Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)
1917-10-26 / 41. szám
XXXIII. évfolyam. Nagykaroiy. 1917. szeptember 26. 4I. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE T A R S A D A L M I H E T l L A P. Nagykároly varos hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évrn..............................81— kor. F'él évre ..................................4-— . Negy edévre , ..................... . 2- — , Egye s szám...........................—-20 , Tanítóknak egész évre . . 6'— „ Főszerkesztő : Felelős szerkesztő: Dr. Adler Adolf Rédei Károly. Laptulajdonus és kiadó : a „Nagykarolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság". Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 78 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentö nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közőltetnek. Nyiltiér sora 50 all. Kéziratok nem adatnak vissza. Világháborút élünk át! Pusztitó őr-1 dögök lettünk mindnyájan. Valami düh j szállott a lelkeinkbe minden olyan dolog ; iránt, ami szép és nemes. Őrült ölési, j pusztitási vágy keritelte hatalmába e föld 1 békességes lakóit. Haldokló emberek, karcsú műemlékek, márványpaloták porba hullott falain lehelték ki leikeiket. A kisértés szelleme mind több és több nem-' zetet keigetett a szédítő játék forgatagába! s úgy látszik, mintha az emberiség lő- j poros hordókat szeretne helyezni a föld mélyébe, hogy repüljön légbe minden, mit hosszú századok, békés ezredek alkottak, csak a diadal ne legyen senkié J e földön!! Hőtakart mezőkön, gyopárral borított hegyek ormán, ronda, piszkos sárban .ezrével aludtak ki az emberi élet mécsesei. Fehérlö, alig hantolt koponyák borítják el a földet, ott, hol dús kalászokat lengetett egykor a szellő!! A XX-ik század háborúja, mint egy rémes lángoszlop, nemcsak az emberi; lelkeket, hanem az emberi javakat is: felemésztette. A rombolás istene kaján vigyorgással hol itt, hol ott mutatta meg arcát e föld lakóinak. Kártyavárként omlottak össze azok az alkotások, melyhez századok hordtanak követ és márványt, melyen minden évtized szépített, diszi- tett. Nemzetek büszkeségei, városok, országok díszei omlottak a semmiségbe 1 egy-egy rettentő pillanatban !! Emberek, kik pár, hónappal azelőtt messzi orszá- < gokon át hosszú zarándok utat tettek ' meg, hogy a Jóság alkotásában gyönyör-1 ködjenek, most halált osztó ágyuk cső-^ véből robbanó, romboló acélt küldenek > és féktelen dühvei széjjel verik az egy- ] máshoz simuló mozaikokat. 1 És mindezt büntetlenül, alkotó feje- t delmek, keményszívű hadvezérek párán- i csára cselekszi az Isten képére teremtett i ember!! * Irts.: Margitay Imre. I. A világháború megtámadottjai mi voltunk!! A mi maroknyi magyarságunk épen úgy veszélyeztetve volt, mint a hatalmas Germán lobogó. És mégis a mi lelkünk volt békülékenyebb, a mi lelkünket szállott* meg elös*ör a jóság. Megelégeltük az ostort és beakartuk gyógyítani a sebet, mit cselszövő elleneinken ütni voltunk kénytelenek. Ámde az olajágat ismét kiütötték kezünkből és nyíltan kikiáltották a világnak, hogy az ö irtó háborújuk végső célja, a mi teljes leverésünk és megsemmisitesünk. Erre mi ismét csak fegyverrel válaszolhattunk nyugodt lélekkel, bátran és büszkén szögezhettük melleiknek fegyvereink csövét, mert nem mi rajtunk mullott, hogy Európa testét még mindig szaggatják a gránátok és bár negyedszer hullanak le már a levelek, mégis ágyú dörög Európa földjén!! Ellenfeleink célja: A mi ellenfeleink nem elégesznek meg az embtri lelkek kiirtásával. Tudják, hogy 1—2 évtized múlva tettre kész unokák fogják pótolni az elhullott virágokat. Irigy lelkűk jól sejti azt, hogy mi minden áldozatra kész, élni akaró és tudó népek vagyunk, kik bátran és büszkén kezeltük a fegyvert, de csöndes és békés odaadással fogjuk meg ismét az ekeszarvát, hogy megpuhitsuk azt a földet, hová testvéreink vére hullott, hogy learassuk azokat a kalászokat, melyek apáink porladó testébe bocsájtják gyökereiket. A mi ellenfeleinket rablási vágy vezette !! Elrabolni nemzetek évezredes munkájának gyümölcsét. Nemzeteket oorba tiporni és kicsavarni kezéből a haladás lobogóját. Évezredek ködébe veszett, soha nem valósulható dajka mesék nyújtották az alapot az emberiség rtásának megkezdésére. Állítólagos nemzeti igények és jogok visszaállítását tüzi ték ki célul, kis nemzttek leikébe bele- : hintették a nagyravágyás átkos magvát, ■ tis?tán azért, hogy mentői lelkesebben i élesítsék, köszörüljék fegyvereiket béké* ■ szomszédaikat békés szomszédaik ellen. Midőn azonban nemzetünk védszel- lemei acélpáncélt helyeztek a mi sziveink elé, ellenfeleink visszariadtak és halálos orditás töltötte be a levegőt, futó hadeeregek halálhörgése. Hosszú, nehéz hónapok teltek el, mindent elvesztett a nemzet, de megverte ellenfelét!! Ámde a mi elleneink gonoszabbak annál, semhogy a fegyverek igazságos győzelmébe belenyugodni tudnának. — Hosszú évtizedek háborús készülődése ugv befeketítette már leikeiket, hogy saját vérük sem moshatja fehérre többé!! Nem volt elég a könny, nem volt elég a bánat, hosszú romboló esztendők kártevése még nem volt elég! Apák elvesztése, árvák sírása, késő unokák megbélyegző átka nem rémiti meg őket emberhez nem illő munkájukban. I Amit a háború utánra terveznek, az minden eddiginél rettenetesebb. Csak az ördög találhatta ezt ki a pokol tornácában. A jóltevő sors nem engedte meg, hogy nemzetünk felravatalozott testénél járjanak kéjesen haláltáncot. Most másképen akarnak megfojtani. A legkíméletlenebb fegyvert akarják ellenünk használni. Azt akarják, hogy késő unokáink örök gazdasági szolgaság jármát húzzák, azt akarják, hogy éhezők hona legyen a mi földünk. Hogy nemzetünk soha ne : fejlődhessék s lassanként eméssze meg J a mindent nélkülözés kíméletlen haragja. Egy uj háborút akarnak, megsemmisítő, hatalmas hadjáratot, hol már acél helyett kenyér a fegyver, füstölgő romok helyett gyárkémények merednek az ég felé, termelnek, alkotnak és mi fe- !lénk örökre elzárják a határt: A gazdasági háború!!! (Folytatjuk)
