Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)
1917-08-22 / 35. szám
NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ boltívei alatt s l<ünn a harcmezük véröntözte terein, fényes paloták s egyszerű kunyhók lakóinak ajkán lebbent el az ajkakról a hő fohász : „Isten tartsd meg a királyt!“ Tartsa meg életét,, melyet a béke munkájának és népei boldogitásának szentelt. Váltsa valóra magasztos terveit, hogy legyen a nemzetnek boldog királya, s a boldog királynak boldog nemzete. — Az ünnepi évfordulón az összes középületek ormán és sok maganházon is a nemzeti lobogót lengette a meleg nyári szél s a templomokban forró imát mondott a hivek serege az ifjú király drága életéért. — A róm kath. templomban tartott ünnepélyes szent misén, melyet Récsey Ede házfőnök celebrált fényes segédlettel, résztvett a hivatalnoki kar is a főnökök vezetése mellett. Személyi hir. Dr. Péchy István Szat- márvármegye főjegyzője augusztus hó 8-ától szeptember hó 7-íg vette ki és élvezi szabadság idejét. Kinevezés. Dr. Papolczy Gyulát, a szatmári kir. törvényszék kiváló elnökét, jelenlegi állásában való meghagyása mellett, Őfelsége kúriai bíróvá nevezte ki. Előléptetés. Őfelsége a király Dániel Sándor a nagykárolyr kir. járásbíróság vezetőjének az itelő táblai címet és jelleget adományozta. Előléptetés. Füzesséry György kir. járásbirót, ki jelenleg hadi szolgálatot teljesít, a VIII-ik fizetési osztályba léptették elő. Kitüntetés. Ticby Gyula gazdasági felügyelő, a háború alatt teljesített kiváló munkássága elismeréséül, a polgári hadi érdemkereszt harmadik osztályával lett kitüntetve. Helyreigazítás. Lapunk muH számában azt irtuk, hogy a Károlyi uradalom Nagykároly városa lakosságának csak 3 vaggon búzát adott. Illetékes, illetve a legilletékesebb helyről küldött írásbeli értesítés alapján örömmel és szives készséggel közöljük, hogy Gróf Károlyi Gyula ur uradalma „harminc vaggon búzát adott a városi hatóság utjáni szétosztásra, 18 vaggonl' maga oszlott széjjel, igy összesen negyvennyolc vaggon búzát adott“. Midőn a helyesbítést közöljük, a hatalmas mennyiség ren- j delkezésre bocsátásáért a közönség nevében | is köszönetét mondani legelemibb s egyúttal kedves kötelességünknek tartjük. j Kaufmann József | nagykereskedő, Kaufmann Jakab és fia cég tulajdonosa, J törvényhatósági bizottsági és városi képviselő-! testületi tag f. hó 17-én Budapesten, ahova a családja pár nappal ezelőtt súlyos betegen gyógykezelés végett (elvitte, csendesen elhunyt.! Kaufmann József régóta betegeskedett, szívbajban szenvedett, de senki sem tudta, erős testelkatu ember lévén, hogy betegsége oly! súlyos. Legjellemzőbb, hogy a sorozó bizottság a legutóbbi pótszemlén kétszer is besorozta. 47 eves volt, öreg édes anyja, fiatal özvegye és három kicsiny árvája siratja. Hűlt tetemét Budapestről haza szállították és hétfőn délután 3 órakor a gyászházból nagy részvét mellett temették. Schönfeld Lázár főrabbi szép gyászbeszédben méltatta az elhunyt érdemeit, hithüségét, csaladjának szentelt eredményes munkálkodását és csendes jótékonyságát. Kaufmann József halálával kiterjedt és I tekintélyes családot borított gyászba. Városunk egy szorgalmas, derék, közbecsülesben álló polgárát veszítette. Táviratilag visszahelyezve. Őszinte örömmel közöljük, hogy a m. kir. belügyminiszter ur 32640 számú távirati® rendeletével Demidor Ignác Nagykároly r. t. város rendőr- I kapitányát állásába visszahelyezte. Közel 10 hónapi nagy érdeklődéssel kisért ügy nyert igy városunk nagyközönségének őszinte örömere és megelégedésére befejezést. Demidor rendőrkapitányt 40 évi becsületes, hü közszolgálatban eltöltött idő után erte az a méltó feltűnést es megdöbbenést keltő, szinte drákói - szigoruságu ítélet, amely őt tekintélyes ösz- szegü pénzbírsággal (500 korona) és hivatalától való felfüggesztéssel sújtotta. Demidor igazsága érzetében és tudatában a súlyos Ítéletet megfelebbezte a belügyminiszterhez, aki Íme táviratilag helyezte vissza 10 hónapi gyötrő bizonytalanság után fontos állásába A nehéz rendőrkapitányi hivatást a közönség érdekével oly bölcsen összeegyeztetni i tudó f rfiu', kinek maga a belügyminiszter úri sietett távirati utón elégtételt szolgáltatni, mi j is melegen üdvözöljük visszahelyezésekor. Uzsonnát és utravalot a pesti gyerekeknek. Tudvalevő dolog, hogy városunkban 44 budapesti szegenysorsu munkás gyermeke tölti az augusztus hónapot. Az J egy hónapi nyaralásuk rohamosan vége felé J közeledik, — a jövő hét folyamán már útra-1 kelnek, hogy szeptember 1-ére otthon legye- j nek. A nőegylet azt a kedves tervet óhajtja j megvalósítani, hogy a gyermekeket utolsói vasárnapi ittlétükkor meguzsonnáltatja az állami j elemi népiskolában s egyúttal egy kis ennivalóval is ellátni óhajtja őket a hosszú útra. J E terv azonban csak akkor sikerülhet, ha a I mi jószivü nagyközönségünk szives adományaival hozzájárul a terv megvalósításához. Ép j azért tisztelettel kérjük a közönséget, hogy a távozni készülő pesti munkás gyermekek vasár-1 napi megvendégeiésére és' utravalóval történő ellátására a m. hir. állami elemi népiskola épületébe {a Kossulh kerttel szemben) lehetőleg természetbeni adományokat (sült hús, tészta, gyümölcs stb. félék) küldeni szíveskedjék. 119—1917 ü. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott királyi közjegyző-helyettes közhírré teszem, hogy a Központi Takarékpénztár Részvénytársaság nagykárolyi cég kérelmére ; árverés alá kerül 20 darab különféle nagyságú, * együtt 121 hl. ürtartalmu hordó, melyek Böhm ‘ Kálmán budapesti hordógyárostól Katz József szatmárnemeti-i kereskedő utján jutottak a fentnevezett nagykárolyi céghez. Az árverés közbenjöttömmel 1917 aug. hó 27-ik napján délután 3 órakor tartatik 1 meg Nagykárolyban a vasúti állomás melletti közraktárban, hová a venni szándékozókat j meghívom. Az árverés megkezdésekor bánatpénzül 200 korona teendő le s a legtöbbet ígérő a bánatpénzt az általa ajánlott vételár erejéig j nyomban kiegésziteni köteles, mit ha elmulaszt, bánatpénzét elveszti s az árverés az ő kárára nyomban tovább fölytattatik. A vevő az elárverezett tárgyakat a vételár I lefizetése után nyomban átveheti s az árverés színhelyéről elszállítani köteles, a vevő fizeti a vételári összeg után járó kincstári illetéket is. Kelt Nagykárolyban, 1917 aug. 22. Tasnády Antal, mint nemcstóthi Szabó Antal nagykárolyi kir. közjegyzőnek a debreceni kir. közjegyzői kamara 1029—1913 kk. számú végzésével bejegyzett rendes helyettese. Eladó bútorok. szalon-, háló-, ebédlő és konyha berendezéshez szükséges bútorok Brugós György- né, mint megbízottnál eladók. Ugyanott meg is tekinthetők./ Farkas Mór vizsgázott fogtechnikus Nagykároly, Wesselényi-utca 20. sz. Fog-húzást, Fogtömést, (plombok) Müfogakat, A legremekebb kivitelben eszközöl. Sarokház, (Fény—Akácfa-utca sarok), mely kényelmes urilakásból, egy bolthelyiségből áll, kettős udvara, kertje, külön épületben péksütődéje van, elacLó. — Értekezhetni lehet Akácfa-utca 2. sz. a. Egy jó kerékpár olcsó ár mellett azonnal eladó. Kossuth-utca 15. szám alatt. ■ ■HB ■■■■»» ■■■■ Egy jó karban lévő fürdőkád . tölgyfából eladó. Verbőczy-utca 1. szám. agykárolyi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság érdekközösségben a PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANKKALkönyvecskékre és folyószámlán a legelőnyösebben kamatoztat. Leszámítol kereskedelmi és pénzintézeti tárcaváltókat. Kölcsönöket folyősit bekebelezés mellett házakra és ingatlanokra. Törlesztéses jelzálogkölcsönöket nyújt földbirtokokra a legkedvezőbb feltételek mellett. Bel- és külföldi átutalások valamint hadifogolyátutalások eszközlése. Előlegeket nyújt hadikölcsönkötvényekre, tőzsdénjegyzett egyéb értékpapírokra és részvényekre. Magyar Kir. Osztálysorsj áték főárusitó helye Értékpapírok Vétele és eladása, miudennemü tőzsdei megbizások lebonyolítása. Áruüzletek és ipari vállalkozások finanszírozása. SaÍ6 Deposits-Osztály (Bérelhető páncél-rekeszek). „Adriai Biztositó-Társulat“ Főügynöksége: tűz-, betörés-, jég-, baleset-, élet-szavatossági biztosítások felvétele.