Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)
1917-10-10 / 43. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE ezeket most a találko. Mső óráiban készséggel elfelejtjük. Érezzék jól magukat körünkben s legyenek rajta, hogy mi is jól érezhes- sük magunkat. —7- —y Mirgitayhoz. Imre 1 Ha látná most leány-szobámat: Elszállt belőle a búbánat. Elszállt nagy messzire, máshova, ' Óh csak vissza ne térne soha. Maradna távol sokáig tőlem, Ne hallana hirt sem felőlem. Maradna minden igy, mint mostan, Szivemben tavasz, mint most van . . . Hadd hulljon csak kint a falevél, Sorsa ez, hisz csak egy nyarat él. Nálam tavasz van : színes és bájos, Aranyhegedüs, nótás, virágos . . . Zizzenjen csak a hulló haraszt, Engem többet őszbe nem maraszt, Hisz’ zsongó vágyak, bizó remények Síron túl is élnek 1 . . . Tavaszom ősszel Maga hozta S versvirágokból csokorba fonta Mint koszorúba s úgy küldte hozzám Vidámitni orcám ! S azóta Cseng ajkamon a nóta. Vig dallam zendül zongorámon, Egyre a nótám zongorázom . . . Ha látná ! A kis karosszék rám nevet, Amig suttogok egy nevet. S mig a lapot lapozgatom, Megmoccan Íróasztalom, A papír előttem terem S a toll játékot üz velem ! . . . Mondja : hát ez nem szerelem ? ? Lili. H ÍREK. Október 6-ikán városunkban, a római katholikus és a magyar szertartásu gör. katho- I likus templomokban ünnepi szentmise volt, melyet a római katholikus templomban Récsei Ede házfőnök, az utóbbiban pedig Szócska János celebrált. A gyászmisén jelen voltak a helybeli hivatalok tisztviselői főnökük vezetése alatt és az összes iskolák ifjúsága. Házasság. Halász János bányatiszt Pet- rozsóny, Péter Jolán Nagykároly házasságot kötöttek Petrozsényban. Gyászeset. Vármegyénk egyik előkelő • családját: a Madarassy családot váratlanul nagy gyász érte. Ugyanis Madarassy Zoltán földbirtokos, legutóbb szatmári lakos, folyó hó B-án nehány órai szenvedés után szivszélhüdés í következtében 62 éves » korában váratlanul elhunyt. Az elhunytat — ki kiváló gazda és j páratlan családfő volt — nején Erdőhegyi Zsuzsannán és négy gyermekén kívül testvérei j Madarassy Sándor, Madarassy Gyula és Ma- | darassy Dezső, valamint kiterjedt rokonsága gyászolják. Temetése f. hó 5-en d. a. Szat- máron nagy részvét mellett folyt le s a szertartás befejezése után a holttestet Pátyodra i szállították s ott a családi sírboltban tették , örök nyugalomra. Kitüntetés. A király Blum Ödön közegészségügyi főfelügyelőnek, városunk fiának, az egészségügy körül teljesített kiváló szolgá- | latéinak elismeréséül a polgári érdemkereszt Il-ik osztályát adományozta. Blum Ödön már évtizedek óta a belügyminisztériumban inükü- ! dik s az ország egészségügyi intézményeinek; j fejlesztésében tevékeny részi vett, miért is a, kitüntetés egy szakmájában kiváló, faradhatat- j j lanul szorgalmas tisztviselő erdemei móltatá- I sának a látható és kiérdemelt jelvénye. Kinevezés. A kereskedelemügyi minisz- j tér Herz Henrik 11-od osztályú ipari segéd- j felügyelőt I-ső osztályú kir. ipari segédfel- ügyelövé nevezte ki. Helyettesítések. Vármegyénk főispánja S'resliier Andor szatmári közigazgatási .gyakornokot az avasi szolgabirói állásra helyettesitette. Ugyancsak varmegyénk főispánja özv. Mangu Endrenét a varmegyei irodasegedtiszti állásra helyettesítetté. Kinevezés. A föidmivelésügyi miniszter Tichy Gyula, varmegyénk gazdasági segédfel- ügyeíöjet, a IX. fizetési í’ángoszlályba gazdasági felügyelővé nevezte ki. Gyászeset. Nemes Széchenyi Lajos nyugalmazott királyi, mérnök, ki egyidöben városunknál is a mérnöki teendőket végezte, életének 68 ik évében rövid szenvedés után f. hó 6-án meghalt és 7-én nagy részvét mellett tétetett örök nyugalomra. Kirendelés. Az igazságügyminiszter a szatmárnémeti kir. törvényszék területére vizsgálóbíróul Dr. Leitner Emil szatmárnémeti-i kir. törvényszéki bírót rendelte ki. Helyettesítés. Vármegyénk főispánja Jeszenszky Béla nagysomkuti tb. lőszolgabirot állásától felmentette és a mátészalkai járás helyettes főszolgabirói állásra helyettesitette. A helyettesítés széles körben keltett megelégedést, mert Jeszenszkyben a járás egy képzett, nagy gyakorlattal biró, szorgalmas hivatalvezetőt kapott, kivel úgy főnökei, mint a nagy közönség is meg lesz elégedve. Kitüntetés. A király dr. szerdahelyi Szerdahelyi Jenő pénzügyminiszteri miniszteri tanácsosnak — ki egyidöben a helybeli péuz- ügyigazgatóságnál fogalmazói minőségben működött — kitűnő szolgálatai elismeréséül a Lipót-rend lovagkeresztjét adományozta. Kinevezés. Jékey Sándor, vármegyénk főispánja, Dr. Sellik Elemér szatmári helyettesitett rendőrkapitányt tb. rendőrkapitánnyá nevezte ki. Értesítés. A hegyközség 1918. évi költségelőirányzata és azt jóváhagyó 8—1917 kgy. számú határozat f. évi október hó 13-tól bezárólag 27-ig a városi pénztár helyiségében közszemlére kitétetvén, érdekelt hegyközségi tagok a hivatalos órák alatt betekinthetik és az ellen észrevételeiket Írásban beadhatják. Hegybíró. Egy nagykárolyi építész találmánya. Lipicky Gyula nagykárolyi lakos építész egy teljesen uj emelőszerkezetet és eljárást talált fel a tengeren és folyamokban elsülyedt hajók kiemelésére. Az uj emelőszerkezet „Aerorne- chanikai“ erővel működik s az emelésnél tejesen kiküszöböli az eddig hasznait öszes emelőgépeket, Az uj emelési eljárásnak főelőnyei az emelés gyorsasága, sok anyag és munkaerő megtakarítás. A készülékkel a legnagyobb tengeri hajok is aránylag rövid idő alatt felszínre hozhatók. A feltaláló taláimmyát egyelőre Magyarország és Németországban jelentette be szabadalomra. A találmányról az illetékes szaktekintélyek, akiknek be Iptt iputatva a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. Hirdetmény. 4909D— IV. 19L7 szám. a A jövedelemadóra, vagyonadóra és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kivételével a többi adózókra vonatkozó hadi nyereségadóra készített adokis/.ámitási javaslatokat tartalmazó lajstromok közzététete.'e tárgyában. Az adófel- szólamlási bizottság elé terjesztendő adókiszá- mitási javaslatokat kitüntető lajstrom 8 napra a község (város) házánál kitétetvén, azokat mindenki megtekintheti, s az őt vagy másokat I illető adójavaslatokra nezve észrevételeit megteheti. Ezek az észrevételek a fenti határidő allatt írásban a kir. pénzügyigazgatóságnál, A férj magához akarta vonni, ekkor bizonyos rémületet látott az asszony szemében és las- j san elengedte. Az asszonyt hangtalan zokogás j rázta meg. Csak vállának ritmikus hullámzása árulta el, hogy sir. A férj megértette, hogy mit jelentenek e könyek, annyi évi könytelenség után. Jól tudta, hogy ez a fölszabadulást jelenti. Megérezte, hogy az asz- szony megkövesült Niobe szivét lüktetésre éb- j resztette — egy idegen férfi. És ezzel a hatalmas győzővel ő, a bűnös férj, versenyre1 kelni nem tud. Ő tudta, hogy az asszonyban most az ész Ítélete kerekedett fölül. A mig apró élté- j velyedéseiben szivével bíráskodott felette, mindig nyert ügye volt nála. » Hogyan, mivel téríthetném vissza? — töprengett a férj magában és nem vette észre, j hogy az asszony halkan bement és ott tett-vett. Csak mikor elképzelte az ellene készülő fe- j nyegető veszedelmet, a lelkében megszokott, jóságos hitves elvesztését, az egyedüllétet, a j sivárságot, melyet az asszony eltávozása itt fölidéz majd, akkor eszmélt és tekintetével gyakran keresve őt, gyorsan utána sietett. A falusi nyári éjszaka csodás hangulata a veranda nyitott ajtaján beszűrődött. A bo- j garak élesen zümmögtek, mintha a nagy sötétségben nem találtak volna egykönnyen útjukra, vagy egymásra. Éppúgy kurutyoltak a békák j is. Néha denevér halk szárnyesattogása variálta a falu éjtéli koncertjét és az egész természetnek zsongitó suttogása különös kíséretet adtak az asszony mozdullatainak. A padlón térdelve vette ki a gyermek ruhácskáit, játékait, apró lim-lomját és sorra csókolgatta őket. Ekkor lépett be a férj és úrrá lett felette az apai kegyelet s ő is letérdelt. Megdöbbenve látta, hogy az asszony kétfelé rakodott. A férj meg-, sejtette, hogy az assszony osztozkodik. Az1 anyaságát választja el az ő apaságától. És mégis, homályba boruló tekintettel az a remény vonult be szivébe, hogy itt e ponton még találkozhatnak is. Halkan, mély hangon csak annyit kérdezett: — Melyik rész a tied? — Ez, — mutatott rá az asszony egyik halmazra. — Ez? — kérdezte a férj. — Hiszen éppen ezt szántam magamnak. Az asszony ijedten.állott föl. — Az nem lehet ! Reád nézve az nem birhat olyan bűvös emlékkel, hogy ez volt első cipőcfskéje ... ez volt első játékszere .. . hogy ezt a szalagot első fonott hajába fűztem ... . hogy . . . hogy ... ez volt első rajza, első betűje, első levágott hajfürtté. Ez csak nekem, az anyjának legértékesebb. — Nekem is gyermekem volt, — szakította télbe a férj meghatottan — és ez a szó, első, legnagyobb hatással van mindenkire . . . — És gyöngéden megfogva az asszony kezét meghatóan folytatta: — Mert igazad van, elsőnek lenni az élet egyedüli szépsége, legyen az jog vagy érzés, szerelmi ajándék, vagy gyöngéd emlék, a teremtésben egymáshoz bármily viszonyban állók között, ez a leghatalmasabb kötelék. Az asszony megrendült e szuggesztiv szavaktól és lassan kivonta kezét. A férj észrevette szavai hatását és lehajolva ismét, ama halmaz után nyúlt . . . Rémülten sikoltott föl az asszony, miközben letérdelt. Nem engedem, vagy osztozzunk! — tette hozzá fenséges megadással. A férj megrendülve ennyi magasztos lemondástól, gyöngéden visszatartotta az asz- szony rendezkedő mozdulatát és fölállott. • — Megtarthatom ? — kérdezte alázatosan és suttogva az asszony. — Megtarthatod, — telelte a férj és oly imádattal nézett az asszonyra, hogy az zavarában szintén fölállott. A férj segitett neki ebben, megsimogatta haját és a csak szelíden ellenkező asszonyt kivezette az áthatatlan sötét verandára. A faluban minden fény kialudt, a finoman permetező eső végre megeredt. Csak ez a tompa zaj fogadta őket, a természet különböző hangja elnémult körülöttük. És ö bennük ez ä külső hangtalanság, mint egy álomvilágban leledzve, kiváltott ezernyi gügyögő hangot. Majd gyere- kés szavalást . . . pajkos kacajt . . . felajzott csintalan kiáltást . . . Megszólalt bennük a gyermek tündérre emlékeztető hangocskája, közéjük lépett, körülfogta térdüket, nyakuk köré fonta kicsiny karocskáit, arany szivének szeretetét erősködő szorítással jelképezvén. És mint annyiszor gyöngéden tuszkolta »anyukát* „édesapa“ félé ... Hízelkedve kérte őket, ne hagyják el egymást, a kik egyszer, — egyetlen egyszer — ha csak egy pillanatra is a földi élet legtnagasztosabb hivatásában a szülői formában. És búcsúzóul csókot is lehelt édes anyja ajkára. E képzelt egyesüléstől gyermekével: az asszony arca átszellemült. Az anyaság mártir- érzése töltötte be lelkét és önfeledten nyújtotta ki kezét férje felé. A féri nem sejtette a hallucinált csókot, csak látta az asszony glóriás tekintetét és térdre borulva fogadta el megbocsátó kezét. Némán hallgatta szomorúan ujjongó újabb győzelmét önmaga fölött, mikor azt suttogta feléje: — Megtartjuk . . . együtt . . . /
