Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)
1917-04-04 / 14. szám
TÁRSAD A-L M I__H ETILAP. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye ilftegjetamk minden szerdám. ElöfixetéBi árak: Egész évre ..............................8*— Fél é vre..................................4-— Ne gyedévre........................2- — Egyes szám..........................—‘20 Tanítóknak egész évre . . 6'— kor. FSszerkeszlö: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédei Károly. Laptulajiloiios^és kiadó : „fiagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmenteüen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. HjllUér sora 50 811. Kéziratok nem adatnak vissza Lapunk kedves előfizetőinek és munkatársainak Istentől áldott, békeséges, boldog húsvéti ünnepeket kívánunk, Jézus. Az éjszakában, születése éjén, Fényesség gyűlt az égbolt sötét mélyén Es elfajult a nap is fényvesztve, Mikor halódva hajlott a keresztre. A békesség, öröm volt születése, Halála szörnyű, kinos borzadás. Be nem telt jóslat, félő hitben élt csak, Hogy eljön rá még a föltámadás. Azóta is, hol csendes béke támad, A gond enyhül és elhalkul a bánat, Ott leng szelíden lelke szárnyverése, A tiszta vágyak nemes ihletése. De most, de ma, hol járhat messze, messze, Búsan, magában, könnyes szomorún ? Honnan tekint e szörnyűségen végig, Hol zokoghat ezen a háborún ? Az emberekben nem hitt senki jobban, Bízott a szívben, mely szeretve dobban, Hogy boldogok, kik önzetlen szeretnek, Tanította nekünk, az embereknek! S ha várja, várja kétszer ezer éve, A mustármag mikor serdül magasba: Most látja azt, hogy hova lett vetése, Hová hullott a mag, milyen talajba. Mikor lenézett búsan a keresztrül, Nem ment oly szörnyű válságon keresztül, Mint most e vérrel tajtékzó világon, Mikor a jó elfoszlott, mint az álom. És mégis várunk megújult időre, Amely hitünket visszaadja ismét. Szorongva nézünk jövendő napokra És Húsvét napján várjuk, lesz-e Húsvét? Hamvas József. Élei és halul. Valami filozófus, aki messziről nézi az eseményeket, kitalálta, hogy tulajdon- képen most sem történik egyébb, mint máskor. Már Homérosz tudta, hogy az : emberi nem olyan, mint a falevél: egyik nő, másik enyészik; a bibliából pedig eléggé ismeretes a mező virágáról szőlő hasonlat. Nemzedék nemzedék után megy el a minden élők utján. Hány emberből áll egy nemzedék, amely 30—40 év múltán másiknak ad helyet?... Ki tudná azt megszámlálni?! . . . Mindenesetre nagy szám. Olyan nagy, hogy bízvást azok mellé a rémes összegek mellé lehet úllitani, amelyeket most emlegetünk szorongó szívvel. A természet rendes folyása és a világháború okozta veszteségek között filozófusunk szerint csak az a különbség, hogy ez utóbbiak váratlanul, egyszerre jöttek, felráztak bennünket az öntudatlanul való élés kényelmes nyugalmából s egyszerre, minden előkészület nélkül szembeállítottak a modern háború minden borzalmával, milliókra menő sebesültjeivel, nyomorultjaival s annyi millió halottjával. Akárhogy legyen is — soha a halál realitása annyira a szivünkbe nem markolt, mint ezekben a borzalmas időkben. Soha a magunk por és hamu voltát annyira nem éreztük, mint napjainkban. Porig alázva, a halálra mindig készen, most tudjuk csak, mit tesz az: az élő Isten kezében lenni . . . Mindenfelé halált látva magunk körül, most mélyedünk csak bele igazán a passió rejtelmeibe. Most tudjuk, mit jelent a Getsemané-kertbeli gyötrődés : „ JJram, ha ' lehetséges, múljék el tőlem a keserű pohár“, s visszhangra kél szivünkben a kétségbeesés felkiáltása is: „Én Istenem, miért ; hagytál el engemet ?!“ . . , , De nemcsak a halált értjük és érezzük közel magunkhoz. Az a több millió áldozat, akiről eddig beszámol a statisztika, azt is hirdeti, hogy a krisztusi halál fogalma sem idegen teljesen napjainkban sem. A katonahalál, áldozati halál. A katona nem a maga életéért küzd és ontja vérét, hanem másokért: a királyért, a hazáért, szeretteiért, a jövendőért, késő utódai nyugalmáért! . . . Mindmegannyi szent cél, melyekért szenved, vérét ontja és életét adja. Miérettünk . . . Óh, ennek a mi korunknak Krisztust igazán megértő kornak kellene lennie. Ö is igy halt meg. Tanítványaiért, miérettünk. A háború viharja a szenvedések óceánján ide s tova hány bennünket. A viharnak immár annyi millió áldozata van. Csupa ifjú, derék, viruló, erős férfi, kiknek az életét derékban törte ketté a háború vihara. Jeltelen sírokban, idegen íöldön fekszenek. Elgondolni is nehéz, elhinni még nehezebb, hogy hiába várják őket vissza. Ki tudja kikeresni és megtalálni köztük a magáét, hogy odaborulhatna s megsirathatná keservesen... Ilyen lehetett a tanítványok helyzete, mikor Mesterüket siratták s a rettenetes katasztrófa után felocsúdtak. Mikor keresték őt s mikor egymásután gyúlt ki bennük a hit: „meghalt11, de nem maradt a sírban, hanem „feltámadott!!“ Nem a borzalmas valóságé az utolsó szó ... A hit, a szeretet, az Isten igazságosságába vetett bizodalom diadalt ül a valóságon s szárnyra kél a húsvéti örömhír: „Ne keressétek a holtak közt az élőt! feltámadott! . . . Feltámadott! . . Katonasirok százezrei között égő szemekkel, szent daccal kell nekünk ezt a hitet fenntartanunk. Az nem lehet, hogy annyi vér, annyi áldozat nyomtalanul vesszen el a semmiségbe! Ök maguk is ott élnek a szivekben. Felséges áldozatuk is megtermi a maga gyümölcseit. Papp László j úri és női cipész a Gróf Károlyi György-téri üzletében legfinomabb és legelegánsabb úri és női cipőket ItsészlTl rrrertéls: szerint l@Ib.et© juLtérm 37-os érors Kitűnő munkáját kiállításokon többszörösen kitüntették. Kendeléseket gyorsan és pontosan teljesít. Ezenkívül állandóan nagy raktára van saját készítésű, valamint gyári úri-, női- és gyermekcipőkből. — A nagyközönség kegyes pártfogását kéri.
