Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)
1917-02-28 / 9. szám
I XXXIH. évfolyam. Nagykároly, 1Bt7. február 28. 9. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ TÁRSA D A L M I H R T I L A P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Weciíefemfe inioden «szepdőn. Előfizetési árak: Egész évre..............................8’— kor, Fél évre ..................................4-— , Ne gyedévre..........................2- — , Egyes szám.........................—*20 „ Ta nítóknak egész évre . . 6'— „ Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédei Károly. Laptulaidonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petefi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiarlóhivafa!: Széchenyi-utcza 87. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. SjiUtér sora 50 fill. Kéziratos: nem adatnak vissza Emberek, akik naponta, este saját megszokott ágyatokba dőltök, gondoltok-e arra, hogy háború van? Le tudtok-e feküdni anélkül, hogy eszetekbe ne jusson, hogy mit szenvedhetnek azok, ödakünn, a fronton? Amikor kicsinyes, apró-cseprő dolgok miatt sopánkodtok, amikor a háború szülte sok-sok mizéria felett sápitoztok, ott van-e mindég, kisérő árnyként, hátsó gondolatnak, hogy: azért mégis csak jobb itthon... Lehetetlen erre nem gondolnotok, hiszen emberek vagytok . . . És ha nem feledkeztek meg egy percre sem azokról, akik soha sem térnek vissza többé . . . akik csonkán kerülnek vissza . . . akik kórtól gyötörve látják viszont övéiket . . . akiket a szenvedés megöregitett idő előtt . . . akik ezerszer néztek szembe a halállal ti értetek, akik itthon vannak, akkor lehetetlen, hogy ez megnemesitő hatással ne töltené el az egész lényeteket. Én elnézem a mások hibáját, jobban mint azelőtt, hiszen itthon vagyok . . . én nem zúgolódtam a közlekedési mizériák miatt, hiszen katonákat szállítanak a vasutak és én nem vagyok közöttük . . . én megelégszem a kisebb darab kenyérrel, hiszen hányán pusztulnak el napokig tartó nélkülözések után odakünn . . . Önzés, kapzsiság, hogy lakozhatik emberben, a ki itthon van, akiért odakint vérzik egy más, kinek az itthon megoldandó fontos feladatok kivitelének sikerén önzetlenül kellene izomszakadásig megdolgozni. Akiknek támogatni kellene minden, a köz érdekére irányuló törekvést és hatósági intézkedést? Emberek, ha napközben nem juttok is hozzá, de este, mikor lefeküsztök, le ne hunyjátok szemeiteket, hogy a harctéren küzdő és szenvedő véreinkre ne gondolnátok. Gondoljatok rajok minden este és — meg fogtok változni, ic fogjátok vetni a kicsinyes, csúnya emberi gyarlóságokat és megnemesedve, érző, önzetlen emberek gyanánt fogtok felébredni . . . Halál a varjakra! Rósztvettem egy halálos ítélet kimondásában. A febr. 4-iki városi közgyűlésen a képviselőtestület ugyanis elhatározta, hogy jutalom- dijat tűz ki minden egyes varjú, csóka fejére. Egy beszolgáltatott varjutojásért 4 fillért fizet a város, egy fióka fejéért 6 fillért s az öregjéért 10 fillért. Fiók Albert képviselőtestületi tag tette az indítványt, hogy pusztítsuk e kártékony madár fajtáját, mert különben tönkretesz, megesz minket. És, hogy komoly az ügy, bizonyítja a képviselőtestület egyöntetű véleménye. Különösen a múlt évben szaporodtak ei annyira a varjak és a csókák, hogy mérhetetlen kárt okoztak a gazdáknak. A tengerit sok helyen, különösen erdőhöz közelebb, a teljes megerés előtt le kellett szedni, mert a varjak csak a csutkáját hagytak volna meg. A szőlőben a diót a varjak szedték le. Az őszi vetésből pedig amit meghagytak az egerek, azt a varjak pusztították el. A gazda kénytelen volt utána vetni, de ezen munkáján sem lesz Isten áldása, mert lába nyomában százával szedték fel a magot ezen belföldi ellenségeink. Ezeken a földeken bizony sovány lesz az aratás. Pedig mily drága a mag! Nemsokára újból itt lesz a szántás-vetés ideje; előkerül a kincset érő szem, amelyet el nem requiráitak. Isten nevében elvetjük a jó földbe, úogy százszoros termést hozzon, hogy megtölthessük üres magtárainkat ; bizony alapos úgy Fiók Albertnek, mint a gazdáknak félelme, hogy megint a varjú fog helyettünk aratni. Meg kell zavarnunk nyugalmas életét, családi boldogságát, szét kell zúznunk fészkét, mert ha nyugodtan tud majd a tavasszal költeni, akkor csak szalma és kóró marad verejtékkel megművelt földeinken. Mikor tudunk e veszedelmes madárnak legtöbbet ártani? Hogy tudjuk elszaporodását leginkább megakadályozni? — így válik most aktuálissá a varjú természetrajza. A varjú kétléle: dolmányos varjú és vetési varjú. A dolmányos varjú (Corvus cornix) — egyes helyeken kálomista varjúnak is hívják, mert húst eszik, városunkban pedig varnyu a neve — legelterjedtebb hazánkban. Melle, hasa, nyaka és háta hamvasszürke, ezért nevezik dolmányosnak. Teste többi része fekete. Nem alkot fészekfalu, inkább az egyes fákat szereti. Erdő szélén több pár is feszkel. Fészkét erős ágakból készíti, a belső részt pedig szőrrel, sörtével, ronggyal béleli ki. Korán log a fészkeléskez. Enyhébb évben már februárius hó végén, de leginkább márciusban log hozzá a családi otthon megalapításához. Április közepén j már 4—6 tojása van a fészkében. A tojás I színe halovány-zöldes, olajbarna foltokkal, j amelyet az anyamadár maga kőit ki. A him őrzi a fészket és jól tartja párját. A vetési varjú (Cot'vus fmgilegus) valamivel kisebb. Pápista-varjúnak is nevezik, ipert bust nem eszik. Csőre karcsúbb és egyenesebb, i Az egész madár lekete-acélkék szinü, bíboros j zománcfénnyel. Seregesen jár és nagy varju- I falvakban fészkei. Fészke kisebb es egy-egy fán 5—6 is van egymás felett, de 18—20 fészek is akad. Valamivel későbbén fészkel, de április hónapban már van 5—6 tojása a fészek aljaban. A tojás színe halaványzöld, barna foltokkal; kisebb a dolmányos varjú tojásánál. A csóka (Colaeus monedula) jóval kisebb a varjúnál. Feje búbja fekete, nyaka szürke, háta, farka fekete, hasa szürkésfekete. A vén csóka szeme fehér, innen a nép „csókaszemü* jelzője. Fészkét odvas fákba, romok lyukaiba rakja. Fészkében áprilisban rendesen öt tojást találunk, amelyek kékeszöld színűek, olajbarna foltokkal. Kisebb csapatokban jön-megy. Bizalmas madár, amely a zajos nagy várost is felkeresi. ügy a varjú, mint a csóka élete a mező- gazdasággal szoros összefüggésben van. A dolmányos varjú csak kisebb rajokban barangol a határban, a vetési varjú ezernyi seregekbe verődik. A csóka vegyül majd ide, majd oda. Ezek közül a csóka kevésbbé kártékony, úgyhogy a földmivelésügyi miniszter 1912 április 26-án 24,655—1911 sz., valamennyi törvény- hatósághoz intézett körrendeletében, amelyet a mezőgazdaságra hasznos állatok oltalmazása érdekében adott ki, a csókát a védelemben részesítendő madarak közé sorozza. „Aki pedig az 1. § ban felsorolt madarakat (köztük van a | csóka is) pusztítja, fészkeit, tojásait, fiait el- | szedi, az 1894 : XII. t.-c. 95. §. o) pontjába | ütköző kihágást követ el és 100 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető“. A képviselőtestület tehát a csókánál jó- hiszemüleg tévedett, mikor kimondtuk őreá is a halálos ítéletet. Varjú azonban nincs a hasznos madarak hivatalos listáján, akárcsak a veréb sincs; ezeknek számát tehát nyugodt lelkiismereitel lehet kisebbíteni. Érdekes, hogy sok tudós a varjú szembeötlő hasznosságát bizonyítja, úgyhogy hasznos vagy káros voltáról egész kis irodalom támadt. Egy némát tudós novembertől márciusig 203 varjúnak gyomor- és begytartalmát vizsgálta meg és 48°/0-ban növényrészt talált bennök: csírázott és nem csírázott búzát, rozsot, zabot, árpát és csekély részben más magot. A többi °/„-ot rovar, egér és hal képezte. Bizonyos, hogy ha ezen statisztikai kimutatást márciustól novemberig, vagy az év nyarán végezte volna, 80—90ulO-a gabona lett volna a tápláléknak. Nem lehet tagadni a varjuk időszaki hasznát. A tavaszi szántás idején az eke után járnak s a friss szántásból kiszedik a kibúvó bogarat, pajort, drótférget, a cukorrépa esküdt ellenségét. Fiaikat szintén bogárral táplálják. Nagy egórszaporodás idején ezek hadában tesznek nagy pusztítást. Nagyobb azonban a kártevésük. A vető-
