Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)
1917-02-14 / 7. szám
2 adóban 208 K, bélyeg- és illeték «dóban 103038 K 12 f, ital és fogyasztási adóban 82266 K 41 f. Dr. Schönpf'ug Béla tiszti főorvos jelenti, hogy a vármegye közegészsége január hóban kedvezőtlen volt. A járványok gyökeres elfojtása biztosan remélhető akkor, ha a fertőlienitőgépek a hozzáértő személyzettel megérkeznek. Bodnár György kir. tanfelügyelő jelenti, hogy az elmúlt hónapban 18 iskolában végeztek iskolalátogatást. Az államépitészeti hivatal főnökének és a vármegye főállatorvosának jelentése után az ülés véget éri. HÍREK. Az alispán helyettesítése. Azon sajnos tény, hogy közkedvelt alispánunkat, Ilosvay Aladárt, az Országos Közélelmezési Hivatal elnöke állásától felfüggesztette és ebből kifolyólag a belügyminiszter az alispán ellen a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot elrendelte, szükségessé teszi a törvény értelmében az alispáni állásra való ideiglenes elhelyettesitést s ez a február hó 22-ikén tartandó közgyűlési tárgysorozatba fel is van véve. Azt hittük, hogy ezen állásra — minthogy törvény szerint az alispánnak a vármegyei főjegyző a rendszerinti helyettese, — más egyáltalán nem fog pályázni, mint a fő- ' jegyző, azonban — hallomás szerint — igenis más pályázó is akad. Anélkül, hogy más pályázónak ezen állásra való rátermettségét és igy az állásra való pályázata jogosságát kétségbe akarnók vonni, szükségesnek tartjuk kijelenteni, hogy ezen állásra elsősorban és mindenek előtt Dr. Péchy István vármegyei főjegyzőt tartjuk jogosultnak, ki a törvény szerint is az alispán helyettese, ki közpályáján eddigi, és a főjegyzői állásban eltöltött tizenegy évi működésével, képzettségével, szorgalmával, korrektségével, előzékeny modorával, tisztviselőtársai iránti barátságos magatartásával, hosszas szolgálata alatt szerzett nagy tapasztalataival elsősorban érdemli meg azt, hogy a vármegye közönsége őt további bizalmával megtisztelje. Bizton hisszük is, hogy a vármegye nagy többsége méltatni fogja a jó tisztviselő rátermettségét és nagy többséggel fogja helyettesíteni az alispáni állásra Dr. Péchy Istvánt, bebizonyítva ezzel azt, hogy a hivatása magaslatán álló tisztviselő szorgalmát a maga részéről is méltányolni tudja és akarja is. Rendőrkapitányunk fegyelmi ügye. Vármegyénk közigazgatási bizottságának fegyelmi választmánya a legutóbbi közigazgatási bizottsági ülés alkalmából foglalkozott Demidor Ignác rendőrfőkapitány fegyelmi ügyével és azért, mert az itt időző lengyeleket kellő időben el nem toloncoltatta, 500 K pénzbüntetésre kötelezte, egyúttal azonban elrendelte a rendőrfőkapitánynak állásába való visszahelyezését. A rendőrkapitány nem érzi magát hibásnak és a fegyelmi választmány határozatát meg fogja felebbezni. Vármegyei törvényhatósági bizottsági közgyűlés lesz f. hó 22-én délelőtt fél 12 órai kezdettel, melynek tárgysorozatából kiemeljük a következőket: 1. Alispáni jelentés. 2. Vármegyei főispán értesítése a néhai I. Ferencz József ő Felségének elhunyta alkalmából kifejezett részvétért, Ö Felsége Károly király által nyilvánított köszönet tárgyában. 8. Miniszterelnök köszöneté a vármegye közönségének az altruista kölcsönök felett kifejezett elismerése tárgyában. 4. Országos Közélelmezési Hivatal elnökének rendelete Ilosvay Aladár vármegyei alispánnak hivatalától való felfüggesztése tárgyában; ebből kifolyólag belügyNAGYKAROLY ES VIDÉKI j miniszter rendelete, mely szerint vármegyei j alispán ellen a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot elrendelte; e két rendelettel kapcsolatban az alispáni állásra' ideiglenes helyettesítés. 5. Közigazgatási bizottság határozata Ilosvay Aiadár vármegyei alispán javadalmának felfüggesztése idejére leendő megállapítása iránt. 6. Gáspár Pál árvaszéki elnök kérése szolgálati pótlék engedélyezése iránt. 7. Ánd- rás3y Jenő ulbizlosnak betegség címen való nyugdíjaztatása. 8. Nagykároly város határozata a rendőri altisztek államsegélye tárgyában. 9. Ugyanily határozat a városi közigazgatási | alkalmazottak újabb háborús segélye tárgyában, í 10. Vidéki Hírlapírók Országos Szövetségének ! kérelme segély iránt. 11. Vármegyei főispán ur j átirata Felsőbánya r. t. város részére 5000 K rendkívüli államsegély engedélyezése ügyében. 12. Az ellenségtől elpusztított felvidéki községek ujjáépilésére megajánlott 20,000 korona fedezésere szükséges In/B-os vármegyei pótadó kivetése. 13. Zemplénvármegye törvényhatósági bizottsága az általános kötelező polgári segédszolgálat szervezése érdekében a magyar országgyűlés képviselőházához intézett felirat támogatását kéri. 14. Alispán előterjesztése a vármegye tisztviselőinek és ezek családjainak betegség esetén való szanatóriumbeli ápolta- tása tárgyában. Exhumálás és temetés. Özv. Lalino- vits Lászlóné szül. Jasztrabszky Irma úrnőt — ki a múlt évben Budapesten meghalt s ideiglenesen ott temettetett el — ma a részegei családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. Vasúti zsákmányunk Romániában. Megbízható jelentések szerint Románia 3800 kilométeres vasúthálózatából 2500 km. van ez idő szerint a központi hatalmak birtokában. A zsákmányolt mozdonyok száma 140, a vasúti kocsiké 4000. A jéggyár összes részvényeit aláírták. Oly nagy érdeklődés nyilvánult ezen egészségügyi és gazdasági intézmény iránt, hogy a 150 részvényen kívül 50 drb még mindig elkelne. Az aláírók öt-öt részvénynél kevesebbet alig jegyeztek, igen sokan tiz darabol. így hamar betelt a szám. Az alakuló közgyűlésről a lapok utján fogjuk az érdekelteket értesíteni. Kitüntetés. Székelyhidv Bálint, városunk honvedzászlóaljának főszámvevőjét, az ellenség előtt tanúsított kiváló szolgálatának elismeréséül Ő es. és apostoli királyi felsége a koronás ezüst érdemkereszttel a vitézség! érem szalagján tüntette ki. Elszámolás a Greg-erné hangversenyről. Felülüzettek: Kleiner Dezső 10 K, Dr. Váradi János 9, Csaba Adorján 8, özv. Győrffy Józsefné 5, egy huszártiszt 4, Szabó Kámán 3, Bárdos Aliz, Csata Gerzonnó, Rub- letzky Istvánné, Sarkadi Sándor, Simonka Ger- gelyné, dr. Sternberg Géza 2—2 K, Schőnpflug Viktor 1 K összesen 52 K. Bevétel jegyekből: (diákjegy 40 f. volt 376 K 80 f. a műsor és a dalolt szövegének árusításából 55 K. Összes bevétel: 483 K 80 f. Kiadás : a zongorának a színházból való elszállítása 10 K, a dalok szövegének kinyomtatása 32 K, meghívók 10 K, belépti-jegyekért 4 K, teremszolgának takarításért 2 K, összes kiadás : 58 K. (A csokrokat magánosok adták !) Marad 425 K 80 f., amely összeget Debreczeni István polgármester urnák adtam át a helybeli hadiárvák javára. A szereplőknek és a felfizetőknek a hadiár- vált nevében ezúton is mondok hálás köszönetét. Nagykároly, 1917. február 13-án. Braneczky József, kegyesréndi tanár. A Szeszfőzde, a „Városi Központi Szeszfőzdeu ügyében lapunk két héttel ezelőtt megjelent számában felhívtuk és felkértük a közérdek szempontjából a hozzáértőket a szives hozzászólásra* Mélységes csend, mélységes hallgatás az egész vonalon. A dermesztő hideg elnémította és megnémitotta a beszédes ajkakat? Egyik lapban sem láttunk a hozzászólásból egy árva szót sem. Tehát nem akad hozzászóló és hozzáértő ? Lámpással kellene keresnünk — a legújabb népszámlálási adatok szerint 16078 lakossal birő kicsinyke városunkban — egy árva hozzáértő polgárt. S ha még igy sem akad, menjünk Szatmárra s kérjünk egy szakértőt kölcsön a Szeszfőzde ügyébe* csak pár órára, aki lesz szives nekünk — a város lakosságának — megmagyarázni a Szeszfőzde nagy előnyeit, mert hisz Szatmár városa ujjongó örömmel fogadta a felkínált jogot. Pedig lehetetlen hogy ne lenne városunkban is hozzáértő ember, hiszen két pénzintézet is izzadva fut versenyt a győzelem dicsősége* pálmaágáért, illetve a Szeszgyárért, — csak a város nem fut, az már a leges- legelső lépés megtétele előtt — úgy látszik — végérvényesen kidőlt. Sorozás eredménye. A folyó hó 8-átt megtartott sorozás eredménye a következő: Az 1899-ik évben született nagykárolyi illetőségű népfölkelésre kötelezettek közül előállott 75, alkalmasnak találtatott 34. A Nagykárolyban tartózkodó idegen illetőségű 1899. évbe» születtek közül előállott 54, alkalmasnak találtatott 33. Gimnazista halála. Néhai Vida István j nagykárolyi füszerkereskedőnek a helybeli főgimnázium Ill-ik osztályába járt szorgalmas, j kitűnő tanulófia hosszas betegség és szenved és után folyó hó 6-án életének 13-ik évében elhunyt. A boldogult fiúcska temetése a közön- | ség nagy részvételével fólyó hó 8-án ment végbe a róm. kath. egyház szertartása szerint nevelő atyjának: Balázs Bélának és édes anyjának, sz. Czeha Erzsébetnek Gróf Károlyi István utca 41. sz. gyászházábói. A temetést impozánssá tette, hogy azon a „Kereskedő- Társulat" füszerosztálya is testüeletileg részt vett ifj. Matolcsy Sándor elnök vezetésével. Boldog város. A'következőket olvassuk: „Czegléd város polgármestere kezdeményezésére cipőüzletet nyitott, s ezenkívül vágott tűzifát árusít, városi hizlalót, husszéket, élelmi- í szerüzletet és tejcsarnokot létesített“. — De \ messze is esik valahogyan keletnek Cegléd vá- j rosától Nagykároly városa 1 ... Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen Vida Pistike gyermekem temetésén történt | szives megjelenésűkért fogadják mindazon ! rokonok, jóbarátok és ismerősök szívélyes I köszönetemet, kiknek ezideig nem volt alkal- j mám azt személyesen átadni. Nagykároly, 1917. évi február hó 13-án. Balázs Béláné. Szerbia adót fizet nekünk. Miután csapataink Szerbiában teljesen helyreállították a békés rendet, megkezdődött a lakosok adó- j fizetése. Az adókat visszamenőleg az 1916. évre és az 1915. év negyedik negyedére is fizetni kell. Érdekes, hogy a lakosság az adó- I fizetést megválthatja munkanappal és pedig I minden munkanapot 3 koronájával számítanak föl. Békés megyéből a vármegye feliratára érkezett válasz folytán a rekvirált gabonát ; nem viszik ei, hanem az ottani malmokban dolgozzák fői. Szigorú fegyelem. Döbelbeu ('Németország) egy fiatal leányt, aki egy fogoly orosz- I hadnagynak udvarlását és ajándékait szívesen ; fogadta, 10 napi fogságra ítéltek. A kiéheztetés a gyakorlatban. Hi- | teles német kimutatás szerint a múlt óv október hó végén egy tonna hnza Berlinben 269, Olaszországban 418.20, Londonban 457.71 márka, ugyanakkor a kenyér kilója Berlinben 33, Olaszországban 49, Londonban 60 pfennig volt. Hirdetmény. 742-1917. k. sz. Az 1913.évi XIV. t. c. 51 §-a alapján felhívom 1 mindazon 24-ik életévöket betöltött férfi magyar állampolgárokat akik az országgyűlési képviselő választói jogosultság szempontjából irni és olvasni tudásokról országos érvényű bizonyitványt szerezni óhajtanak, hogy folyó hó 20-ig a városházán a polgármesteri iktatóban vizsgára jeletnkezenek. A vizsga folyó hő 25-én délelőtt 9 órakor a városháza közgyűlési termében fog megtartatni. A vizsga díjmentes«. Nagykároly, 1917. február 7-én. Debreczeni István polgármester.