Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)
1917-11-24 / 45. szám
XXXIII. évfolyam. Nagykároly, 1917. október. 24. 45. szám. NAGYKÁROLY És VIDE TÁRSADALMl_HETILA P Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Ilflegjelenik irinden szerdán. •'> Előfizetési árak : Egész évre ...................... Fél évre........................... Ne gyedévre .................. Egye s szám ...... Tanitékn ak egész évre 8’— kor. 4-— . . —•on 6-— 1 Főszerkesztíi : Felelős szerkesztő : Dr. Adler Adolf Rédei Károly. Láptufajdonos és kiadó : a „Nagykarolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Rénnentetlen leveleket előttünk ismeretlentő nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Hjllttér sora 50 511. Kéziratok. uem adatnak vissza tkf ormáéi«». Most négyszáz esztendeje nehéz lelki vívódásban töltötte napjait egy német szerzetes. Minél inkább tudakozta az írásokat, — a bibliát — annál erőteljesebben ösztönözte lelkiismerete az elhatározó, döntő lépésre. | Nyomasztó súllyal nehezedett reá az az érzés, hogy az a hitbeli világ, amelyben él, nem az, amire vágyik és nem olyap, amilyennek ■ Krisztus evanr gélioma hirdeti. Leküzdhetetlen vágy ragadta magával, hogy ez ellen ne csak tiltakozzék, hanem küzdjön is. A mind egyre érlelődő elhatározás végre tetté lön. Luther megírta és kiszegezte tételeit a vittenbergi vártemplom ajtajára. Megindult a reformáció, a hitbeli megújulás világot átformáló mozgalma. Az 1517-dik év az idők teljességének egy újabb dátuma. Hatalmas, megújító munkát indított meg a Lélek, ß. pünkösdi erő, fellobbant az evangéliom véka alá rejtett fénye s új lendülettel csapott a magasba a hívő, tudni vágyó emberi szellem. A reformáció éve reá tette a koporsófedelet egy sötét, siralmas korszakra s egy újabbat nyitott meg, amelynek -évszázadokon át tartott nehéz küzdelmei, tüzpróbái után hitbeli lelkiismereti szabadságban, nemzeti \fíjtegben, nyelvben megújult a vén EurópíL Az evangéliom nemcsak a hitbeli dolgokban, hanem a nemzeti életben is úpeget és új földet i-teremtetL.s_ az apasV^WoHzi^nség egyszerű, de gyakorlatias szervezetéről ‘ akaratlanul, öntudatlanul is példát vett — a demokratikus szellem. Ha egy pár sornyi írásban nem is 1 lehet kifejteni és okadatolni, — tény az, hogy a reformáció szelleme, hatalma volt az az erő, amely az újkori és legujabb- kori fejlődést megindította s áthatotta. Ezer oka lenne tehát a protestantizmusnak, sőt a civilizált emberiségnek arra, hogy a folyó évet nevezetes évfordulónak, jubiláris évnek tekintse. Ámde a végső tusában vergődő világháború úgy leköti az embereket, hogy most nem igen tudnak ünnepelni. Az ezerfelé lekötött telkeknek nincs meg a kellő ereje, figyelme a magába szállásra és az elmélyedésre. Immáron bizonyos, hogy a szerencsés fordulat, a háború befejezése a nagy évfórdulóra már be nem következik és emiatt nem tehet milliókat megmozgató emlékezés és ünneplés, azért legalább az egyes hívő telkek ünnepeljenek. Gondolják meg, hogy a reformáció csakugyan Istentől való-dolog és tudomány 1 volt, tehát nem veszhetett el kínzókamrák i odúiban, máglyák, gályák és Vérpadok iszonyataiban. — Igen, nekünk vallanunk kell, hogy a reformáció a pünkösdi Létek újabb kitöltése volt, amely visszaadta az emberiség legdrágább szellemi kincsét, isteni ajándékát, az evangéliomot. Sokan és sokszor hangoztattak, hogy a reformáció visszatérés az ősi keresz- tyénség eredeti egyszerűségére. A mostani jubiláris esztendő, a reformációról való emlékezés indítson hát minden keresztyént az evangéliomhoz, a Jézus nyomdokaihoz való visszatérésre! ... Ez tesz a legmél- tóbb, igazi, Istentől áldott ünneplés! TÁRCA. Luther diadaléneke. Szövegét és dallamát irta: Dr. Luther Márton, j (1483-1546.) Erős várunk az Úr Isten, Védő pajzsunk, fegyverünk. Segítségünk másban nincsen, Ha vész támad ellenünk. Az ősi ellenség Most is háborog még Erővel és csellel, Nagy sok hadi szerrel, Földön nincs neki párja ! Mi erőnkben nincs segítség, Bizony hamar elveszünk; De mellénk állt maga az ég, Isten hőse küzd velünk. Ha kérded, hogy ki az? A Jézus Krisztus az Ég s föld Ura, Isten, És más Isten nincsen ! Övé a diadalom ! S volna bár az egész világ Mind ördög, hogy elnyeljen, Csüggedésre okot nem ád Szent ügyünk kell, hogy nyerjen. E világnak feje Forrjon bár mérgébe. Nincsen már ereje, Ítéletét vette . . . Az Ige porba sújtja. Mindörökké áll az Ige! Jaj nékik, ha bántják azt! Velünk az Úr! leikeinkbe Lelke önt erőt, s vigaszt. Vérünk és éltünket, Nőnket s gyermekünket Mind-mind elvehetik! Mit használ az nekik? . . . A menny mégis a mienk! Luther. A bágyadt emberiségnek másfélezer éves álmát kalapács-ütések zavarják meg. A hosszú alvó lomhán emelkedik föl fekhelyéről s kétes bizalommal dörzsöli látástól elszokott szemét. Vizsgálódni kezd a zaj oka után. És fölfedez egy kis barátot, a ki kalapácsot tart kezében döngetve egy épületet, mely mint kőszál emelkedik az ég felé A kalapácsnak minden ütése szikrát vett és e tüzszikrák világánál észreveszi az ébredező emberiség, hogy hosszú álmának sötét éjjelében mindig dolgozott, mint egy megbúvóit óriás ... de soha sem önmagáért, hanem csak azért, hogy ehez az épülethez köveket hordjon, köveket faragjon. így az épület valóban nagy lett; hatalmas és szilárd. Csipkézete ködbe vész, tornyát felhő takarja. Oszloprendje arányos, ivezete örökkévaló, hatása szédületes. Homlokzatán különös színekkel tündöklik e szó: Egyház, ügy néz ki, mintha vérből, könyből, verejtékből volna odafestve Mióta ember él, nem volt az elmének ennél mesteribb alkotása. Minden vonal szi.
