Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)
1917-02-14 / 7. szám
I XXXtll. evtetyan. y j o n A Ä ¥ Ö A >3 Nagykardiv, t»t7. február 14. jpr 7. szám. l!tl Ógolsxasö i *Jj9i| Előfizetési árak: Egész évrn ...............................8'— kor. Fé l évre ..............................4-— , Negyedévre . .',*. . . 2- - , Egyes szám ........ —'20 , Tanitéknak egész évre . . 6'— „ FüszerKesztJS: Dr. Adler Adolf Szégyenlajstrom. Szégyenoszlop. Tüzvonal. 1917. február 1*. Ezt a három dolgot az árdrágítók, áruuzsorások, lelketlen kufárok, csalók, élelmicikkeket felhalmazók és elrejtők stb. számára elrettentésül találták ki, szóval azon szívtelen és lelketlen népség, tehát az emberi társadalom szemetje és salakja ellen, amelyek e rettenetes istenítélet időben gombamódra szaporodnak s ádáz gonosz ellenségeinkkel nem átallanak — hazaárulók módjára — egyhuron pen- dülve megrontásunkra törni. Eredetileg mindhárom elrettentési mód német találmány. Ott kezdték e díszes népség önmaga által megbecstelenitett nevét a hatóság felkérésére — először a lapokban publikálni, hogy szégyenkezzenek; majd az utcák, terek hirdelőoszlopaira kiragasztani, hogy a nevek viselőit közmegvetésnek tegyék ki, s végül — miután mindez nem volt eléggé elrettentő példa — az illetőket, mint a közre, a nemzetre kárt- hozó e népséget, a jogerős Ítélet meghirdetése után rögtön a legelső vonattal a legvéresebben dúló harctér legelső vonalába, a tüzvonalba vitték. Ott elmélkedhetett aztán a nemzete ellen elkövetett ocsmány bűne fölött s verhette érette meaculpázva a mellét. A német példát a lapokban való névközlés terén, s az oszlopokon való közhirrététel utján csakhamar követte Ausztria is. Ausztria után jött Magyarország. Köztudomású, hogy a fővárosi lapok állandó- andóan közlik az árdrágítás miatt elítéltek névsorát, ex a szégyenlajstrom; a múlt év folyamán pedig már a hirdetési oszlopokra is kiragasztották az árdrágítók neveit, ezek a szégyenoszlopok. Végül hazánkban a tüzvonalba küldés terén vezet Brassó város polgármestere. Ö ugyanis (kár, hogy a nevét nem tudjuk, megérdemelné, hogy dicsérettel említsük!) felhívta a rendőrkapitányt, hogy minden hadköteles árdrágító nevét közölje vele, mert az a célja, hogy az ilyen, jogerősen elitéit árdrágítók névsorát a katonai paracsnokság ügyeimébe ajánlja a végből, hogyha az illetők közérdekből vagy jogos magánérdekből, mint nélkülözhetetlenek fel vannak mentve a katonai szolgálat alól, azonnal behivassanak szolgálattétel végeit, mert a közérdek nem kivánja az ilyeneknek felmentését, de sőt nagyon is kívánatos közérdekből, hogy az ilyenek polgári foglalkozása véget érjen. Tagadhatlanul jó ötlet, s a példa követése valóban ajánlatos más polgárn esterek részére is. Ámde, jaj, mikor jutunk mi ide és ennyire az idő végtelen tengerén ?! Mert hogy is áll csak nálunk az árdrágítók megszégyenítésének ügye ? Lapunk : a „Nagykároly és Vidéke“ volt a legelső, amely, amikor csak hozzá juthatott, közölte az árdrágítók neveit. Mert sajnos, közöttünk is vannak ilyenek, nemcsak, hanem hemzsegnek közöttünk és küíüíöUüíik. De nemcsak közöltük a díszes társaság tagjainak díszes névsorát, hanem felhívtuk a rendőrség szives figyelmét, hogy a városunkban megjelenő összes lapokban tegye közzé a legfeltűnőbb betűkkel az árdrágítók neveit és bűneit és büntetését a bűnösök költségére. E fölött a rendőrség vagy gondolkozik még mindig, vagy már régesrég elfeledte, hiszen 1916. nov. 15-én szóvá tett ügyről van szó. De sőt egyidö óta már nem is közölhetjük az árdrágítók neveit. A lapunkban utóljára — vagy két hónappal ezelőtt megjelent számaiban — közzétett névsort szives volt a rendörkapitányi hivatal lapunknak pontosan megküldeni. Az volt a rendén való dolog. így a rendőrség által összeállított és átnézett Ítéletekbe hiba nein csúszhatott be, vagy ha netalán mégis, volt a kire hivatkozhattunk s esetleg felelősségre vonhattunk. Körülbelül két hónap óta nem küldi a mi lapunk számára a rendőrség az elítéltek névsorát. Beszüntette. Ezért jelent meg lapunkban ismételten a méltán feltűnést és sok kérdésre s beszédre okot szolgáltató közlés: Rendőrségi hirek. lem kaptunk! Igazán nem is tudjuk, miért e mellőzés. Hiszen valójában a rendőrségnek tettünk a közlésekkel jő szolgálatot, mertigy tudomást szerezhetett a város lakossága, a nagyközönség arról, hogy az ő érdekeit e téren is híven őrzi, védi az éber rendőrség, s a közönség érdeke ellen vétőket im szigorúan bünteti is. Sokkal inkább a rendőrség jó hire-neve érdekébe»; iáHott tehát a közlés, mint a lap érdekében.
