelkipásztorától, előbb a nagy­károlyi ág. hitv. ev. egyházközség neveben, melynek az Istenben boldogult egy időben évek során át lelkésze volt, azután a „Nafy- károlyi Protestáns Társaskör“ nevében, amely­nek az elhunyt egyik alapítója és érdemeiért diszelnöke volt. A gyülekezet gyászéneke fejezte be a megható gyászszertartást. Ezután az egyház presbytsrei a ravatal­ról leemelték a gyászkoporsót s a gyászkocsira helyezve, a harang bánatos kongása közben megindult az óriási gyászmenet a halottak csendes birodalma: a temető felé. A sírbolt­nál Gacsályi Zsigrnond, az elhunytnak a leg­utóbbi időben segedlelkésze mondott gyönyörű gyászimát a közönség zokogásától kisérve. A városi dalárda és a ref. énekkar gyászéneke közben elhelyezték a családi sírboltban a nagy és nemes lélek porhüvelyét, hogy az ólet nemes harcának megharcolása után nyugodjék békében, édesen az áldott anyaföld kebelén. FÉNyKÉPÉSZETI MŰTÉRÉN)! Készítek mindennemű FÉNYKKPEKKT ZjSOZÍÍ. egyszerűtől a legelegánsabb kivitelig. fényképó». Nagykároly, Deák-tér é. (SpitK-házban.}

Next

/
Thumbnails
Contents